Kazohinia 166 csillagozás

Szathmári Sándor: Kazohinia Szathmári Sándor: Kazohinia Szathmári Sándor: Kazohinia Szathmári Sándor: Kazohinia Szathmári Sándor: Kazohinia

Swiftéval vetekedő, fanyar „angol” humorral megírt regényében a magyar szerző szinte mindenkit és mindent kifiguráz, ami korunk és világunk társadalmait jellemezheti. Kazohiniában a hinek uralkodnak – ésszerűen, gyakorlatiasan, tudományosan –, de elviselhetetlen lélektelenséggel, érzelmek, vágyak nélkül. Előlük a szerző – „Gulliver” – az elszigetelt telepen élő behinek közé menekül, akik között viszont rémülten döbben rá, milyen hajszálvékony a határ az érzelmek, hiedelmek, babonák logikátlan, irreális világa és az elmebaj között. Az események azonban – különösen a behintelep – félelmetesen idézik mindennapi tapasztalatainkat, egy zseniális író többszörösen görbített tükrében.

Utazás Kazohiniában és Gulliver utazása Kazohiniában címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1941

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2011
322 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632998107
>!
Gyurkó Tibor Zoltán, Cegléd, 2009
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630667180 · Illusztrálta: Gyulai Líviusz
>!
Avl Media, Budapest, 2008
ISBN: 9783941053007 · Felolvasta: Mészáros Zoltán

4 további kiadás


Enciklopédia 12


Kedvencelte 40

Most olvassa 13

Várólistára tette 130

Kívánságlistára tette 59

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Szathmári Sándor: Kazohinia

Egyáltalán nem elfogult, idegen nemzeteket és országokat tisztelő, épp csak némelyek ellen magasabb rendű ideálok, mint civilizáció, haza, nemzet, lobogó, Biblia nevében védelmi háborút indító elbeszélő főhősönkkel a Terrible fedélzetén magam is elutaztam a hinek és behinek országába. Terrible, valójában. Csak azt nem tudom, melyik borzaszt el inkább. A disztópia-utópia vagy a szatíra. Bár az előbbi is utóbbi már, ha értitek, mire gondolok. Néha nagy a kísértés, hogy behinül beszéljek. Rettenetes görbetükrök közé szorulva inkább a sírás fojtogat, mint a nevetés. Mert bárhová néznék, ismerős a kép, persze nem vegytisztán, de azért mégis.
Egyik oldalon a behinek világa: a műélvezet, egyéniség, fikció, irodalom, történelem, elvont fogalmak, a szép fogalma nélküli érzelemmentes tiszta rációé. Az anyag világa, mely számára a lélek valami szörnyűség lehet. A csend, unalom, egyhangúság, szeretetlenség, magány világa ez, a génekbe beépült kazóé, ahol már nincs szükség irányításra, automatikusan működik a lét. Semmi kazi benne, semmi fölösleges. Igaz, semmi íz, semmi bűz, semmi élet.
Másik oldalon az ellentét: lelkes szenvedély és kifacsart logika, a tévhitek, a kitalált, képzelt fogalmak, zagyva, hajmeresztő sületlenségek tobzódásának országa. A „magam-sem-hiszem-mégis-tanítom” attitűd, a gyereksatnyító intézetek, melyekben megtanítják a gyermekeket arra, hogyan adják életüket nem létező, ezért soha el nem érhető célokért. Értelem nélküli szavak, életek, halálok… Minden csoportnak van bizonyos rögeszmeköre, és látszólag ez különbözteti meg a másiktól. Ez azonban csak látszat. A valóság az, hogy nem rögeszmékért küzdenek hanem a küzdelemhez agyalják ki a rögeszméket. Valaki csak azért lesz kékfülü, hogy más legyen mint a sárgafülü és viszont. Magáért a verekedésért verekednek.
Bivakként téblábolok köztük, s annyit sem tudok mondani, hogy pricc-prucc.
Vissza a Terrible-re! – de van vissza? És merre az erre? Vissza hová? Előre? Merre? Akárhová érsz – terrible. Így, angolul, ha már az angol a világnyelv. Hisz tudjátok: civilizáció. Igaz, valahol olvastam, hogy a magyarból származna minden élő és holt nyelv. Az is igaz, hogy van, aki a románból vezeti le őket. Neked kék a füled vagy sárga?
Remélem jól hallasz vele. ;)

Summa summárum: olvassátok. Méltó külföldi társaihoz.

>!
ppayter
Szathmári Sándor: Kazohinia

Kedves Orwell, Huxley és a többiek: ez a saját országában is szinte ismeretlen magyar szerző legalább akkorát alkotott a műfajban, mint ti.

