A ​főhős meghal a végén 6 csillagozás

Szántó Péter: A főhős meghal a végén

Szántó Péter gyanútlan elbeszélőjének egy nap alkut kínál a Halál a Hollywood Forever temetőben: életben maradhat, míg mesél. Kezdetét veszi az egyre rejtélyesebb játszma az időért, hol pergő ritmusú, hol meditatív szövegeken át, melyekben nemcsak rég kihunyt mozicsillagok elevenednek meg, de a leghétköznapibb alakok történeteiben is érvényesül a szerző sajátos, filmszerű látásmódja.
A novellák a Szántó Péter szőtte impozáns kultúrtörténeti díszletek közt groteszk és szarkasztikus bravúrral viszik színre a szereplők emberi gyarlóságát és enyészetre ítélt voltát. A kötet főhőse mégsem a halál, hanem az, ami az embert mindezek ellenére halhatatlanná teheti.
A főhős meghal a végén történetei közt a legmegdöbbentőbb talán mégis magáé a köteté, hiszen az ezen a címen leadott, majd megszerkesztett kézirat megjelenését a szerző már nem érhette meg.

>!
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634680598

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Szántó Péter: A főhős meghal a végén

Milyen már az, mennyire olcsó marketing fogás, amikor a szerző történeteket ír a halálról, a halálnak haláláról, és akkor könyv megjelenését közvetlenül megelőzve váratlanul meghal? Értelmet adva ezzel az egyébként rendkívül talányos népmesei fordulatnak: halálnak halálával hal*.
Szántó Péter író és újságíró volt, aztán „átállt a sötét oldalra”, kitanulta a marketing szakmát, 1997-ben nemzetközi kommunikációs menedzser MBA diplomát szerzett Angliában az Open University of Milton Keynesen, aztán a Noguchi Porter Novelli, a világ egyik legnagyobb kommunikációs cége magyar ügyvezetője, majd elnöke lett.
Bő két éve aztán jött az újabb fordulat: teljes erővel visszatért az irodalomba, egy kerettörténettel kiegészített novella sorozatot írt, a kötet már megjelenés előtt állt, gondolom a kiadó, a Kalligram már lekötötte a bemutatót az Írók Könyvesboltjába, amikor jött a váratlan halál.
Nem lesz író-olvasó találkozó, csak itt van ez a könyv, csupaszon, magában, minden elfogultság nélkül lehet értékelni.
Jó. Vicces. Tragikus. Brutális. Megható. Alpári. Néha vásári komédia, néha meg – ritkábban – kőszínházi tragédia. Szoktatja szívünket a halálhoz, ami megszokhatatlan, de mégis. Néhol rendkívül eredeti, máshol közhelyes történetek, de mindig úgy elmesélve, hogy mégis érdekesek. Kitalálom a poént, de mégsem tudom letenni. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a vége, mégis ismerős. Benne élek ebben a groteszk kultúrában, Örkény egypercesei jutnak róla eszembe, miközben a könyv nagy része Hollyvoodban, a Forever temetőben játszódik, és a szereplők nagy része egykori hollyvoodi filmsztár.
Egy kritikusa spoiler mondja:

…Henry Ford az autója megtervezése után megjegyezte, hogy ha a bírálókra hallgatott volna, akkor most nem T-modellt, hanem gyorsabb lovakat gyártana. Mégsem tudom magamban tartani azt a megjegyzésemet, hogy e történetek olyan rövidek, mint egy bánatos apáca sanyarú szellentése a klastrom mélyén, éjjel két órakor.
A főszereplő, aki meghal a végén spoiler így felel:
– Azért jó a filmeseknek – feleltem –, mert hamar megtanulják, hogyan kell kilencven percben elmesélni egy négyórás történetet. Egyébként pedig, kulturált körökben, a fenti hasonlatot úgy mondanák, hogy rövid, mint egy hegynek föl bandukoló öregasszony Miatyánkja.

Ilyen. Van benne szellentés is, meg Miatyánk is. E-könyvben olvastam, de amikor befejeztem, vettem egy keményfedeles, papír példányt is. Nem tökéletes, ötből négy és fél csillag, de a kedvenceim polcára teszem.

* Mit is jelent egyébként ez a fordulat: halálnak halálával hal? Nem átvittt értelemben, szimbolikusan, hanem konkrétan, szó szerint? Ha meghal a halál, akkor már nem is lehet meghalni, nem?

