Leli ​élete 31 csillagozás

Szaniszló Judit: Leli élete

„Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér.”

Szaniszló Judit regényében semmi sem az, aminek látszik. A szerző saját maga helyett Leliről, Leli élete helyett családja életéről beszél, családregény helyett pedig személyes vallomást ír. Egy mai nő története, amely a múltban gyökerezik: cselédsorban dolgozó nagymamák, házgyári lakásban élő szülők, kórházak és játszóterek. Hol van az otthon?

Szaniszló Judit 1977-ben született Miskolcon. Budapesten él. Beenged című első könyvéért Petri György-díjat és Békés Pál-díjat kapott, ez a második kötete.

>!
Magvető, Budapest, 2020
264 oldal · ISBN: 9789631440478
>!
Magvető, Budapest, 2020
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631440034

Enciklopédia 4


Kedvencelte 5

Most olvassa 5

Várólistára tette 44

Kívánságlistára tette 47


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Szaniszló Judit: Leli élete

Minden leejtett vajas kenyér valaminek a folytatása csak, minden idegesség már eleve valami nagyobb egész közepe. Vége nem akkor van a dolgoknak, amikor kimondják. Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér. A halál surrogva búgócsigázik minden életben körbe-körbe, és közben leveri a dolgokat. Mindenkinek megvan a maga vajas kenyere és a maga búgócsigája.

Több generáció élettörténetén át búgócsigázunk Lelivel, hallgatjuk a halál és a kiheverhetetlen sorscsapások baljós surrogását, de velünk marad a játékosság öröme is, ami szintén benne rejtőzik ebben a szimbólumban.
A kisregény teljesen eltérő stílusjegyeket mutató részekből építkezik, és szinte meglepő, ahogy ezek a szabálytalan darabkák végül mégis egyetlen formabontó művé forrnak össze. A legsúlyosabb az építőkockák közül a nagyszülők mozdíthatatlan betontömbje, a háborús traumák több nemzedéken keresztül rezegnek tovább. Ezek a részek tömör, koncentrált, szűkszavú vádbeszédek, a tragédia lezúdul, de feloldás nincs soha.
A következő generációk már békében élnek, de viselik a fogyatékkal vagy krónikus betegséggel élő gyermekek nevelésével járó terheket, vagy küszködnek a gyermek hiányával, és a sebezhetőség, a frusztráció viselése, a vele való állandó harcok és ideiglenes megbékélések egy nagyon emberi és jóval dinamikusabb dimenzióval gazdagítják a szöveget.
A fikció és a valóság végig kéz a kézben jár, ha hiányzik egy emlékmorzsa, Leli nyíltan felvállalja, hogy megalkotja a saját verzióját. Cselédsors, észak-magyarországi falusi lét és műanyagot ontó, csavaronként hazahordható gyár, panellakás és Réka elemes bútor, nehéz házasság, betegség, haldoklás, félelmetes nagynéni, mozgásjavító intézet, nyomtatványbolt, csepeli magánrendelő és prágai alkotóműhely egy kaleidoszkóp színes képkockáiként kavarodnak össze. Vagy nem is úgy volt? Sebaj, menjünk tovább!
Leli meggondolatlanul őszinte, Leli sokszor érzi magát a vesztes oldalon, Leli csetlik-botlik, Leli ír, Leli az emlékei között csapong. Esendőségében pedig sokszor magunkra ismerünk és ezerféle kötődésében is, egy számos nehézséggel küzdő, de mindig összetartó családhoz.

gesztenye63 P>!
Szaniszló Judit: Leli élete

Családregény? Á, dehogy…
Transzgenerációs trauma ambulancia? Á, dehogy…
Három nemzedéknyi érzés-, gondolat-, emlékáradat? Á, dehogy…
Mindez együtt? Valahogy úgy, aztán meg mégis több és mégis más…
Egyszóval nehezen skatulyázható, tehát nálam máris nyerő…