8 hozzászólás
>!
Nyájas_Olvasó P
Szathmári Sándor: Kazohinia

Szép új világ és A császár új ruhája = Kazohinia

Ez a gulliveriáda* mindennek a kritikája, ami az elmúlt mondjuk ezer évben az emberiséget mozgatta. Ne soroljam, minek. Na jó, sorolom. Vallás. Tudományos elméletek. Kapitalizmus. Felvilágosodás. Tudományos szocializmus. Filozófia, úgy mindenestől. Kommunizmus. Demagógia. És így tovább. Te. Én. Mindenki.

Én igazából nem szeretem a tézisregényeket, márpedig ez az, méghozzá egyből több tézisé is. Valahogy mindig úgy voltam vele, hogy egy tézis cáfolatához felesleges az irodalmiságot erőltetni, minek a lovat a szamárral házasítani, nem? A tézist cáfoljuk a neki megfelelő műfajban: esszében, tanulmányban, értekezésben, mit bánom én, de ne gyűrjük már bele abba a szerencsétlen szépirodalomba, mert akárhogy olvassa az ember, mindig kilóg majd a lóláb. Vagy szamárláb, kinek hogy.

Most úgy kéne folytatnom a sablon szerint, hogy de akkor elkezdtem olvasni ezt a regényt, és hirtelen kiderült, hogy ez kivétel! Hát nem derült ki, ettől függetlenül a Kazohinia nagyon tetszett.

Hozzátartozik az igazsághoz viszont, hogy helyenként némileg túlfeszítettnek éreztem a cselekményt, annak ellenére, hogy én is tisztában vagyok azzal, hogy a karikatúra attól humoros, hogy bizonyos vonásokat a végsőkig felerősít.

Bár a regény a negyvenes években íródott, üssetek agyon, vessetek rézkockákat csörgető behinek közé, de nekem akkor is a posztmodern egyik jellegzetessége érződött a regényen. Mikor a behinek tébolyult társadalmát mutatja be a szerző, folyamatosan rámutat a kiüresedett, jelentés nélkülivé vált szavak szerepére. A behinek legfontosabb szavai semmit nem jelentenek, nyelvük lassan kiüresedik. Hát mi ez, ha nem a posztmodern?

Egyébként Szathmári másban is megelőzte korát: kísérteties a hasonlóság a Kazohinia és Huxley Szép új világ-a között, de a Kazohinia – dobpergés, táguló pupillák – két évvel korábban keletkezett! Állítólag. Csak épp nem adták ki. Na tessék, újra kell írni az irodalomtörténetet. A hákszlisták pedig nyugodtan csőre tölthetik keményfedeles Szép új világ-kiadásaikat, és nekieshetnek a szathmáristáknak, én csak annyit jegyeznék meg szép halkan, hogy a regényt közben amúgy érdemes elolvasni, a sok minden egyéb értéke mellett például azért is, hogy magunkon is nevessünk végre/ismét/kivételesen egy jót.

