Hiába 81% 16 csillagozás

Hiába : ez a depressziósok egyik jelszava (a másik: minek?). A szerző maga nem depressziós, csupán kiábrándult; s ezért választotta a kötet címéül pont ezt a szót. Ám a címválasztás kevés, mögé kellene egy jó tartalom is. Az pedig sajnos hiányzik.

Nemrég folyt a hümmögés itt a Molyon, miért nem tudnak a magyar szerzők napjainkban jó antiutópiát/disztópiát írni. Most nem térnék rá az ott elhangzottakra, inkább csak azt mondanám: régebben se nagyon ment ez a műfaj idehaza.*

Szerintem egy jó antiutópiához két dolog kell: egy jó kiindulópont s a kiindulópontbeli visszás helyzet továbbfejlesztése, logikai extrapolációja; másfelől a továbbfejlesztett (jövőbeli) környezet, körülmények élettel való megtöltése, hús-vér szereplők segítségével.

Esetünkben a kiindulópont a Magyar Tanácsköztársaság s az ott szerzett tapasztalatok, melyek – úgy tűnik – mély nyomot hagytak a szerzőben. A harmincas évekre kiérlelte a ’virágzó’ szocialista rendszer hipotetikus képét, azt kell mondanom, helyenként rendkívül éleslátóan, és pontosan.**

Adott volt tehát a regény logikusan felépített miliője: ezt kellett volna alakokkal benépesíteni. És itt mond csődöt Szathmári: alakjai eszmék, viselkedésformák steril képviselői, papírmasé figurák, akik nem beszélnek, hanem szónokolnak, s nem cselekednek, hanem aktivitást fejtenek ki. A logikailag frappáns jövőkép és a díszletek előtt széles mozdulatokkal deklamáló figurák a némafilm korszakát juttatják eszembe; de annak naiv bája nélkül. Itt nincs meg az az összhang, ami ott – a jelenetek minden együgyűsége ellenére – megvan.

Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! Nincsen remény! témájára ennél sokkal jobbat is lehetett volna írni. Logikai következetesség: 4 csillag, irodalmi kivitelezés: 2 csillag – az átlag három…

* Nekem Déry G.A. úr X.-ben-je sem tetszett: a szereplők ott is furcsán, a humánetológia szabályait felrúgva viselkedtek, mint valami misztériumjáték vagy lovagregény hősei…
** Különösen nagyra tartom a logikáját akkor, ha a harmincas évek szovjet viszonyairól (Holodomor, az első tisztogatások 31-ben) semmi konkrét információja nem volt…

    Egy nagyon jó téma – mégis, valahogy szerencsétlenül van megírva. Rendkívül hézagos spoiler. Darabos és esetlen; a karakterek szinte nem is emberek, csak szájukba adott gondolatok szócsövei, s a viselkedésük is eléggé életszerűtlen (pl. Hajós és Lívia szerelme). A mellékszereplők pedig simán csak biodíszletek, egyáltalán nincs egyéniségük, csak a tipikus nyájszellemet képviselik, de teljesen karikatúraszerűen.
    Az első részben jóformán semmi nem történik, csak megismerjük a szereplőket s azok is egymást. Felszínesen. Ehhez képest a második rész már kevésbé statikus, beindulnak az események, mégsem tudunk senkivel különösebben együttérezni. Kíváncsian vártam a 2080-as Budapest leírását is, de azt meg nagyon röviden lerendezi, sajnos. Mennyi jó, kihagyott lehetőség!…
    Az ’50-es években senyvedőknek talán több vigaszt nyújthatott volna a könyv –, ha olvashatták volna. De nekünk ma sokkal többet tud adni az 1984. Pedig már a címe hogy megszólított, hiszen én is pont ezt érzem, pont ezt gondolom!
    A Tófalvi Éva által írt Utószó viszont számomra a legélvezetesebb részét nyújtotta a könyvnek, s nagyon szívesen elolvasnám Szathmári önéletrajzát, mert a részletek alapján azt kell mondanom, hogy azt viszont kitűnően sikerült megírnia, már csak személyessége okán is. Egy igazi, bús magyar sors volt az övé, ami még ma is sokatmondó és elgondolkodtató. Szegény Szathmári is minden volt (egy ideig), antiszemitától kezdve a kommunistáig… Míg végül leszűrte a végső tanulságot, hogy minden izmus egyformán káros. Ez a fajta kiábrándultsága rokon Kubánnal, aki egy emlékezetes, bár szintén kissé gyöngécskén körülírt szereplője a könyvnek.
Nem tudnám remekműként ünnepelni, ám mindenképpen olvasásra érdemesnek tartom ezt a művet! (- – - Hiába…)

Félelmetes. A Kazohiniában már kifejtett gondolatok jelennek meg benne reális környezetbe ágyazva. Ezért számomra nehezebb is volt kicsit olvasni.

Megmutatja, hogy egy állam nélküli világ miért lehet mégis kudarc… Az emberiség rengeteget tanulhatna belőle, ha olvasná. Így: hiába.

Ez valami fantasztikus! Nem egy Kazohinia, de komolyan azt gondolom, hogy Szathmárira kár nem odafigyelni.

Tudomásom szerint Szathmári megelőzte Orwell-t és Huxley-t. Vagyis nem koppintott. Ahogyan azok sem tőle, mert ez a könyve, tudomásom szerint fiókban maradt.
Viszont döbbenetesen jó, olvasmányos munka!

Szeretem Szathmári humanizmusát. Szeretem bárkiét. De az ő humanizmusáról legalább tudom, hogy van.

Rá kellett hangolódni Szathmári világára, az tény. Az is, hogy műfajában, témájában olvastam már ennél a könyvnél sokkal jobbat, de aki az Orwell- és Huxley-féle utópiákat kedveli, és valami ilyesfélét szeretne magyar viszonyokra adaptálva ízlelgetni, annak biztosan tetszeni fog.