Szibilla ​királynő édene 6 csillagozás

Szathmáry Éva (szerk.): Szibilla királynő édene

Amour és chevalerie, azaz szerelem és a lovagi tettekben megvalósuló kaland a két fő témája ennek a középkori francia novellagyűjteménynek. A legkorábbi, XII-XIII. századi elbeszélések a klasszikus lovagkort idézik, s bennük harmonikusan ötvöződnek a kelta mesék és mondák misztikus, csodás elemei – tündérek, fehér sólymok, szarvasok, sűrű erdők, a túlvilág határát jelképező folyók, tavak, gázlók – a még primitív pompájú udvari élet eszméivel és a szerelem korabeli felfogásával. A későbbi novellák már többnyire valóságos környezetben, fejedelmi udvarokban játszódnak, szerelmes hőseikre nem földöntúli boldogság, hanem kegyetlen, tragikus vég vár, hiszen a színpompás lovagi világ már hanyatlóban van. A kötet utolsó elbeszélésében, Jehan de Paris vidám históriájában pedig már a korai reneszánsz pompa- és életszeretetét fedezhetjük fel.
Az archaikus hangvételű, szép szerelmes történetek máig elevenek, olvasmányosak maradtak, s emellett kivételes kultúrtörténeti értéket képviselnek.

A művek szerzői: Antoine de la Sale

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 1987
264 oldal · ISBN: 963074385X · Fordította: Szabics Imre

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Szathmáry Éva (szerk.): Szibilla királynő édene

Hja, az a szép lovagi szerelem… Már az első történetben láthatjuk, hogy is működik ez: hősünk meglát egy patakban fürdőző szépséget, és igen kulturált módon megpróbálja kicsalogatni a partra. (Értsd: eldugja a ruháját.) Amikor sikerül neki, beviszi a susnyásba, megerőszakolja, MAJD „szelíd szavakkal” szól hozzá, és felajánlja a szerelmét. A nőnek erre persze rögtön eszébe is jut, hogy valójában már akkor tetszett neki a lovag, amikor látta közeledni a parton. Romantika, mi?

A kötet vissza-visszatérő eleme, hogy ha egy lovag az ördögnél egy fokkal jobban néz ki, akkor egész egyszerűen nincs komolyan vehető ok arra, hogy egy nő ne feküdjön vele le azonnal. Ha húzódozik, az csak valami bonyolult szertartás, amit az idióta illemszabályok írnak elő. Az mondjuk előfordul, hogy a lovag nem fogadja el a felkínálkozást – de ebből csak a baj van, mert ilyenkor a nő szükségszerűen gonosz, álnok szipirtyóvá mutálódik, aki a férfi elveszejtésére tör. (Szóval jobb nem kockáztatni, lovag urak.) Persze a férfinek meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak – példának okáért kspoilerrva kecsesen kell átvetni azt a hosszú, izmos lábát a lovon. Ezen felül persze jó, ha képes összerakni két összetett mondatot egymás után, de ez nem feltétel: a kötet egyes szereplői például annyira ostobák, hogy egy beteg prücsök meggyalázná őket barkochbában. (A nőknek ennél kevesebbre van szükségük: nézzenek ki jól, járjanak kecsesen, beszéljenek visszafogottan. Amely tulajdonság belső értéket kéne jelezzen, de valójában csak a kívánatos hangerőt jelöli.) Amúgy meg a lovag urak más tekintetben is tisztára úgy viselkednek, mint a kutyák: ha találkoznak egy másik lovaggal egy idegen kennelből, akivel nincs tisztázva a hierarchiában a rangsor, akkor összeverekszenek vele. Külön érdekes továbbá a lovag urak kereszténységhez fűződő viszonya: egyrészt ugye jó keresztényeknek tartják magukat, másrészt a vallási parancsokat minden esetben felülírja a lovagi szabályok bonyolult etikai rendszere – például a gyónás őszinteségénél egyértelműen nagyobb lap a pakliban a szeretőnek fogadott diszkréció*. Szóval akad itt számos olyan húzás, ami a ma kontextusában meglehetősen… khm… sajátságos eljárásnak tűnik, de ezek nélkül alighanem sokkal kevésbé lett volna mókás ez a kis kötet.