Tán épp ezért nem érez herótot az ember a sokadik idei asszonyi szemekkel látott, megélt, megrajzolt családtörténetet olvasva? Azért mert, annyira más, mint a többi, annyira egyedi. A hang, a stílus, a látásmód. Csupa töredék, szétszabdalt fragmentumok, diszkomfortosra csűrcsavart mondatok… És mindez együtt mégis, maga a tökéletes harmónia. Fogalmam sincs, hogy Szaniszló Judit mindezt hogyan csinálja, de nem is az én tisztem ezt firtatni. Ami viszont összeáll a végén, az az idei kortárs magyar felhozatal egyik leginkább figyelemre méltó világa.
Ez a világ nagyszülőktől unokákig (vagy éppen visszafelé, „gyöngyvirágtól lombhullásig”, merthogy még az idősíkokkal is olyan virtuózan játszik, hogy…) ráadásul annyira becsapósan élő, hogy a gyanútlan olvasó már-már Lelinek képzeli SzJ-t, pedig…

Egyszóval igazán üdítő, szórakoztató szellemi kihívás.
Azt meg majd’ elfeledem megjegyezni, hogy @gabona kolléga suttyomban megírta a szívem szerinti értékelést: link. Minden szavával egyetértek, ha korábban kapok észbe, valami ilyesmit írtam volna én is.

4 hozzászólás
giggs85 P>!
Szaniszló Judit: Leli élete

Ahogy az utóbbi hetekben, hónapokban szokás szerint olvasgattam az olvasói visszajelzéseket a legújabb hazai könyvmegjelenésekkel kapcsolatban, feltűnt, hogy Szaniszló Judit Leli élete című munkája ebből a szempontból messze kiemelkedett a felhozatalból, hiszen nemcsak viszonylag sokan olvasták, de gyakorlatilag szinte mindenki egyöntetűen pozitívan nyilatkozott róla, így én sem akartam semmiképpen kihagyni – kíváncsi voltam a miértre.

A mindössze második kötetes Szaniszlónak azért is lehetett (volna) nehéz kiemelkedni a 2020-as mezőnyből, mert viszonylag sok női nézőpontú traumaszöveggel találkozhatott a szélesebb olvasóközönség a tavalyi évben, és ez a szilánkos, apró történetdarabkákból felépülő írástechnika is kimondottan népszerű és gyakori volt az utóbbi időkben a magyar szerzők körében.

Viszont a jelen esetben ezek a szilánkok nem élesek, nem vágnak, legfeljebb csak megkarcolnak, hogy csak lassan, apró cseppekben folyjon el az olvasó vére az itt szereplő sok-sok fájdalmas, melankolikus történetfoszlányt olvasva, amelyekből aztán szép lassan összeáll egy ízig-vérig XX-XXI. századi családregény is.

Talán éppen ez, na meg persze az elbeszélés tónusa és hangvétele lehet a siker fő kulcsa, amely olyan természetességgel adja vissza a koranegyvenes, gyakran magányos, roppant sebezhető, cukorbeteg Leli énjét, ami kimondottan ritka a kortárs irodalomban.

A narráció lassúsága, csendessége, visszafogottsága ezen kívül még alkalmas arra is, hogy összefogja a majd’ egy évszázadon átívelő cselekményszálakat, amelyekben megtalálhatók ugyan a nagy nemzeti sorstragédiák is (a II. világháború vagy az egyik nagymamát megerőszakoló kilenc szovjet katona), ám ezek gondosan beilleszkednek az egyszerű, átlagos család mindennapi életének kisebb- (egyszerű családi veszekedések, hétköznapi nyűgök), nagyobb (a gyerekek súlyos betegsége) problémái közé.

Ez azért is működhet ilyen jól, mert Leli elbeszélőként és a szöveg tulajdonképpeni létrehozójaként őszintén vállalja, hogy egyes történésekről fogalma sem lehet, ezeket nem hallhatta senkitől, így amit ír – például az évtizedekkel születése előtt történtekről – az vállaltan a saját privát verziója, ám ennek ellenére (vagy éppen ezért) pontosan illeszkednek a folyamatos jelen időben megírt történések közé.

