Al-dunai ​álom 78 csillagozás

Szálinger Balázs: Al-dunai álom

„A valósággal való egyezés nem a véletlen műve. Hanem a költői képzeleté” – szól a figyelmeztetés a könyv elején – és valóban. Szálinger Balázs első prózai kötetében a költői fantázia találkozik a realizmussal.
Az Al-dunai álom egy utazás krónikája: Szálinger Balázs 2018 tavaszán a Vaskapu-szorosban töltött egy hónapot feleségével és születendő fiukkal. A Vaskapu nemcsak Jókai Mór Az arany ember című regényéből lehet ismerős, a helyszín ma is a történelmi-földrajzi közelség és ismeretlenség határmezsgyéjén mozog.
Egy sokarcú és sokmúltú terület feltérképezése, utazás időben és térben, a történelemben és a személyes életben: az Al-dunai álom friss és üdítő olvasmány, egy kevéssé ismert terület izgalmas útirajza.

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Magvető, Budapest, 2020
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631440058
>!
Magvető, Budapest, 2020
216 oldal · ISBN: 9789631440454

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Jókai Mór

Helyszínek népszerűség szerint

Duna · Vaskapu


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 46

Kívánságlistára tette 30


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

A Vaskapu vidéke úgy, ahogyan Jókai már nem láthatta, és ami sokunk számára még Az arany ember legendás első fejezetéből ismerős.
A Senki szigetének környékén járunk, és bár beazonosítani most már nagyon nehéz, Ada Kaleh szigete, a török hódoltság utolsó bástyája mindenképpen figyelemre méltó jelölt.
Pihenés, üdülés, 8-10 méternyire a víz, és beláthatatlan távolságra a régi, elsüllyedt Orsova, amit a vízerőmű építése miatt árasztottak el és tüntettek el szinte nyomtalanul.
Szálinger Balázs egy izgalmas útirajz megírására vállalkozott, amiben pezseg a jelen és fel-felpislákol a múlt, és ahol a történelem hordaléka, magyarok, románok, szerbek egymás mellett élése, a lélegző, csodálatos táj, a fenséges Duna, és az üdülés vidám, tarka, személyes képei egyformán szerepet kapnak. Néha még az alkotás édes kínjaiba is belelátunk, és a meghitt készülődésbe egy új élet fogadására, miközben elsuhannak előttünk az elmúlt évszázadok.
Az Al-Duna vidékéhez való szeretetteljes ragaszkodás és a múlt állandó, kíváncsi kutatása ugyanúgy értékes vonása a kötetnek, mint a hangulatos életképek, a falvak és városok lendületes bemutatása, a gasztronómiai ízelítő és a kedves házigazdákkal formálódó őszinte barátság. Érdemes megmártózni ebben a közegben és felfedezni ezt a szinte ismeretlen, mégis hozzánk annyira közeli vidéket.

gesztenye63>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

Hát én bizony igyekszem magam távol tartani mindentől, ami napló, ami útirajz, meg ami vers. Akkor milyen lehet ez így együtt…?
Szálinger Balázs tolmácsolásában egy „al-dunai álom” nemcsak szórakoztató, ismeretterjesztő, de bizony megkapó, néha megható, néha kicsit elszomorító,máskor meg melankolikusan búsongó. De mindvégig hiteles, izgalmas és élménydús. Valahogy így kell bevonni a gyanútlan olvasót családi utazásba, nemzeti történelembe, és generációk emlékezetébe.

Az a mű, ahol útleírás gyanánt ezeket a sorokat olvasod, az bizonyára nem hagy érintetlenül:
És hogy milyenek lesznek a fák, amelyek évtizedeket töltöttek víz alatt? Halottak, feketék. Szép sorban álló halott, fekete fák.
A levegőben van, hogy sűrű vidék.
Hogy nem pusztán díszlet, de szereplő is lehet a táj.
Hogy ide gyakran járt a történelem.

Az a napló amiben elhangzik, hogy hajnal van, nem jön a vers. Felkelt a nap, csónak úszik arany vízen. Megyünk tovább.
…az bizony a költeménnyé nemesült próza.

