Apám ​darabokban 49 csillagozás

Száraz Miklós György: Apám darabokban

Szerelmes regény? Történelmi mű? Kémtörténet? Dokumentumkötet? Családregény? Egy nemzedék szembenézése a múlttal? Mindez együtt – lebilincselően, ahogy azt már Száraz Miklós Györgytől megszokhattuk. S mégis kicsit szívszaggatóbban a megszokottnál, hiszen a szerző saját szüleinek szerelmét, családjuk meghurcoltatását, édesapja életének kalandos fordulatait írta meg. Közben megelevenítve a háború előtti és utáni éveket, a kádári rezsim korszakát, a határokkal, börtönévekkel, kényszerű emigrálásokkal szétszakított családok sorsát – és e nehéz sorsok mögötti emberséget.

Róla szól: Száraz György

>!
Scolar, Budapest, 2016
544 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632446134

Enciklopédia 67

Szereplők népszerűség szerint

diktátor · Kurt Vonnegut · Száraz György

Helyszínek népszerűség szerint

Szeged · kisváros · Rozsnyó (Rožňava, Rosenau, Rosnavia)


Kedvencelte 3

Most olvassa 5

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 41


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Száraz Miklós György: Apám darabokban

SzMGy szeret mesélni – a pláne viszont az, hogy tud is mesélni, mert anélkül bizony elég rosszul venné ki magát az egész. Ez már elég ahhoz, hogy unikális jelenség legyen honi irodalmunkban – különösen, mert nem fél használni a színpadiasságot és a szentimentalizmust. Előbbire jó példák a szövegbe szerkesztett „találkozások nagy emberekkel” jelenetek, amikben többek között Vonnegut és Buffalo Bill is kameózik egy röpkét – hogy aztán ezek a találkozások valóban megtörténtek-e, azt lovagiasan nem firtatom. A másik elemet meg leginkább az anya és apa között zajló szerelmes levélváltások illusztrálják – magunk közt szólva mondjuk ezeket kissé sokallottam, még ha ennek megvallása oda is vezet, hogy tinilányok ezrei tépik majd le szobájuk faláról az érző szívemet ábrázoló posztereket.

Amúgy meg az Apám darabokban olyan könyv, ami érvényes fúziója kíván lenni a személyes családtörténetnek, és a XX. századi magyar történelem kivonatolásának. És hát minden helyenkénti vontatottsága ellenére: az is. Különösen izgalmasak az ’56-os események bemutatásai alulnézetből – Száraz itt érzésem szerint finoman találja meg a heroizmus és a tárgyilagosság határvidékén azt az alig észlelhető, fűvel benőtt ösvényt. A lényeg azonban minden bizonnyal nem ez, hanem a tágabb értelemben vett család*, és azon belül elsősorban az anya és az apa kapcsolata. Hogy kettejük közül ki is valójában a főszereplő, arról nehéz véleményt nyilvánítani – mindketten vonzó figurák, akiket hamar a szívükbe zár az olvasó (már ha el nem idegenítik a tonnaszám sorjázó intim levelek – lásd fentebb). Hogy ennél mégis többről legyen szó, spoiler

Mindent összevetve fontos könyv, és irodalmilag is értékes szöveg. Nem mondanám, hogy még senki, sehol nem írt hasonlót – mert de –, ám tekintve hogy SzMGy autonóm írói vonásai kiválóan emészthető, finom mondatokká alakítják át az ismerős témát, ezért minden, időnként terhes elméretezettsége ellenére az idei év egyik fontos könyvének tartom.

* Figyelmeztetés! A szövegben tobzódunk az olyan személy-meghatározásokban, mint anyai nagyapám, apai nagyapám, apai nagyapám (genetikai értelemben), anyai dédanyám, apai dédanyám, stb., stb., ezek bizony elég zavarosak tudnak lenni. Talán érdemes jegyzetelni melléjük cseppet.

5 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Száraz Miklós György: Apám darabokban

„- Magyar? Azt hittem, a magyarokat kitalálta valaki. Homérosz, Cervantes vagy Isaac Bickerstaff.”

Kezdetben volt a mese, amikor az első, és kapcsolatomat a szerző műveivel meghatározó kötetet, a Lovak a ködben címűt olvastam, abban szerettem bele a cirkalmasan hosszú, nagyon szép mondataiba, témaválasztásaiba. Nagy hatással volt rám az ¡Ó, Santo Domingo! spanyol hangulata és történelmi háttere is.

Majd jött a következő korszak, amikor „megélhetési irodalmat” művelt, szépséges fotóalbumokhoz írt kísérőszöveget, ahol a történészi véna került előtérbe, de nem tagadhatta meg a szépírói stílusát, mert ezek a szövegek is szerethetőek voltak. Ennek a sorozatnak a része volt többek között a Magyarország csodái.

