Lovak ​a ködben 67 csillagozás

Száraz Miklós György: Lovak a ködben Száraz Miklós György: Lovak a ködben Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Egy felvidéki kislány kalandjai napjaink, az ezredforduló Budapestjén. Egy egyetemista lány tanulóéveinek története. És egy nagy szerelemé. A lány tizennyolc évesen érkezik felvidéki városkájából, és már az első nap összetalálkozik leendő szerelmével. Mondhatnánk azt is, hogy kettejük néhány bolond szerelmes évének krónikája ez a könyv. De akkor nagyon is keveset mondanánk. Hiszen a két ember közös sorsa mögött ott örvénylik és gomolyog a múlt. Két család, két csonka család sorsa is kirajzolódik ebben a sodró, hömpölygő, napsütéses és zivataros könyvben. Az országé. A nemzeté. Álmok és ábrándok, szomorú és vidám, szívszorító és kacagtató emlékképek, napsütött vagy ködbe vesző történetek színes forgataga ez a kitűnő regény. Egyszerre derűs és szomorú, és persze melankolikus is. Keserédes, miként maga az élet. Megríkat, aztán újra megnevettet. A végére megtanulunk egyszerre sírni és nevetni. Az Ezüst Macska szerzője ismét varázslatos világba kalauzolja el olvasóját.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Scolar, Budapest, 2015
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632445588
>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2014
ISBN: 9789633770122
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2001
540 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635474121

Enciklopédia 19


Kedvencelte 26

Most olvassa 10

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 69

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Turms P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

„Na idő, ezt add vissza!” *
Fontos, hogy az ember tisztában legyen saját gyarlóságaival – én például reménytelenül szentimentális alkat vagyok, mindig is az voltam, már húsz éve, kamaszként is, és úgy tűnik, ilyen is maradok, engem nagyon könnyű megvenni az elkapott pillanatok hangulatával, nem véletlen, hogy a Presszó rock az egyik legkedvesebb dalom, és ilyen presszórockos hangulatképek (meg végeérhetetlenül hömpölygő mondatok) szegélyezik ennek a regénynek a történetfonalát is.
Ezek után nem meglepő, hogy én ebbe a könyvbe már az első fél oldal után menthetetlenül beleszerettem. Azt hiszem, ha volt is valaha ilyen villámcsapásszerű első látásra szerelem-könyvem, az leginkább Hrabal lehetett: a Gyöngéd barbárok, A városka, ahol megállt az idő, a Díszgyász, és persze a legelsőként olvasott és utolérhetetlen Sörgyári capriccio. És igen, Márquezzel voltam még így, amikor a Szerelem a kolera idejént vagy a Száz év magányt olvastam. Hrabal és Márquez. Állítólag Száraz Miklós György szemérmetlenül másolja őket, vagy legalábbis saját stílusa nem tud kitörni két nagy kedvencének bűvöletéből, ám ezt én túlzó vádnak érzem. Ha visszaköszön is a szereplőkön, a hangulatokon, a látásmódon író-példaképeinek hatása, attól még a Lovak a ködben nem lesz sem egy Hrabal-, sem egy Márquez-epigon. Csak a máz hrabali-márquezi, alatta viszont már ott van maga az író, Száraz Miklós György is.
A történetben egy Budapesten tanuló felvidéki magyar lány szemén át tapasztaljuk meg a határon túli magyarok világát. Nemcsak ő, de a történetben megjelenő szinte minden szereplő kötődik valamilyen módon a történelmi Magyarországhoz, a határon túl élő magyarsághoz. Ennek megfelelően igazán széles palettát mutat nekünk az író a kisebbségi magyar létről, annak szinte minden aspektusát felvillantva: szereplőről szereplőre haladva megjelenik a szomorúság, a harag, dac, beletörődés, a józan belátás, a revíziós vágy és a konstruktív, senkinek ártani nem akaró, de a testvéri érzületet felébreszteni kívánó tenni akarás. Anyaországi magyarok számára elgondolkodtató olvasmány, különösen, ha határozott elképzeléssel bírnak a határon túliakról. És persze szép, költői nyelvezetű könyv, tele a mindennapok szépségeire való gyermeki rácsodálkozással. Aki hozzám hasonlóan vevő az ilyesmire, már csak emiatt is megéri elolvasnia.