Jó volt ezt a valamit olvasni, köszönöm Balázs. Remélem azóta a Bebe gyerek már úszik…

eme>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

A tavalyi év termésének egyik legkellemesebb meglepetése számomra. Pillanatok felvillantására építkező, lírai hangokkal finoman átszőtt próza. Különféle műfajok (és nem csak műfajok) határvidékét bejáró narratíva, amely az Al-Duna vidékének álom és valóság közt lebegő táját komoly kutatások és személyes élmények tükrében tárja elénk. Ez az útirajz-napló-memoár-esszé-vers és egyéb műfajok szövedékéből kirajzolódó színes anyag nemcsak szemet és lelket gyönyörködtető, hanem munkát ad az elmének is.
Szálinger írása az itt és mostot, a pillanat élményanyagát (várandós feleségével egy tavaszi hónapot tölt el egy folyóparti nyaralóban, innen téve kisebb-nagyobb, több irányba is vezető kiruccanásokat) két irányba is kitágítja az időben: egyrészt minduntalan bevonja a sok szempontból is lebontott, szétszabdalt, újjáépített múltat annak minden többé-kevésbé kényes és problematikus kérdésével, másrészt felvillantja a csendes tervezgetés, örömteli várakozás révén a jövőt is. Ráadásul mindezt úgy, hogy a személyes lét és vonatkozások dimenziója tágabb kontextusban kap többletjelentést. A néhol ironikus önreflexió közösségi, nemzeti, történelmi-politikai stb. problémákra való reflektálással ötvöződik. Szálinger, miközben apró jelenetek révén vázolja fel a szinte idilli hétköznapokat, miközben a Senki Szigetének nyugalmáról mesél és kultúrtörténeti érdekességekkel szórakoztat, egyben egy eltűnt Atlantisz után is kutat. Elsüllyedt világok után, a vízborította múlt után, amelyből fel-felbukkan egy-két tanú, amelyről felkutatható még pár kifakult, megsárgult fotó. Szinte irreálisnak, álomszerűnek tűnik minden ezen a sűrű vidéken, ahová gyakran járt a történelem. Az olvasó meg, miközben beleandalodik a ma Al-Dunájába, olyannyira, hogy szinte azonnal útra kelne, egyben nyugtalanító kérdésekkel telítődik, és még kíváncsibbá lesz.
A szerző egy olyan vidéket kémlel látcsövével, ahol alig van biztos pont, ahol minden máshol van, mint azelőtt, történelmi-földrajzi-emberi értelemben egyaránt. Valahogy minden beszűkült, megsüppedt, elmerült. Városok, emléktáblák, emlékek, identitások… Van-e, lehet-e folytonosság ebben az állandó változásnak kitett világban? Milyen jellegű ez a folytonosság? Lehetséges-e a nemzeti-nyelvi identitás megőrzése? És a szinte szentségtörésnek számító kérdés: Egyáltalán fontos-e az, hogy megtartsuk magunkat?. Szálinger őszintén, illúziómentesen néz szembe ezekkel a kérdésekkel, és állítja az olvasót is tükör elé. Lényeges problémákat érint. És itt az érint szó is hangsúyos. Az elbeszélő nem bonyolódik bele, nem mélyül el túlságosan semmiben, mégis, pusztán azáltal, hogy hozzányúl a dolgokhoz, felvillant egy-két kérdést, olyan folyamatot indít el az olvasóban, amely még sokáig elkíséri.
A táj csak idővel kezd el dolgozni az emberben, elsőre fel se tűnik. Valahogy így van ezzel a kötettel is. Olvasmányos, leköt és elvarázsol, közben meg nem hagy nyugton.

El ne feledjem: ennek a könyvnek kötelezően meg kell jelennie román nyelven is. Olvasás közben végig ez járt a fejemben. Merthogy az Al-dunai álom töprengéseivel, múltidézésével, józan történelemszemléletével nemcsak hozzánk szól. A Google-fordító, amely segítségével az elbeszélő és házigazdája kapcsolatot teremt egymással, minden vicces csetlése-botlása ellenére, hangjának indulatmentességével a kommunikáció lehetőségét villantja fel. Hogy innen továbblépve, egymás felé nyitva, egymás nyelvének szavait tanulgatva, cu paprika és cu cujka csónakázhassunk a Dunán, a Bebe után. Mert mindenek ellenére megyünk tovább.

