Lelkem ​titkai 3 csillagozás

Szántó Edit: Lelkem titkai

Egy középkorú családanya, aki kénytelen szembenézni az öregedés egyre szaporodó jeleivel, a lassan felnőtté érett gyerekek nevelésének sajátos problémáival, a hosszú kapcsolatban kissé ellaposodott házasság enerváltságával, s a vezető és beosztott közötti viszony esetenkénti kemény kihívásaival.
A mindennapok örömeinek és gondjainak, kis gikszereinek és nagy problémáinak, a csüggedés és felülemelkedés sajátos libikókájának játéka ez, ami persze nem mindig játék: néha megnevettet, de néha életre-halálra megy.
Vajon helyt lehet-e állni a családban és a munkahelyen egyaránt úgy, hogy közben az embernek ne kelljen feladnia a saját belső értékrendjét, az önmagával és a környezettel szembeni morális elvárásait? És hogyan valósítható meg mindez, ha váratlanul felbukkan a hajdani nagy szerelem is…?

>!
EZ-Könyv, Debrecen, 2021
230 oldal · ISBN: 9786156279187

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Moncsi22>!
Szántó Edit: Lelkem titkai

Egy olyan regényt olvashattam most, ami eléggé távol áll tőlem témában és műfajában is.
Olvasás közben ugyan bepillantást nyerhettem egy család életében, és megismerhettem a történéseket a főhősnő gondolatai alapján. Számomra úgy tűnt mintha egy naplót olvasnék, kevés párbeszéddel.
Sok filozófiai kérdést boncolgat, sőt voltak pillanatok, amikor kicsit ugráltunk az időbe. A történet a 80-as és a 90-es években játszódik.
Volt olyan a visszaemlékezéskor, hogy kicsit ugrált az írónő az időbe és engem ez kicsit zavart. Mert egyik mondatában még a múltban jártunk a következőben a jelenbe találtuk magunkat, és aztán újból a múltban.
Bővebben itt:
https://valosaggavalt.blogspot.com/2023/02/szanto-edit-…


Népszerű idézetek

Lang_Tünde I>!

[…] Lenin gigászira nagyított arcképével néztünk farkasszemet. Valójában ez nem is volt egészen igaz, mert Lenin valahova oldalra nézett, kibámult az ablakon, s mi sem nagyon kerestük a tekintetét. (Határozottan emlékszem, hogy én például lefelé néztem, az ölem irányába, ahol egy nyitott Rejtő könyvet tartottam.)

Lang_Tünde I>!

De vajon hol van az igényeknek az az ütközőpontja, ameddig a kielégítésük valóban a szülői kötelesség kategóriába sorolható? Hol van az elvárások egészséges szintje? Miért ne mondhatnánk egy ponton lelkiismereti vádak nélkül: fiam, a vágyaidnak ez a serlege már a tiéd!

Lang_Tünde I>!

Aztán meghalt az anyám. Meghalt, és egyszeriben minden, ami hozzá fűzött, ami a személyéhez kapcsolódott, minden tárgy, minden emlék valami addig nem ismert jelentőséggel telt meg.

Lang_Tünde I>!

Az egyik szilaj, égbetörő, a levelei még haragoszöldek. A másik alatt nagy halom száraz levél, melyre ritkás ágak kókadnak. A harmadik egy köztes állapot: mélyzöld színeiből már kivetkőzött, néhány levele már tovalibbent róla, de messze még az a pőre kopárság, amikor majd csupasz ágak zörögnek hajdani dús lombjának emléke fölött.

Lang_Tünde I>!

Emlékezetem érzékeny húrjain itt rezegnek ifjúkorom nemes eszméi, merész elhatározásai, mindaz a szándék, elképzelés és titkos vágy, amelyeket önálló életem vitorlájába fogtam, és képtelen vagyok szabadulni a bennem feltoluló vádaktól, melyek szememre vetik, hogy pusztán ennyit értem el, mindössze ide jutottam.

Lang_Tünde I>!

Lesz-e akkora ereje a mardosó lelkiismeret előrevetülő árnyának, hogy egymás felé mozduló testünket visszafogja? S ha lakozik bennünk ilyen erő, akkor miért nincs máris jelen, s miért nem tesz képessé az egyedüli megoldásra, amit a józan mérlegelés elfogad? Ha viszolygok a hűtlenkedés gondolatától, akkor miért nem taszítom el magamtól azt, aki megkísérthet?


Hasonló könyvek címkék alapján

Mérő Vera: Lúg
Bucsi Mariann: Ébredés
Szaszkó Gabriella: Engedj el
Bihary Péter: Migránsok
Nino Haratisvili: A nyolcadik élet
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
George R. R. Martin: Kardok vihara
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
B. E. Belle: Vallomások
Colleen Hoover: Reminders of Him – Emlékek róla