Bikakolostor (1956-os trilógia 3.) 2 csillagozás

Szalay Károly: Bikakolostor Szalay Károly: Bikakolostor

Egy csodálatos tó közepén, egy elvarázsolt szépségű szigeten áll egy régi kolostor, fiatal férfiak, kutatók dolgoznak, kísérleteznek, vitatkoznak és szeretkeznek ebben a huszadik század végi paradicsomban. Idill, szerelem, merész viták, parázs szellemi élet festők műtermeiben, balladai történetek a sziget őslakóiról. Mígnem megjelenik Halupka Árpád, korunk kísértete, aki mint a savas eső, elhervaszt mindent, ami szép és emberi. Áldatlan munkálkodásához megtalálja a szövetségeseit a kutatók, az akadémikusok között, akik kiárusítják tudományuk igazságait, a társadalom és természet érdekeit…
A fordulatos események, a csapongó hangulatok, a merész viták és szellemes okfejtések, az érzékletes táj- és szeretkezésleírások úgy magával ragadják a Bikakolostor olvasóját, hogy nehéz eldöntenie: pornónak álcázott szatírát vagy társadalmi gúnyrajznak maszkírozott magyar ezeregyéjszakát vett-e a kezébe?

>!
Mundus, Budapest, 2004
336 oldal · ISBN: 9639501271
>!
Magvető, Budapest, 1989
604 oldal · ISBN: 9631415805

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Szalay Károly: Bikakolostor

A fordulatos események, a csapongó hangulatok, a merész viták és szellemes okfejtések, az érzékletes táj- és szeretkezésleírások úgy magával ragadják a Bikakolostor olvasóját, hogy nehéz eldöntenie: pornónak álcázott szatírát vagy társadalmi gúnyrajznak maszkírozott magyar ezeregyéjszakát vett-e a kezébe?
Végre egyszer találó a fülszöveg – nehéz eldönteni, nekem nem is sikerült, hogy mi volt ez egyáltalán. Annyi minden volt belezsúfolva, annyifelé csapongott, hogy olyan lett, mint a szatócsbolt: összeért benne a kocsikenőcs, a kaszakő, a kenyér meg a petróleum.
Vagy hogy a könyv erősen Mórickás vonulatát kövessem (tudjátok, Móricka az, akinek mindenről AZ jut eszébe): sokat akart a szarka, de nem bírta a farka
Ez volt a trilógia harmadik része, a végére nagyon elfáradtam. Ömlött az okoskodás és a fecsegés (merész viták, parázs szellemi élet), mindenkinek mindenről eszébe jutott még ötven valami, szabályos kiselőadásokat tartottak a szereplők egymásnak (és nekem), párbeszéd címen. És persze folyt a bacchanália (ahol elsősorban nem a bor-, hanem a változatos nőfogyasztás volt a központi téma) a vitorláson, legénylakásban, kolostorban, nádasban, füvön, fa alatt, főleg pedig fűvel-fával. A szakszervezeti üdülő kertjében meg szabályos orgia zajlott. Hát biztos más körökben mozogtunk, de bennem nem így maradtak meg a hetvenes-nyolcvanas évek…
A vitorlázás, mint életérzés sose érintett meg, ezeket a részeket ezért is éreztem terjengősnek. A balatoni történeteket persze ettől függetlenül élveztem. A Balaton és tó körüli helységnevek, a Velencei tó átnevezése annyira „átlátszó” volt, hogy nem is értettem, mi szükség volt rá. Egyes ismert emberek saját nevükön szerepeltek (pl. Vass Elemér festőművész), mások monogrammal, megint mások más néven, de felismerhetőre körbeírva.*
Változatlanul utáltam, ahogy a szereplők egymásnak ki-kiszóltak (be-beszólogattak) lábjegyzetekben, zárójelekben, vagy csak úgy. Mintha Szalay folyton magyarázkodna: ezt nem én mondtam, nem én voltam, hanem Cs., H. vagy F. (meg sokan mások, már a korrektorok is kommunikáltak a lábjegyzetekben…)
Kár volt ezekkel a céltalan (öncélú) részletekkel felhígítani a regényt. Rengeteg érdekes információ, korfestő történet volt elrejtve a végtelenített szöveg(elés)folyamban. Olvasás közben folyton aranymosás érzetem támadt, csak a homokot sokallottam, egyre jobban.
Végülis örülök, hogy a kezembe került. Egészen biztos vagyok, hogy a nyolcvanas években nagy hűházás közepette olvastuk volna. Az akkori viszonyok közepette szókimondó regénynek számított (és nem csak szexuális értelemben).

