„Biztosan lesznek olyanok, akiket felbosszant ez a könyv. Talán igazuk is van. Gyakran úgy látszhat, magam sem tudom már, honnan indultam, miről is beszélek. Pedig tudom. Ennek így kell maradnia. Kanyargósan, csapongón. Ahogyan a szerelmes is megosztja minden emlékét kedvesével. Ez a könyv is egy szerelmi vallomás. Granadának.”
¡Ó, Santo Domingo! 7 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2003
Enciklopédia 4
Helyszínek népszerűség szerint
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Jól áll Száraz Miklós Györgynek ez a személyes hangvételű idegenvezetés, ez a szerelmi vallomás Granada városához. Jobban is passzolnak hozzá a szerző jellemző szóvirágos fordulatai, mint a korábban olvasott novelláihoz: amit azokban gyakran már soknak éreztem, az itt a történelmi események tényszerűségével csillapítva pont arányosnak tűnt (egyetlen egyszer szisszentem csak fel, annyi még igazán belefér). Egyedül a személyes szálat éreztem a vége felé kicsit soknak, anélkül még akár kedvenceltem is volna.
Ezt is vártam, meg nem is…
Az Ezüst Macska fogadó után vágytam egy hasonló mesélős, anekdotázós regényre. Ehelyett kaptam egy történelmi regényfélét, egy nem mindennapi spanyol útikönyvet sokféle érdekességgel, történelmi/történeti adalékokkal, civilizációtörténeti hozzáolvasásokkal spékelve. Nekem egy szakdolgozat jutott eszembe, és ettől nem tudtam szabadulni – aprólékos, a témához minden apró, lényegesnek és érdekesnek számító kuriózum össze van gyűjtve. Én, aki szinte semmit sem tudok a spanyol történelemről, a mórokról meg még annyit sem – tájat szemlélve képet kaptam egy-egy előkapott történelmi időben elém kerülő város mindennapjairól, az ott élő, sokféle nyelvet beszélő, sokféle vallást magáénak tudó, keverék lakosságról.
A könyv legnagyobb érdeme számomra abban van, hogy mintegy rendhagyó történelemkönyv, magyar vonatkozásokat is megemlített – ez nagyon érdekessé tette nekem. Nem voltam túlzottan történelem tantárgy szerelmese, de ha hasonlóképpen épülnének fel a történelemkönyvek, nem valószínű, hogy korszakblokkokban, hanem inkább folyamatában tudnánk képet kapni a múltunkról, nem elszeparálva, hanem benne létezve Európa és a világ történetének folyamatában. Ez egy nagyon jó minta, és megfontolandó, követendő példa lenne egyfajta tankönyvre. Az érdekességeket kellene felöltöztetni nevekkel és évszámokkal – talán akkor nem lenne annyira száraz anyag a mi és más népek történelme.
Elnyerte a tetszésemet:
„Vaknak lenni Granadában rosszabb mindennél”
-egy XV. századi itáliai mondás szerint: „Kerek Európának három igazgyöngye van: Velence a vizen, Buda a hegyen és Firenze a síkon.”
Amit jó lenne megjegyezni:
– A mai Spanyolország katolikus Izabella királynőnek, (és Ferdinándnak) köszönhető (Kasztília, Navarra, Aragónia és Granada egyesítésével)
– „A mór utolsó sóhaja” – így nevezik a Sacromonte domboldalt – Boabdil Abú Abdalá utolsó mór király/szultán után.
– II. Lajos felesége Marie de Hongrie – Szép Fülöp és Őrült Johanna lánya, Izabella unokája
– Kálizok (izmaelita böszörmények) vagy khorezmi muzulmánok: a VII-XIII. században a Kaszpi-tenger környékén a mi őseink is kapcsolatba kerültek velük – muzulmánná vált perzsák – ha jól értelmeztem (75-76.)
– A besenyőket támogatja Magyarországon I. István nagyapja Taksony, Fejér megye területén élt a legnépesebb népcsoportjuk, Taksony is egy besenyő törzsfő leányát vette feleségül
– őseink neve básgirdok Abu Hamid utazó és történetíró műveiben (78.)
– Szt. Jakab a zarándokok védőszentje
– Az Anemóna pedig a szellőrózsákat jelöli – szépek:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szell%C5%91r%C3%B3zsa
http://www.hotdog.hu/worldgeo/novenyvilag/szellorozsa-v…
A könyvhöz mindenképpen ajánlom: Az antik világ építészeti remekei II: Az Alhambra – ma reggel, azaz 2014.08.18-án 07:00 órától ment a National Geographic csatornán. Sok kiegészítés kapott értelmet, sok kérdésre adott egyfajta lehetséges választ, és képileg színes diákkal támogatta meg Száraz Miklós György könyvét. Ha tehetitek, nézzétek meg a könyv mellé.