Ezen kívül (és most ismét csak a narrációt tudom dicsérni) még jól sikerült alkalmazni azt a korántsem új, de jó kezekben annál hatásosabb technikát, amelyben saját magáról is, csak mint egy kívülálló, E/3-as szereplőről beszél kendőzetlenül. A mű ezen szegmense is remekül működik.

Mit ne mondjak, annak ellenére, hogy a sok dicséret mellett sem állítom, hogy ez a vékonyka regény egy korszakos mű lenne, de pontosan értem, hogy mire ez a nagy és zajos közönségsiker, mert a Leli élete elsősorban a jól alkalmazott elbeszélési technikája, a hangvétele és felépítése miatt egy valóban ajánlható és jól sikerült darabja a tavalyi évnek, és remélhetőleg sok olvasóhoz el fog még jutni. Én drukkolok neki.

1 hozzászólás
Annamarie P>!
Szaniszló Judit: Leli élete

Vannak az ember életében olyan dolgok… Olyanok… tudjátok, amiket nem mondunk ki, csak vannak. Kavicsként nyomják gyomrunkat vagy átsuhanó árnyékként dermesztik meg arcunkat. Azt sem tudjuk, hogy mik azok, csak vannak.

A minap olvastam a traumaöröklésről azt, hogy : „Hét-nyolc éve végeztek egy kísérletet az atlantai Emory Egyetemen, ahol hím egereknek cseresznyevirág-illatot juttattak a ketrecükbe, majd megrázták őket árammal. Ezeknek az egereknek a leszármazottai jelentős stressz-szint emelkedést produkáltak a cseresznyevirág-illat hatására, és még az unokák is kimutathatóan „éreztek” valamit abból, ami két generációval korábban történt.” Ezzel a jelenséggel egyre többször, egyre különbözőbb helyen találkozhatunk, mind a felbukkanás, mind a megközelítés is több árnyalatban ölt valót.

Ezeket a megfoghatatlan valamiket csak a művészet egyedi eszközeivel lehet megragadni. Szaniszló Judit sajátos munkáját úgy fogalmaznám meg, mint egy „irodalmi pixelesítést”. A pikkelyekre bontott bőr, amely beborítja alakjait, egy korábbi generáció halpénzei. Tudattalanul viselt sorsok.

A történetet mesélő Leli, napjaink negyvenes éveiben járó asszonya, cukorbetegen, gyermekre vágyakozva küzd a mindennapokkal. Emlékeinek morzsáiból építi fel történetét, csakúgy, mint anyja, Juli, vagy egy még korábbi generáció nőalakjai; Béres és Sükösdi mama. Míg a nagyszülők a háború erőszakának mocskában kénytelenek élni, gyermekeik egy szűkre szabott szabadság levegőjét szívják. De a terhek mintha nem szűnnének, csak alakot váltanának. A szabadon hagyott réseken át pillanthatunk be a felmenők életébe. A meglesett emlékszeletkék építik fel gyorsan váltakozva magát a regényt. Lapjaira szedett életek ezek. A látszólag jelentéktelennek tűnő mozzanatok összeillesztve adják egy ember életét. Mert mik is vagyunk valójában? Miből épül fel létezésünk? Egy dohszagú diófadobozba rejtett levelezőlapból, egy damasztabroszból, egy megmagyarázhatatlan vonzódásból, egy beteg testvér kerekesszékének ázott szagú huzatából? Létezhetünk-e valójában magunkban?

A huszadik század generációkon átívelő női sorstörténete ez a lazán szerkesztett regény, ami egyedi hangvételével képes egy új megközelítést adni a csontig lerágott témának. A kiemelt képek és jelenetek fotóalbumként adják össze ezeket a figurákat. Az említett képek gyakran csak villanások, vagy egy egész időszakot lefestő fröccsenések, esetleg szétpukkanó illúziók. A mozzanatokra fókuszáló, gyakran ismétlődő panelek segítségével hozza közel olvasójához a szerző a történetet.