Kicsit bővebben:
http://nyajasolvaso.wordpress.com/2014/02/16/szep-uj-vi…

9 hozzászólás
>!
ddani P
Szathmári Sándor: Kazohinia

Ez a könyv nagyon, nagyon jó. Ezen belül: egy hosszú műfaji hagyományt folytat és épít, ami a szerző elmondása alapján Swift és Voltaire, valamint Madách Imre munkásságát viszi tovább. Szinte magától értetődő hát, hogy a főhős Gulliver (igen, ugyanaz a hajóorvos Gulliver) modern(-ebb) kori utazásának naplójában olvassuk a kazohiniai kalandot. ugyanakkor feltűnő, hogy mennyi későbbi nagy mű rokonítható Szathmári mesterművéhez: Huxley Szép új világa éppúgy, mint Orwell 1984-e (vagy talán méginkább az Állatfarm) hasonló beállítottságú és színvonalú, későbbi szerzemények. Mi az, ami különválasztja ezektől a gigászi párhuzamos alkotásoktól a Kazohíniát? Erre az volna talán a legkézenfekvőbb válasz, hogy míg az említett elő- és utófutárok világszerte közkézen forognak, addig Szathmári műve borzasztóan elszigetelt, annak ellenére, hogy a kortársai (Babits, Karinthy) még mesterműként üdvözölték a készülő kéziratot. Kissé emlékeztet engem a helyzet a (szegről-végről szintén szatirista, parodista) Flann O'Brien szerencsétlen történelmi körülmények között visszhangtalanságba született mesterműve, az Úszikkétmadáron helyzetére, melyről az ír szerző a következőt írta: „Az 1939-es évben megjelent egy különös, Úszikkétmadáron címet viselő könyv. Adolf Hitler komoly ellenérzéssel viseltetett ezzel a művel szemben, tulajdonképpen olyannyira rühellte, hogy megindította a Második Világháborút csak azért, hogy megtorpedózza. A sors kegyetlen, ugyanakkor némi bájt nem nélkülöző iróniája révén a könyv túlélte a háborút, míg Hitler nem.” Szathmári könyvét első kiadásában 1941-ben elkapkodják, az újrakiadást pedig a háborús körülmények akadályozzák – utána is különféle rendszerek különféle szempontok szerint cenzúrázzák, egészen a közelmúltig. Nagy öröm számomra rátalálni is, mert a magyar irodalom kánonjából számomra elfogadhatatlan módon hiányzik. Marginális. Kult-könyv.
Szeretném felhívni a magyarul (vagy angolul, vagy eszperantóul stb.) olvasó közönség figyelmét erre a méltatlanul mellőzött könyvre: kiváló társadalmi szatíra, nyelvezete modern és élvezhető, meglátásai mit sem vesztettek érvényükből, és olyan éles, metsző irónia hatja át minden gondolatmenetét, hogy az ember nem tudja, nevessen-e, vagy inkább sírjon. Olvassátok el!

1 hozzászólás
>!
regulat
Szathmári Sándor: Kazohinia

Helyenként túlírt, de összességében zseniális Gulliver parafrázis, mert paródiának nem mondanám.
Méltatlanul elfeledett könyv, igen pontos kritikai meglátásokkal.

Persze, az is a történet része, hogy Szathmári elviselhetetlenül tökéletes társadalma, az bizony egy kommunista jövőkép. Szóval Szathmári egyaránt oszt mindent és mindenkit… vallást, politikát, társadalmi erkölcsöt… hogy megmutassa az embereknek a hangjukat, mert ahogy a fejünkben szól azt másnak halljuk, mint amilyennek a külvilág hall minek.

És amióta letettem a könyvet azon gondolkodom, hogy vajon megnyugodott-e az író, amikor a műve elkészülte után a saját bőrén tapasztalta a létező szocializmusban, hogy hosszú még az út a behinek között.

>!
Magvető, Budapest, 1972
388 oldal · puhatáblás · Illusztrálta: Gyulai Líviusz
>!
gyuszi64
Szathmári Sándor: Kazohinia

2020/16. könyvtár + otthoni polc

Sajnos csalódás volt, a nagyhírű könyvtől többet vártam.
A regény úgy indult, hogy „nem szakítom le a szomszéd gyümölcsét, mert ilyet egy gentleman nem tesz, és különben is túl magasan van a fán”. Azt hittem, ez lesz a fő gondolat, az ironikus társadalombírálat, de nem, csak a könyv vége lett hasonló hangulatú.

A regény első része a legjobb, a hinek utópiája szépen megírt, igazi Gulliver-örökös (emlékeim szerint sokkal inkább az, mint Karinthy Gulliver-utazásai). Kicsit hosszadalmasak voltak a példázatok és a filozofikus részek, és engem végig zavart a leírt utópia irrealitása. * (A szerző is érezhette ezt, ezért kapunk a regény végén egy természettudományos próbálkozást a feloldásra.)

A második rész, a behinek irracionális társadalma tönkrevágta a művet. Egyértelműen túlírt (márpedig a túlírt szatíra nagyon fárasztó tud lenni), bántóan sok a felesleges (és legyünk őszinték, eléggé komolytalan) rész, és túl sok az „őrültség” benne. Nem tudott lekötni.

A könyv úgy menthető meg, hogy szimplán kihagyjuk a második részt, az első rész után a befejezés (Gulliver megmenekülése) simán beszerkeszthető. Ekkor kapunk egy ritkaságot: a komoly társadalombírálat erős szatírába csomagolt utópiában jelenik meg.

* Ugye manapság valahogy úgy gondoljuk, hogy az ember túlságosan erős individuum, az egyéni érdeke szükségképpen felülírja a közösségi érdeket. Ráadásul matematikai bizonyossággal megjelenik a mutáció, de akkor már ellenőrző és kényszerítő szervek is kellenek egy társadalomban és így tovább. Kazohinia utópiája szerintem nem működhet.

