Nincs ​két ország…? 2 csillagozás

Társadalmi küzdelmek az állami (túl)elosztásért a rendszerváltás utáni Magyarországon
Szalai Júlia: Nincs két ország…?

A ​könyv annak bemutatására vállalkozik, hogy a „túlköltekező posztszocialista államot a rendszerváltás utáni hazai társadalomfejlődés mélyen fekvő szerkezeti feszültségei késztetik állandó terjeszkedésre. Középponti tézise, hogy az átalakulás alapjának tekintett „államtalanításhoz az egyedüli út a piac új szereplőinek az állam feletti rendelkezés megszerzéséért vívott küzdelmein át vezet – e küzdelmek azonban végül nem az államról való fokozatos leválást segítik, hanem a függőség tömeges megerősítését eredményezik. Az állam továbbra is „túlsúlyos és irracionálisán „túlköltekező szereplője maradt a hazai gazdasági folyamatoknak, ebből pedig jóléti szerepköreinek tartós torzulása következik: a jóléti újraelosztás iránti szükségleteket csak önfenntartó erejű szelekciós mechanizmusok révén képes egyensúlyban tartani. Ennek viszont a magyar társadalom kettészakadását elmélyítő súlyos következménye az, hogy a jóléti ellátás napjainkra a szegregáció és a társadalmi kirekesztés etnikai… (tovább)

>!
Osiris, Budapest, 2007
230 oldal · ISBN: 9789633899229

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek
Bucsi Mariann: Ébredés
Bihary Péter: Migránsok
Farkas Anett: A 33-as áldozat
Edith Eva Eger: A döntés
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Bíró Szabolcs: Non nobis Domine
Varga Gy. Brian: Két nap az élet
Békés Pál: Csikágó
Szép Zsolt: Kárpát Walzer