Az ezt követő csokor, a Helikon Kiadó paletta sorozata volt, ahol a nagyon látványosan szerkesztett, a lexikonszerű ismeretanyagot színes kiegészítésekkel dolgozta fel, ilyen volt többek között az Írd fel a házad kapujára…

Nem hagytam abba a várakozást és a reménykedést, hogy fog még írni szépirodalmat is, és igen. Jöttek a novelláskötetek, amelyek új témákat, új előadásmódot jelentettek, de mégis a szokásos stílusban íródtak.
Megjelent a korábbi műveknek az életmű sorozatba rendezéséhez a régi kedvenc kissé átdolgozott változata is, (amit majd szeretnék egyszer összevetni az általam ismert és birtokolt alapművel). Folytatásként, új fejezetként pedig megjelent ez a kötet, amely szembenézés az apa ügynök múltjával és a családi kötelékek boncolgatása, ami nekem, a családregények szerelmesének igazán nagy élmény újból. Kíváncsian vártam és örömmel olvastam. Más ez a kötet, mint a korábbiak, az anya és apa szerelme, élete 1956 és 58 között dokumentumregénynek is olvasható, családregénynek, szerelmes regénynek, levélregénynek, apakönyvnek és anyakönyvnek is. Ennek a kötetnek a fő erénye az, hogy történészi szemmel, objektívebb távolságtartással ír 1956-ról, és személyesen, de szintén (a kellő) távolságtartással, nem magyarárkodva, csak bemutatva azokról, akik a felmenői voltak apa és anyai ágon. Tetszik a szerkezete, a családi mozaikok közé szerkesztette be a történelmi eseményeket feldolgozó fejezetet, habár akkor olyan időket éltek, amikor minden nap történelmi események sorozata volt. Megtalált ebben a kötetben egy új hangot is, nem annyira díszes, nem annyira mesés, de szerethető és nagyon fontos könyv, de talán kevesebb szöveg, több élmény lett volna.

https://moly.hu/ertekelesek/2040881
https://moly.hu/ertekelesek/2028609
Két ilyen értékelés mellé, hozzátenni mást már nem is tudok.

5 hozzászólás
>!
giggs85 P
Száraz Miklós György: Apám darabokban

Azt hiszem, nem nagyon lövök mellé, ha már az elején azzal kezdem, hogy Száraz Miklós György új (dokumentum)regénye az idei év egyik legfontosabb magyar szépirodalmi alkotása lesz; mondom ezt úgy, hogy még csak az év első felében járunk, és előttünk van még többek között Krasznahorkai László szeptember környékén megjelenő regénye is. Az Apám darabokban igazán különleges könyv, ami jól sikerült szimbiózisa egy javarészt levélregényként elbeszélt szerelmi történetnek, egy pontos, dokumentarista stílusú ’56-os (napló)regénynek és érdekes családi anekdoták szövevényének egyaránt. Szavakból épített emlékmű egy Apának és egy Anyának.

Ritka dolog az irodalomban, hogy egy szerző ennyire elengedje az olvasója kezét; hisz Száraz hiába ír saját szüleiről, mégis annyira kívül marad a történteken, amennyire csak lehetséges; nem magyaráz, nem mentegetőzik, csak bemutatja: ez történt, ilyen volt az életük. Ezt könnyedén meg is teheti, mert szinte mindegyik fontosabb alak naplót írt, vagy bőséges levelezést folytatott, és ezek a korabeli dokumentumok alkotják a szöveg legnagyobb részét. Az ilyesmin talán nincs is mit magyarázni, ugyanakkor nem árt résen lennünk, mert a sokféle dokumentum sokszor alaposan ellentmond egymásnak, és ezeket az ellentmondásokat sem segít Száraz megértetni velünk. Magunkra vagyunk utalva – elengedett kezünkben a könyvvel. Szerzőnk csak néha lép színre, amikor egy-egy rövidebb szövegrészben valós események alapján, ugyanakkor saját szavaival meséli el az adott szereplő történetét. Ezen írások stílusban is remekül illeszkednek a levél- és naplórészletekhez, tökéletes folytatásai és elválaszthatatlan részei azoknak, és néha egészen új fénytörést hozhatnak.

Száraz rendkívül okos módon csoportosította és szerkesztette egybe ezt az időben és térben is óriási szöveget (melynek java része ’56 és ’58 között játszódik hazánkban, de kapunk bőséges kitekintést a 19. századi Magyarországtól kezdve, Asinarán, az albínó szamarak szigetén és a hidegháborús Amerikán át, egészen a ’70-es, ’80-as évek Kazahsztánjáig), mely egységek a szülők megismerkedéséről, az ’56-os forradalomról vagy éppen az apa ügynökmúltjáról szólnak. Nem szépít (igen, az apa valóban ügynök volt, mint oly sokan mások; és nem, nem ártatlanul ült börtönben, hanem valóban elkövette azt, amivel vádolták); nem színez, nem mitizál (részletesen olvashatunk tétlen bolyongásairól a forradalom idején, ugyanakkor szinte semmit nem tudunk meg arról az időszakról, mikor már fegyvert is ragad érte).