Az utolsó novella, ami a kötet kétötödét teszi ki (helyesebb tehát inkább kisregénynek tekinteni), abszolút kirí a könyvből, úgyhogy érdemes külön foglalkozni vele. Egy elég hosszú bevezetéssel nyit az ismeretlen szerző: a francia udvarban megjelenik a spanyol király, leborul az uralkodó elől, hogy brühühü, őt bántotta a nép, segítsen már neki valaki. A francia király segít, mert a királyok összetartanak, meg egyébként is: szeret karddal hadonászni, és erre egy háborúban sok lehetőség adódik. Nagy örömükben aztán odaígérik egymásnak csecsemő utódaikat. Itt a történet átmegy egyrészt egy rettenetesen vontatott és baromi költséges divatbemutatóba**, másfelől meg annak ecsetelésébe, hogy a franciák mennyivel menőbben csinálnak mindent, mint az angolok***. A szerelem az utolsó tíz oldalra marad, és abban kulminál, hogy a bevezető után 15 évvel az időközben felcseperedett francia király álruhában elnyeri a spanyol királylány kezét. Mondjuk azért tegyük hozzá, hogy nem istállószolgának álcázta magát, hanem betegesen gazdag polgárnak – ha istállószolga lett volna, akkor a testőrök már a fejezet elején kihajították volna a palotából. Egész elképesztő történet – én még sosem találkoztam olyan szöveggel, ami ennyire egyértelműen azt üzente volna, hogy a bolygón csak néhány ember él: a királyok meg a közvetlen családtagjaik, a többiek meg statiszták, akik csak azért vannak, hogy a háttérben hódoljanak, rossz esetben pedig érthetetlen módon zavarogjanak olyan dolgok miatt, amik uralkodóik (vagyis tulajdonosaik) számára tökéletesen indifferensek. Összességében érdekes olvasmány volt – inkább érdekes, mint jó. Annak meg végtelenül örülök, hogy túlléptünk a XV. századon. Egyben-másban.

* Kedvencem ebben a témában a címadó történet végkifejlete. Főhősünk eljut egy barlangba, ahol Szibilla királynő és népe él, csupa káprázatos, örökifjú bombázó. Persze van egy apróbb gebasz: péntekenként a hölgyek ugyanis méltóztatnak kígyóvá változni. Lovagunk egy idő után ettől besokall, úgyhogy lelép, és elmegy a pápához, hogy bűnbocsánatot kérjen, amiért az ördögök szövetségeseivel hempergett eddig. A pápa (minő meglepetés!) beint a lovagnak bűnbocsánat helyett, mire az egy darabig mondja, hogy „légyszi, légyszi”, de hiába. Úgyhogy inkább visszamegy a barlangba a kígyókkal hemperegni. Jogos.
** De annyira, hogy konkrétan ilyen fejezetcímek vannak a könyvben: MIKÉNT ÉRKEZETT A VÁROSBA ÚJABB HUSZONÖT, KÉK SZÍNŰ DAMASZTTAL BORÍTOTT MÁLHÁS SZEKÉR, MELYEK JEHAN DE PARIS RUHANEMŰIT ÉS ÖLTÖZÉKÉT HOZTÁK. És még külön egy fejezet az ezüstneműknek, meg a konyhai felszereléseknek… satöbbi.
*** Pár napja ezen még felháborodtam volna, mint a jellegzetes francia sovinizmus megnyilvánulásán, de tegnap óta már eszemben sincs****.
**** Amiről meg eszembe jut egy klasszikus: https://coub.com/view/d5ko4

38 hozzászólás
>!
Gulo_gulo
Szathmáry Éva (szerk.): Szibilla királynő édene

Érdekes történetek, teljesen más értékrend és világlátás, helyenként meglepő vagy fura.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Mire jó meggyónni olyan vétket, amiről eszünk ágában sincs lemondani?

31. oldal, Désiré története

3 hozzászólás
>!
Kuszma P

A lovag tudta, miként bánjon a nőkkel: tüstént leszállt a nyeregből, és megragadta a leányt, azzal a szándékkal, hogy a kedvesévé tegye.

26. oldal, Désiré története

13 hozzászólás
>!
Kuszma P

Gondolhatjátok, hogy a lovagnak igen gyakran fel kellett keresnie kedvesét. Ha a többi hölggyel is megosztotta volna szerelmét, ez másképp lett volna, ámde most nem maradt számára csak egyetlen út. Gyakorta kockáztatta, hogy valaki rajtakapja. S valóban, sűrű látogatásainak köszönhette, hogy leleplezték, majd tőrbe csalták. Ha csak egy egérlyuk van, az egér nem sokáig futkározhat.

114. oldal, A megevett szív

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Horváth Henrik (szerk.): Az apácafőkötő
Cserna György (szerk.): Kísértethistóriák
Kovács Nemere (szerk.): Éjszakai ügyelet
Ruttkay Kálmán – Budai Katalin (szerk.): A három idegen
Borbás Mária (szerk.): Halhatatlan szerelmesek I-II.
Bárány György (szerk.): Fantasztikus történetek
Claude Mauriac: A mozdulatlan idő
Báti László (szerk.): Szerelmesek éjszakája
Bálint Aladár (szerk.): Éjfél / Kísértethistóriák