Szabadulógyakorlat 36 csillagozás

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Ez a szerelem és a halál könyve: Szabó T. Anna harmadik novelláskötetében testről és lélekről, sóvárgásról és rajongásról, örömről és hiányról beszél, az emberben lakó gyönyörű és iszonyú erőkről, arról, hogyan engedjük el vagy zabolázzuk meg a vágyainkat. A legjobban az érdekli, hogyan működik jól megkomponált életünk mélyén az ösztönvilág, hogy civilizálható-e a szenvedély, és lehet-e, érdemes-e másképpen szeretni, mint életre-halálra. A kötetben a vad felfokozottság és a túlvilági szenvedély hangjai vegyülnek a józan hétköznapok közeledési kísérleteinek szólamába, váltja egymást múlt és jelen, valóságos és képtelen.
A történetek hullámzása, intenzitása és lecsendesedő pillanatai úgy hatnak ránk, mintha zenét hallgatnánk. A Szabadulógyakorlat olyan titkokat tár fel az identitásról és a kapcsolatokról, amelyeket – bár talán még nem vettük észre – minden ember ismer.

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Magvető, Budapest, 2020
274 oldal · ISBN: 9789631440621
>!
Magvető, Budapest, 2020
274 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432329

Kedvencelte 2

Most olvassa 26

Várólistára tette 63

Kívánságlistára tette 74

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Az ilyen érzéki érintéseket szerette Juli, a kasmírt, a bársonyt, a leheletnyi selymeket, a turkálóban talált tollboa sikamlós csiklandozását a vállán, a nyakát épphogy megnyalintó sűrű illatú parfümfelhőt, a pókhálóvékony harisnya tapadós simulását, a pezsgő pici buborékainak zizegő nyüzsgését a nyelvén, ahogy az átható íz lassan betölti a száját (…)

Szerettem mindent ebben a kötetben, ami fűszeres, buján túlcsorduló, érett nőiesség, dús nyelvi gazdagság és finom költőiség, még akkor is, ha mindezt átjárta a fájó hiány, a visszavágyás valami idilli kapcsolati formába, amit még nem őröltek fel a hétköznapok és a fakó, szürke realitás.
A sötét boszorkánykonyhában kikevert mákony már nehezebben volt számomra emészthető, fontos írni a női sors számtalan árnyoldaláról, de a túlzások és a melodramatikus hangvétel sokszor már olyan mély ingoványba és mocsárba vitt, ahonnan szinte reménytelen a felkapaszkodás.
Szeretnék inkább az édes mangóízre és nagymama kertjére emlékezni a kötetből.

15 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Lassan haladós, elmélyülten olvasós, végestelen végig küszködős olvasmány ez.
A hideg ráz, ha fel kell emlegetnem, hogy egy kötet írásaiból látványosan kiütközik a genderizmus. Itt meg aztán nem csak, hogy kiütközik, hanem egyenesen determinál, irányt szab, a társadalmi nem korlátai közé szorít az a bizonyos nőiség, a női lét, az a misztérium, amit férfiként olvasva igazi, embert próbáló feladat a helyén kezelni a novellákat, átfogni, beengedni a tartalmat.

Lássuk hát, hogy milyen is a Szabadulógyakorlat egy élemedett kor felé totyogó hím számára. Ami a leginkább szembeszökő az, hogy a kötet rendkívül egységes. Szerkezetében, hangulatában, sokszínűségében, ezerfelé széttartó különbözőségében is homogén, gömbölyű…
Na és persze átkozottul súlyos. Mint mikor egy túlméretes medicinlabdával a mellkasodon próbálsz felüléseket végezni. Ráadásul nincs megállás, mert a személyi edződ (ez itt a nagyra becsült szerző) kegyetlen iramot diktál. Valahogy mégsem érzel izzadságszagot, nincs reménytelen, kétségbeesett verejtékezés, nincs kilátástalan szabadulásvágy, csak valami folytonos küzdelem, szaggatott ritmusban feltűnő csatajelenetek a gyermek, az anya, a társ, a feleség és a szerető szerepeiben, a hektikusan változó harctereken.