Ezekről és még sok másról, olvashatunk egy-két oldalas „darabokban”, amire a cím is utal, és amely technika miértjére talán ez a szövegrészlet adja a legtökéletesebb választ: „A tragédia mindig apró, emberi élményekben fogható meg – írja apám tizennyolc éves korában. – Lehet, hogy az ember általában jó, általában együttérző, mégsem általában érzi át a szenvedést. Mert a szenvedés általában nem érezhető át. A második világháború tragédiája nem fogható fel egyben, csakis darabokban. Ezért gondolok ostobának vagy számítónak minden olyan embert, közösséget vagy rezsimet, amelyik azt várja el tőlem, hogy egyformán érezzem át a katasztrófákat. Olvastam a háborúról több száz szakmunkát, visszaemlékezést, láttam sok filmet. Ezek közt akadtak olyanok, amelyek megdöbbentettek. A háború borzalmáról nekem mégis többet mond egyetlen emlékem: a rozsnyói kert végében heverő lódög. Mert az megrázott.”

Egy élet darabkáiból áll össze egy ellentmondásos ember képe, akit származása miatt kitelepítettek szülővárosából, és aki származásuk miatt kitelepített másokat; aki támogatta a Rendszert, mégis halálra ítélték az ellene való szervezkedés miatt; aki igyekezett őszinte lenni, de mégsem volt mindig az; akinek a tetteit megérthetjük, ám nem igazán ítélhetünk el – ennek a magyarázatára megint csak egy idézet utal a legpontosabban: „Aki elment, elment. De nekünk, akik otthon maradtunk, nekünk kell fenntartani ezt az országot. Jól csináljuk vagy rosszul? Ki tudja. De kibicként kritizálni a legkönnyebb.”

Az Apám darabokban egy olyan könyv, ami néhol szórakoztat, néhol megdöbbent, néhol meg olyan egyszerű igazságokra hívja fel a figyelmet, mint amit a sztyeppei magyarok tanítottak Száraz Györgynek, és amiről így ír a naplójában: „Először: áldás és átok hét ízig tart, ezért aki nem ismeri a dédapja dédapját és a dédanyja dédanyját, az nem tud semmit, elsodorja a szél. Másodszor: ha jurtát bontasz, amikor építeni kell, ha építesz, amikor bontani kell, meghalsz. Harmadszor: örül a szív a vendégnek, még jobban örül, ha elmegy, mert ha testvér, akkor visszatér, és ha visszatér, örökre a szívünkbe zárjuk. Csak egy délutánt, egy napot és két éjszakát töltöttem a sztyeppei magyarok közt, mégis mintha közeli rokonaimat hagynám el.” Én majdnem egy teljes hetet töltöttem a Száraz család társaságában, mégis hasonlóképpen érzek. És ez igen ritka alkalom.

10 hozzászólás
>!
pepege MP
Száraz Miklós György: Apám darabokban

Amikor készülőfélben volt a Jákob lajtorjája című könyvről szóló ajánlóm, @Dominik_Blasir rákérdezett, hogy véltem-e felfedezni némi párhuzamot az Apám darabokbannal. Nyilván akkor erre nem tudtam még mit válaszolni, de két dolgot jelenthetett: egyrészt jól írtam meg azt az ajánlót :) :D, másrészt ez a kérdés sejteni engedte, hogy valószínűleg hasonló szerkezetre és talán színvonalra is számíthatok majd, amikor végre (egy évi könyvespolcomon porosodás után) kézbe veszem Száraz regényét.

Dominikkal ellentétben engem nagyon is érdekel a 20. század, ebben a témában kisezer könyvet el tudnék olvasni, mégsem unnám meg. Fogalmam sincs, honnan gyökerezik ez a dolog, higgyétek el, nem vagyok sem kommunista, sem „piszok ávós”, sőt annak leszármazottja sem, de valahogy ez a kusza világ, ami a 20. század Magyarországára volt jellemző, mindig tud számomra valami újat mutatni.

Ilyen felhanggal indultam tehát neki ennek a családregénynek és nagyon hamar kiderült, hogy az a bizonyos párhuzam az Ulickaja és jelen regény között valóban fenn áll: két fülig szerelmes fiatal, akik a tanulás és egyéb életkörülmények (pl. az 56-os forradalom) miatt nem lehetnek együtt és csak írják és írják a levelek százait. Jórészt ezekből tevődik össze a történet, illetve SzMGy apjának visszaemlékezéseiből. (De a regény nem elsősorban szerelmi történet, én inkább korrajzként olvastam.) Nagyon találó címet választott a szerző és meglehetősen kiváló érzékkel tudta a darabokat összeilleszteni.

Aprócska dologba tudnék csupán belekötni: egy idő után piszkosul bosszantott az „apám apja”, „anyám apja” stb. használata, televolt ezekkel és amikor sokat látod ezeket, lassan már koncentrálnod kell, hogy akkor ez most ki is?

