Párhuzamos ​viszonyok (1956-os trilógia 2.) 1 csillagozás

Szalay Károly: Párhuzamos viszonyok Szalay Károly: Párhuzamos viszonyok

A Párhuzamos viszonyok (az 1956-os trilógia második része) az 1988. évi könyvhét egyik nagy sikere volt. (…) A sikerben minden valószínűség szerint része volt az egyébként a történethez szervesen hozzátartozó, de részletekben túlságosan tobzódó szekszuális jeleneteknek, a magával ragadó cselekménynek, főként azonban az 1956-os felkelés eseményei mindmáig legmeggyőzőbb, leghitelesebb, legőszintébb ábrázolásának. Ezt a témát annyian és annyiféleképpen manipulálták, hogy akik megértük, végre ráismerünk. – írja Kolozsvári Grandpierre Emil erről a regényről, amely miközben a legkorszerűbb írói technikákat használva adja elő a történetet, minden pillanatban megmaradt sodró lendületű olvasmánynak.

>!
Mundus, Budapest, 2003
322 oldal · ISBN: 9638033681
>!
Magvető, Budapest, 1988
558 oldal · ISBN: 9631413063

Kedvencelte 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Szalay Károly: Párhuzamos viszonyok

A Szerelmes éveink folytatása. Ami ott tetszett, az itt nagyon tetszett, ami ott irritált, itt egy kicsit még jobban. Még több szexuális naturalizmus (egyre jobban áthajlik szexmániába – vagy talán ezt találta az önmegvalósítás egyetlen formájának, a szabadság megélésének abban a korszakban?), és a regénybeli regényíró (avagy visszaemlékezés író) szövegét már nemcsak barátja szakítgatja meg megjegyzéseivel, mint az első kötetben, de már SzK is „kiszól” a „regény-a-regényben”-ből, sőt, a regény szerkesztője is visszaszól nekik… Ezt elintézhették volna egymás között.
Attól, hogy nekem ezek miatt nem tetszett maradéktalanul, még bátran ajánlom a korszak iránt érdeklődőknek elolvasásra. Ez egy olyan könyv az ötvenhatos eseményekről és előzményeiről, ami hitelesnek érződik. (Nem tudok saját emlékeket mellé- vagy szembeállítani, hiszen kétéves voltam 56-ban…)
És hamarosan folytatom a harmadik kötettel, a Bikakolostor-ral.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

– Bemegy a paraszt a tanácsházára. Aszongya: elnök elvtárs, szeretném megváltoztatni a nevem. – Miért? – kérdi tőle a hivatalnok. – Mert nem lehet ám csak úgy, ukmukfukk megváltoztatni a nevet! Hogy hívják magát? – Engem? – Magát hát. – Szar Mátyásnak, tisztelettel. – Vagy úgy! Hát akkor teljesen jogos a kívánsága. Én támogatni fogom a kérést. És mire akarja megváltoztatni a nevét? – Szar Istvánra, kérem alázattal – válaszolt a paraszt.
Alig csattant föl a kacagás, a szürkezakós félretolta a lányt, és a szeplősképű elé lépett.
– És magát, hogy hívják? Ha szabad kérdeznem, alázattal.

45. oldal

3 hozzászólás
ppeva P>!

Halupka fölállt, Gellért Gellért támogatta, ahogyan a bánatos özvegyet szokás a sírgödörnél:
– El… el… elment… el… el… elvtársak…, az apám, az apám, a mindenem… tévedés, hogy halott… nem… él… él… él… élni fog… tetteinkben… gondolatainkban… ígérjük… szívünkben örökké… lesújtunk, kegyetlenül lesújtunk az ellenségre… az ő példája nyomán… […] Fogadjuk neked, Sztálin elvtárs, folytatjuk örökséged!
És ahelyett, hogy néma vigyázzban álltunk volna, összeverődtek a tenyerek, ütemes taps hullámzott végig a termen, Halupka és Gellért rémülten és tiltó mozdulattal intett felénk, de a beidegzett mechanizmusokat nem lehetett máról holnapra leállítani. Dübörgött az ütemes taps, és előbb csak halványan, aztán fölerősödve vidáman zúgott: él-jen Sztá-lin, él-jen Sztá-lin, él-jen Sztá-lin… Sztá-lin… Sztá…
– Most már elmondhatjuk hogy Rákosi Sztálin földi helytartója.
– Ülne már a jobbján – mondta Viki olyan keserves arccal, hogy majd elbőgtem magam, mert odanézett a párttitkárnő.

138. oldal

ppeva P>!

– Mondd meg, mi értelme volt ennek az egész letartóztatásnak?
– Hát nem veszed észre? – kérdezte tőlem. – Mit csinálunk mi most? Az út közepén megyünk, hogy ne halljon senki. Félünk. Elment a kedvünk a viccelődéstől. Tégla van a gyomrunkban.
– De miért nem minket vittek el? Csak kellett, hogy hallja, amit mi beszéltünk! Hát elég hangosan pofáztam!
– Mert úriformák vagyunk. A terv szerint valószínűleg a munkásokat kell most megfélemlíteni. Bennük kell tanyát verni a félelemnek A kispolgárság, az értelmiség, a középosztály megfélemlítése „lekerült a napirendről”, legalábbis itt a gyárvárosban. Gerő kiadta a jelszót: Arccal a munkásosztály megfélemlítése felé!
De ezen már nem nevettünk.

47. oldal

ppeva P>!