Árad még a lapok közül valami megmagyarázhatatlan feszültség, valami izgatóan nőies varázs, valami zavarba ejtő, vibráló erotika, lüktető bujaság, amit sokszor nem is tudsz hová tenni, hiszen az ugyanott felbukkanó kiszolgáltatottság, megaláztatás, fájdalmas, csontig hatoló vágások nem indokolnák az érzést. Mégis… Egyszerre kerül elő vágy és eltaszítás, őrült szerelem és kiszámított hidegség. Mindezt persze csodálatosan plasztikus, költői prózában tálalva. Ennek pedig Szabó T. Anna igazi mestere.
Nagyjából ilyen a személyes hím(én) olvasatom. Ha pedig megpróbálnám leegyszerűsíteni az összbenyomást, akkor úgy fogalmaznék, hogy van olyan kötet, amit olvasni, meg olyan, amit rossz. A Szabadulógyakorlat azonban ennél jóval összetettebb, hiszen ezt nem jó olvasni, de nem lehet nem olvasni.

montika P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Nem egyhuzamban olvastam a kötetet, lépésenként, novellánként, a két ünneppel az olvasás el is húzódott, amikor épp időm volt rá. Valahol a kötet közepén járhattam, amikor az első értékeléseket olvastam arról, mit gondolnak róla a többiek. Elmerengtem, milyen különbözőek is vagyunk, melyikünk milyen, ki milyen körülmények között mit lát-hall meg a kötetből-kötetben, az hogyan csapódik-rakódik le, és milyen jó is ez így, ez a különbözőség, ez a másság.

Ez a sokszínűség jelen van a kötetben is, mindannyian mások vagyunk. A világ itt sem fehér vagy fekete, határai oldódnak, feloldódnak, tele van árnyalatokkal, színekkel. Igaz ez örömre, bánatra is.
A Szabadulógyakorlat szereplői különböző lélekcsapdákban, külső vagy belső szögesdrótok között vannak-voltak. Az elvárások, a szorongások, a magányosság, az idő, az öregedés, a lélek különböző csapdái.
Szabadulnának, szabadulnak időből, térből, testből. Lehet?
Milyen hálókba akad a lélek lába? Hogyan szabadulhat? Mi kell, mit szabad elfogadnom? Milyen sérüléseket, sebeket vonszolunk magunkkat? Hogyan enyhíthetünk, segíthetünk fájdalmainkon? Hol vagyok én, én? Hol vagyok otthon? Hol van belső otthonom? Hogyan tudok a testemben otthonra lelni? Elfogadni azt? Mikor, miben tudom magam adni és hogyan?
A természet egésze segít nekik megtalálni a (világ)tengelyüket: a szél, fény, a nap, a fák, a zene, az ég, a vágy, a levegő, a szerelem, a természet, hogy azok lehessenek akik, vagy ahogy az egyik szereplő is mondja „én akkor vagyok igazán amikor nem vagyok”.

Nekem nem fájt olvasni a kötetet, nem hangolt le, nem a fájdalmat, a szenvedést éreztem erősen ebben a kötetben. A novellák számomra nem voltak fájóbbak, fájdalmasabbak, mint az élet, vagy akár az életem.
Én a friss levegő áramlásának útjait éreztem inkább, aminek egy mély lélegzettel a hátára fekhetek, bármelyik novella szereplője vagyok is épp, és a lelkem kislisszanhat a fényre, a szabad levegőre. A boldogságkereső – szabadulási utakat éreztem, amin bármikor távozhat, kisuhanhat akár egy megnyomorított lélek is. A megvalósítható szabadító praktikák lehetőségét, hétköznapi apróságaink, életben tartó misztikáink, belső segitő ráolvasásaink, skandált égnek nem kiáltott mondataink erejét, ami ott a gondolataink, szellemünk teremtő erejében, ami segíthet, felszabadíthat, ha egy pillanatra is, ha önismeretünk, önigenlésünk, saját magunk elfogadása eljutott már arra a fokra, hogy elfogadjuk saját magunktól is a segítséget.
Szabó T. Anna szereplői úton vannak, mint mi mind. Kiutat keresnek,vagy már találtak az életsebek útvesztőiben, a lét néha furcsa kapcsainak szorításáiban. Az élet tanítja őket lépésenként: önismeretük iránytűként mutatja számukra a szabadulásnak, a lelki szabadságnak, annak a bizonyos lelki egyensúlynak az elérési lehetőségét.
Hogy mi a szabadság, hogy kinek mi, oly nehezen meghatározható fogalom, egyike a legnehezebbeknek, talán mindegyikünknek más is, amit annak érez, így szabadulási lehetőségeink is végtelenek, de lehetségesek.
„És az életet sohasem lehet annyira meggyalázni, hogy ezt a csepp mézet elveszítse. ”– irja Hamvas Béla
Szabó T. Anna szereplői ezt az egy csepp mézet találják meg, a mélyen beszívható friss , szabad levegőt: a lehetőséget..
Én otthon éreztem magam ebben a kötetben, nem fájt :
„ megtanultam zárt térben is megtalálni az eget, annyi távolság emlékével a koponyámban megtanultam a lélegzetemben érezni, ahogy a végtelen átjár. Jó itt. Senki és mindenki: vagyok.”