Nagyon különleges hang ez, kevés boldog pillanattal, mintha minden ráncban egy fájdalom és lemondás húzódna meg. Nem szeretek így az életre tekinteni. Ugyanakkor nagyon tetszettek a felbukkanó mondatok, a sokszor hihetetlen füzérbe szedett gondolatok szövevénye. Mutatok is néhányat, mert beszélni róla nehezebb, mint beidézni, hogy mire számíthat az, aki felveszi Leli végtelenül őszinte meséjének fonalát. (https://moly.hu/idezetek/1392114)

https://annamarie-irkal.blogspot.com/2021/01/szaniszlo-…

7 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Szaniszló Judit: Leli élete

„Végül minden vagy több, vagy kevesebb lesz annál, mint aminek szánták.”

Profi módon összeépített szöveg a század történelmének minden nyűgével fűszerezve, az első generációt még a háború utolsó éve teszi szerencsétlenné a davajkatonák tettének következményeivel, feldolgozhatatlanságával. A következő generációk már a békeévek élésének nehézségeiről szólnak. „A modernitás a boldogság illúziója.” Nagyszülők (egy szigorúan sötét fejkendő és egy polgári fehér lakkcipő), testvérek, házastársak, szülők és gyerekek egymás melletti, egymás közötti kapcsolatának bemutatásával. A gyermektelenség és a sérült, beteg gyerekekkel való együttélés jól megkomponált bemutatása erőssége a szövegnek, mégsem terheli meg a szükségesnél jobban az olvasót. A „mindent pontosan írni” követelményének nagyon jól megfelel. „A halál surrogva búgócsigázik minden életben körbe-körbe.”
„Eddz, dolgozz, szülj” bemutatása napjaink elvárásainak megfelelni nem tudás már a legújabb generáció életéről szól.
A regény főként női szemszögből vizsgálódik, de két oldalon bravúros monotonitással összegzi a férfiak helyét és szerepét (Béres papa élete).
Olvasás közben eszembe jutottak az Örökölt sors című kötetben olvasottak is.

Csabi P>!
Szaniszló Judit: Leli élete

Egy újabb családregény a 20. századból. Meg persze már a 21.-ből. Ami a tartalmat illeti, nincs benne újdonság, az erőszakolós szovjet katonáktól eljutunk a negyvenes nő mit kezdjek magammal életérzéséig. Közben testvéri civódások, generációk közti ellentétek. A forma sem új, apróra darabolt képek, megkeverve, újra összerakva. Ami mégis kiemeli ezt a könyvet a hasonlók tengeréből, hogy SZJ tud írni, van stílusa, esze, és olyan mondatai, amik egy percig sem teszik unalmassá az olvasást. És hát az nem kis dolog, jó mondatokat írni, ezt látom leginkább kiveszni az új generációk szövegeiből. Az irodalom részben mégis csak a nyelv élvezete, és ezt megkapjuk ettől a könyvtől.