*https://www.youtube.com/watch…

21 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Ha jól emlékszem, valamikor idén kora tavasszal lehetett, hogy elhatároztam, a közeljövőben márpedig szembejönnek majd velem még Lovak a ködben. No, nem így konkrétan, de áttételesen mégis csak… Akkor történt ugyanis, hogy a havi „Merítés”-t olvasgatva elméláztam azon, hogy én mennyire szégyenletesen járatlan vagyok a kortárs hazai szépírászat elmúlt évtizedeinek termését illetően. Vannak sokat emlegetett szerzők, a közbeszédben ikonikussá váló nevek, akikről itt a molyon és a külvilágban is rengeteget hallok, de nekem dicstelenül hallgatnom kell róluk, hiszen fogalmam sincs a munkásságukról. És még itt van ez a kutya-rossz előítélet is, hogy mit tudhatnak a maiak, amit Jókai, Mikszáth, Krúdy, de akár Fejes Endre még nem írt le, nem mutatott meg nekem. Persze tudom én, hogy ez a megállapítás milyen mérhetetlen szűklátókörűségre vall és a rá adandó, kézenfekvő válasz is milyen egyszerű és zavarba ejtően megszégyenítő: kortárs szerzőink a maguk módján ismerik a mát és egy-egy regény, esszé, novella, vagy bármely más írásmű erejéig felkínálják a saját szemüvegüket, annak meglátásához, ami számukra fontos. Megmutatják azt az igazságot, ahogyan ők látnak – és néha tág szemekkel, máskor épp csak kukucskálva rápillantanak valamire, ami számunkra esetleg fel sem tűnt, vagy szándékoltan bújtattuk azt a pince mélyén, a homályban. Az is lehet, hogy ezen a szemüvegen keresztül egyenesen megbámuljuk az általunk eddig észre sem vett valót, vagy annak egy olyan oldalát, ami számunkra az idők kezdete óta árnyékban rejtekezett.
Ferdinandy György azt írja a Magyar Naplóban: „A mi irodalmi életünkből nem a remekművek hiányoznak, hanem sokkal inkább az önismeret. A képesség arra, hogy felismerjük a szemünk láttára születő remekműveket.” Hát így esett, hogy Száraz Miklós György 2001-es nagyregénye vált elhatározásom első „áldozatává”. S a választás minden óvatos reményemet igazolta és minden bujkáló félelmemet elhessegette.
SzMGy csodálatos stílusban ír, a meséje rabul ejt. Rengeteg olyan technikai részletkérdés felemlegethető ezzel a regénnyel kapcsolatban, amelyekből kitűnik, hogy a széppróza a kisujjában van a szerzőnek. Nyilvánvaló, hogy az epikus technikák tanulhatók, de SzMGy esetében véleményem szerint ez zsigeri tudás. Emlegethetjük a nagy világirodalmi elődöket, példaképeket, Hrabalt és Márquezt, a fanyalgók utalhatnak áthallásokra, a Buendíák emlékképeire, és így tovább. Ez a regény azonban akkor is csodásan magyar. Száz éves (néhol többszáz éves) távlatokba visszanyúló családregény, ami napi aktualitásokról beszél. Hősei ízig-vérig magyar fiatalok, akik önmaguk jelenét keresik, miközben szüleik, nagyszüleik múltjából próbálják kiválogatni azt, ami magyarságuk megőrzéséhez szükséges és egyben elengedhetetlen. Akad itt rengeteg Trianon, meg Felvidékezés, Erdélyezés, meg csonka Magyarországot felemlegető irredenta rigmusok. Van itt még kérem, egymás vállán részegen zokogás, édesbús meg keserédes magyarkodás. De mégsem válik ízléstelenné!! Nem akar erőltetetten nemzetieskedni, nem akarja Brüsszel pofájába vágni spoiler, hogy „Magyarország erős és büszke európai nemzetállam, kérem szépen, hagyjanak már minket végre békén!”. Egyszerűen csak arról ír – és milyen szépen –, hogy itt, Európa közepén olyan évszázados olvasztótégely működik, amely láthatólag képtelen a békés olvasztásra, mert a történelem viharainak alapanyagául szolgáló magyar, román, tót, sváb, meg zsidó népek, népcsoportok csak a maguk igazának hisznek majd ezer év múlva is. Pedig SzMGy az egyik főhős szájába adja a regényében a kulcsmondatot. Ha nem is pontosan idézve, de valahogy így: „Hová ez a folytonos gyűlölködés? Hát hiszen azt nem anya szülte?”
Nem lesz soha megbékélés, a sebek folyton felszakadnak majd, de emlékezni ennek ellenére kell és ez a regény csodásan őrzi az egyensúlyt, nem esik át a ló túlsó oldalára.
A barokkosan áradó, csorduló – néha oldalakon átívelő – körmondatok nem fojtanak bele az emlékezés sodró folyamába, sokkal inkább megmutatják az utat, segítik a biztonságos eligazodást a néha váratlanul felbukkanó, elnyeléssel fenyegető áramlatok között.
A történet idővonalát olyan nagyvonalúan, annyira rugalmasan kezeli a szerző, hogy csak a regény olvasása után tudatosul az olvasóban, hogy néha heteket, hónapokat ugrunk az időben, alkalmanként pedig egy-egy óra történéseit 30-40 oldalon keresztül olvashatjuk. S hogy ez nem válik zavaróvá, az sem lehet véletlen. Istenadta tehetségre vall.
És nem maradhat el még egy gondolat. A regény egészén érezhető a szerző kőkemény önéletrajzi ihletettsége, átjön azon, ahogyan Márta, a főszereplő szemében megjelennek a családi legendárium emlékei, történetei. De az a hitelesség egyszerűen tanítani való, ahogyan SzMGy férfiember létére a lapokon Mártává válik, és kétséget sem hagy az olvasóban, hogy ő az a magyarságát, identitását és integritását, gyökereit megőrizni akaró és egyben jövőjét kereső felvidéki bölcsész lányka, aki Budapestre, a fővárosba érkezett.

