A ​tardi helyzet 2 csillagozás

Szabó Zoltán: A tardi helyzet

Megint ​ősz van és hű falvaink, Tard és a többiek, megint úgy néznek a tél és a következő újesztendő elé, mint eddig, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. Az asztalra ezentúl se fog több étel kerülni, az élet ugyanaz marad, a munka ugyanannyi és a napszám se fog könnyelműen növekedni. Most ugyanazt találnám Tardon, mint egy évvel ezelőtt, a tények ugyanazokról a bajokról vallanának. A temető megszaporodott azóta néhány sírral, a falu néhány gyerekkel. Hogy közben ez a könyv megjelent, elfogyott, visszhangot vert, nagyon mellékes a falunak és nyugodt, türelmes parasztjainak. Nem változtatott a sorsukon és nem segíthetett, amint sohase hittem, hogy változtatni fog. A könyvből Tardnak is jutott valami kereset és Rózsa Józsefet, a tanító munkatársat meghurcolták, bár siker nélkül, csak ennyi az egész. A végső eredmény csak ez: a tardi bajok ismertek lettek, de eltüntetésükre nem történt semmi. Különös országban élünk, ahol a szó hasonló a kőhöz, mely néhány gyűrűt ver a víz színén és aztán… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1936

>!
Cserépfalvi, Budapest, 1937
238 oldal
>!
Cserépfalvi, 1936
240 oldal · keménytáblás

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 6


Hasonló könyvek címkék alapján

Kalapis Zoltán: Élet, élet, csuda élet
Kassai Lajos: Levelek
Balázs D. Attila – Pataki Tamás: Elrabolt Hungária
Balogh Béni: Éleskővár kincse
Nagy Károly: Ózd város és környéke
Kútvölgyi Mihály: Regélő Torockó
Csorba Piroska – Fedor Vilmos: Miskolci legendák
Molnár V. József: Hétboldogasszony
Boros Péter: Az Eger-Putnok vasútvonal
Hekeli Sándor: A cukrász