Szabó T. Anna versei nyelvpörgető mondókák, pisszegő dalok, rímes tréfák és ritmikus rögtönzések. Az ünnepekről és a hétköznapokról, a családról és egyéb állatfajtákról szólnak, de vigyázat: a világ nem csupán kacagás és móka, mert ha felbukkannak a sámánok, a boszorkányok, a kalózok meg a vérnyulak, akkor aztán beindul a vadulás! Kárpáti Tibor összetéveszthetetlenül egyedi illusztrációi teszik még színesebbé a könyvet. Négytől tizenkét éves korig ajánljuk, fiúknak és lányoknak egyaránt.
Szabó T. Anna költő, író, műfordító, hat könyve jelent meg, többek között József Attila-, Déry-, Zelk Zoltán- és Vackor-díjas. Tóth Krisztinával és Varró Dániellel társszerzője a nagy sikerű Kerge ABC-nek. Kárpáti Tibor, a New Yorker magazin állandó grafikusa elnyerte a XV. Országos Tervezőgrafikai Biennále díját, számtalan nemzetközi és hazai kiállításon szerepelt, több gyerekkönyv illusztrátora.
Tatoktatok 43 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2012
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 9
Kedvencelte 3
Várólistára tette 12
Kívánságlistára tette 13
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Ami, Szabó T. Anna, az mindig garancia! Gyönyörű a nyelvezete, tele van nyelvi leleménnyel, humorral, csak úgy pattog a ritmus. A két és fél éves egyik kedvenc könyve, mindennap elővesszük. Én nem vagyok egy Kárpáti Tibor-rajongó, de tény, a rajzai valamit nagyon tudnak, mert a gyerekeknek nagyon tetszenek az illusztrációi. Nálunk a legnagyobb sikere a Pisszegősnek, a Hóhullásban című versnek és a Pitypangnak van.
Hároméves Jancsi unokám vette le a könyvespolcáról,* hogy ezt olvassam el neki.
Szereti nagyon a verseket, mondókákat, az egyik kedvence a Zakatoló. Erre a könyvre eddig még nem került sor.
Verseskönyvet is úgy olvastat, mint egy meséskönyvet: elejétől végéig végighallgatja. Ő lapozgatta a könyvet, én meg olvastam. „Érzékeny” közönség, ha valami nem tetszik neki, elég gyorsan továbblapoz. Hát, a legtöbb versnél a felénél-harmadánál továbblapozott… (Aztán a végén újrakezdtük, és még egyszer újra. Harmadszorra már csak a kedvenceinél állt meg – felismerte őket a rajzokról!)
Volt azért benne néhány vers, ami nagyon tetszett neki, azokhoz később többször is visszatért, végig kellett olvasni őket újra és újra, és ő újra meg újra fergeteges kacagással kísérte az olvasást. Az egyik a címadó vers volt – https://moly.hu/idezetek/1439123 –, a másik a Fogmosóvers.
Őszintén szólva nem bántam, hogy nem kellett minden verset elejétől végéig elolvasni. Nekem se tetszett sok vers a kötetből, nagyon vegyes volt. Belőhetetlen volt, milyen korosztálynak készült a válogatás. Mi azért az olvasóközönség két szélső értékét alkottuk (bölcsődés+nagymama), de érdekes módon nagyjából ugyanazok a versek tetszettek mind a kettőnknek.
Voltak benne kevéssé sikerült Weöres-utánérzésszerűségek is… Ezekben még jobban zavart a ritmushiba off. És még a kedvencünkben, a Tatoktatok-ban is döccent egyet a ritmus off.
*mert hosszú hónapok után végre személyesen is találkozhatunk újra!!!
Ritmus, dallam, hang-olás.
Játék, tréfa, makogás.
Susogás és pisszegés,
Nyelvgyötrés és reppelés,
Tapsolás és dalolás,
Fogmosás és varázslás.
Pitypang, állatok, vérnyulak.
Család, kalózok, vérvonal.
Munkanap, vásár-és ünnepnap,
Éjszaka, nappal, a négy évszak.
Játék meg ritmus meg hang-olás
Ezekkel kedvesebb a világ.
A gyerekkönyvtár verses részlegében keresgéltem, ott akadtam rá. Fura a címe, sebaj, legalább olvasok valamit Szabó T. Annától, úgyis kíváncsivá tett, hogy vajon hogy ír az, aki ezt fordította.
Vegyes a felhozatal. Van, ami kiemelkedő, vagy humoros vagy a hangulata különleges, de van olyan is szép számmal, amit a lányomnak nem is olvastam fel, mert az „előolvasásom” után úgy döntöttem, még egyszer nem akarom végigfuttatni rajta a szemeimet. A vége felé egyre kevésbé tetszett, a Nemzetközi medve-indulótól konkrétan frászt kaptam (pedig azt a férjem olvasta fel és csak fél füllel hallgattam)…, a Nyártél csokor versei tetszettek a legjobban.