Ja igen, még egy: nem tudtam elvonatkoztatni Córdoba említésekor a szattyánbőrtől sem – beugrott és ott motoszkált: kordovánbőr az ugyanaz, mint a szattyán?
http://www.kislexikon.hu/szattyan.html
http://www.mek.oszk.hu/00000/00060/html/059/pc005973.html#9
[Nagyzárójel:
http://www.mek.oszk.hu/00000/00060/html/015/pc001568.html#1
A bőr gyártása.
A frissen nyúzott nyers állati bőr simulékony ugyan, de csakhamar rothadásnak indul s megszáradva keménnyé, szaruneművé válik. A nyers bőrnek ezt a tulajdonságát az okozza, hogy a bőr rostjai összetapadnak. A bőrgyártás célja a nyers bőrt oly módon átalakítani, hogy puhaságát, simulékony voltát megtartsa, a rothadásnak ellenálljon a vízállóvá váljék. Az eljárás lényege abban áll, hogy az irhát (coriumot), tehát a tulajdonképi bőrt a felhámtól és a belhámtól, valamint a szőröktől külön választják s az így előkészített rostos szövetet az egyes rostok és az egész rosthalmaz alakjának megváltoztatása nélkül oly anyagokkal kezelik, melyek a kelmefestés használta pácok és festékek módjára a rostelemekkel egyesülve, ezeknek az összetapadását megakadályozzák (cserzés, tannage, tanning). A cserzést a kikészítés (Zurichten, currying) követi; a bőr a kikészítés mekanikai műveletei alatt simulékonnyá, tömötté lesz, egyenletes vastagságot és tetszetősebb színt kap. A bőrgyártásnak több módszere van, úgymint 1. a cserző vargaság, 2. a tímárság, 3. az irhásság. Ezekhez sorakozik a Knapp-féle eljárás, melynél a bőrt vassókkal cserzik.
Az első módszer szerint készítik a talpbőrt, a gépszíjbőrt, a nyerges bőrt, a felsőbőrt, ide tartozik még a bagaria és a szattyán v. marokkói (kordován) bőr. A tímárbőrhöz (2. módszer) tartozik a glacé- (kesztyű-) bőr, a kid bőrök (borjú-, bárány-, gödölyekid vagy chevreaux) a közönséges timár-juhbőr, a magyar bőr (nyerges bőr) és a varrógépszíjbőr. Az irhás bőrökhöz (3. módszer) sorolhatjuk a mosóbőrt (kesztyűhöz és ruházatra), a zongorabőrt, az irhás szíjbőrt s a crownbőrt. A chagrin (sagrén) és a pergamen nem cserzett bőrök, mivel ezeket cserzés nélkül, pusztán a nyers bőrnek tisztítása és szárítása útján gyártják.]
Ez a második olvasásom @olvasóbarát Száraz Miklós György csodái kihívásához – találó a kihívás elnevezése, tényleg, mindkét könyv valamiféle csoda volt a maga nemében.
„Biztosan lesznek olyanok, akiket felbosszant ez a könyv. Talán igazuk is van. Gyakran úgy látszhat, magam sem tudom már, honnan indultam, miről is beszélek…" – így szól az író bevezetője, a fülszöveg. Lehet, hogy lesznek olyanok, de én nem közéjük tartozom. Spanyol, pláne dél-spanyol, vagyis mór gyökerekkel rendelkező vidékről még nem olvastam ilyen szép és különleges látásmóddal készített útikönyvet, mint ezt itt. Pedig pofon egyszerű a dolog: séta a városban, néha beszélgetés a helyiekkel – miközben az író olyan gondolatokat oszt meg velünk, ami Damaszkuszon, Bagdadon, Ruszcsukon, Kolozsváron, Egeren (külön piros pont tőlem :D), Budán, Bécsen, az Ibériai-félszigeten át, Kolombuszék segítségével a Nyugat-Indiákra (Amerika) vezet és vissza. A kiinduló pont pedig mindig Granada, az Alhambra és a többi nevezetes hely. Nem önmagában, hanem összefüggéseiben – nemegyszer magyar kapcsolódási pontokkal – mutatja be a várost, annak történetét, abból is a dicső és sorsfordító éveket. Szerintem szuper lett! Nem a szokványos útikönyv, az biztos! :)
Olyan útikönyv, amely mesélve történelem, leírva zene, átélve szerelem. Bele lehet venni a megfogadom-listába is, hogy „addig nem halhatok meg, amíg…”
Látszik, hogy a szerző a történelem ismerője, vele vándorolhatunk időben és térben. A spanyol és a magyar történelem találkozási pontjai és az utazó helyszíni felfedezései teszik érdekessé ezt a kötetet. „ Kanyargósan, csapongóan, el-eltévelyedve” osztja meg a szerző felfedezéseit, apró élményeit az olvasóval. „ Így kell nekem is mesélnem parttalanul. Mint egy szerelmesnek. Mert ez a könyv szerelmi vallomás Granadának.” Olvasni is így kell ilyen érdeklődő odafigyeléssel, sok-sok szeretettel és közben hallani a zenét :-)
Népszerű idézetek
Kanyargósan, csapongóan, látszólag el-eltévelyedve. Ahogyan a szerelmes is megosztja minden emlékét, sok apró élményét a kedvesével. Így kellett nekem is mesélnem parttalanul. Mint egy szerelmesnek. Mert ez a könyv szerelmi vallomás Granadának. Ha tudnék trombitálni meg sem írtam volna.