>!
kvzs P
Szathmári Sándor: Kazohinia

Tükör ez a könyv, márpedig az élesebbik fajtából, és abból is rögtön kettő. Mi pedig ott állunk a két tükör között, és bármerre fordulunk, csak magunkat láthatjuk, kíméletlen őszinteséggel. Az egyik tükör mutatja az értelmet, a másik tükör mutatja a babonáinkat. Az egyik tükörben láthatjuk az elérhető utópiát, a másik tükörben a posványt, amibe beleragadhatunk. Nyugtathatjuk magunkat, hogy egyik tükör sem teljes, mindkettő csak kidomborítja valamelyik oldalunkat, két lehetséges irányt számunkra, de közben azért ott motoszkál bennünk, hogy az irónián túl nagyon is igazat mutatnak, nem a „lehetne”-t, hanem a „van”-t. Mert hinek is vagyunk, meg behinek is, a kérdés csak az, hogy a józan észt vagy lelket hagyjuk megerősödni…
Annak ellenére, hogy 1935-ben íródott, a könyv stílusa és nyelvezete, illetve egy-egy meglátása annyira modern, hogy az elején 5 oldalanként lapoztam előre ellenőrizni az írás dátumát.

>!
ppeva P
Szathmári Sándor: Kazohinia

Örök darab, sajnos… Szomorú görbe tükör, mulatságos szatíra formájában.
A 2009-es teljes, hiánytalan kiadást olvastam, Szathmári Sándor 1946-ban írt utószavával és Lukáts János utószavával. Mindkét utószó sokat ad hozzá a mű értelmezéséhez, Szathmári Sándor utószava – A szegény csepűrágó dala pedig méltán része az egész műnek.

>!
Chöpp 
Szathmári Sándor: Kazohinia

Na éppen MOST olvastam egy értékelést, ami nagyon-nagyon jó, és amivel azonosulni tudok. Köszi, @Péter_Szombati!
Én nem tudok írni a könyvről. Túlságosan közel áll hozzám.

2 hozzászólás
>!
borga
Szathmári Sándor: Kazohinia

Alapvetően bitangul tükrözi a vakfoltjainkat. És a tökéletlenségünket.
Mert ugye adottak a hinek, akik tevékenyen, a világ ritmusába belesimulóan, magától értetődően, szinte taoista, vagy még inkább termeszi tökéllyel élnek. Kicsit ijesztően tömeg-egyedülállóak, bár ők ezt nem így érzik. Merthogy ez utópisztikus. Pozitívan. A vége-magyarázat szerint.
Aztán ott vannak a behinek, akik csak eszmékért, csak szlogenekért és csak szavakért mozdulnak meg, de azért bármi hülyeségre képesek. Sőt csak arra. Miközben tudják, hogy ami itt folyik, az baromság. Mert amit a másik csinál, az, áhhh…
Hogy józan ember felháborodik az értelmetlen korlátozáson, fölöslegesen beiktatott nehezítésen, kivéve, ha azok a saját jól beépített, az életében mankónak használt korlátai. Mert anélkül félagyú óriás.
És miközben olvastam, ugyanezeket tisztán elémrakták. Tehát felfogtam. Egy pillanatra szinte érezni, hogy igen, a tiszta elme, pontosabban a hiánya mindent megkönnyít, csak épp a személytelenség olyan ár, amit tán még egy keleti bölcs sem próbálna alkalmazni – másra. :)
Igaza lehet: a tökéletes ember valójában nem ember, az már egy másik faj.
Egy fél pont levonás a könyvtől a behinség túlcsócsálása és a minta-angol túlzott magára-nem-ismerése miatt, és egy fél pont levonás magamtól a szétfilózás miatt. :)


Népszerű idézetek

>!
moni79

Magatok által ütött sebeket gyógyíttok, hogy újra sebezhessetek, és küzdötök gazdasági válságok ellen, mintha nem magatok állítottátok volna meg gépeiteket.

154. oldal

>!
regulat

Az olasz csatahajókkal való találkozásunk örömének kölcsönösen a legudvariasabb formában adtunk kifejezést. Mindketten felvontuk a másik nemzet zászlaját, a magunkét meghajtottuk, és díszlövéseket adtunk le, részben, hogy barátságos indulatunkat tolmácsoljuk, részben, hogy a másik lássa, hogy van muníciónk.

16. oldal

>!
mandarina

Eszembe jutott egy régi betegem. Mint tanulatlan dokkmunkás került a flottához. Nagy tökfilkó volt az istenadta, akinek kiképzése sok gondot okozott feljebbvalóinak. Kezelése alatt magam is foglalkoztam vele, sokat beszéltem neki az angol flotta dicsőséges hivatásáról, az Egyesült Királyság múltjáról és hogy lelkünk mily édes tápot nyer a tradíciókból.