Ez a regény felkavaró és megnyugtató, érzelmes és mégis vagány, fájdalmas, de egyben örömteli. Szóval ez a regény kortárs magyar szépirodalom. Feltétlenül ajánlom.

2 hozzászólás
>!
giggs85 P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Száraz Miklós György nevével már számtalan helyen találkoztam, és régóta olvasni is akartam tőle valamit, de mindezidáig valahogy nem sikerült. Elsősorban a Lovak a ködben című nagyregényére voltam kíváncsi, de az eléggé beszerezhetetlen volt egészen mostanáig, ám a Könyvfesztiválra a Scolar Kiadó újra kiadta – s én természetesen bele is vágtam.

A Lovak a ködben egy rendkívül élvezetes, történetközpontú regény, amely egy egyfajta nevelődési regénybe oltott love story, rengeteg melléktörténettel (amelyek azonban korántsem mellékesek). Márta, a szlovákiai magyar lány egy felvidéki kisvárosból érkezik tizennyolc évesen Budapestre továbbtanulni; az ő egyetemi éveit követjük nyomon majd’ ötszáz oldalon, és akinek érzelmei ezen idők alatt olyan széles skálát járnak be, hogy azt zongorázni lehetne. El kell szakadnia szeretett apjától, beilleszkednie az idegen nagyvárosba, megismerni a nagy szerelmet, barátságokat kötni, számára fontos embereket elengedni – és ezenközben mindenhol ott hullámzik a velünk, bennünk élő Trianon.

Ez az a téma, amit szinte totális tabuként kezel mindenki mind a mai napig; viszonylag kevés nívós irodalmi mű szól róla, azok is sokszor telis-tele politikai áthallásokkal – és sokan, ilyen vagy olyan okokból, egyszerűen képtelenek értelmesen és indulat nélkül beszélni róla. Száraz pedig éppen ezt a témát állítja középpontba, Márta és az ő szerelme folyton folyvást beleütköznek (igaz, maguk sem kerülték el ennek a nemzeti tragédiának a hatásait: az egyik egy idegen országban született és nőtt fel, a másik családját pedig, ha áttételesen is, de ez pusztította el), és megtapasztalják annak hatásait majd’ száz évvel a békediktátum megkötése után.

A szerző számtalan különböző történetet mutat be, amelyek rengeteg oldalról világítják meg a kisebbségben élő magyarok problémáit, és teszi ezt úgy, hogy nem esik egyik végletbe sem: sem „az Erdélyt vissza, ki a románokkal”, sem a „hagyjuk az idegen országok lakóit, mert ők már úgyis románok, szlovákok, stb” szólamoknak nincs létjogosultságuk nála. Ellenben van itt humor és derű, de bánat és szomorúság is, és ami a legfontosabb, mindent beleng az élet szeretete és élvezete, a megértés és az elfogadás. Bár a téma miatt adná magát az igazán sötét tónus is, de szinte minden történetben, még a legszomorúbbakban, legmelankolikusabbakban is, végül kisüt a nap. Ilyen pozitív szemléletű, okos, és megértést sugárzó alkotással már régen találkoztam – ha az emberek így gondolkodnának, fel sem merülnének nemzetiségi problémák. Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy ez az egész így nem lesz-e túl giccses, cukorsziruppal leöntött érzelgős történet, de a szerző javára legyen szólva: a válasz nem. Bár gyakran a giccs határán mozog, de szerencsére sosem lépi át azt.

