Fény 83% 17 csillagozás

Azért szeretem, mert tud boldog verset is írni.
És úgy írja meg, hogy nem lesz alatta rózsaszín a papír.

Nagyon nehéz megfogalmazni, miért tetszenek ezek a versek.
A szerző, sokszor a fényképezés eszközeit felhasználva, képeket, hangokat, fényeket villant fel, sorakoztat, közben hangulatokat ébreszt, egyszerre szinte minden érzékünkre hat.
Látjuk, amiket felvillant előttünk, éjjeli parkot, álmokat vagy egy húsvéti húsárudát, temetőt vagy ócskapiacot, halljuk az éjszaka hangjait, a Balaton hullámainak loccsanását a mólónál vagy egy üres szoba lélegzetét, illatokat érzünk – a tavasz illatát, fákét, halljuk s elképzeljük a dió gondolatát. amely már magában rejti a jövendő fát is…
Halál vagy élet? Ezt a kettősséget is éreztem a versekben, a halálmotívum gyakran előfordul Szabó T. Annánál – igen, minden halálba torkollik, de ezt el kell fogadnunk. Részei vagyunk a Nagy Egésznek, de pillanatnyiak vagyunk, eltűnünk majd, mintha itt sem lettünk volna.

A fényből nekem csak kevés jutott, inkább az árnyékok domináltak. Itt-ott, főleg az utolsó néhány versben feltűnt egy-egy szikra, de a többség nekem homályban maradt.

Számomra ismeretlen, idegen világ, de lehetett szeretni.

Tetszett, hogy a fényképezés három pillérére építette a kötetet. És a Fény is három részből áll és minden benne van, egyszerre az élet és halál, de már a vásárcsarnoki nyüzsiben is ott van a halál a húspultban. (Gyerekkoromban sokáig rém gusztustalannak tartottam ezeket a húspultokat, de valami perverz kíváncsiság ott tartott és figyeltem a véres köpenyes hentes bácsit, ahogy a nagy bárddal gyilkolta a húsokat. Még arra is emlékszem, hogy egy rövid ceruza volt a füle mögött. Mennyivel kellemesebb ma a hipermarketben szépen becsomagolva megvenni az ebédhez valót.)

Három részből áll ez a rövid kis verses kötet.
A legjobban az első rész tetszett. Az alábbi mondatért már megérte elolvasni a könyvet.
„Nyomott hagyott a percek finom homokján a léted” Ez egyszerűen gyönyörű.
A Sötétkamra című rész versei tényleg sötétek. Halál, sötét, varjúraj, nincs gyógyulás, csak a semmi van. Az Undor című verse ténylegesen undort vált ki az emberből.
Az utolsó, leghosszabb Előhívás című részben már látok némi világosságot. Itt már találkozhatunk gyermeknevetéssel, természettel, állattal. Nem vidámak ezek a versek sem, mégis reményt adnak a fényre.

Hajnalban felébredtem és nem tudtam már visszaaludni. A kezembe került a kötet, amit úgymond már 'elkezdtem' pár napja, de valójában csak belelapoztam. A hajnali fények viszont éppen olyan jól tükrözték a kötetben szereplő verseket, hogy nem is tudtam letenni, míg a végére nem értem. Anna versei mindig hatnak rám.

Szél,lomb, eső, Móló, Nem lenni, Új lakás