5 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Vágy. Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a novelláskötetet, akkor ez lenne az. A szabadulás és a jelen helyzetből való kitörés vágya, ami közös ezekben a novellákban és a sokszínű, sokféle élethelyzetben, életkorban lévő szereplőiben. Ösztönszerű, belső indíttatás a változásra, a jobb, tartalmasabb, érzelmekkel teli életre. Ez a kötet egyszerre lehúz és felemel. Egyszerre nehéz, szinte földbe döngölő a rengeteg fájdalom, megalázottság, kiszolgáltatottság, veszteség és felszabadító is, a szinte tapinthatóan lüktető ösztönös életerőtől. Nőként olvasni hatalmas feladat és izgalmas utazás. Magával ragad és nem ereszt, szétszed, atomjaira szed, kénytelen vagy szembenézni magaddal, hogy aztán megpróbáld újra összerakni és meghatározni magadat nőként, anyaként, gyerekként, testvérként, barátként , de főként emberként. Bár rengeteg szenvedés, keserűség és fájdalom van ebben a kötetben, azonban nekem mégis a remény és lehetőségek könyve.

robinson P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Sötét és fájó. Az év legnyomasztóbb olvasása… tiszta TK.
(csak az fogyaszthatóbb nekem)
ennyi baj, fájdalom, lelki depi, nyomorult kifacsart élet… lehangolóan rossz volt olvasni. Ha tudom, hogy ilyen…kihagyom. közel voltam a „felvágom az ereimet” állapothoz, nagyon bánom hogy végig olvastam, éppen karácsonykor. a Törésteszt nekem magasan jobb ettől.

9 hozzászólás
cseri P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Mindig érdekeltek és olvastam Szabó T. Anna írásait, és azt gondolom, ez a kötet egyfajta szintlépés. Mintha most érkezett volna meg igazán mint prózaíró. De lehet, hogy ez csak szubjektív érzés, ami alapvetően tényleg csak abból fakad, hogy míg más novellásköteteknél működik az, hogy naponta egy novellát olvasok, itt erről szó sem lehetett. Egyből végig kellett olvasnom, annyira érdekeltek. Nagyon biztos tollú, jó arányérzékű prózaírónak látom most, egyszerűen úgy tud történetet írni, lekerekíteni, hogy azt hiszem, egyik írásnál sem maradt bennem hiányérzet, még akkor sem, ha egy kicsit nyitva maradt a sztori. Tud meglepetéseket is okozni. spoiler Jók a történetek, és az is jó, amikor szinte líra, amit ír. Kicsit Tóth Krisztinára is emlékeztetett amúgy, de Szabó T. Anna több fokkal derűsebb azért, legalábbis ebben a kötetben annak éreztem. Ezt a könyvet még biztos forgatom később is.

2 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

„Szerettem és elhagytam, szerettek és elhagytak…”

Verseit és prózáját is olvastam már, többnyire szeretem a szövegeit. Ez a kötet nem egységes színvonalú, terjedelemben sem: vannak rövid és hosszabb novellák, elbeszélések. Minőségben sem egységes, volt ami tetszett és ami kevésbé tudott hozzám közel kerülni. Azt érzeni a szövegeken, hogy költői vénával íródtak.
Pokrócok az ég alatt „Ősz emlékrongya tavasszal, szelíden emlékeztet a mégiscsak múló időre.”
Sokféle társadalmi kérdést sorakoztat fel: melegek, transzneműek, nemet váltó nő, társkeresés, demens idősek, külföldre távozott lánya gyermekét nevelő idős nő, többgyermekesek és meddők, háborúban meggyalázottak, boszorkányság, kísértetek.
A zene is nagy szerepet játszik a szövegben, több zeneművet említ.

Nők, fiatalok és idősebbek, sokféle élethelyzetben. Családanyák, életükbe belerokkant idősek, megnyomorított, tárgyként használt gyermeklányok.
A Zsoltárszimfónia őrült, halálos vágya, a Selyemhaj „szöszhajad selymének szénaillatában” , Egy őszi délután szomorú, de megoldást kereső története, a Drága vér bonyolult, problematikus családja, a Zeneterápia megőrződtek az emlékezetemben.