Hogy csak ennyi a hibája? Hogy túl jószívű voltam? Döntsétek el! :)

22 hozzászólás
>!
fióka P
Száraz Miklós György: Apám darabokban

Súlyos, nehéz könyv, mert apának lenni nehéz, de fiúnak sem könnyű.
A könyv javarészt 1956 októberétől 1958 májusáig tart, közben lazán felölel legalább 150 évet és 5-6 generációt. Leveleket, naplórészleteket és az ’56-os eseményeket fűzi össze Száraz Miklós György egy könyvvé. Családregény? Igen. Szerelmi történet? Igen. A ’40-es, ‘50-es évek politikai térképének skicce? Igen. Aparegény. És anyaregény. Nem is tudni, hogy tulajdonképpen ki emeli ki a másikát: az anya vagy az apa. Az egyetlen, aki jószerével kimarad a könyvből, az maga az író. A fiú. És ez így van jól.
Ami nagyon fontos ebben a könyvben, az a krónikás szenvtelensége, bár ez nem is jó szó ide, inkább: egészséges távolságtartása. Ahogy írója mondja: nincs benne „semmi elájulás, semmi dráma, semmi nyavalygás, semmi szörnyülködés, leleplezés, szemrehányás. Semmi pátosz és semmi gyilkos önirónia.” És tényleg nincs. Dokumentumregény, de – íróját ismerve – nem a száraz fajtából. Egy család keletkezésének története, a hátterük, a családi legendárium különböző feljegyzései, események – amiken nevetünk, még akkor is, ha azok fájdalmasak –, és másfél év levelezése nem lehet sem száraz, sem unalmas. Ez a váz. Az összekötő szöveg, a történetvezetés pedig írónké, aki ezt a feladatot nagyszerűen abszolválta. A regény igen erősen koncentrál az ’56-os eseményekre, ez áll a könyv középpontjában is, és az egyetlen, amit az egész hibájául talán fel lehetne róni, az a forradalom túl erős, túl tömény jelenléte, ami könnyen megfojthatta volna az egészet, ha az nem lenne okosan átszőve levelezések, mindenféle családi történések szálaival, barangolásokkal az időben, nem felejtve ki Kurt Vonnegutot és Márquezt sem, noha nem ők képezik a kötet fő vonz- és húzóerejét. Ők csak vannak, mert egyikük találkozott Száraz Györggyel annak amerikai útján és igen kellemesen eldiskuráltak különböző fontos dolgokról, másikuk pedig ott csatangolt a forradalom utáni Budapesten, kocsmákba járt, elámult a harcok nagyságán és azok nyomain, és én még most sem tudom elhinni, hogy komolyan gondolta azt, amikor sajnálkozott a magyarokon, kiket elnyomó rendszer sújtott stb. Márquez szerette az elnyomó rendszereket és a diktátorokat. Kicsit furcsa volt az ízlése.
A regény nagyon erősen indít. Az eredeti elképzelésből-felépítésből megmaradtak humoros, ironikus részek, ilyen a beszámoló kezdete is, és nevet az ember, noha az őrület egyáltalán nem vicces, még akkor sem, ha muszáj nevetni rajta. A nevetés csak akkor akad az olvasó torkán, mikor abból a nem magyarázott, nem patetizált pár mondatból megtudja, hogy tulajdonképpen miért is az az őrület. És ilyen, végig ilyen az egész regény. Fellebbenti a függönyt, elmesél, röviden, éppen annyit, amennyit kell (néha kevesebbet is tán, mert az ember még olvasna és még és még és…), a megtudottak summázását pedig teljes mértékben arra bízza, aki épp befogadja azt: az olvasóra. A könyvnek nincs tanulsága. Nem ítélkezik. Nem mitizál és nem heroizál. Száraz Miklós György olyan mértékben választotta le magát édesapja történetéről, amennyire ez csak lehetséges különösebb tudathasadás nélkül.
A folytatás sem gyengébb. Úgy hozza felszínre Száraz György alakját, ahogy földtani rétegeket tár fel az ember. Darabokból. Ugrál az időben. Barangol a családban. Naplórészleteket idéz az alig eszmélő és a nagyon okos 17 évestől. Van költözés, Rozsnyóra. Van 2. világháború. Van meghökkenés a zsidók elhurcolása miatt, hogy aztán a fiú később nézőből cselekvő kitelepítővé váljon, csupán a szereplők változnak. Van sok-sok elmélkedés szabadságról, jóról és rosszról, azok egymáshoz való viszonyáról. Van vonzódás a hatalomhoz és a hatalom természetének taglalása. Van az elvándorlás dilemmája. Van 3 darab nagyapa. Van kémkedés, államellenes összeesküvés, börtön és nagyon kései rehabilitálás. Van benne sokáig kísértő régi szerelem. Van utazgatás szerte a nagyvilágban, publikálási lehetőség, bemutatott drámák, zsidóságról írt tanulmány, kiállás az erdélyi magyarság mellett, elismerés, minden. Vannak nők és van egy nagy szerelem, a későbbi feleség. Van szervezőtitkári munkakör az Országos Cirkusz Vállalatnál. És nincs kozmetikázás. Van egy 2012 körül kapott jelentés, ami megvillantja annak lehetőségét is, hogy Száraz Györgyöt eredményes fogdaügynöki tevékenysége miatt engedték hamarabb szabadon. És van az apa véleménye a spiclikről: „A spiclik, besúgók, feljelentők, amúgy gondoljanak bármit, nem lehetnek jó emberek.” Van benne sok-sok titok, amit sosem fogunk megtudni, ami nem is ránk tartozik. A lemeztelenített apa mellett a fiú is pőre, hiszen megpróbál saját belátása szerint mindent az olvasó elé tárni. Hogy ez mennyiben sikerült, az a fiú dolga és csak az övé. Az olvasó nem kritizálhat, nem vonhat felelősségre és nem kérhet számon. Nincsen joga hozzá.
Gabo és Vonnegut mellett felbukkan az Andalúziában megismert Páskándi alakja is, neve valamiért anagramma. Ennek miértjére nem tudok rájönni. Mert mi tudható Páskándiról, amellett, hogy írt? Ő is ott lapátolt ’57-től ’63-ig az én nagyapámmal együtt (emlékeim szerint ismerték is egymást) a Duna-csatorna építésénél, nyilván nem önkéntes alapon. A hatvanas évek amnesztiasorozatával került vissza a mindennapokba. Írt, szerkesztett, üldözték, áttelepült Magyarországra, ahol tovább írt, szerkesztett, majd meghalt. De ez nem magyarázza a következetesen alkalmazott anagrammát.
Nem szeretnék párhuzamot vonni itt egyetlen más apás könyvvel sem, éppen ezért kénytelen leszek összehasonlítani egy másikkal, ugyanis az Apám darabokban más, és mert én pontosan ezeknek a párhuzamoknak a megvonását szeretném elkerülni. Vegyük például Esterházy Péter Harmonia Caelestisét, ami az egyik legnagyobb kortárs apakönyv és amit a megrendítő Javított kiadás követett. Miután eposzi magaslatokba emelte apját, a kirobbant ügynökbotrány nyomán Esterházynak valószínűleg már csak saját kategorikus imperatívusza miatt is meg kellett írnia a Javított kiadást. És itt rejlik az első óriási különbség a két kötet között (Javított kiadás versus Apám darabokban). Száraz Miklós Györgynél ilyesfajta kényszerítő körülmény nem volt. Mindkettő dokumentumokra épít, mindkettő az apáról szól, az apa múltjáról, besúgói tevékenységéről, de amíg az egyik fájdalmas, szenvedő és szenvedtető írás, addig a másik egy nyugodt hangvételű, meglepetéseket legfeljebb az egyszeri olvasónak (vagy neki sem) tartogató, kiegyensúlyozott könyv (ez a második nagy különbség). Beszámoló. Ez és ez van. Ez volt. Így történt. Ez az apám. Nem hagy maradandó sérüléseket. A Javított kiadás igen. Az Apám darabokban megdöbbentő. Nem az apa múltja a megdöbbentő (sajnos), hanem az, ahogyan a fiú ezt kezeli, ahogyan megírta és amiért megírta. Nem volt muszáj. És mégis igen.
Nem tévedett az, aki a regényt az év egyik szenzációjának nevezte. Valóban az, ezt már most, az év harmadánál nyugodtan ki lehet jelenteni (belekalkulálva az ezután megjelenő könyveket is). Nagyon más, mint az eddigi regényei. Annak, aki ismeri és szereti Száraz Miklós György írásait, mégsem lesz idegen.
Mindaz, amit itt leírtam, csupán a hullámvasút képzete. Ahhoz, hogy a hullámvasútra fel is ülhess, olvasni kell.