2 hozzászólás
Csabi>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

Ifjúkoromban rengeteg útikönyvet olvastam, illetve hát utazós regényt is, mint pl. Verne-t, meg vadászkönyveket, valószínűleg többet tanultam ezekből a Földről, mint földrajz órán. Fel sem tűnt, hogy ez a műfaj gyakorlatilag kihalt. Nem is csoda, ma már rengeteget utaznak az emberek, a tévékben a Föld összes zugáról láthattunk már útifilmet, Michael Palin is megmutatott már mindent, amit érdemes, kinek kellene ma útikönyv. Az utazót úgyis csak az érdekli, hol van olcsó szállás, kaja, és mi a TOP10 látnivaló. A vidék lelke – ha még maradt neki – szinte senkit sem érdekel.
Szálinger az egyik kivétel. Már eleve, Románia, Szerbia, nem azok a turistacsalogató célpontok, hisz ott utálják a magyarokat, rosszak az utak, balkániak az állapotok, az utak mentén pedig lehúzós rendőrök portyáznak. Szálinger mégis itt szeret nyaralni, ettől még egy hét hónapos terhes feleség sem tudja eltántorítani. És mint kiderül, érti a vidéket. Vagy csak szereti, de lehet, hogy a kettő következik egymásból. És ebből következően az olvasóját is átformálja, aki a könyv végére érve már a saját utazását tervezi. Ki nem hagynék egy miccsezést egy poros parkolóban a buszok árnyékában.
Némileg ront az összhatáson, hogy az író néha eluralkodik a tájon, a kevesebb ilyenkor több lett volna alapon talán kevesebb hazai politikát kellett volna bevinni a dunai tájba, és Trianont sem kellett volna egy oldalban megmagyarázni és megoldani, azt nem lehet. És itt mindjárt korrigálom is magam, mert amennyire útikönyv ez, annyira napló is, a maga szaggatottságával, személyes betoldásaival, csapongásával.
Összességében azért jó volt olvasni.

giggs85 >!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

https://szeged.hu/hirek/41260/segitseg-lelassulashoz-ki…

Lelassulni, elmerengeni, csak úgy, kimondott cél nélkül nézelődni – a mai kor emberének ez egyre kevésbé sikerül. Talán ennek is köszönhetően egyre ritkábbak a minőségi útirajzok, útinaplók. Egyre kevesebbet ilyet írnak, és egyre kevesebbet olvasnak.

Viszont, ha ma mégis valaki éppen egy ilyen minőségi útirajzra vágyna, az keresve sem találhatna jobbat Szálinger Balázs a tavalyi év végén megjelent, és a maga rövidségében is meglepően kompakt köteténél, az Al-Dunai álomnál.

Szálinger egy kerek hónapot töltött várandós felesége társaságában a regényes és legendás Vaskapu vidékén az egykori magyar–román–szerb hármashatáron (természetesen az idők során folyamatosan változott, hogy melyik országnak mi a neve, és mettől meddig terjed). A szerzőnek bár körülhatárolható céljai nem voltak, de a szövegből érezhető, hogy a lehető legnagyobb nyitottsággal fordult a jelen, a múlt és a csodálatos természeti környezet felé egyaránt.

Ennek köszönhetően persze sorjáznak a költői, ám kimondottan pátoszmentes leírások a vidék településeiről, hegyeiről, völgyeiről, és az embernek szinte azonnal kedve támad felkeresni ezeket a hazánktól mindössze pár órányi autóútra található területeket.