Mindezek mellett Száraz stílusa, és az elbeszélésmód is igazán kiemelkedő. Amellett, hogy férfiként megalkotott egy igazán életszerű, hús és vér női narrátort, tanítani valóan diktálja a tempót is: a történet hol hónapokat ugrik előre néhány sor alatt, hol pedig annyira lelassul, hogy egy-egy alak, cselekvés vagy apró történés leírását olvashatjuk többszörösen összetett, ám tökéletesen érthető mondatokban oldalakon keresztül, igazán lírai és megkapó nyelvezettel. A szerző számtalan gyönyörű, ismert és ismeretlen határon túli helyet is bemutat, egyaránt otthon van a Felvidéken, Erdélyben, de az anyaországban is, összekötve ezzel a magyarságot.

A Lovak a ködben erőssége többek között az lehet, hogy széles körökben képes megszólítani az embereket (mind a romantikus történetek, mind a fejlődésregények kedvelői, mind az anekdotikus, történetközpontú alkotások szerelmesei megtalálhatják benne azt, amit szeretnek), szájbarágás és különösebb szépítgetés, ferdítés nélkül képes beszélni az egyik legnagyobb huszadik századi nemzeti tragédiánkról, közel hozza, és átélhetővé teszi a történelmet, valamint segít abban, hogy a határon inneni és a határon túli magyarok igazi sorsközösségben érezhessék magukat. Tipikusan ez az a könyv, amit minden olvasni szerető ismerősömnek (és ismeretlennek) ajánlani tudok.

7 hozzászólás
>!
sztinus P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Ez nem 5*-os könyv. Ez nem kiváló vagy nagyszerű.
Ez egy csoda, amikben csodák vannak.
Ez életem könyve.
Ez már az elsô bekezdèssel elvarázsolt, beszippantott. Ezen a könyvön olyan sokszor kellett sírnom, mert minden benne van,valószínűleg az én nagymamám is, és családom, a fiatalságom.
Nem akartam, hogy vége legyen, nem akartam, hogy ez legyen a vége, azon is sírok azóta, és jajjjj.
Gyöngyszem.
A legesleggyönyörűbb történet amit valaha is olvastam.

4 hozzászólás
>!
ppeva P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Ez volt az első olvasásom Száraz Miklós Györgytől.
Az elején nehezen lendültem bele a bő lére eresztett mondatok, ugráló idők és helyszínek, fölöslegesnek tűnő cikornyás részletleírások miatt. Már azt hittem, elveszek a nagy hömpölygésben, és csalódás lesz a vége. (Pedig már látatlanban megelőlegeztem a bizalmat, és a Könyvfesztiválon megvettem a legújabb könyvét…) Szerencsére nem adtam fel, és egy idő után már teljesen magával ragadott, azt éreztem, hogy mindennek ellenére így jó, ahogy van. Még a logikátlanságok, a kis hibák, következetlenségek is átcsúsztak a rostán, elmosta őket a szavak, történések és gondolatok árja.
Határon inneni-túli mesék. Kellenek az ilyen történetek, szomorú szerelembe szépen csomagolt rejtett és nem rejtett mondanivalók.
Csak bólogatni tudtam arra a megjegyzésre, hogy itt mindenki vagy Erdélyből jött, vagy legalábbis vannak ott rokonai. Nekem ugyan pont onnan nem jött senkim (ellenben negyedrészem a Felvidékről, negyedrészem meg Burgenlandból származik, még abból az időből, mikor nem kellett jönni), a gyerekeim egynyolcada viszont erdélyi. Az ő révükön tehát már nekem is vannak erdélyi rokonaim. Kárpát-medence, így vagy szép és teljes. A gyökereink átnyúlnak a határok alatt.