68 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Száraz Miklós György: Apám darabokban

Egyet kell értsek @Kuszma értékelésével* – amikor ezt írja:
Mindent összevetve fontos könyv, és irodalmilag is értékes szöveg. Nem mondanám, hogy még senki, sehol nem írt hasonlót – mert de –, ám tekintve hogy SzMGy autonóm írói vonásai kiválóan emészthető, finom mondatokká alakítják át az ismerős témát, ezért minden, időnként terhes elméretezettsége ellenére az idei év egyik fontos könyvének tartom.
Továbbá ez is nagyon hasznos észrevétele:
spoiler
Egyébként untam, ami engem minősít, nem a könyvet.
Pedig izgulhattam volna például amiatt, hogy ki nyeri az 1956-os magyar forradalmat, vagy hogy összejön-e Száraz Miklós György édesapjának és édesanyjának a kapcsolata? Nem árulom el, nem akarok spoilerezni.
Van ennek a könyvnek még egy speciális, állambiztonsági olvasata is (ügynökregény), erről egy történész írt egy recenziót**, amely rávilágít arra is, hogy mekkora ziccert hagyott ki a szerző, amikor egy olyan karizmatikus figurát, mint az apja, nem volt képes igazi regényfiguraként, hősként, kalandorként és a Kádár-rendszer ellentmondásos társutas-kritikus értelmiségijeként bemutatni, megeleveníteni.
Vannak akik szerették*** ezt a könyvet, lehet, hogy nekik van igazuk, nem akarom senki kedvét elvenni az olvasástól, lehet, hogy bejön.