balagesh IP>!
Szaniszló Judit: Leli élete

Idegesített. Meg az is idegesített, hogy ez engem idegesít. Hiszen… hiszen látom itt a lelkesedést. Meg még értem is, hogy a szellemességig megfeszített frusztráció miképpen találja telibe a tapasztalatoktól feszülő lelkeket. De hát ez a stílus engem akkor is idegesít. Hiába tudom és mondom magamnak, hogy erre egyrészt születni kell, másrészt meg jókora munka is van benne, s míg a szerző mindkettőt (utóbbit akár joggal büszkén) fel tudja mutatni, aközben én, előbbit tekintve a kizárólagos gyári leltárszámosok közé nem tartozván, utóbbival hiába is próbálkozom. És akkor még a legcikibb, hogy azért is idegesít, mert azt képzelem, hogy bár nem ismerjük egymást, de mégis adódhat ismeretség, és akkor nekem, ha már elolvastam egy ilyen őszinte, egy ilyen a dolgokat és egyebeket a nevén nevező írást, ráadásul kétszer is, akkor igazán illene ki is mondanom, teljesen logikátlan őrültséggel bele a szemébe, hogy örvendek, olvastam, és idegesített. Hát ez nonszensz…
Egyetlen, csak egyetlen kapaszkodóm azért akadt. Már a második bekezdésnél tudtam, hogy nekem ezt hallanom kellene. Hogy csakis és úgy lenne elviselhető, ha valaki felolvasná, elmondaná ezt nekem, mert… off …ez a szöveg engem éppen olyan mértékben és módon idegesít, mint a Woody Allené. Hát így. Hogy úgy mesél el mindent (bármit), hogy arra a téridő minden szegletéből rászitál a pernye, és közben valamiféle kitalálhatatlan, de mindenképpen sok mindent érintő hobbival rendelkező pszichológus még narrálja is az egészet.
Így aztán off akár még viselkedni is tudnék, vagy csak a féligazságot mondanám el, annak a Woody Allen felét… Legfeljebb, de tényleg csak legfeljebb halkan biggyesztve hozzá, szinte rejtélyesen, hogy ez (és ezt az ’ez’-t igyekezném nem konkréttá tenni) persze eléggé idegesítő.

gabona P>!
Szaniszló Judit: Leli élete

„Minden írói magabiztosság lenyűgöz és gyanakvóvá tesz.” (Leli)

Volt már hasonló nemrég: Tamás Zsuzsa Tövismozaikja – link –, úgy mint a negyvenes generáció hölgy képviselőinek kiemelkedő kötete az elmúlt időszak terméséből. Aztán itt van Szaniszló Judit és Leli élete, ami akár bárki élete is lehet. A tiéd is, az enyém is, az övé is. Meg az övé. Ja és az övéké is, ott leghátul.

Esetében még kevesebb volt a kapaszkodóm, mint a Tövismozaiknál – és ez nem összehasonlítgatás, hogy már az elején tisztázzuk –, szóval mindenre számítottam csak erre nem. (Lett is meglepetés rendesen.) Ez egy családregény, de nem olyan, mint amilyenre a családregény kifejezést hallva gondolnál, hanem még annál is több: egy-egy mondatos bekezdésekből, kisebb-nagyobb szakaszokból felépülő tablókép, amit villámgyors mozdulattal zúzott össze valaki (az író Leli) egy pöröllyel, hogy aztán legyen (az olvasó), ki összerakja.

Többet nem is érdemes elmondani róla, elvégre beszélnek itt elég hangosan az idézetek meg mások értékelései – óriási reményeket fűzök ahhoz, hogy lesz még egy pár, hiszen ez egy rendkívül figyelemreméltó könyv, ami legalább egyszerű, mint amennyire nehéz. Egyszerű, hiszen látszólag minden stimmel, ezüsttálcán van nyújtva az igazi aha-élményre vágyó olvasónak, közben pedig irtó nehéz is, mert ilyen sorsok nem csak neked, meg nekem, meg neki (és még csak nem is nekik), hanem mindenkinek kijutnak. Ezzel iszonyatos teher együtt élni, aki pedig ilyen ügyesen pakolja a lelki mázsákat az ember szívére, mint Sz. J. – akit ezek szerint nem véletlenül szórtak meg azzal a Petri- meg Békés Pál-díjjal –, az megérdemli az elismerést.

>!
Magvető, Budapest, 2020
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631440034
2 hozzászólás
Moesko_ IP>!
Szaniszló Judit: Leli élete

Senkit ne tévesszen meg a fülszöveg: ez a könyv családregénynek látszik, és az is. Egy kis család mozaikos, de jól követhető története, jobban mondva történései három generáción és 260 viszonylag sűrű oldalon keresztül.

