Saudade 5 csillagozás

Szakács ​Eszter újabb verseskötete legalább akkora élményt fog okozni a klasszikus hagyományokból táplálkozó, plasztikus képekben gondolkodó, tiszta költészet kedvelőinek, mint korábbi verseskönyvei. A kötet címe egy portugál kifejezés, mely – miként a költőnő egy internetes nyilatkozatában maga is utal rá – a portugál néplélek legfőbb kifejezője. A valójában lefordíthatatlan, eredetileg 'nosztalgikus vágyakozás' jelentésű szó a fado, a portugál dal alaphangulatát jelöli. Melankolikus vágyódás valami elveszett dolog vagy személy után. Pontosan ez utóbbi adja meg Szakács Eszter kötetének alaptónusát is. A mediterrán táj haikuszerű vagy impresszionisztikus pillanatképekbe sűrített elemei, akárcsak a tenger morajlását idéző szabad versek monológjai, a rendre visszatérő motívumok: a tükör, az álom, az ébredés – az itt-lét és a másutt-lét, illetve nem-lét egyidejűségének feszültségét hordozzák. Az örökre elveszített társ hiányának fájdalmát. Szakács Eszter versei szigorúan tárgyszerűek,… (tovább)

Szakács ​Eszter újabb verseskötete legalább akkora élményt fog okozni a klasszikus hagyományokból táplálkozó, plasztikus képekben gondolkodó, tiszta költészet kedvelőinek, mint korábbi verseskönyvei. A kötet címe egy portugál kifejezés, mely – miként a költőnő egy internetes nyilatkozatában maga is utal rá – a portugál néplélek legfőbb kifejezője. A valójában lefordíthatatlan, eredetileg 'nosztalgikus vágyakozás' jelentésű szó a fado, a portugál dal alaphangulatát jelöli. Melankolikus vágyódás valami elveszett dolog vagy személy után. Pontosan ez utóbbi adja meg Szakács Eszter kötetének alaptónusát is. A mediterrán táj haikuszerű vagy impresszionisztikus pillanatképekbe sűrített elemei, akárcsak a tenger morajlását idéző szabad versek monológjai, a rendre visszatérő motívumok: a tükör, az álom, az ébredés – az itt-lét és a másutt-lét, illetve nem-lét egyidejűségének feszültségét hordozzák. Az örökre elveszített társ hiányának fájdalmát. Szakács Eszter versei szigorúan tárgyszerűek, sőt élményszerűek, a költő nem bonyolódik metafizikai elmélkedésekbe, ám lágy ecsetvonásokkal festett képei, mesteri hasonlatai, az emberi tudat mélyebb rétegeibe alászálló, az antik mítoszok történeteiből merítő gazdag asszociációi az emberi élet legsúlyosabb kérdéseire fókuszálnak. A létbe zárt ember kétségbeesett kísérlete ez, hogy szembenézzen a hiánnyal, a személytelen tárgyi világban, a természet vak erőiben testet öltő halállal. Hogy megnevezze, hogy a megelevenített emlékek éteri koloritjával lefesse, megszemélyesítse azt, akinek nemléte saját itt- és most-létét is meghatározza. Miként a címadó vers záró soraiban olvasható: Minden olyan más lett, mint lett volna veled:/ mint a hold, dajkáltam idegen éveket,/ s a csillagot és embert itató folyó,/ a nemes út hozott egészen eddig,/ hol ezután téged várlak, s kibuggyanó/ bizonyosságával nem a vért és a semmit A halál közelségének misztikus-fájdalmas élményét költői magaslatokban megfogalmazó színvonalas kötet jó szívvel ajánlható minden versszerető olvasónak.