Az író vallomása a fülszövegen.
És talán az sem érdektelen, hogy ki az az ember, aki itthon, Magyarországon az elsők között tudósít Lepantóról. Báró Ghymesi Forgách Ferenc, diplomata, politikus, kitűnő szónok és emlékíró…
Oláh Miklós hamar felfedezte tehetségét, pártfogoltját előbb egri kanonokká, majd váradi püspökké nevezte ki.
54-55. oldal
Miként majd később a költő Zrínyi, Forgách is a végvári vitézek hősi példájával kíván lelkesíteni, emlékirata, történeti munkája néhol már-már eposzi. Eger hősi példáját olyan részletesen tárgyalja, hogy az az érzésünk, Gárdonyinak csak másolnia, stilizálnia kellett.
57-58. oldal
Vajon mi vonz ide a Darro völgyébe újra és újra?
Talán az állandóság igézete?
Időtlenül provinciális, már-már falusias tér ez itt az Albaicín, a Sacromonte és az Alhambra dombjai alatt. Otthonosság és nyugalom érzete tölti el az embert. A pataknyi folyón átívelő ódon hidacskák mellvédjére támaszkodva, a fecskék csivogását hallgatva úgy merengünk a múlton, mint a tegnapon. Mint Krúdy nagy utazója, Szindbád, aki nem tengerek és óceánok, hanem a múlt folyamának hajósa volt.
Itt nem vonja el a figyelmünket semmi, itt minden egy kicsit avítt, egy kicsit poros, egy kicsit régi. Itt minden használt, mint a kedvenc ruhánk, kényelmesre taposott cipőnk, a kezünkhöz kopott szerszámnyél. Épp ezért itt minden az életről mesél. Az élet pedig, mint tudjuk, valójában soha nincs, mindig csak volt és lesz, mert a múlt és a jövő káderköve szorosan illeszkedik egymáshoz. Lent Granadában szalad az idő, itt a Darro völgyében minden olyan, mint tegnap, tegnapelőtt. Hidak és fecskék, macskákat etető nénik, verdeső libák, patakcsobogás, napozó vénemberek, selyemfényű, öreg tonettszékekkel teli kávéházak, arab fürdő.
A gránátalma városa- római, zsidó, arab, cigány vagy spanyol Granada-, úgy tűnik az évezredek során egyvalamiben bizonyosan mindig ugyanaz volt: a kertek, vizek, szökőkutak, a virágok városa.
46. oldal
Igaza van a csuhásnak, morfondírozok Granadai Lajos testvér lábánál ücsörögve, valóban sok magyar rab nyerte vissza a szabadságát Lepantónál. Sok fogségba esett hajdani magyar végvári vitéz harcolt 1571-ben ott a Jón tengeren, a Pátrai-öböl torkolatánál. Török gályák evezőpadjaihoz láncolt szolnoki, egri, gyulai, szigetvári vitézek (és persze, görögök, franciák, olaszok, horvátok) lázadtak fel, törték le lábukról a vasat, s csörtettek fel a hajók bűzös gyomrából a fedélzetre, hogy vízbe szórják a török pattantyúsokat, lefegyverezzék a janicsárokat, vagy meghaljanak.
51-52. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút ·
Összehasonlítás - Anderle Ádám: Don Carlos ·
Összehasonlítás - Bereznay István: Barcelona ·
Összehasonlítás - Szentirmai József: Spanyolország ·
Összehasonlítás - Passuth László: A harmadik udvarmester 86% ·
Összehasonlítás - Szilágyi István: Spanyolország és Portugália ·
Összehasonlítás - Pam Barrett: Mallorca ·
Összehasonlítás - Megyer József: Spanyolország ·
Összehasonlítás - Korencsy Zsolt – Lizsicsár Éva – Simor András: España ·
Összehasonlítás - Gömöri Endre: Francótól Felipéig ·
Összehasonlítás