Leli élete a kisebb-nagyobb családi eseményeken, más családtagok életein keresztül rajzolódik ki lassan, megfontoltan. A kisebb-nagyobbság aránya kiválóan el lett találva. A súlyos, sorsfordító mozzanatokat pont kellő mértékben ellensúlyozzák banálisnak mondható, de hétköznapiságukban is érdekes események, sőt valójában ezek képzik a könyv gerincét, ezek árnyalják a karaktereket és az események miliőjét. Ezáltal nekem fontosabbak és érdekesebbek is voltak ezek az apróságok, mint a főbb, nagyobb horderejű események. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy nagyon jók a kis jelenetek. Másrészt – ha Szaniszló Juditról van szó, ez lényegében alapvetés – kivételesen erős a nyelvhasználat. Az volt persze már a Combfiksz és a Beenged idejében is, én viszont mostanra érzem igazán kiforrottnak és magabiztosnak: frappánsnak még mindig frappáns, de már szilárdan összetart egy komplett regényt is.

Ezzel a magabiztossággal érdekes kontrasztot alkot Leli érzékeny, önbizalomhiányos személyisége, illetve maga a narráció jól eltalált tétovasága is. Szintén izgalmas, már-már játékos az az ellentét, hogy nagyon személyes dolgokba avatja be az olvasót, a nyelvezet alapíze (már csak az E/3.-nak is köszönhetően) mégis távolságtartó, nem egyszer szinte leltárszerű. Az esetek túlnyomó többségében szerintem jól is működik. Persze nem Szaniszló Judit találmánya ez: emlékszem (erre már én is emlékszem, haha!), a blogolás aranykorában egészen népszerű volt az iróniának ez a technikája – annyira, hogy hamar fárasztóvá, unalmassá is vált: a személyes, megrendítő dolgokat hangsúlyozottan szárazon, szenvtelenül előadni. A kijelentőnél is kijelentőbb mondatokat írni ott, ahol alig lehet elfojtani a felkiáltást. Katalógusszerűen sorolni, mi történt. Ennél a könyvnél ezt sokszor éreztem indokoltnak, és csak ritkán fölöslegesnek. Zavarónak szerencsére soha.

A könyv végére azért maga Leli is elég határozott körvonalakat kap az olvasó előtt, alaposan megtámogatva a családi múlttal és a jelen vívódásaival. És nemcsak Leli, de a kor is megelevenedik, íze és szaga lesz, meg színei és hangjai (még ha ez utóbbit Leli véletlenül le is törli évekkel később a kazettáról). Nagyon élő regény, mert Szaniszló Judit második könyve tényleg beenged.

abcug IP>!
Szaniszló Judit: Leli élete

Sok pontján nagyon odatapasztott ez a regény – Borsod, Borsod, a jó Kazincbarcika a BVK-val (amitől még nem lesz szocio!)… Sok pontján nagyon megérintett az elbeszélés. Jó ez a könnyed stílus is, amely alapvetően komoly, súlyos doldgokról képes úgy beszélni, hogy azt gondolom, önfeledt az elbeszélő. Pedig hát nemigen lehet az…


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Minden leejtett vajas kenyér valaminek a folytatása csak, minden idegesség már eleve valami nagyobb egész közepe. Vége nem akkor van a dolgoknak, amikor kimondják. Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér. A halál surrogva búgócsigázik minden életben körbe-körbe, és közben leveri a dolgokat. Mindenkinek megvan a maga vajas kenyere és a maga búgócsigája.

66. oldal

Annamarie P>!