* spoiler

1 hozzászólás
Kojak85>!
Szalay Károly: Bikakolostor

Végülis számos hibája ellenére, amit az előttem szóló már felsorolt, nem volt rossz ez a könyv. Valóban sok benne a politikai vita (eszmefuttatás), és olykor-olykor tényleg zavaróak a kiszólások, de egy egész impozáns sztori, mely valójában két korosodó értelmiségi beszélgetése az 56 utáni évekről, 68-ról, a gulyás kommunizmus elképesztő állapotairól. De miről beszéljenek egy olyan helyen, ahol a fiatalságukat töltötték, ha nem a politikáról, a nőkről, a haverokról, és a vitorlázásról, ami a közös szenvedélyük! Az előző részek főhőse minduntalan árnyként felbukkan, annak ellenére, hogy 56-ban lelépett, de nélküle is szórakoztató a befejező rész! Nagyon megkedveltem a szereplőket, és a regény végén iszonyúan sajnáltam Feldebrőit, bár nem akarom elsütni a poént hogy miért, aki akarja az olvassa el. A könyv egyébként önálló kötetként is megállja a helyét szerintem, bár termèszetesen vannak átfedések az előző részekhez. A többit az előttem szóló szerintem nagyon szemléletes módon leírta!


Népszerű idézetek

ppeva P>!

– Csak az irodalommal foglalkozom.
– Ha szabad érdeklődnöm, pontosabban mivel?
– A tizenhetedik századi magyar költészettel. Annak is az első ötven esztendejével. Zrínyivel, Listiusszal, egyszóval egy szűkebb témakörrel.
– És mióta?
– Vagy húsz esztendeje.
– Fantasztikus! Fantasztikus – csodálkozott. – Nem értem. Itt vannak ugye ezek a biológusok is. A pókokkal foglalkoznak egy életen keresztül. A lódarazsakkal. Én pedig voltam már kötélverő, építő segédmunkás, lapszerkesztő, propagandista, fővárosi kultúrtanácsnok, kohóipari főtanácsadó, oktatásügyi titkár, tudományos miniszterhelyettes, vízvédelmi elnökhelyettes, s most országos sporthatóság vagyok. Nem értem, hogyan van ez? Nekem mindenhez kell értenem, nekem mindenütt meg kell állnom a helyem, másoknak meg a pókok ízületeivel kell csak törődniük? Maga is! Egy életet foglalkozik egy fél évszázaddal, s azon belül is csak egy-két költővel? Mit lehet azon annyit rágódni? Mondja. Nincs kedve átjönni sportvonalra? Magáról jó véleménye volt Fenyves elvtársnak. Tudom, megpörkölődött egy kissé holmi kispolgári elhajlók barátságában… látja, mindent tudok magáról… Mert vallom, a tudás hatalom…

295. oldal

ppeva P>!

– Most mit csinál?
– Megyei tanácselnök.
– Te úristen. Ez az ember 1946 óta tönkre tesz mindent, ahol csak ügyködik. Mert ő egy káder. Mindig parancsol, mindig hatalomban ül. Van orvos, van festő, van tanár, van földműves, van mérnök foglalkozás, és van káderszakma. A káder az káder. Ha egy orvos csinál egy műhibát, vagy lecsukják, vagy orvos marad, legföljebb elkerülik a páciensek. De ha egy káder ezer hibát csinál, senki sem kerülheti ki, és legföljebb áthelyezik más munkakörbe, és újabb területet tehet tönkre. Ez téboly!
– Ne félj! Halupka most is csak mellékvágányon van, nem vakvágányon. Egy kis idő eltelik, aztán fölcsévél megint a pályája. Ez az emberfajta kipusztíthatatlan. Végül mint utcanévtábla fogja borzolni az idegeinket.
– Ez téboly. Ebben a rendszerben egy megyei vezető poszt mellékvágány!? Lebukás?

319-320. oldal

ppeva P>!

Ha sajnálok valamit, talán csak azt, hogy nem válogattam meg jól az olvasmányaimat, mert mindent elolvastam, ami a kezembe került, nem válogattam meg a hangversenyeket, mert mindenre elmentem, amire csak tudtam s számolás nélkül látogattuk Dzsinnel a vernisszázsokat, a múzeumokat. De talán mégis így volt jó, mert életem végére kialakíthattam magamnak a kis világirodalmat, azt a tizenöt-húsz könyvet, amit még egyszer szeretnék elolvasni, azt az öt-hat operát, amit még egyszer szeretnék meghallgatni, azt a néhány zenekari művet, hegedűversenyt, szimfóniát, amit újra szeretnék hallgatni, behunyt szemmel, belemerülve, minden taktusát figyelve. Nem az életemtől foszt meg a sors, mert az gyönyörű volt, és azt mondanám akkor is, ha csak halászként éltem volna itt a tavon, mert biztos, hogy a tó ezernyi szépsége nekem olyan élményt nyújtott volna, mint Leonardo művei, a hatalmas remekek, csak szem kell hozzá, és szív, a szív talán több, mint a szem, szív kell a szülőhazához, és akkor boldog vagy. És ha szíved nincs, akkor külföldön sem lehetsz az, Leonardo birtokában sem…

93-94. oldal

ppeva P>!

A pártvezetésben állítólag van egy csoport, amelyik ki akar törni ebből az ördögi körből, reformokat akar, de a meszesagyúak úgysem hagyják. Akárhányszor fölmegyek Pestre, és részt veszek egy értekezleten, mindig régi arcok, de új tudatlanságok és új cinizmusok. Az okos, a becsületes, a tisztességes akadémikusok pedig hallgatnak, vagy elhallgattatják őket. Ez utóbbi még jobb, mert legalább önmaguk előtt tiszták maradnak.