Ami tetszik benne, hogy a versek elég változatos életkorú gyerekeknek szólnak, a rajzok viszont… ejjj…. :(
Az állatos versek egyáltalán nem jöttek be, inkább az évszakos versek, de felolvasni nem nagyon merném, rengeteg benne a nyelvtörő!
Nyereményként került hozzám ez a könyv és valamiért nem sok bizodalmam volt benne. Valahogy a címe sem tetszett, meg itt sem írtatok jókat róla. Aztán a Debreceni Költészeti Fesztiválon volt egy beszélgetés. Lackfi János és Szabó T. Anna beszélgettek műfordításról. Azon az estén mindkét költő belopta magát a szívembe, és hazaérve levettem a polcról ezt a kötetet (Lackfim még nincs).
Az első néhány vers nem igazán tetszett, nyelvi zsonglőrködés tartalom nélkül, aztán valahogy egyre több olyan volt, ami tetszett, megfogott, és valahogy a vége felé haladva egyre jobb a kötet, legvégül pedig kiteljesedik a Vadulásban. A Nemzetközi medveinduló – szigorúan hangosan felolvasva – pedig egyszerűen zseniális.
Dítő, dítő, üdítő, bolondító, kedvderítő,
s egy cseppet sem elkedvetlenítő.
Újabb esti olvasmányunk, amit zsenge kora ellenére is (a mostani- 2012-es- könyvhétre jelent meg) apránként megtanulok, mert annyiszor akarják hallani csimotáim. Szívderítő! :)
Nem lett a kedvencem, pedig többször is próbálkoztam vele. Vannak benne jó versek, Az ünnep azé, aki várja – talán az egyik legjobb, de valami nekem hiányzik belőlük. Sajnálom! Pedig nagyon szeretem Szabó T. Anna műfordításait :) De sebaj! Megjelent egy novellás kötete, azzal is próbát teszek :))
Felemás érzéseim vannak, de több minden tetszett, mint ami nem. És ötletet adott, hogy Anyák Napjára mit csináljunk az osztállyal.
Népszerű idézetek
Az ünnep azé, aki várja.
Aki magot szór ablakába,
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?
Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.
A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?
Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
„Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.
És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.
47. oldal, Ünnep
Fogmosóvers
Mofom a fogam,
habof a fám.
„Jó alapofan!”
Fól af afám.
Elöl sikálom,
siseg az s,
háful fikálom –
tökéletes!
Gargalizálok,
gluglugluglu,
nagyokat köpök,
pfu-pfu-pfu-pfu.
PITYPANG
Derengő ezüst port szitál
a hold világ.
Szenderegnek a fű között
puhácska bóbiták.
Az álmos képű telehold
felettük őrködik,
óvja mezők és ligetek
jó szagú fészkeit,
és csillagmintás másait,
számlálatlan sokat:
a gömbölyded és hópihés
pitypang-tojásokat.
Körben a puha fák között
elvackol a sötét,
a szél is visszatartja most
langyos lélegzetét,
de hajnalban nyújtózkodik,
majd sóhajt egy nagyot –
és elszállnak a hold után
a pitypang-csillagok
53. oldal (Magvető, 2012) PITYPANG
TATOKTATOK
(Tudjátok-e, mit oktatok?
Azt oktatom, tatoktatok.)
Tatok, tatok, hol voltatok?
Patakparton mit láttatok?
Fütyültetek? Ugráltatok?
Tatoktatok.
Tatok, tatok, hol voltatok?
Kisvonattal kattogtatok?
Forrásvizet kortyoltatok?
Daloltatok? Tátogtatok?
Tatoktatok.
Tatok, tatok, hol voltatok?
Tábortüzet gyújtottatok?
Indiánost játszottatok?
Kukoricát pattogtattatok?
Tatoktatok.
Tetek, tetek, mit főztetek?
Sárgarépát reszeltetek?
Fokhagymát kevergettetek?
Szelet húst is sütöttetek?
Tetektetek.
Tetek, tetek, hol ettetek?
Szép asztalt terítettek? (sic!)
Szalvétát is kitettetek?
Friss vizet is töltöttetek?
Tetektetek.
És torkig töltekeztetek?
Vagy mondjam úgy: jóllaktatok?
Jól ettetek? Vagy ez titok?
Tetektetek, tatoktatok.
Ha zúgni hallod a lombokat
– fújj, szél, senkise lásson –
állj a tetőre, bontsd ki hajad
– fújj, szél, senkise lát.
Szél cibálja a fák tenyerét
– fújj, szél, senkise lásson –
szirmait mind elereszti a rét
– fújj, szél, senkise lát.
Ömlik a, árad a, zúg a sötét
– fújj, szél, senkise lásson –
csontodon érzed a szél erejét
– fújj, szél, senkise lát.
