Férfiak 1 csillagozás

Szakonyi Károly: Férfiak

Nem készítek terveket. Ezért aztán az elmúlt két évben sok mindenbe belefogtam: írtam hangjátékot, drámát és – természetesen továbbra is – novellát. Most, e könyvben, nem mutatható be valamennyi: a „láthatatlan színpad” dialógusait leginkább a hangszalag őrzi. De az 1963-ban színre vitt drámámat – néhány elbeszéléssel együtt – olvasásra nyújthatom át a tisztelt Közönségnek: azoknak, akik látták annak idején, s azoknak is, akik előtt még ismeretlen.
A színpad továbbra is vonzókörében tart – de igazán a próza érdekel. Legszívesebben novellát írok – ha olyan szerencsés helyzetbe kerülök, hogy tudok írni. A színházban esténként több száz emberhez szólhat az író, a szavak ereje azonnal mérhető, s ez igen fontos; élménynek pedig nagyszerű és feledhetetlen. Átéltem már, s meg akarom ismételni. De a legnagyobb örömöt mégiscsak akkor érzem, amikor egy elbeszélésem úgy sikerül, ahogyan szeretném. Bevallom, ritkán ér ilyen öröm.

Eredeti megjelenés éve: 1965

Tartalomjegyzék

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1965
212 oldal

Enciklopédia 2


Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

SteelCurtain>!
Szakonyi Károly: Férfiak

Igen vegyes felhozatal. Nemcsak műfajilag – novella, dráma – de minőségileg is. Némelyik rövidebb írás inkább csak elbeszéléstöredék, felvillanó ötlet, ami kihunyt, mielőtt még kidolgozva rögzült volna a papíron. Két elbeszélés, “A cirkusz” és “A halsütő” kényesebb ízlésűeket is kielégíthet. A kötetbe kakukkfiókaként bekerült színdarab “Életem, Zsóka” teljesen ismeretlen volt előttem, bár Szakonyit, mint drámaírót természetesen jól ismerem. Mint utóbb megtudtam, ez volt a szerző első színpadi műve. Bár figurái kezdetben gyanúsan műanyag alapúnak tűntek, de egy igen jól megkomponált darabban végül erős befejezéshez vezettek. Megnézném színpadon is. Összességében, bár tartalmaz lejárt szavatosságú írásokat is, feltétlenül olvasásra ajánlhatók még most is.


Népszerű idézetek

SteelCurtain>!

És még egy: az ember ne sajnálja azt, ahogyan élt. Minden a javára volt, ha túlélte.

SteelCurtain>!

A halál függetlenséget biztosít, szabadulást, és ez nagyon csábító.

Kapcsolódó szócikkek: függetlenség · halál
SteelCurtain>!

Mutasd meg neki, de a géptől tartsd távol. Pokoli érzéke van, hogy mindent tönkretegyen.

SteelCurtain>!

Miért, nekem nem szabad jól élnem?! Nekem mindig csak kínlódni kell, szenvedni, maszek-Jézus- módjára? Eleget voltam csóró, elegem van belőle!


Hasonló könyvek címkék alapján

Baka István: Szekszárdi mise
Baka István: Próza, dráma
Galgóczi Erzsébet: Magyar karrier
Szóernyő
Móricz Zsigmond: Arany szoknyák
Czakó Gábor: Sorrendben
Lelkünkből, szeretettel
Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok
Bächer Iván: A város
Csáth Géza: Elfeledett álom