AeS P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Van benne néhány parádés írás, ahol tényleg villan valami, és még az is elképzelhető, hogy egyik-másik novellához pusztán nekem kellene még tíz évet öregednem, és akkor jobb befogadó lennék, mint most vagyok.
Az írások többsége viszont szerintem a legnagyobb jóindulattal is csak próbálkozás, én tudom, hogy ez már nem az első Szabó T. Anna novelláskötet, de szerintem egyszerűen egyre rosszabb. Az, hogy 2021-ben Magyarország egyik legnagyobb élő költője a „De előbb még elmondom, mért lettem táncos, ha már így rákérdeztél.” fordulatot használja azért, hogy felépítse a cselekményét, az már a megbocsáthatatlan kategória.
Szóval én itt feladom, aki szereti Palya Beát, ezt is szeretni fogja. Én nem.

2 hozzászólás
gabona P>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

"Mennyi minden világít benn
Világít benn, ki van ott?
Párja nincsen, szava sincsen
Elfogyott, elfogyott"
(Ørdøg: A fele tréfa – link )

Talán megbocsátja nekem Vörös András, hogy már megint az egyik szövegéből idézek, de nem csak Halász Rita Mély levegője kapcsán, hanem Szabó T. Anna novelláit – főleg a rock and rollos, metalos szívemnek kedveseket – olvasva is az ő sorai jutottak eszembe. Képzeld el azt, hogy egy szakadék szélén állsz, a semmiből egyszer csak megjelenik Szabó T. Anna, kezedbe nyom egy könyvet – egészen pontosan ezt – és azt mondja, tessék, benne van az Élet, de az odavezető út lent van, a mélyben.

Ugyanis ez egy nagyon mély, nagyon nyomasztó, súlyos lelki terheket pakolgató könyv. Viszont nem csak ezért nem egyszerű, hiszen közel ötven novellát foglal magába, amikről nagyon nehéz általánosságban, valami lényeget megragadó, nagy okosságot előkapva beszélni – ami talán a legjobban ideillő meghatározás-sor, az a sötétség, a nyomasztás, a fájdalom. Senki ne várjon örömöt és felszabadulást, az ugyanis most elmarad, nincs. Van viszont remek arányérzék, néhány szívbemarkolóan tökéletes mondat és bekezdés, valamint a közelmúlt szerintem legjobb novellája, ez az Élj a kopár hegyen.

Eddig nem olvastam még végig kötetét, ezért számomra ez az első teljes értékű találkozás Szabó T. Annával. Nem feltétlenül kellemes szájízzel áll fel az ember a könyv mellől, de el kell ismerni, hogy remekül ír – úgy kezeli a tollat, ahogy egy profi festő az ecsetet, vagy tapasztalt zenész a hangszerét.

>!
Magvető, Budapest, 2020
274 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432329
Librarianne>!
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Ritkán olvasok novelláskötetet és modern magyar irodalmat is, de tetszett ez a gyűjtemény. Sok novella megrázó volt és mindegyik nagyon elgondolkodtató.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Az ilyen érzéki érintéseket szerette Juli, a kasmírt, a bársonyt, a leheletnyi selymeket, a turkálóban talált tollboa sikamlós csiklandozását a vállán, a nyakát épphogy megnyalintó sűrű illatú parfümfelhőt, a pókhálóvékony harisnya tapadós simulását, a pezsgő pici buborékainak zizegő nyüzsgését a nyelvén, ahogy az átható íz lassan betölti a száját, (…)

17. oldal, Tűz

szadrienn P>!

Annyira, de annyira szeretném, ha egyszer rátenné a jó hűvös kezét a homlokomra. Csak feküdnék mozdulatlanul, lehunyt szemmel, és ő simogatna, és mindegy lenne már, hogy ki kicsoda, és az is, hogy vagyunk-e vagy csak álmodunk, mert ő közel hajolna lassan, és a szám telemenne édes mangóízzel. Vér a véremből, múlt a jövőmből, én vagyok ő, és ő én, nem válunk el többé, mert egymást itatjuk, és egymásból iszunk, mert nincs halál.

30. oldal, Mangó

gesztenye63 P>!