2 hozzászólás
>!
Futóhomok P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Száraz Miklós György olyan stílusban ír, hogy a Lovak a ködben pont a tökéletes nyári olvasmány kategória. Szórakoztató. Tele jobbnál jobb mondatokkal, hajmeresztő sztorikkal. Csak ugye a sok jó történet összeadódva nem feltétlenül egy vidám egésszé áll össze. A könyv gyászregény is, három-négyszeresen mindenképp.
Ritkán fejezek be egy hosszú prózát úgy, hogy minden említett helyszínre beléptem, valamennyi szereplőt megismertem. Ez most ilyen élmény volt, Sz. M. Gy. kiváló mesélő.

4 hozzászólás
>!
fióka P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Most már csak azt kellene valahogy eldöntenem, hogy a kipusztulófélben lévő Hrabal-imádata és -befolyása SzMGy-nek érdemel fél csillag levonást vagy mégsem? A dilemma igazán nagy, mert Hrabaltól eltekintve és azzal együtt is fantasztikus egy regény ez. Na de még egy kicsit a mesterről: ugyan SzMGy itt már elhagyta Márquezt, már csak egy említés erejéig bukkan fel, a könyv megírásában nem nyújtott segítséget, ám Hrabal befolyása maximálisan érezhető, a könyv első részében mindenképpen. A Márta családja hrabali família. Megfordul itt mindenki, Pipsi, maga Hrabal, az anyukája, a nevelőapja. Aztán jön a Márta tágabb környezete, ahol Vladimír Boudník teljesen biztosan jelen van. Ez tulajdonképpen varázslatos, főleg annak, aki tudja is, hogy miről írok én itt, mert óriásiakat lehet mulatni az egész díszes kompánián, viszont ha teljesen objektíven ítélkezem, akkor kénytelen vagyok kegyetlen lenni: ezeknek a klasszikus karaktereknek nem sok, azaz semmi keresnivalója ebben a könyvben. Mindenesetre rendkívül biztató az a tény, hogy szépen kikopnak a képből és lassan, de biztosan átveszi a vezetést Száraz Miklós György. Emellett most is, mint Az Ezüst Macska esetében, le vagyok nyűgözve attól, hogy milyen szépen beszél ez az ember hrabalul.
A regény csodaszép, annak ellenére, hogy történéseit tekintve ez a jelző már annyira nem állja meg a helyét, ám en ensemble mégis csodaszép. Bonyolult az emberi lélek, ez van. Írója valami elképesztően plasztikusan alkot, érzed, szagolod, hallod mindazt, amit papírra vetett. Persze a 7D-s mozi minden könyv esetében működik, de ez valami más, lenyűgöző. A történet, a történelembe ágyazott szerelem és maturizáció eposza szintén gyönyörű. Tessék elolvasni, mert erről én egyszerűen nem tudok többet úgy írni, hogy az ne legyen rózsaszín és csöpögős, márpedig én nem akarok ömlengeni (gondolom, ehhez már kissé késő). Az örök probléma: a szépről nagyon nehéz úgy írni, hogy az ember elkerülje a buktatókat, nekem most mindenestre nem sikerül, így inkább hallgatok és remélem, hogy nagyon sokan fogják ugyanazt a ringató, csillagos egű, gesztenyelombos eggyé olvadást érezni, mint én.
(Mégis 5 csillagos :))).)

>!
Goofry P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Kaparászok és habarékálok a fölszínen: íróuram, íróuram! ugyan vajon, miben is nyilvánul meg afenenagy varázserőd?

Merthogy a leírt szavak ideható, szagosan érzékletes, párálló nyomdokain csőstül áradt felém a hétköznapi mágia. Tény. Dehallámcsak, mi van a köddel dúsított szószaporulat nyomában, kotorászunk csak a dolgok mélyére: vajh, mi a titka ennek a száraznak éppenséggel egyáltalán nem mondható, keserédesen dúló és karikásra görbített, „„lehetetlen”” szerelmi történetnek. És miben áll az eSZeMGYí-féle varázslat!