Hozza amit hoz hadd vigye el
– szállj, szél, senkise lásson –
dobd le magad, hisz a szél felemel
– szállj, szállj, senkise lát!
60. oldal, Boszorkánydal
Kalózdal
A kalóz, az kalóz, az kalóz, az kalóz,
az akkor is kalóz, ha zöldbabot karóz,
az akkor is kalóz, ha iszik, ha dalol,
a kalóz, a kalóz az mindent letarol!
A kalóz az vááá,
a kalóz az búúúú,
a kalóz az hááá,
a kalóz az húúú!
A kalóz, az bátor, és nem ismer nemet,
és sose becsüld alá a fél lábat s a szemet,
csak bajt oszt, ha kardoz, és gatyákat porol,
a kalóz az aranyban könyékig kotor!
A kalóz az vááá,
a kalóz az búúúú,
a kalóz az hááá,
a kalóz az húúú!
A kalóz az kampóz, ha közeledbe hajóz,
és fut előle rögtön a gyenge gyáva matróz,
a kalóz felapróz, a kalóz letaglóz,
és nincs menekvés előle, mert egyedül ő a kalóz!
86. oldal
Famese
Volt egyszer egy facsalád,
nem volt családfája,
a sok kicsi facsemete
csak felnyurgult, úgy nőtt bele
a faiskolába.
„Értitek a faanyagot?
Minek vágtok fapofát?”
Így faggatta őket legott
a fatanáruraság.
De a sok kis facsemete
inkább csak fagottozott,
fabulákat fabrikált, vagy
fafagyit falatozott,
de a fatudományokhoz
fajankónak bizonyult,
a többi fakockafejhez
sehogyan se viszonyult.
Eladdig, hogy a fatanár
elfakulva kifakadt:
„Hű, favilla, fakarika!
Ki, fakanál, ki, fakard!
Azt a fancsali fajzatát!
Na, majd megraklak, ne félj!
Fakupa lesz belőletek,
vagy fakutya, sőt, fahéj!
Nem famulus! Mért
kupáljam hát akkor fafejetek?
Ilyen fanyar és fantaszta
fákat nem is ismerek!
Faramuci, faragatlan
farizeus farakás!”
Addig-addig ordított,
míg berekedt a fatanár,
belefásult, és belátta,
hogy fatális tévedés
ennyi bunkó, tuskó fattyat
tovább nyesegetni, és –
„Fabatkát se ér”-t kiáltva –
nem engedte őket többet
soha a faiskolába.
Így telt hát be a fa-fátum
a pofátlan fapofákon.
14-15. oldal
Vizes szelek, lobogjatok,
hej, kisze, villő,
tüzes erek, dobogjatok,
hej, kisze, villő.
Meleg élet hideg földből,
hej, kisze, villő,
mint a gejzír, zurr, előtör,
hej, kisze, villő.
Ha felpezsdül most a vérem,
hej, kisze, villő,
amit akarok, elérem,
hej, kisze, villő.
Akit akarok, megkapom,
hej, kisze, villő,
mint a friss szél, megforgatom,
hej, kisze, villő!
65. oldal, Kiszehajtás
Két vérnyúl vár a fű között, két szörnyűséges vérnyuszi,
piros szemükben tűz dörög, szájukban éles vérpuszi,
a lábuk húsig karmolász, a fejük borzas kergeség,
a tüskebajszú Vassurány s a bikkfafarkú Verpelét.
Közel ne menj, mert felmorog a fű, s elég egy pillanat,
a vérnyulak, a vérnyulak a homlokodnak ugranak,
és lesz csihi, és lesz puhi, a fülnek annyi, perc se kell –
hát csakis akkor menj oda, ha életed nem érdekel.
Táncolnak aztán győztesen, és tapossák a tetemet,
és mindkettő még megzabál egy jól megtermett tehenet,
és bömböl-tombol-tamtamol, hogy felvinnyog a ferde rét,
a tüskebajszú Vassurány s a bikkfafarkú Verpelét.
81. oldal, Két vérnyúl
Hasonló könyvek címkék alapján
- Elekes Dóra: Tündi és Samu 62% ·
Összehasonlítás - Diószegi István (szerk.): Süss fel nap ·
Összehasonlítás - Fellinger Károly: Szélkergető, kerek köpeny ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Képtelenkönyv 93% ·
Összehasonlítás - Ijjas Tamás: Bőröndapu 82% ·
Összehasonlítás - Kiss Ottó: Ne félj, apa! 89% ·
Összehasonlítás - Boncsér Orsolya: Fogd rá a jetire! 86% ·
Összehasonlítás - László Noémi: Labdarózsa 84% ·
Összehasonlítás - Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter (szerk.): Friss tinta! 82% ·
Összehasonlítás - Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja 81% ·
Összehasonlítás