* „Mit csináljak – muszáj.” – idézet egy másik értékelésből:spoiler

** Papp István: Családregénybe oltott ügynöktörténet spoiler

*** @olvasóbarát : https://moly.hu/ertekelesek/2143588
@giggs85 : https://moly.hu/ertekelesek/2040881
@fióka : https://moly.hu/ertekelesek/2028609

10 hozzászólás
>!
balagesh P
Száraz Miklós György: Apám darabokban

A legfontosabb, hogy ezt a vastag könyvet könnyedén végigolvastam.
Nem untam el, nem tettem fáradtan félre, de azért, ha kellett, soha sem esett nehezemre letenni.
Hogy az itt következők magyarázatok, vagy sem, magam sem tudom.
A balul sikerült regények egyik fő típusa teljesen elrugaszkodik a realitásoktól. A vicces azonban az, hogy az élet néha magától is túltolja. Az érdekes apa figurája szinte már sok: kémkedés, államellenes szervezkedés, letartóztatás, felkészülés a kivégzésre, aztán egyszercsak visszatérés a polgári életbe cirkuszi menedzserként… Na, ne! És akkor még jön a mindent elsöprő szerelme az éppen ’56-ban egyetemistáskodó orvostanhallgató iránt, miközben a megismerkedésükig übermacsó módon viszonyult a nőkhöz… Na, ne! Ja, és akkor még van egy Mata Hari a múltban, aki próbálna visszakerülni Daniel Craig szívébe. Szóval ez az alap: ez Száraz Miklós élete.
A dokumentumok (levelek, naplók, jegyzőkönyvek) használata viszont megmenti a könyvet. Nem egy érzelmektől és valószínűtlenségektől túlcsorduló sztorit kapunk, hanem magát az életet, ami önmagával van elfoglalva, ami soha nem lát tovább igazán az orránál, és éppen ezért végig a földön marad. Hát ja, mellesleg egy jó író (és jó stílusú felesége) hagyatékából (és gyermekként felszívott stílusmintájukból) felépítve mindezt. Azért ez elég előnyös indítás.
Hogy aztán minden csak töredék, és minden darabokban marad? Hát igen, de azért ennyi darab már ad egy jó közelítést.
Közben még ez az egész családtörténetté is ki akar kerekedni, és jönnek az ősök végtelen sorban, azok viszont mindig csak akkora foszlányokban, amekkorákban tudunk ezekről a több generációval előttünk élőkről. Ezek a részletek már nem igazán szervesülnek, de nem mondom, hogy ezek az anekdoták bármennyire is bezavarnák az ’56 környéki szerelmes történetet.

>!
Csabi P
Száraz Miklós György: Apám darabokban

Nem könnyű dolog családregényt írni, ha kevés információja van az írónak a családjáról. De akkor sem könnyű, ha túl sok, mint ebben az esetben, mert kutyanehéz eldönteni, hogy mi az, ami irodalommá formálható, és mi az, mi csupán az írót érdekli, személyes érintettsége révén. Csalódás volt ez a könyv, mert az első részében elhitette velem, hogy jó lesz, aztán a közepétől már azt éreztem, hogy szenvedés minden újabb levélváltás, minden újabb előkerülő rokon. SzMGy kétségkívül nagy mesélő, de itt elvesztette a fonalat, és összekuszálta nagyon a szálakat. Ez a regény elvileg az apa regénye lenne, no meg legalább ugyanennyi részben az anyáé is, hisz a történet gerincét az ő életük adja. Az író azonban beleesett abba a csapdába, hogy nem tudott megválni semmi előkerült családi információtól, kényszeresen beépített mindent ebbe a regénybe. Hát hogy jön ide Buffalo Bill, Vonnegut, pláne Teréz anya? No meg a rengeteg felmenő és oldalági rokon, akik feljönnek egy kis színesben, hogy aztán örökre eltűnjenek, vagy csak néhány utalás erejéig halljunk róluk később. Tele a történet redundáns elemekkel, amitől csak nyúlik a végtelenségig, fogyasztva az olvasó türelmét.
Pedig van itt egy nagyon érdekes karakter, Száraz György, az apa, akiért íródott ez a könyv. Egy igazi szívtipró, egy valódi összeesküvő, akit Rákosi alatt bebörtönöznek, majd épp október 23. előtt szabadul, hogy átélhesse az eseményeket. Egy tehetséges író, aki már tizenéves kori jegyzeteiben is felnőtt gondolatokat fogalmaz meg. Majd egyre sikeresebb író, újságíró, színpadi szerző, élete vége felé Kossuth-díjas, a rendszer kegyeltje. Amit feltár róla ez a könyv, az egyszerre sok is, meg kevés. Sok, mert kibontakozik egy egyéniség, akivel szeretne az ember mélyebben is megismerkedni, de kevés is, mert a fiú pont azokat a sarkalatos kérdéseket nem tudja feltárni, amik a semleges olvasó számára is a legizgalmasabbak lennének. Hogyan lett Száraz György összeesküvő? Beszervezte az ÁVH? Ügynök volt élete végéig? Kettős ügynök volt? Lehet, eltűntek az akták, nem volt több információ. Vagy az író nem mert mélyebbre ásni, szemtanúkat megkeresni (az feltűnő, hogy rengeteg a beidézett levél, rokoni beszámoló, de nincs egyetlen utalás sem, hogy beszélt volna egykori munkatársakkal, operatív tisztekkel, bárkivel).
A regény szerkezete is csapongó, persze, egyenes időrendben ma már ciki szépirodalmat írni, de nekem teljesen véletlenszerűnek tűnt, hogy éppen mikor mi következett egy történetrész után, mintha lett volna egy fő történetszál, és a résekbe betömködték volna a kisebb részleteket. Egy alapos szerkesztői munka hiányzik ebből a könyvből, egy jókora húzás és átrendezés sokat javíthatott volna rajta.
A többit meg leírta @Kuszma (https://moly.hu/ertekelesek/2156458), egyetértek vele, nem ismétlem.