Hát először is, ugye, ott vannak a full-extrásan mondatok, azok a már hangosan felolvasni is gyönyörűséges, bő leven kiforrott, bódítón-pontos, szép tájleírások, meg a hiteles jellemábrázolások. Valamint ott az a beékeléses technikával megszült, megrekedhetetlen mesemassza, amelyben a meg-megfoltozgatott rétestészta szerű késleltetésben kel meg és dagad fel teljes kiteljesedésére a történet tértágulata. Harmadjára – idézőjel nyit –, „…nemcsak a szellemiek, az ész, az értelem, a lelkiség és az érzelmi intelligencia számít, nagyon is fontos a nyers testiség, a buja hús, a szagok és illatok, és […a történetnek…] egyik sarkköve éppen a szexuális harmónia…” – Idézőjel zár – szemügyre kellett tehát vennem az igéző idomokat is, és az aztán gusztusosan vót föltálalva… Negyedjére …

Negyedjére-ötödjére!… Minek is kellett belemennem ekkora marhaságba! Eh, így utánabicegni-lihegni a dolgoknak! Felfejteni egy bűvészmutatvány titkait, és Művet szedni ízeire. Hát ildomos ez? Nem, nem ildomos! Jó, ezt akkor megbeszéltem… :s

De most elmondom a lényeget. Azt, hogy ténylegesen mivel hatott rám, már-már elementáris erővel Száraz Miklós György: Mindvégig azt „éreztem, szeret mesélni. Azt nem tudtam, hogy mindig szeret-e, hogy mindenkinek szeret-e. De azt éreztem, hogy nekem szeret. És tudtam, hogy igazat mond, mert (…) ahogy mesél visszaröppen, ahol jól érzi magát. Magyarul: őszinte volt, és jó volt hallgatni a meséjét…” És nekem róla egyenesen a bő beszélyű mesemondó, a nagy Pepin bácsi ugrott be elsőre. És nyeldekeltem a szavakat, mint habzsikacsa a galuskát. És úgy vétettem meg kilóra, ezzel a valódi, mesterségét bizonyító, frenetikus tulajdonnal felruházott epikai mutatvánnyal, ahogy kell.
És ez volt a legszebb!

„Ha szép volt, akkor jó is volt! Ha jó volt igaz volt.”

13 hozzászólás
>!
Trixi_Adzoa P
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Nagyon szerettem ezt a könyvet.
Nem szeretek olyan témában olvasni könyvet, amiben múltbéli „szenvedést” taglalnak, de egy pillanatig sem éreztem azt, hogy az író próbálná lenyomni a torkomon azt az érzést, ami Trianon miatt egy határon túli magyar lelkében játszódik le. Sokkal inkább szólt arról a rengeteg jóról, szépségről, amit akár Szlovákiában, akár Romániában fel lehet lelni. Mind ezek ellenére teljesen reális és életszerű volt a történet.
Nagyon megszerettem a szereplőket, még a rossz tulajdonságaikat is. :-)
Száraz Miklós György annyira szépen szövi a szavakat, hogy csakúgy simogatja a lelkem megállás nélkül. Mégis haragszom rá, hogy olyan nehéz őt idézni. Sok-sok hosszú mondaton át íveli a szebbnél szebb gondolatait, de nehéz kiírni belőle azt, amitől annyira szép. Ha megpróbálom, akkor egy fél oldalt kell idéznem :-)
Picit hosszúak nekem a fejezetek, emiatt nehéz félretenni a könyvet, amikor más dolgom van (pl. le kell szállni a buszról).
Emiatt a két dolog miatt vesztett nálam fél csillagot.
Egyébként csak ajánlani tudom mindenkinek.

>!
Chöpp 
Száraz Miklós György: Lovak a ködben

Fantasztikus volt a Száraz Miklós Györggyel töltött idő. De most még bennem van az az enyhén hideglelős kielégületlenség… Ne már! Megint vége egynek! Hol találom a következőt? És mikor? És vajon meddig tart ki? Próbálom én lassan „szopogatni”, de nem hagyja. Vágyódom a ritmusa, a zenéje után, és csak olvasom, csak olvasom, csak olvasom.
Egyszóval elképesztő ez az író! Remélem még nagyon-nagyon-nagyon sokszor megörvendeztet minket az írásaival, mert amit csinál, az szerfelett egyedi!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Trixi_Adzoa P

– De azt, drága gyermekem, jegyezd meg, hogy az élet akkor szép és kényelmes, ha szépen és kényelmesen éljük.

204. oldal

7 hozzászólás
>!
Chöpp 

    Mert az apu majdnem minden emberben megtalálta azt a valamit, amihez az az egyetlen ember ért a legjobban. Úgy vélte, hogy mindenki tud valamit, amit senki olyan jól nem tud. Hogy mindenkinek adatott valami, ami csakis az övé. Valami készség, ami miatt a többi embernek tisztelnie kellene.
    – Az a baj – kesergett néha –, hogy sok embernek egy élet sem elég rá, hogy megtalálja magában, mi az a nagy és kivételes tudás, ami csakis az övé. Az emberek többsége ugyanaz után a szekér után fut! Ugyanazt a délibábot kergeti. Ami pedig nem is az övé.

