Kettőezer-valahányban két fiatal férfi betör egy negyedik emeleti, budai lakásba. A tetőről ereszkednek alá hegymászó kötélen. Nem aggódnak, nyugodtan teszik a „dolgukat”, hisz tudják, a lakás tulajdonosai, egy házaspár és az öt gyerek, néhány napig külföldön tartózkodnak. Nem törnek-zúznak, összeszedik az ékszereket, a mozdítható elektronikai holmikat, a készpénzt, aztán amerről jöttek, kéményseprőjáratokon, tetőkön át elillannak. Egyikük elteszi a hűtőszekrény-mágnes alól a kitöltött lottószelvényt is, amely, mint néhány nap múlva kiderül, nyertes szelvény: az évtized egyik legnagyobb nyereménye az övék. Mi lesz a pénzzel? Mi lesz a kifosztott családdal? Mi lesz a betörőkkel? Ki járt jobban, a rablók vagy a kiraboltak? A történet csavaros, és a közhely ezúttal is bebizonyosodni látszik: a jó nem feltétlenül és kizárólag jó, a rossz nem feltétlenül és kizárólag rossz. Minden ember jó és rossz elegye, és nem csak a belső küzdelemben, a gyöngeség és erő, a megalkuvás és tartás… (tovább)
Osztozkodók 23 csillagozás
Enciklopédia 9
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 10
Kiemelt értékelések
Két tolvaj bemászik éjjel egy felső középosztálybeli család házába, és sok egyéb mellett eltiedel egy lottószelvényt is, ami mit ad Isten, nyerőnek bizonyul. (Ez már annyira hihetetlenül hangzik, hogy szinte hihető.) Aztán egyszer csak mi történik? Kap a felső középosztálybeli család egy cipősdobozt, tele pénzzel. Találjátok ki, ki küldte. És találjátok ki, miért.
Száraz legkevésbé sem száraz (bocs) erkölcsi tanmeséje különböző életsorsok egymással való párbeszédéről szól, miközben a háttérben kirajzolódik a hegyoldalban a Hollywood felirat. A megírás mikéntjéről nem beszélnék sokat – egyszerűen profi munka, az író tudja, mit akar kifejezni, és meg is van hozzá a képessége, hogy kifejezze. Igaz ugyan, hogy a szereplők úgy tesznek-vesznek, mintha titkon azt remélnék, maholnap leigazolja őket a Paulo Coelho FC, de hát ez van, ettől még adtam volna akár négy csillagot is. Ami miatt nem adok, az az, hogy a végén a tanulságot olyan félreérthetetenül hajítja arcomba a szerző, hogy alig bírtam elhajolni előle. És a túl direkten kifejezett tanulság bennem mindig azt az érzést kelti, hogy az író lenéz engem – azt hiszi, magamtól nem tudom, mennyi a kétszer kettő. Pedig: de. Négy.
Számomra többek között a hallatlanul szimpatikus személyisége miatt is Száraz Miklós György az egyik legkedvesebb kortárs íróm, így könyveivel néha egy kicsit elfogult vagyok, de aki letette az asztalra például a Lovak a ködbent, az ezredforduló környékének egyik legszerethetőbb, legotthonosabb, ám ezek mellett az egyik legfontosabb regényét, azzal talán lehetek is. Így, amint időm engedi, mindig elolvasom az épp aktuális SzMGy-kötetet, és még sosem kellett igazán csalódnom. Most sem tettem másként, és pár óra leforgása alatt magamévá tettem a legújabbat, az Osztozkodókat. És hogy tetszett-e? Mindjárt kiderül.
Ez a karcsú kötet sok szempontból hasonlít az előzőre, Az álomvadászra. Ezúttal is egy gyors, pörgős, elgondolkodtató kisregényt kaptunk, amiben minden egyes elem a helyén van, és minden működik zökkenőmentesen. Egy profi író profi alkotása. Ugyanakkor egy olyan alkotás is, aminek nem titkoltan van mondanivalója (manapság azért ez nem túl gyakori), ám ami némileg keserűbb szájízt adott, az az, hogy ezt túl explicit módon, szerintem egy cseppet szájbarágósan tálalja, és így csak viszonylag keveset bíz a szöveg befogadójára.