Az Al-Duna ezen szakasza nemcsak a mostani látnivalói miatt érdekes, hanem amiatt is, mert itt terült el az egykori virágzó és multikulturális Orsova városa, na meg a talán Az arany emberben leírt sziget prototípusának is tekinthető, zömmel törökök által lakott Ada Kaleh, amelyek a múlt egyéb darabjaival (például az óriási méretű Széchenyi-emléktáblával együtt) nyom nélkül és örökre eltűntek a hullámsírban a Vaskapu vízierőmű megépítése után. Hogy pontosan mi és hol állt régen, arra már csak a legidősebbek emlékeztetnek, ám már ők sem sokáig…

Egy ilyen vidék és egy ilyen történet már maga is alkalmas lenne arra, hogy Szálinger (és persze az olvasó) elgondolkodhasson minden és mindenki visszavonhatatlan mulandóságán, és ezzel kapcsolatban persze azon is, hogy ha folyamatosan elveszik minden a világon, akkor mégis mit lenne érdemes megőrizni? –, ám különös pikantériát ad a dolognak, hogy nemcsak a múlt és a jelen van a szerzőhöz kézzelfogható közelségben, de a jövő is, a még meg sem született kisfia képében.

Az ő családi életükről és hétköznapjaikról, na meg az utazás idején negyvenéves író magyarsággal, európaisággal, történelemmel, nacionalizmussal, irodalommal és sok más egyébbel kapcsolatos gondolatai is szerepet kapnak ezen az alig kétszáz oldalon.

Azt hiszem, néha kellenek az ilyen látszólag semmiről sem szóló könyvecskék is az emberek életébe, amelyek segítenek lelassulni, kikapcsolni, és észrevenni a mindennapokat, a múlt, a jelen és jövő jelentéktelennek tűnő csodáit, azokat az apró dolgokat, amelyekért érdemes lehet élni. Szálinger Balázs kötete egy ilyen olvasmány, és az erre fogékonyak minden bizonnyal szeretni fogják.

Nikolett_Kapocsi P>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

Idejét sem tudom már, hogy mikor olvastam utoljára útinaplót, vagy útleírást könyv formájában, így egy kis bizonytalansággal vegyes kíváncsisággal kezdtem neki Szálinger Balázs kötetének.

Ahogy azt a cím is ígéri az íróval együtt a csodás al-dunai vidékén kalandozhatunk, olyan tájakon, ahová eleddig eszembe sem jutott volna utazást tervezni. Élettel teli leírások a természetről, a helyi szokásokról, emberekről, ételekről.

Azonban ez a könyv nem(csak) egy útinapló, sokkal inkább egy napló formátumú merengés a jelenben a múltról és a jövőről, történelemről, emberi sorsokról.

Egy hónapnyi utazás lerombolt, elfeledett és jobb sorsra érdemes tájakon, miközben korabeli szakirodalmi idézeteken keresztül felelevenednek a régmúlt eseményei és az egykor virágzó vidék.

Mindemellett végigkövethetjük a születendő gyermek körüli várakozást, a jövővel kapcsolatos reményeket, vágyakat és félelmeket.

Az utazás közben az íróval együtt óhatatlanul én is lelassultam és el-elmerengtem múltról és jövőről, és a könyv végére érve azon kaptam magamat, hogy egyszer én is szeretném felfedezni ezt az al-dunai álmot.

balagesh I>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

Melléktermék. Hogy egy ilyen szónak mellékíze van, ne csodálkozzam. Pedig önmagában attól, hogy mellékes, még jó is lehet. Szokott is jó lenni. off Ha valami, hát a napló a kifejezetten mellékes termék. Kevés olyan életszakasz, pláne élet van, amikor az energiák gyűjtőpontja éppen a naplóban lenne található. Akkor is csak jobb (cél) híján. (pl. Máraioff)
Ahhoz képest, hogy tinédzserként mennyire csak a művek érdekeltek, és taszítottam a naplószerű naplókat, ahhoz képest egész megszerettem ezt az igazán emberi műfajt. Napok hordaléka – ha már folyóról van szó. Konkrétan itt: úti jegyzetek, útinapló.
És csak úgy sodort magával – ha már folyóról van szó. Élettel teli, lényegre törő, itt-ott megcsillanó, másutt feneketlen mélységet sejtető – ha már folyóról…
A felénél jött is az ötlet, gátat építek, és napi legfeljebb két bejegyzést csorgatok le. Más folyóknál naplóknál bejött. Itt nem. Nem kellett ez a gát. (Ha már…) Megtört a lendület, beszürkült. Mintha nem is ugyanaz a szöveg lenne.
Érdekes véletlen, ők is ebben a cezúrában mentek haza.
Aztán ahogy visszaértek, nem korlátoztam magam, és milyen jól tettem.
Talán a téma természete ilyen. Nem hosszú hónapokra terjedő önelemezgető szöveg ez itt, hanem egy lendületes nyári program megörökítése. Ezt így kell olvasni, mert aztán jön a hajnal, és várnak az új kalandok, tennivalók.
A napok csalárd feljegyzése ellenére ez egyetlen és nem osztható. Így azért olyan, mint a legtöbb vers. Egyben kell legyen, és egyben is kell látni. Darabokban nézve boncolás- és néha dögszag árad. Egyben viszont ficánkol.
A lényeg azért mégis az lenne, ami a harmadik napon felmerül: mindez vajon „tud annyira érdekes és/vagy tanulságos lenni, hogy valami nagyobb, általánosabb, fontosabb dologra következtethetünk belőle?”
Magyarán miért kellett ezt összerendezni, kiadni, elolvasni? Egyáltalán, össze van-e rendezve?
Nagyon is. Tényleg olyan egyben van, mint egy jó vers. Sokrétű, de biztosan halad a címben is megjelölt válasz felé. Amely pontosan ott van, a legvégén.