Ez a szegény fiú alig tud szopni, mert az anyjának nincs teje, így a fiú alig tud szopni, így az anyjának elapad a teje. Ez a szegény fiú alig éri meg a négyet, de aztán végül megéri, és aztán alig éri meg a tizenhatot, de aztán mégis megéri. Van ennek a szegény fiúnak három húga, egy öccse, két bátyja és egy nővére, aztán meghal ennek a szegény fiúnak két húga, egy bátyja, hogy aztán szülessen még két öccse.
Van ennek a szegény fiúnak himlője, diftériája, lúdtalpa és állandó hasi felfúvódása. Eszik ez a szegény fiú hagymalevest, krumplilevest, és nem eszik ez a szegény fiú nagyon sokszor semmit. Játszik ez a szegény fiú kukoricacsővel, halott egérrel és baromfiszarral. Verik ezt a szegény fiút búbos kemence mellett, vaskályha mellett és petróleumlámpa mellett, hogy aztán legyen neki oka sírni, hogy aztán ezért megint meglehessen ezt a szegény fiút verni. Van ennek a szegény fiúnak egy szegény apja, akinek van egy szegény apja, akinek van egy szegény apja. Tanul ez a szegény fiú négy elemit, mezei munkát, cipőkészítést és ökölszabályt. Örököl ez a szegény fiú nyolc hold földet, három kapásalja szőlőt és másfél mázsa indulatot. Vár ez a szegény fiú kocsma előtt, kocsma mellett, eresz alatt és temetőben. Üt ez a szegény fiú sarokvasat, kóbor kutyát, vak kiscicát és gyereklányt. Lesz ez a szegény fiú szegény férj, hadifogoly, szegény ember és szegény nyomorult állat. Lesz ez a szegény ember hazaáruló, hadirokkant, vesekárosult, halláskárosult és örömapa. Hisz ez a szegény ember egy Istenben, hisz egy hazában, hisz egy isteni örök igazságban, hisz Magyarország feltámadásában. Éget ez a szegény ember tarlót, száraz avart, keresztlevelet és damasztabroszt a hátsó kertben.

229. oldal

3 hozzászólás
szadrienn P>!

Amíg Leli beállította magának azt a biztonságos közeget, amelytől leginkább függött, amelyben élni és alkotni leginkább képes volt – Times New Roman 12-es betűméret, sorkizárt, másfeles sortávolság, folyamatos jelen –, az eső egyre jobban elkezdett szakadni odakint.

253. oldal

szadrienn P>!

Úgy kapkod az életében Gyuri az életmotívumok között, mint ahogyan később Leli, az édeslánya kapkod egy kéziratleadással terhes éjszakán a kimaradt olvasmányélmények között. Leli össze akarta ollózni az általános műveltségét úgy másfél óra alatt. Gyuri össze akarja ollózni az élet legfontosabb állomásait úgy hatvanhárom év alatt. Leli legalább a Báró Wenckheim első mondatáig eljutott.

gesztenye63 P>!

A nagymama akkor születik, amikor az első unoka megszületik. Nagymamának nem kell akarni lenni, simán csak annak kell lenni. Nem mintha az élet amúgy nem ilyen lenne. Kell lenni. A nagymamaság ugyanúgy nem kívánságműsor vagy szabad akarati matinéműsor, mint az egészséges születés, a stresszmentes szoptatás vagy az élelmiszer-intolerancia. Adott.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nagymama
Annamarie P>!

A rossz nem csak az, ami történik, hanem ami bármelyik pillanatban megtörténhetne vele. A rossztól való tartás maga a rossz lett vékonyka életében. A rossz pedig, és ez köztudott, már tényleg csak egy karnyújtásnyira van mindenféle haláltól.

159. oldal

Annamarie P>!

Mindketten tudják, hogy negyven kiló meggy közös kimagozása, befőzése, az ehhez szükséges befőttesüvegek le- és visszapakolása és a nyáresti hátsó kerti viráglocsolás nem tartoznak az élet valódi problémái közé.

szadrienn P>!

Leli vitte magával a fürdőszobába, a vécére, a munkahelyi raktárba, a boltban a tejespulthoz, mindenhova. Formára filigrán érzés, de masszív. Nagy, kerek fejű hiány, amiről nem szokás beszélni, mert ha beszélt róla, kiderült, hogy zavarja. Pedig aztán az is lehet, hogy nem zavarta, csak az evidenciáját még valahogy szokni kellett.

69. oldal

robinson P>!

Leli nem gondolkodik, csak cselekszik. Ahol túró rudi van, ott nagy baj nem lehet.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Marilyn Miller: A királynő
Kollár Betti: A vonzás törvénye
Ella Steel: Az indíték
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Farkas Andrea: A Főnök ajánlata
Leiner Laura: Bízz bennem