De hogy miről is van itt szó voltaképpen? Különösebben nem akarok a cselekménybe belemenni, ugyanis annak alakulása mindenképpen tartogat izgalmat az olvasók számára, így csak annyit mondok, hogy ezen a 120 oldalon két botcsinálta rabló és egy átlagos, középosztálybeli család sorsa kereszteződik egymással, némi betöréssel és lottónyereménnyel megbolondítva. A szerző gyorsan váltogatja a szálakat, mindenki nézőpontjából enged betekintést az eseményekre, és teszi ezt olyan tökéletes ritmusban, és olyan jól átgondolt építkezéssel, hogy a történet egy percre sem ül le, egy pillanatig sem válik unalmassá.
Ahogy az eddigi SzMGy-köteteknél, úgy itt is gondosan megrajzolt alakok (mindenkinek megvan a saját személyes élettörténete és motivációja) gondosan megrajzolt, élettel teli környezetben csetlenek-botlanak, és ahogy halad előre a cselekmény, a címbeli osztozkodás egyszerre több módon is értelmet nyer. Az Osztozkodók számomra szólt a sorsról, az élet értelmének kereséséről, a bűntudatról, a megbocsátásról és a szeretet végtelen hatalmáról. Csak az egész eléggé elment egy kicsit giccses, hatásvadász, coelhó-i vadászmezőkre, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni.
Száraz Miklós György kisregényében életre kelnek a színek, a szagok, a benyomások; életteli karakterek kergetik ábrándjaikat vagy éppen próbálnak elfutni sorsuk elől, miközben ezalatt az egy-két óra alatt kapunk egy gondosan megkomponált történetet is – és bár igaz az, hogy az Osztozkodók nem váltja meg a világot, de nem is igazán akarja. Nekem mindenesetre tetszett.
Ismét fáradtan sóhajtottam, amikor befejeztem ezt. SzMGy tud írni, ezt megint bebizonyította, de én erre nem voltam kíváncsi, azaz nem erre voltam kíváncsi, ugyanis ezt tudom, tudjuk. Én arra vagyok kíváncsi, amikor rövidprózát ír. Arra, amikor ír valami olyan kaliberűt, mint a Lovak a ködben. Vagy amikor az Ezüst Macskával játszik, de most már csak a saját hangján. De ez? Ez nem. Ez ujjgyakorlat, hogy ne rozsdásodjunk. Noha sokkal jobb, mint a névadó, de Coelhós, ez tagadhatatlan, és ezt nem kellett volna. Coelho többek között arról is hírhedt, hogy aforizmák formájában (ah, mily csodálatosan idézhető) le-nyom-ja azt a rohadék tanulságot a nyavalyás olvasó torkán, hogy biztos legyen, célba ért. Hát itt is ez történt.
(Azt már csak itt, zárójelben, hogy a tavaly valamiféle hegyi járvány ütközött ki íróink között. Mindenki elvágyik valahová, a magasba. Haza a magasban?)
Engem nagyon jókor kapott el ez a kis regényecske. Nem varázslatos, nem bűbájos, de nem is túl keményen torkon ragadó. Szerettem a stílusát, a történet mesélését, az egyéni látásmódok üdítő variációit. Két kedvenc szereplőm is volt benne, ami különösen kedvessé teszi a számomra. Igazság szerint nem ezt vártam, de örülök neki, hogy Ezt kaptam.
Kiszámítottan összerakosgatott szereplőgárda, sokféle sorssal, egy feloldhatatlan élethelyzettel. A történet, ami ebből kikerekedik mégis szórakoztató olvasmány.