2 hozzászólás
>!
Wiggin77 P
Száraz Miklós György: Apám darabokban

Nem volt ez rossz, csak egy kicsit..hogy is mondjam… Sszáraz. Pedig Száraz Miklós György jó mesélő, élvezetes stílusban ír, sok-sok találó gondolattal. De most talán a kevesebb több lett volna. Ezt az anyám apjának harmadik nagynénje is megmondhatja. Meg aztán legközelebb óvatosabban kellene szellőztetnie a tisztelt szerzőnek, nehogy a hirtelen huzat megint szanaszét szórja a kézirat lapjait… aztán kinek van már kedve sorrendbe rakni…Mert hát ilyesmire kellett gondolnom a véletlenszerűnek tűnő térbeli-időbeli-személybeli össze-vissza ugrások miatt.

Szeretem a múlt eseményeit nem csak egy jó történész objektív leírásából megismerni, legalább ennyire érdekesnek tartom az egyes emberek személyes, szubjektív történelmét. Az 1956-os események leírása ezért is nagyon tetszett.

>!
Chöpp 
Száraz Miklós György: Apám darabokban

Most mit mondjak? Nem ezt vártam. Tudom, hogy az édesapja és édesanyja hiteles történetét akarta megírni, de akkor is reménykedtem benne, hogy az egyéni Száraz Miklós Györgyös hang megmarad. Nem mondom, hogy rossz volt, de:
1. lehetett volna fele ennyi (vagy harmada)
2. lehetett volna jegyzőkönyvek és hivatalos iratok mellőzésével
3. lehetett volna légiesebb, varázslatosabb.
Kinyüsszögtem magam. Különben is nagyon tetszettek édesapja gondolatai és a szüleik csodálatos, ragaszkodó, szerelmes levélváltásai.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
fióka P

Kurt elmosolyodott, és megkérdezte, hogy ennek a szép földi világnak vajon melyik csücskéből szalasztották apámat. Amikor meghallotta a választ, csodálkozva húzta fel a szemöldökét.
– Magyar? Azt hittem, a magyarokat kitalálta valaki. Homérosz, Cervantes vagy Isaac Bickerstaff. – Apám elmosolyodott, de mielőtt megszólalt volna, Vonnegut folytatta: – Három magyart ismerek. Puskás nincs köztük. Mert amit modern sportnak neveznek, azt nagyobb önbecsapásnak tartom, mint tükörbe nézni, ezért hidegen hagy. Természetesen ismerem Bartók és Kodály urakat, és ismerek itt a szomszédban, az ohiói Toledóban egy pödrött bajszú bácsit. Egy megdöbbentő szerkezetet tol maga előtt a járdán. Egy kerekeken guruló kis kályhát. Azt kiabálja fennhangon: Hungarian turkey! Pedig valójában sült szalonnát árul.

52. oldal, I. fejezet, 9.

25 hozzászólás
>!
fióka P

Nagyapámmal nem lehetett unatkozni. Nem lehetett megverni sakkban. Nem lehetett vele végigmenni az utcán anélkül, hogy valami ne történjen. Apámnak olykor nehéz dolga lehetett vele: én feltétel nélkül szerettem. Triviális: nekem olykor apámmal volt nehéz dolgom.

299. oldal, III. fejezet, 12.

Kapcsolódó szócikkek: apa
3 hozzászólás
>!
fióka P

– Az imént kérdezte, felebarátom, hogy hazudtam-e valaha? Volt egy eset, amikor nem szükségből hazudtam. 1953-ban Kiváló Tűzoltó-jelvényt kaptam. Örültem neki. Úgy éreztem, megérdemlem. Megbecsülést éreztem belőle. Aztán kijött hozzám a járási parancsnok, hogy vissza kell adni. Nemcsak nekem, hanem mindenkinek, mert a minisztériumban megállapították, hogy nem lett teljesítve az éves célkitűzés. Azt kérdeztem, miért, talán kevés volt a tűz? Jövőre gyújtogatnunk kell, hogy még többet olthassunk? Hímezett-hámozott, hogy ő mit tehet róla. Hát én elvesztettem a jelvényt, mondtam. Nem tudom visszaadni.

467. oldal, IV. fejezet, 55.

1 hozzászólás
>!
fióka P

– Az ember tud felejteni – mondta egyszer. – De ami rosszabbá teszi, az megmarad. Valami keserű, sós lerakódás. Fájdalom és rettegés nem tesznek jobbá. Megváltoztatnak. Más lesz az ember. Rosszabb. Mert nem lehet többé egészen az, amire született. A szabadságából veszít valamennyit. Csak annyit, hogy nem lehet egészen ő.

408. oldal, IV. fejezet, 21.