227-228. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ördögi kör
ppeva P>!

Alig múlt el fél esztendő azóta, hogy leállították a vízélettani kutatásokat, kifehéredett a tó a fölfordult halak hasától.
Az első pusztulás gyászos mérlege: százötven-kétszáz mázsa bűzlő halhulla. A nemes halak, a fogas, a süllő majdnem teljesen kipusztultak. Azt már Keserű is mondta korábban, hogy minél értékesebb egy halfajta, annál nehezebben viseli el a vízszennyeződést.
Ezen csak nevettek.
Azt válaszolta Halupka, hogy mindig a férgese hullik el, ez olyan népi bölcsesség, amit aligha tud megcáfolni a tudomány. A halak még kevésbé.
Azt már megfigyeltem, hogy a népet ezek a Halupka-félék mindig bunkóként használják a tudományos érvek ellen, a tudományt pedig a nép ellen.

274. oldal

ppeva P>!

Úgy belém rögződtek a félelmek még a Rákosi-időkből, hogy vacogtam arra a gondolatra, hogy ez a Zoltánffy fecseg valamit, miket mondtam én a csehszlovák beavatkozásról, és végem van menten. Aki akkor nem élte meg ezeket az időket, az nem is hiszi el ezt a félelmet.

287. oldal

ppeva P>!

– Nézd, Hajagos! 1956-ban fölkelők és lefekvők álltak egymással szemben. A fölkelőket a lefekvők külföldi segítséggel leültették vagy fölfüggesztették. A fölkelők leültek, a lefekvők fölálltak. Most nincs szerepcsere ilyen egyértelmű módon. Nincs két garnitúra. Minden szerepet ugyanaz a garnitúra játszik el. Fölállnak, leülnek, lefekszenek, szinte még gimnasztikáznak a nagy tokájukkal.

326. oldal

1 hozzászólás
ppeva P>!

Ám alighanem képzelődtem, s képzelhettem talán a jelenet erotikáját is; hirtelen eltűnt előlem, a szoba általam be nem látott sarkába vonult, s mire ismét látószögembe jött, már könnyű ingecske volt rajta, és combközépig érő fehér alsónadrág.

33. oldal

5 hozzászólás
ppeva P>!

[…] öreg volt a vitorla, de finom, erős, könnyű gyöngyvászonból varrták, nyugati anyag, istenem, már akkor szart ért a legtöbb dolog, amit népi demokráciákban készítettek, tényleg őrület, hogy mifelénk végigkíséri az ember életét a rossz minőség, ha hű marad a szocialista hazához. Hát aki ezt nem éri meg mindennap, az az ember ötvenhat nemes düheit, lázait, szent türelmetlenségeit, fönséges indulatait sem értheti meg, mit értenek belőle a naiv nyugatiak.

35. oldal

ppeva P>!

Nézd csendéleteimet; asztalterítő, váza, bokréta, levegőpumpa, vérnyomásmérő, orvosságostégely, üres csésze, könyvek, újságok… az élet a maga teljességében visszataszító, akárhol is élsz. Csak apró részleteiben elragadó, s ha te ezeket az apró részleteket érzékelni tudod, szépnek találod az egész életet. Ez a sok idióta, aki lesajnálja ezt az országot, s a Nyugatért vagy a Keletért rajong, ez éppen a hazai részletszépségeket nem veszi észre, lett légyen az történelmünk, irodalmunk, festészetünk. A kis dunántúli parasztbarokk házak apró finomságai, az Árpád-kori tenyérnyi altemplomok belső arányai, rusztikus boltívei, egy apró méretű gótikus ablakocska a csúcsában, egy remekbe szabott faragás a rücskös román kori ajtóbélletben; hogy M. S. mester vagy a Kolozsvári testvérek és száz meg száz mester mennyi szépséget halmozott itt össze, amit csak észre kell venni! Az igazi európai, az igazi kultúrember az, aki a nyugati értékek ismeretében észreveszi a szegénység világának szépségeit is, aki meglátja a tóparti szív alakú sírkövekben is a gyönyörűséget, nemcsak a Medici-síremlékben, aki fölfedezi a kis tót parasztházban is a csudát, ahogyan keresztbe illesztik a gerendákat a házépítéskor, ahogyan megkomponálják a kis hegyi házacska arányait, istenem, ez a milliárdnyi apró szépség, gyönyörűség vezetett el engem a magam festői látásmódjához. Cézanne és Braque csendéletei? Hát persze. Csak a rétet lássam, de a pókbangót nem?

94-95. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Georges Braque
3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Magyar K. László: Halott van az ágyamban
Padisák Mihály: Gyalog Juli
Somogyi Tóth Sándor: Próféta voltál szívem / Ave… Szabados Gábor
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Michael Cunningham: Otthon a világ végén
Ken Follett: Sasok szárnyán
Nathan Hill: Nix
Berkesi András: Két regény
Moldova György: Magányos pavilon / Az elbocsátott légió
Lorenzo Carcaterra: Pokoli lecke