Az alapötlet egész érdekes: a betörő, aki pénzt csempész a meglopott család otthonába. Kapargassuk meg a felszínt, miféle ember az ilyen, ki a jó és ki a rossz, minden relatív, vándorvágy, halálvágy… Jó nagy betűmérettel és másfeles sorközzel szedték, de attól ez még kisregény, viszonylag sematikus figurákkal. Hogy szerethetőek-e vagy sem, nos, ehhez többet kellene tudni róluk. Szépen fokozatosan Tim, a tolvaj kerül a fókuszba, és az ő nihilista, száguldás és bourbon központú életmódja. Aztán el lehet merengeni, hogy te mit kezdenél ennyi pénzzel, mit kezdenél az életeddel. Nos, ez utóbbi kérdést most is feltehetjük magunknak, kezdve azzal, hogy belefér-e, hiányzik-e nekünk, hogy elolvassuk ezt a művet. Az én válaszom az, hogy szódával elmegy.
Szimpla történet, uszkve száz oldal.
Cselekménye hozzávetőlegesen egyetlenegy kerek mondattal összefoglalható.
A rövid-prózában érvényre jutó horderők: a karma-szerűségben egymásra játszó sorsok, csipetnyi egzotikum, méltányos irgalom és pozitív energia, szemernyi misztikum, valamint e mindenségen megtelepedő Idő kísértése. – Egyszóval az auktori kézügyesség teljeskörű megnyilvánulása, ezúttal (is!) kompakt metódusban.
3,5-4 csillag között gondolkodtam, de végül az előbbit kapta. Pedig két pozitívuma is van a könyvnek: szokatlan és amúgy jó stílusban van megírva, valamint rövid. Az előbbiben a fő különlegesség az, hogy egy-egy fejezet elején sokszor nem tudni, hogy kiről ír, és a teljes kép is csak lassan alakul ki, a rövidsége pedig azért jó, mert egy hosszabb buszúton el lehet olvasni, és tovább talán nem is szeretném.
A pontlevonás azért jár, mert a mondanivalója elég közhelyes, és az átadásához a szerző már-már kifigurázásnak beillő módon valószerűtlen viselkedésű embereket használt. Persze az is lehet, hogy ez is valamilyen írói eszköz, csak nekem nem jött be…
Ez a könyv nekem olyan, mintha reggel felkelnék és az egész éjszaka álma ott lenne előttem egyetlen pillanatig, egyetlen képben – tudom, mennyi minden volt abban a képben, mennyi szereplő, mennyi esemény, mennyi meglepetés, mennyi titok, mennyi izgalom, mennyi blőd, mennyi mennyi… de nem tudom tetten érni, elillan.
SzMGy azt a varázslatot cselekedte meg, hogy ezt a képet, pillanatot leírta.
Mivel ritkán olvasok fikciót, ezért ha valami jól van megírva, az könnyed és felszabadító érzés szokott lenni számomra, márpedig ez a könyv igen remek munka, így nagyon élveztem a vele töltött fél napomat. Ráadásul tudom, hogy – mások részéről – szokás regényhősökkel azonosulni, amit emlékeim szerint én még nem nagyon éreztem soha, hát most a kislánynak köszönhetően ez is megtörtént.
Népszerű idézetek
A megbocsátás varázslat. Fordítva működik. Először azon segít, aki kínálja.
84. oldal
[…] mert az igazi együttérzés nem érzelem, hanem cselekvés, gyógyszer és kenyér, de legfőképpen figyelem és odafordulás.
72. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bucsi Mariann: Ébredés 97% ·
Összehasonlítás - Békés Pál: Csikágó 95% ·
Összehasonlítás - Szép Zsolt: Kárpát Walzer 96% ·
Összehasonlítás - N. Nagy Zoltán: Keselyű 94% ·
Összehasonlítás - Anne Raven: Illegális szerelem 95% ·
Összehasonlítás - Lontai Léna: Könnyező liliomok 94% ·
Összehasonlítás - Bartis Attila: A vége 93% ·
Összehasonlítás - Zajácz D. Zoltán: Gyilkos Balaton 93% ·
Összehasonlítás - Ákody Zsuzsa: Egy csúnya nő 99% ·
Összehasonlítás - Mira Sabo: Amíg kijutunk a fényre 94% ·
Összehasonlítás