312. oldal

2 hozzászólás
>!
olvasóbarát P

Hazamegyek, bárhol legyen is az, ahol szeretteim és barátaim élnek. Otthonomnak érzek minden olyan helyet, ahol szabad akaratomból egy hétnél több időt töltöttem el egyhuzamban. A régi görögök úgy tartották, ott a hazánk, ahol jól megy a sorsunk. Talán nekik is igazuk van.

(első mondat)

>!
Chöpp 

– Mennyei! – nyögte élvezettel. Kinyitotta a szemét, rám nézett. – Így kell kávét inni. Ahogyan élni, szerelmeskedni kell. Forrón és lendülettel! Nem vedelni, és nem is hagyni kihűlni.

168. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kávé
3 hozzászólás
>!
Trixi_Adzoa P

Édes fiam – mondogatta –, az emberi találékonyság még az emberi butaságnál is mérhetetlenebb. De ne gondold, hogy ez vigasztaló! Nincs borzalmasabb, mint amikor a kettő kéz a kézben jár.

150. oldal

>!
gesztenye63 P

– Ezek meg azok? Ők és mi? Akkoriban, amikor a háború után megint megkapták a városunkat, akkor ezek vették el a nagyiék főtéri boltját. Ezek nyírták kopaszra nagyit és a mamáját, mert magyarul beszéltek az utcán. Ezek kényszerítették a családot, hogy szlováknak vallják magukat. Ezek akarták kitelepíteni, földönfutóvá tenni őket, és csak kevésen múlott, hogy nem sikerült. Ezek. Szlovákok. Csakhogy ehhez előbb túl kellett élni azokat. Tudod, a háború kitörése előtt a mi városunkat visszacsatolták Magyarországhoz. Így hát tőlünk nem ezek, hanem azok küldték halálba a zsidókat. Akkor ők voltak ezek. Ők, vagyis azok, a magyarok, tehát mi. Időnként elkeverednek a dolgok. Ezek és azok, ők és mi.

>!
Chöpp 

– Szenvedő fajta vagyok. Mint az apácák. Amilyenek a romantikus meg érzelmes filmekben zümikéznek. Dúló szerelem, sok utazás, vérző sebek, sok könny, nevessél csak ki! – mondta sértődötten, pedig meg sem nyikkantam.- És a legfontosabbat még nem is mondtam! – emelte föl figyelmeztetően a mutatóujját. – Jónak lenni. Muszáj jónak lenni! Annyira szar a világ.

207. oldal

>!
Chöpp 

– Tanulságok az életemből! – kiáltotta utánam. – Tanulságul jegyezze meg! Soha egyetlen férfiért sem érdemes megdögleni! Csak az igaziért! Érte érdemes! Élni!

48. oldal

3 hozzászólás
>!
Futóhomok P

Apu semmi ilyesmire nem emlékezett. Szerinte jó beszélgetés volt: nagyi egyszerűen meghajolt a szikár logika és a szeretet világos, egybehangzó érvei előtt. Ha őt faggattam, hangjában őszinte tisztelettel mondta:
„Nagyanyád született diplomata. Okos nő. Tudja, mikor nyer azzal is, ha veszít.”

182. oldal

2 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

A hegyek közt sosem éreztem, az Alföld végtelen rónájára kellett eljutnom, hogy ízelítőt kapjak belőle, milyen nyomasztóan szép, hatalmas és erős, mindenek felett való és közönyös tud lenni a táj. Apró, lényegtelen, elveszett pont voltam. Úgy telepedett rám a mérhetetlen égbolt, a végtelen táj, hogy majdnem agyonnyomott.
„Talán az Istent érzi és féli az ember az elhagyatottnak látszó, végtelen természetben?”


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Miljenko Jergović: Buick Riviera
Varga Bence: Köd előttem, köd utánam
Pavel Vilikovský: Kutya az úton
Szabó Magda: A szemlélők
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa
Georg Klein: Gyermekkorunk regénye
Adolf Meschendörfer: Corona
Ivan Vazov: Iga alatt
Ivan Vazov: Rabigában
Padisák Mihály: Ezer szállal