A viccre nem emlékeztem. A viccmesélőre sem, Csarodynak nyilván oka van rá, ha olyan pontosan emlékezik. Az ő arcára viszont mindig is emlékeztem. Mivel meglehetősen kreol bőrű, sápadtság vagy pirosság alig látszik meg rajta. Akkor mégis fehér volt. Nem a letartóztatás ténye rendítette meg, azt hiszem, hiszen megértük a német megszállást, átvészeltük a frontok hullámzását, és a felszabadulás katonai folyamata sem volt farsangi mulatság, és két éven át megéltük mindennap a fordulat évének következményeit, láttunk és tudtunk egyet s mást. Azt is hallottuk, hogy viccekért elvittek már embereket. De mégis. Valami olyan őrült, tébolyító és könyörtelen és mellbe vágó tény volt, hogy egy olyan viccért, amiben sem nevet, sem eszmét ki nem mondtak, azért le lehessen tartóztatni bárkit is! Egy kommunista rendszerben, egy régi fasiszta törvény alapján. Ez az epizód értette meg velem, hogy minden magyar állampolgár törvényen kívül helyeztetett, hogy akkor lőhetnek ránk, amikor akarnak, hogy nem élvezhetem az állam védelmét, holott az államok a közösségek tagjainak védelmére hozattak létre, az állam a közösség és az egyén érdekvédelmi szerve normális viszonyok között, és most mégis ellenünk irányul. Veszett rókának éreztem magam.

46. oldal

ppeva P>!

Másnap elterjedt a híre, hogy egy nyomdászt meg egy lapszerkesztőt elvitt az ávéhá, mert nyomdahiba folytán az a szöveg jelent meg megrendült szívvel helyett, hogy megrendelt szívvel…

139. oldal

ppeva P>!

Félelem üli meg a Rózsadombot – gondoltam akkor –, s fura módon ez a félelem, ez a befelé fordultság, pislákolásra lecsavart fények a szobákban és agyakban és szívekben a nyugalom és a béke látszatát keltették abban a pillanatban. Hajdan azt mondtuk a kéken derengő alkonyokra, hogy l'heure bleu, akkor meg azt, hogy az ávó órája, s micsoda különbség volt a kék és a kék között. […]
Gyermekkorunkban be-becsöngettünk egy-egy házba, és elszaladtunk, bosszúságot, káromkodást, szitkozódást húzva magunk után.
Akkor meg alighanem cukrot is kapott volna a vásott kölök, ha kiderül, hogy csak ő komiszkodott…

25. oldal

ppeva P>!

Azzal kezdte mindig, hogy elvtársak! Én nem vagyok tanult pedagógus, én tanulatlan kötélverősegéd vagyok. – Az a kor már csak azért is komoly gondolati nyomokat hagyott bennem, mert mindmáig töprengek azon, ha ráérek, hogy miért egy műveletlen kötélverősegédet neveztek ki a munkásosztály fellegvárába oktatási főinstruktornak? Hiszen sok művelt munkáskáder volt már 45 előtt is! Ott kezdődött annak a korszaknak az anomáliája, hogy egy oktatási, nevelési összejövetelen a legfőbb vezető azzal dicsekedhetett, hogy ő tanulatlan.

38. oldal

ppeva P>!

A mozi előtt lassan gyülekezett a közönség. Nem voltak sokan, a szovjet filmek elleni ódzkodás már megkezdődött, mert olyan otromba és taszító és lihegő volt a Szovjetunió hozsannája, hogy ellenérzést szült még azokban is, akik máskülönben valóban sokra tartották az orosz művészetet. És mindenki, aki egy kicsit is művelt volt, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Puskin meg Csajkovszkij, Ejzenstejn örököseit tisztelte a szovjetekben. Így tehát nagy erőfeszítések kellettek ahhoz, hogy a közönséggel megutáltassák azt, ami oroszszovjet volt. De sikerült.

43-44. oldal

ppeva P>!

Én pedig elmeséltem neked, hogy előtte való nap borotvaszappanjegyért álltam sort. A Törpe utcai szappanügyi miniszter, a körzeti megbízott volt egyedül jogosult a borotvaszappanjegyek kiadására. Vinnem kellett egy születési anyakönyvi kivonatot, amelyben benne volt nemem, korom, azonfölül személyes vizsgálatnak is alávetettem magam, hogy nem viselek-e szakállt, mert akkor csak fél adag borotvaszappan járt volna. – A kutyafáját neki – mérgelődtél erre, mert te elmulasztottad a jegy kiváltását, és most nem lesz szappanod. Majd vehetsz feketén. Jót röhögtem, mert én meg elvesztettem azt az igazolványt, amire osztják a kis rúd alakú szappant, pedig megmondta az állami szőrellenőr, hogy másképp nyistu pofakence! Így mondta, én meg azt kérdeztem tőle, ugyan mondja már meg, van nekem egy nagynéném, aki szakállas, hova fordulhat borotvaszappanjegyért? Mire az a bunkócska hosszadalmasan és részletesen magyarázni kezdte, mi a teendő, a mögöttem sorban állók pedig fetrengtek a röhögéstől.

44. oldal


A sorozat következő kötete

1956-os trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

D. Szűcs László: Légy inkább erotikus
Csabai László: Szindbád, a forradalmár
Kondor Vilmos: Budapest novemberben
Görgey Gábor: Vadászszőnyeg
Bitó László: Örökség
Kékesi Dóra: A holnap érintése
Vámos Miklós: Zenga zének
Spiró György: Tavaszi Tárlat
Benedek Szabolcs: Kádár hét napja
Papp Tibor: Innen el