8 hozzászólás
>!
pepege MP
Szántó Péter: A főhős meghal a végén

Ritka manapság olyan kortárs szöveggel találkozni, ahol nem a búskomor, depresszív, nyomoronc világ tárul elénk. Tekintve, hogy ez egy novellás kötet (és én regénybarát vagyok), kész szerencse, hogy mégis kézbe vettem (főleg, hogy a borítója sem annyira kecsegtető). Bár ezek az írások valamelyest mégis összefüggenek. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy keretet kaptak. Egy napon főhősünk mellé telepszik egy fura ipse a Hollywood Forever temető egyik padján. Amikor beszédbe elegyednek, előbb úgy tűnik, ez csak valami poén lehet a kollegák részéről, afféle kandi kamera, de az is lehet, hogy az ürge őrült. De szép lassan kiderül, hogy nem más ő, mint maga a Halál, aki a forgatókönyvíró főhősünkért jött, így tehát megbótolták, hogy amíg történeteket mesél, addig nem viszi el. Egy a lényeg: minden történetnek róla, a Halálról kell szólnia. A kötet novellái tehát ezek a történetek, melyek között vannak, vicces, szürreális darabok. Itt van például rögtön az első, A nyűgös beteg című. A főhős a metrón zsebkendőt kér, de nem kap, ezért letüsszenti az illetőt, aki tócsává válik.

"Előttem két tócsa. Mellettem az ülésen a harmadik. Odaát, szemben a takarítónő. A boltban öt másik. És még csak délelőtt fél tizenegy van. Pompásan kezdődik ez a nap, szép, mint egy színes paradicsommadár.
– Letüsszögtél, $@!%*? – kérdezte ekkor Gizda, és nemcsak torkon szúrt a csavarhúzóval, hanem meg is forgatta a nyakamban.
Amikor a halottszállítók rám cipzárazták a fekete zsákot, az utolsó, amit üveges szemem látott, a torkomból kifolyó vértócsa volt."

*Érdekes, a Merítés magazin Kortárs magyar irodalom rovatában nem lett cenzúrázva. Amint kimásoltam ide az értékelésbe, rögvest kriksz-kraksz lett belőle. Amúgy b+ a jelentése. :)
Folyt. köv:
https://moly.hu/merites-rovatok/kortars-magyar-irodalom-80#immersion_item_20344

>!
ppeva P
Szántó Péter: A főhős meghal a végén

A főhős, egy forgatókönyvíró (nevezzük így az egyszerűség kedvéért a script doctor-t), békésen üldögél a Hollywood Forever temetőben, mikor leül mellé a halál. (Vagy a halál postása, beszállítója, de az eredményt tekintve ez majdnem mindegy.) Megzsarolja az írót, hogy meséljen, méghozzá érdekes történeteket, ha nem akarja, hogy ő is sorra kerüljön. És ő mesélni kezd. A meséi, mint egy forgatókönyvíróhoz illik, filmszerűek, rövidek és csattanósak, tiszta gegparádé meg meglepi mindegyik. Persze, a helyhez és közönséghez illően, a történetek nagy része kifejezetten morbid. Közben beszélgetnek is, mi másról: életről-halálról, körülöttük pedig fel-alájárkálnak a temető illusztris holtjai (köztük egy tibeti szerzetes, egyik irányban mindig egy pohár vízzel, tálcán, szalvétával, ahogy illik, visszafelé meg üres pohárral – na, ki találja ki, mit csinál?), közbe-közbeszólnak, színesítik főhősünk és a halál beszélgetéseit. A viccek és aranyköpések lehetnek akár szakállasak is, itt olyan környezetbe sikerült őket áthelyezni, hogy legalább annyira szórakoztatóak, mintha először hallaná őket az ember. Lehet akár találgatni is, melyiket melyik híres ember mondta.
A főhős azt hiszi, az életéért mesél, akárcsak Seherezádé. Aztán meglepődik – ő is.
Hát, ha a főhős meghal a végén, az igazán nagyon szomorú. Ennél már csak az a szomorúbb, mikor a legvégén, a halálról írt könyvének megjelenését meg sem várva, az író távozik, a postás társaságában. :(
Sajnálom. Jót írt – egyszerre morbid, humoros, ötletes, elgondolkodtató. Kaphatott volna még haladékot, hogy legalább élvezhesse a könyve sikerét is. Mert mesélni nagyon tud.


Népszerű idézetek

>!
pepege MP

A kutyán kívül legjobb dolog az olvasás. A kutyán belül nem, mert ott sötét van.