>!
fióka P

Az Operából tértem meg. Rigoletto. Kellemesen csalódtam. Egy feldúlt néni ült mellettem, aki le nem vette a szeméről a látcsövét, a szünetekben aléltan pihegett a mellette trónoló, rózsaszínbe öltözött, kilencvenéves bölcsődésnek arról, hogy a múltkor Kodály mellett ült. „Mindenki azt hitte, hozzá tartozom. Találgatták, ki lehet az a nő? Drágám, én olyan zsénben voltam.”

306. oldal, III. fejezet, 13.

Kapcsolódó szócikkek: Kodály Zoltán · szégyen
9 hozzászólás
>!
fióka P

Nem tudom, milyen szerelem volt anyai nagyapám és nagyanyám szerelme, de azt tudom, hogy nagyanyámat ölte a féltékenység. Nagypapámat pedig ő ölte.
– Megint affekta volt – sziszegte nagyanyám a templomból hazafelé. – Olyan csepegősen játszotta a Ments meg Máriát, mint valami kuplét. Azt hiszi, nem tudom, kinek üzent ezzel?
Máskor a Horváth Loncival gyanúsította meg.
– Ne remélje, hogy nem látom, mi folyik az orrom előtt. Nem vagyok világtalan. Az a cafka folyton a karzat alatt illegeti magát.
Azt is észrevenni vélte, hogy anyám apja rendszeresen a szép Kugler Idával együtt dugja a kezét a szenteltvíztartóba.
– Láttam – mormolta anyám feje fölött a nagyapám felé –, megint együtt pancsoltak a szenteltvízben!

33. oldal, I. fejezet, 6.

Kapcsolódó szócikkek: féltékenység · szerelem
8 hozzászólás
>!
balagesh P

Édesanyja temetése után apám, aki nem hitt a boszorkányokban, félrevont.
– Tudnod kell – mondta –, hogy a nagyanyád boszorkány volt.
– Vannak boszorkányok?
– Nincsenek – rázta meg a fejét apám –, de a nagyanyád az volt.

128. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boszorkány
>!
fióka P

Apámnak semmilyen viszonya nem volt a nyelvekkel. Nem érdekelték a nyelvek. Azokat viszont nagyon is érdekelte ő. Ragadtak rá. Le sem lehetett őket vakarni róla. Csak ránézett egy szóra, az elpirult, lesütötte a szemét, és ha apám többet felé sem bagózott, az a szó tíz év múlva is emlékezett apámra, és ha szüksége volt rá, tüstént ott termett. Apám sokat köszönhetett a börtönnek, mert az idegen szavak ármádiáival ott keveredett köszönő viszonyba. Huszonkét éves korában úgy lépett be a Fő utcai vizsgálati börtön Kacsa utca felől nyíló kapuján, hogy volt némi latin tudása, olvasott németül, és megértette magát szlovákul és oroszul. Négy év múlva úgy lépett ki Kecskeméten a börtönből, hogy a fejében volt még húszezer francia, lengyel és angol kifejezés. Jó feje volt, és jó tanárai: papok, arisztokraták, hajdani ludovikás katonatisztek. Idejük pedig? … Tenger.

420. oldal, IV. fejezet, 29.

>!
fióka P

„Az ember két ember. Az egyik én a mindenki által ismert, amellyel egy életen át kénytelen megalkudni. A másik pedig az, ami lenni szeretne, vagyis önmaga eszménye.”
1948 februárjában, tizenhét évesen írja ezt. Egy hónappal később így korrigál: „Azt írtam a múltkor, hogy minden ember két ember. Nem kettő. Három. Az első, a legigazibb én az, amelyik valóban bennünk él, gondolkodik, cselekszik. A másik én az, amit a világ felé mutatunk. Ez az álarc, az önmagát rejtő komédiás-én. A harmadik az eszményi, amilyenek szeretnénk lenni, és amilyenek soha nem leszünk. Vajon létezett-e valaha olyan ember, akinél ez a három én egy lett volna? Nem hiszem. De ha akadna is ilyen, az sivár, lélek nélküli lény volna, nem pedig érző és gondolkodó ember.”

324-325. oldal, III. fejezet, 25.

Kapcsolódó szócikkek: énkép
>!
fióka P

Terebélyesedő csípőjű, ártatlanság kínozta lányok igyekeznek a városi park irányába, zsebükben maszatoló diákok csoportjai ácsorognak az utcasarkokon el-elnémulva az arra haladó nők láttán, hogy aztán egy-egy idétlen megjegyzésre felböffenjen belőlük a röhögés. Kisvárosi eleganciával öltözött hivatalnokok sétáltatják kikeményített nejeiket és fárasztóan illedelmes csemetéiket.

227. oldal, II. fejezet, 45.

8 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Hász Erzsébet: Kiűzetés
Sienna Cole – Laura Porter: Száz évvel utánad
Alice Walker: Kedves Jóisten
Maria Nurowska: Szerelemnapló
Ahdaf Soueif: Szerelmem, Egyiptom
Bólya Péter: A veréb századik lépése
Eötvös József: A karthauzi
Kazinczy Ferenc: Bácsmegyeynek öszve-szedett levelei
Kármán József: Fanni hagyományai
Bram Stoker: Drakula