Cipőfűző>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

Útirajz. Mi is lehet a célja? Szerbiába kívánkozom. Elérte a célját. Szerbiáról úgy ír, hogy az tényleg izgatni kezdi az ember gyerekét.

Persze azon kívül, hogy egy útleírásnak önmagából fakadó sodrása van, szépen sorban haladunk valahonnan valahova vagy ugrálunk egyik helyről a másikra, van egy másik íve is, ami írói hozzárendelés, és amely hozadékoktól irodalmi lesz. A történelmi többletinformációk, az analógiák keresése, az aktuálpolitika, a tény, hogy egy történelmileg erősen bolygatott, mégis mintha parlagon hagyott (az az érzése támad az embernek, hogy elárvult) vidéket mutat be. („A Duna természetes, eleve kitalált, teremtett szintje [vízszintje, ami nem nyelt el egész településeket], az a valóság. Amit most látunk, és valóságként olvassuk, az csak emberi fantázia. Álom.”) Tehát a megismerés folyamatában a legvégén látjuk azt, ami egykor volt, és már csak néhány ember fejében él, de még kézzelfogható, nem úgy, mint a dáciai Traianus-kori emlékek. És ez sem a végleges állapot.

Mindeközben Szálinger elég közel enged magához, terhes feleségével éli át mindezt, ami plusz kalandossá teszi az utazást. És hát le sem tagadhatná, hogy költő. Időnként mintha átcsapna prózaverssé, olyankor aztán nincs egy tölteléknek szánt szó, vagy mondat sem.

olvasóbarát>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

„Emberek, érzelmek, viszonyrendszerek, dilemmák.”

Egy hónapon át tartó gyermekváró turistáskodás naplója. Olyan kellemes átmenetféle a tényeket bemutató szakirodalom (ezt támogatja a kötet végén a könyvek, tanulmányok jegyzéke is) és a tájról, lakóiról szóló könnyed beszámoló, a versíró ember ihletének és a szöveg kiteljesedésének bemutatása, a történelmi események megidézése, érzékeny kritikai éllel. A fiatal házaspár együtt fedezi fel a Vaskapu környékét. A földrajzi tudnivalókhoz történelmiek társulnak, a nemzetiségek sorsa, 1848 eseményeinek megidézése, Kossuth távozása az országból, majd IV. Károly száműzetése, a történelmi Magyarország legdélibb pontján.
Táj, Duna, madarak, emberek. A szerző, a férj közben dolgozik, többféle műfajban alkot, verseket is ír.
„Olyan ez a vidék, mint egy álom, néha meg kell ráznom magam, nehogy megszokjam”- írja a szerző egy hónap után, búcsúzás közben.