(A kérdés)

Nem félsz a sötétben?
Nem. Én a világosban félek.
A színektől. A látástól. A sok sokkjától. Belém hatol, átver. Átverés. Rés. Beszivárog, a szememen, az orromon, a számon, a lábam közén, kifordít, kifiléz, szétszed, felfal. Kiköp. Kiköpött mása vagyok, rám látnak, felmutat. Megmutatkozik, rajtam át.
Nem félsz a haláltól?
Nem. Én a levéstől félek. A lét levétől. Csorog, fröcsköl, vér, takony, genny, émely, sűrű szag, nyirkos érintés, ragacs, lucsok, nyüzsögnek férgei. Bemocskol mindent, amorf amőba, amibe belefolyik, megtelik, túlcsordul, cseppre csepp, locsog, ömlik, szakad. Résen van, nyomakodik, tolja belém a maga csöpögős igazát, locsogj, vér, csurogj, könny, szakadj, szív, érzelmek ááááááradása, szivárványesztétika, fulladásveszély. Légy a levésben: kapálózom, tehát vagyok.

Két örvény

5 hozzászólás
szadrienn P>!

Pedig milyen előreláthatatlan ez az egész. A sors. Vagy akár egyetlen perc is. Hogy min múlik az életük, mennyi váratlan véletlenen. Hogy lehet ezzel a tudattal élni? És mégis ezzel kell, muszáj, mert nem lehet másképp. Nem lehet vonalzóval megrajzolni, kockás papíron kiszámítani, nem lehet eltervezni és felépíteni úgy, hogy ne omolhasson bármikor össze.

106. oldal, Míg az éjjel

szadrienn P>!

Mintha soha nem esett volna eső: mindig meleg nyár van az emlékeimben. Néha előkerült a kiskád, amiben pancsolni lehetett, vagy csak játszani a vízzel, lassan-lassan ujjal körberajzolni a felhők tükörképét, nézni a fényhálót, ami a belehullt levél árnyékát körberingja.

39. oldal, Nagymama kertje

robinson P>!

Ami nem ment negyvenesként és ötvenesként, azt mostanra megtanultam ismét: szeretni magamat. Illetve inkább a világot magamban, és magamat a világban, függetlenül a külső körülményektől.

33. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

A képen vízpart, nagy csend, és egy göcsörtös fekete fűzfa. Aki ránéz tudja, hogy a befagyott patak némán, sötéten és sebesen áramlik a jég alatt, haragos vér az erekben, de fent csak a jég, a hó, a zúzmara. A közelgő éjszaka hallgatása.

232. oldal A karácsonyi lap

robinson P>!

Olyan egyedül voltam, hogy belekapaszkodtam volna szinte bármilyen kézbe, ha segít kiugranom a családból, mert egyedül se erőm, se pénzem nem volt kiszabadulni. Egy macskának, egy egérnek is megköszöntem volna szépen, ha szeret. De nem volt senkim. Süllyedtem, megállíthatatlanul.

gesztenye63 P>!

Holló vagyok az énekesek közt, torokhangon kurrogva dúdolgatom a sötétség dalát. Ismerek minden szerteágazó lehetőséget, az okok és okozatok végtelen láncolatát ismerem, mert öreg vagyok már, forgószelek, katasztrófák túlélője, tudás őrzője, vészmadár. Ha nevetek a többiekkel, megijednek, ha sírok, elrepülnek, de én mégse bánom, mert párom van, öreg holló párom, feketék vagyunk, de szépek, ráfekszünk ketten a szélre, otthon vagyunk az ég alatt. Rálátunk a világra, mélységét-magasságát bejárjuk, károgásunk a szabadság dala.

37. oldal, Holló

Nikolett_Kapocsi P>!

Ledobom a testet, és megújulok, mert megszült a ritmus, és megölt a ritmus, megöl, ha nem szűnik, és megöl, ha megszakad. Ne szakadjon meg! Dobogok, lobogok, szuszogok, táncolok. A ritmus, a ritmus, énekem és tüzem. Megéled bennem a vágy, a dallam. Mintha egy szép és szabad, önként választott szerelemre készülnék – nincsen tárgya, már nincsen, vagy még nincsen. Vagy van, de halott, van, de még meg sem született, van, de örökké él. Van, de én nem élek. Csak általa. Van, van, van, van: tüzes nyelvek felettem, bennem – zúg a zene. Szól és sajog ez a hívás, ez az áradó, átható, folyton zengő rezgés. Kész vagyok minden szerelemre: nyitva az evilágra, a túlvilágra.

265. oldal Élj a kopár hegyen


Hasonló könyvek címkék alapján

Velencei Rita: Levendulaméz
Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál
Karafiáth Orsolya: Szirén
Galgóczi Dóra: A nő millió arca
Szederkényi Olga (szerk.): És boldogan éltek?
Palotás Petra: Igazgyöngyök
Ruby Saw: Valóság
Megyeri Judit: Rózsakő – Liza & Alex
Ruby Saw: Gázt neki, Család!
Ruby Saw: A pillangó öröksége