Gary ​Moore 4 csillagozás

Az ír gitáros
Szakács Gábor: Gary Moore

Gary ​Moore, az ír gitáros" – ezzel a címmel hangzott el egy kétrészes adás 1987-ben a Magyar Rádió „Rockpódium” sorozatában. Az anyagot akkor Schuster Lóránttal állítottam össze. Már bánom, hogy mindössze ennyi idő jutott arra a muzsikusra, aki nyugodtan tekinthető élő legendának. Ahogy visszagondolok a múltba, eszembe jutnak az emlékek: amikor még csak olvastam róla, de nem tudtam, hogy milyen zenét játszik, aztán az első fotók és végül amikor meghallottam felvételeit. Tulajdonképpen a Thin Lizzy „Black Rose” LP-je késztetett arra, hogy elkezdjem alaposabban megismerni azt a gitárost, akinek neve már 1979-ben fogalommá lett minden különösebb lemezsiker nélkül. Miben állhatott a titka? Ezt próbáltam megfejteni, amikor fellapoztam a régi – és persze az újabb – újságokat, megvettem lemezeit. Nem bántam meg, a kép kezdett összeállni. Egy bámulatosan sokoldalú zenészt ismertem meg, akinek számait egyre szívesebben játszottam volna magam is. (Énekesként alapító tagja voltam az egykori… (tovább)

>!
Metrum, Budapest, 1990
120 oldal · ISBN: 9631089282

Enciklopédia 1


Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

mohapapa I>!
Szakács Gábor: Gary Moore

Korrekt. Rövid. Tömör. Kicsit lendülettelen, stílustalan. De a célját, feladatát betölti: bemutatja Gary Moore-t a világ egyik legjobb, sajnos azóta elhunyt gitárosát. Mementónak, felszínes bemutatásnak jó.
A legfőbb hiányossága, hogy nem csinál kedvet, nem kelti fel igazán a kíváncsiságot a gitáros zenéje iránt. Pedig talán ez lenne egy monográfia legfontosabb célja.

A rockzenei monográfiák etalonja a továbbiakban is Vasváry-Tóth Tibor Yes – A Rockzene Rendszere című könyve. Úgy fest, felülírhatatlan.

3 hozzászólás
Juhász_Peti>!
Szakács Gábor: Gary Moore

A nyakas ír rövid története. Szakács Gábor korabeli brit zenei újságokban megjelent interjúk, beszámolók, ismertetők forrásanyagából táplálkozva megalkotta a saját, magyar nyelvű egyik kedvenc zenészének tömör életrajzát 1990-ig. Viszonylag korrekt időrendben végig megy igen nagy vonalakban Gary Moore munkásságán az együttesein és albumain keresztül, némi szubjektív dalelemzéseit, gyenge humorát megcsillantva. Ettől függetlenül nem rossz könyvecske ez az alig száz oldal néhány képpel, mert hiánypótló volt a születéskor, és a célnak megfelel. A mostani wikipédiás bepillantástól jóval több, de azért slendrián. Röviden, tömören kitér a főbb lépcsőfokokra picurka környezettanulmányt felvillantva, de inkább véleményt formál és dalokat elemez. Annyira azért pont jó, hogy egy általános képet alkothat az olvasó az ír gitáros útkereső, makacs öntörvényű életéről 1990-ig, amire nagyjából el-és megismert lett önálló előadóként, mert addig csak sodródott több híres zenész, illetve zenekar mellékvágányán (Skid Row,Colosseum I-II,Thin Lizzy). Pozitívumként két gyenge „koncertbeszámolót” is kapunk. Maga könyv nagyrészt összeollózott külföldi magyarított szaksajtó. Hasonló könyveket „szült” rock vonalon anno Göbölyös, és Kapuvári. Könnyen beszerezhető, épp ezért az „alaposság” miatt, de értéke nincsen. Sorry.
(Arról már nem a szerző tehet, hogy a megjelenés után jött Gary Moore igazán nagy korszaka. Hazánkba mindössze kétszer jutott el két-három évvel a 2011-es halála előtt)


Népszerű idézetek

Carmilla >!

A Háború után a Vietnamból hazatért katonák nyomorúságát ecseteli, azokét, akiket akaratuk ellenére besoroztak, majd hazatértük után a nemzet számkivetettjei lettek. Gary tehát nem fél folytatni az erőszak ostorozását. (Ennyire szisztematikusan háború- és környzetszennyezés-ellenes talán csak a Nuclear Assault nevű thrash metál társulat.)

97. oldal, A háború után

Kapcsolódó szócikkek: thrash metal
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Göbölyös N. László: Jimi Hendrix
Géczi László: Nyitott Blues
Göbölyös N. László: Az ajtókon innen és túl
Fekete Kálmán: Blues expedíció Chicagóban
Géczi László: Rhythm & blues zenei kalauz
Kiss Sándor – Lerch István: 30 év zene – Lerch István feketén-fehéren
Rex Brown – Mark Eglinton: A Pantera igaz története
Németh Géza: Blackmore
Phil Sutcliffe: Queen
Marc Canter: Guns N' Roses – Reckless Road