dacecc>!
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

Magamtól nem biztos, hogy elolvastam volna a könyvet, de szerencsére sok az elhivatott moly, akiknek az értékeléseiben eléggé megbízom. Megtartom ezt a jó szokást, szegényebb lennék egy elég jó olvasmányélménnyel nélkülük. Az olvasmányélmény elég jó szó itt, mert pontosan mutatja, hogy mi volt nagyon eltalálva Szálinger könyvében. Átjött az élmény, amit egy 30 napos időszak nyújtott neki egy csodálatos helyen, pedig amúgy általában nehezen kapcsolódom útikönyvekkel. Egy pici laza humor itt-ott, frappánsan összefoglalt történeti érdekességek, egy icipici magánélet, hogy jobban átélhessük a túrákat, és kész is van. Egyben van, kikapcsol, és motivál, hogy nézzem meg egyszer saját szemmel is ezt a történelmi furcsaságokkal túlterhelt tájegységet.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Utálom, amikor légy, darázs, kabóca, sikló, pók jön szembe a pesti lánnyal – és ezeknek a veszélyességét nekem komolyan kell vennem, majd el kell takarítanom őket. Ilyenkor gyakran ügyeskednem kell, hogy a pók vagy darázs életét titokban megmentsem. Mert ő vért akar.
Valójában a városi lány a legveszélyesebb.

1 hozzászólás
olvasóbarát>!

Váratlan helyről tud támadni a vers, valahogy a támad szó régen használatos értelme szerint.

1 hozzászólás
szadrienn P>!

Tizenharmadik nap,
azt hiszem, tegnap késő este meglett az első kötetes versem a 360° óta. Címet még nem tudok neki adni, bár az első sor olyan, hogy talán jó lesz címnek is. Azért még nem küldöm sehova. A friss versek, mint a Fenékpusztai Madármentő Állomásra bevitt, ablaküvegnek csapódott madarak: az első éjszakát kell túlélniük.

szadrienn P>!

A fordítóprogrammal egészítem ki a szakadozott románomat, és mutatom a telefonom képernyőjét: estére hozok egy üveg bort. Gigi figyelmeztetően feltartja a mutatóujját, majd visszavonul a tablethez. Egy perc múlva megszólal magyarul egy női géphang: “Hoz-ha-tod-a-bo-ro-dat.”

AeS P>!

Talán csak az gyűjt tárgyakat, aki nehezen fejlődik, nehezen lép tovább. Mert fél, hogy ezek nélkül felejtene. Egy barátom apja kacatokkal hordta tele a házat. Ott voltam a lakásban, amikor megörökölte, és elkezdett rendet rakni. Minden négyzetméteren másfél négyzetméternyi még jó lesz valamire dolog. Az ilyen ember leginkább munkát hagy az itt maradókra, nem emlékeket.

(Magvető, 2020)

AeS P>!

Cserna Bandi jut eszembe, aki sokszor jön azzal, hogy más Toscanába meg Párizsba viszi a feleségét, én meg folyton Romániába.

(Magvető, 2020)

gesztenye63>!

Nincsenek már meg ezek a széles, nyugodt ligetek. De már Ógradina se létezik. Ez a terület most Jeselnicához, a valamikori szomszéd faluhoz tartozik. Jeselnica is máshol van ma, mint azelőtt. Minden máshol van, mint azelőtt. Ötven éve még Dunasziget is volt itt: ma harmincméternyi víz takarja.

Nikolett_Kapocsi P>!

Este a teraszon azon lamentálunk, mit fogunk csinálni egyáltalán egy gyerekkel. Elképzelhető, hogy egy ideig nem utazunk? Nem, ezt nem tudjuk elképzelni.

Rengeteget alszunk. Majd aludni se fogunk?

155. oldal

szadrienn P>!

Hihetetlenül közel vagyunk a vízhez. A konyhaasztaltól 8-10 méterre már a csónakok himbálóznak.

balagesh I>!

Értelmesen kellene kihasználni a maradék egy hetet, ha már nem lehet igazán értelmetlenül.

Huszonnegyedik nap


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kepes András: Világkép
Bernáth József: Így főz Bernáth József stílusosan, lezseren
Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van
Lukács Liza: Ne cipeld tovább!
Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar?
Király Ágnes: Egyszerűen fermentálj
Pál Ferenc: Ami igazán számít
Ésik Sándor: Sanyikám, én nem politizálok
Edith Eva Eger: Az ajándék
Dezső András: Nagyfőnök