Midőn végül megkérdeztem, hogy tudja-e már, mi a tradíció, azt felelte:

– Valami pudingféle lehet.

>!
palastim

Szavaimat figyelmesen végighallgatta, és a végén azt felelte rá, hogy úgy látszik, mi magunk alkotta hínárokba veszünk el, mert ahelyett, hogy a dolgokat tiszta valóságukban látva, egyszerűen élnénk, inkább részegen bolyongunk lidérces problémák önmagába záródó labirintusában.

>!
regulat

Meg voltam győződve róla, hogy az irigység beszél belőle, fölényesen válaszoltam, hogy köszönöm, jó nekem az ép ruha is, de Zemöki rendkívül komolyan, és jóakarattal ajánlotta, hogy ne csináljak magamból bolondot, egy beratnunak adnia kell rá, hogy jó ruhában jelenjék meg.
Erre azt mondtam, hogy az én ruhám jó, mert ép, ő pedig azt erősítgette, hogy ellenkezőleg: az összehasogatott ruha jobb, mert kipu, és éppen azért többen viselik.
[…]
Ekkor ugyanis saját betikem figyelmeztetett, hogy igyekezzem ruháimat kiszaggatni, mert egy beratnutól megkövetelik, hogy alkalmazkodjék a józan szabályokhoz, és ne járjon úgy, mint egy eszelős.

254. oldal

2 hozzászólás
>!
legrin P

Életmódjukról mindig a desztillált víz jutott eszembe, ami tiszta ugyan, de a desztillálással az élethez szükséges sókat is kivonták belőle. Az ember issza, issza, és nem oltja szomját.

>!
mandarina

Mondd – szóltam remegő hangon –, te nem érzed ilyenkor, hogy szükséged van valakire, aki téged megbecsül, akinek elmondod azt, ami neked jólesik és ami rosszulesik, aki kellemesebb neked, mint mások? Nekem nagyon kell valaki, akiben megkapaszkodhatnék, akivel összebújva halk szavakat hullatnánk, és akinek szavai szomjúságomat öntöznék. Nézd a holdat, amint ezer darabra oszolva ring a vízen, nézd a millió csillagot, az estét, a tengert, ezt a végtelen éjt, ami az embereket egymáshoz hajtja, és megnyitja egymásnak a szíveket…
– Nem értem – vágott közbe –, ne is folytasd. Haszon nélkül múlik el az idő, pedig nekem volna egy kívánságom.
Tagjaimba újra remegés költözött, mindinkább éreztem, hogy ez a csalódás végzetes lesz, és a belső feszültség szét fogja vetni gátjait.
– Rendelkezz velem – mondtam remegve.
– Felébredt a vágyam, és különben is még két gyermeket kell szülnöm. Képes volnál-e nemi munkára?
Értelmetlenül bámultam rá. Nem akartam hinni a fülemnek.
– Hát nem erről beszéltem? – kérdeztem elhűlve.
– Nem – felelte oktatóan –, te a tengerről beszéltél, csillagokról, holdról és éjről.

1 hozzászólás
>!
moni79

Fejcsóválva jegyeztem meg, hogy akármi is legyen hóbortjuk lényege, a meztelenséget hazámban súlyosan megbüntetnék, mire nagy szemeket meresztve azt kérdezte, hogyan tudjuk a meztelenséget elkerülni, hiszen ruhája alatt mindenki meztelen.

116. oldal

>!
Chöpp 

…a józan észnek az eszelősökkel szemben az a legnagyobb problémája, hogy mi módon nyilatkozzon meg úgy, hogy agyon ne verjék, és mégis ésszerűen beszéljen.

>!
palastim

De főleg helytelennek tartotta a karácsonyt, amiből azt olvasta ki, hogy a többi napokon jobban kell gyűlölnünk embertársainkat. Hiába magyaráztam, hogy nem a gyűlöletre, hanem a szeretetre alkották a karácsonyt, megmaradt annál a nézeténél, hogy a szeretet feltételezi a gyűlöletet, mint fény az árnyat, és csak ott teremhet szó erre, ahol az ellenkezője is megvan, és az, hogy valakit szeretünk, már önmagában tartalmazza azt, hogy másokkal szemben károsabban kell viselkednünk…

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Merle: Védett férfiak
Méray-Horváth Károly: Amerika cézárja
Hamvas Béla: Karnevál
Babits Mihály: Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Szabó Dezső: Az elsodort falu
Szabó Magda: Az ajtó
Móricz Zsigmond: Erdély I-III.
Nagy Lajos: Képtelen természetrajz
Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba / Capillária