87. oldal - 2. nap. Balról a Nap nyugszik, jobbról pedig kél

>!
ppeva P

– Van ötszáz forintod? – szólított le a kerekesszékes ember.
– Van – feleltem az igazságnak megfelelően.
– Adjál!
– Nem adok.
– Dögölj meg.
– Meg fogok. Te is.
Ezen elgondolkodott.

66. oldal, Hamupipőke, pontban éjfélkor

>!
vargarockzsolt P

Ahhoz, hogy igazán jól lássunk egy fényképet, el kell fordítanunk róla a tekintetünket, vagy akár lehunyni a szemünket. „Épp ellenkezőleg : a kép előfeltétele a látás” – felelte erre Janouch. Kafka elmosolyodott, és így válaszolt : „Azért fényképezünk le dolgokat, hogy kiűzzük őket az agyunkból. Az én történeteim egyfajta módszert jelentenek arra, hogy behunyjam a szemem.”
Roland Barthes : la chambre claire

7. oldal, Mottó

>!
ppeva P

– Nem szeretném túlzottan korai kritikai éllel elvenni a kedvét a magának fontos alkotómunkától, közölte szép arcú, ámde kellemetlen beszélgetőtársam. Henry Ford az autója megtervezése után megjegyezte, hogy ha a bírálókra hallgatott volna, akkor most nem T-modellt, hanem gyorsabb lovakat gyártana.

64. oldal, 1. nap, este - Pink bougainvilleák illata

>!
ppeva P

Isten nem ér rá, mondta az ördög, segíthetek?

145. oldal, Kék körmű asszony

>!
pepege MP

’57 tavaszán az emberek újra beszélni tanultak. Nem volt nehéz: minden főnév elé oda kellett rakni az „ellen” szócskát. Minden más meg úgyis be volt tiltva.

123. oldal - Hová lettek a kishúgaink?

>!
pepege MP

Dénes bácsi csöndes, őszes ember volt, ha beszélt, akkor is halk szavú. Nem nagyon jutott azonban szóhoz. Idus néni, a felesége beszélt kettejük helyett. Az a fajta nő, akinek még álmában sem áll be a szája. Rekedt hangú, állandóan fölhergelt, nagy, kövér asszony. Mindig az volt az érzésem, hogy egy vasvillával, kaszával, kapával hadonászó tömeg élén halad, és közben rikácsolva biztatja őket. Még akkor is, amikor csak arról beszélt, hogy a műkorcsolya-Európa-bajnokságon a tévében a magyar versenyző milyen csodálatos dupla leszúrt Rittbergert csinált.

150. oldal - Ne járjálj a halottakon!

>!
ppeva P

Néha még nevetni is szabad a temetőben: A filmkomikus Groucho Marx csak annyit akart vésetni a sírkövére (de az utolsó pillanatban mégis megrettent az ürességtől a teremtésben): „Bocs, hogy nem állok föl!”
W. C. Fields szövege: „Mindent összevetve inkább volnék most Philadelphiában.”
Mennyire utálhatta Philadelphiát.

17. oldal, 1. nap - Sajtos szendvics és más veszélyes dolgok egy derűs délután

>!
ppeva P

– Szóval újabb történetet akar? Hosszú történetet?
– Én nem. Csak maga. Ha még holnap is szeretne mesélni.

65. oldal, 1. nap, este - Pink bougainvilleák illata

>!
ppeva P

– Istenem – nyögi a fiatal orvos a maga számára is váratlanul. – Mennyivel tud ez még rosszabb lenni?! De őszintén!
– Ez még semmi – mondja a mentős. – Még sokkal, de sokkal rosszabb is lesz.
– Ez költői kérdés volt, nem pedig egy kihívás. Különben se maga az Isten.
– Szerencsére – felelte a mentős.
Végre valami, amiben egyetértettek.

101. oldal, Hihetetlenül fekete és elviselhetetlenül közeli


Hasonló könyvek címkék alapján

Örkény István: Bevégzetlen ragozás
Edgar Allan Poe: Az elveszett lélegzet
Örkény István: Egyperces novellák
Örkény István: Válogatott novellák
Latzkovits Miklós: Laboda
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Molnár Vilmos: Az olvasó fizetéséről
Munkácsi Miklós: Saint-John hullái
Örkény István: Meddig él egy fa?
Pozsonyi Ádám: Irgalom atyja, ne hagyj el!