Szabó T. Anna ötödik verseskötete kiforrott, rendkívül erős könyv, amelynek hatvanhat versében a költő egyrészt felvillantja mindazt, amit eddigi költészetéből ismerünk és szeretünk, másrészt új hang, új tematika, sőt új formák is megjelennek. Ami most a legjobban foglalkoztatja, az a test, a test gyönyörűsége és romlása, az emberi érzelmek, indulatok és kapcsolatok anatómiája, a szeretet és a szerelem, sőt a hit fájdalmas függése a testtől. Nem enged a tőle megszokott és a forma megkívánta fegyelemből, ugyanakkor a várandósságba, gyermeke szemlélésébe, egy férfitest szépségébe belefeledkező szem már nem akar mindent tárgyszerűen rögzíteni, hanem teret enged az örömnek és a fájdalomnak is, az önfegyelem helyét átveszi az önfeledtség. Szabó T. Anna egy pillanatra kimerevíti, majd hirtelen könnyedséggel el is engedi a képeket, legyen szó születendő testről, egy férfi mezítelen talpáról vagy egy haldokló utolsó mozdulatairól.
Elhagy 79 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2006
Enciklopédia 3
Kedvencelte 6
Most olvassa 7
Várólistára tette 43
Kívánságlistára tette 42
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Szabó T. Annát olvasva a világ a helyére kerül.
És helyemre kerülök én is a világban.
Nagyon erős kötet, erős, önazonos hang.
Nagyon női, asszonyi, anyai, kozmikus és emberi.
Egy pillanatig sem szemtimentális, inkább bölcs, ősi és ösztönös.
Főleg a test és a természet témáit veszi elő.
Ismeri a testet: a szerelmet, a vágyat, a fájdalmat, az új élet növekedését.
Szabó T. Annát olvasva elhiszem, hogy jó nőnek lenni ebben a világban.
Hogy jó dolog élni.
Sok verset kiemelhetnék, elemezhetnék, darabjaira bonthanék.
Mondhatnám, hogy amellet, hogy a saját hangján szól, megidézi József Attilát, Kosztolányi Dezsőt, Szabó Lőrincet.
Mondhatnám, hogy nem csak a rím, de az idő is mérték.
De nem teszem. Nem bontom meg az egységet.
Inkább olvassátok el ti is!
Az első 66 vers, amit olvastam Szabó T. Annától. Ahhoz elég volt, hogy tudjam, nagyon nekemvaló, ahogy ír, nagyon nőként, nagyon asszonyként, nagyon érzőn, mégsem érzelgősen. Van néhány vers a kötetben, ami nem tudott közel kerülni hozzám, talán a hihetetlen személyességük miatt, de a többség megérintette a lelkemet. Ezek az írások nem bonyolultak, nem kell őket magyarázni, nem kell a sorok mögé ideológiákat gyártani – csak be kell őket fogadni. Szeretnék így írni. Szeretnék írni. Megint.
Sok anyátlanságról, gyermektelenségről szóló irodalmat olvastam az elmúlt rövid időszakban, ezek után arcon csapott az a sok zseniális vers, ami valami őserővel szól ezeknek az ellenkezőjéről.
Ez a kötet megérkezés lett nekem – bár a témáit tekintve még az út elején járok, mégis valahogy hozzám szólt.
Mintha most léptem volna be egy ajtón, ami mögött ott nyüzsögtek ezek a versek és csak arra vártak, hogy ideérjek.
Megjöttem.
Harmincas nő – és az Elhagy.
a tapintás az övé, nem a tárgya
Bizonyosságok és bizonytalanságok. Még élhető, érezhető, tapintható, ízlelhető, hallható, látható valóság, mely már tova is tűnik, és már csak érintés, zamat, hangok és képek emlékeiben él tovább. Egymásba nyíló és záruló kis és nagy terek, melyekből ráncos, gyűrött, tengermélyi arcok bukkannak fel, hogy később ismét ráncosan, gyűrötten visszabukjanak a mélybe. Semmi különös. Csak világokat szülő hétköznapok. Szerepek. Világra hozó anya és világból kikísérő gyermek, szerető hitves és szenvedélyes szerető. Tapogatózás a létben. Délidő van, a csúcson már csak lefele visz az út. Őszül az idő. Fázósan, lassan összegömbölyödik az ember, mint anyaméhben a magzat. Elhagy…
zuhan és nem kapja el senki
A megboldogult Népszabadság Hétvége című, szombati mellékletében találkoztam először Szabó T. Anna verseivel, és mivel akkoriban nagy versbegyűjtő voltam (újságkivágás, könyvtári folyóiratok megfelelő oldalainak fénymásolása, füzetbe írás, dokk.hu napi szintű látogatása stb), ezért alaposan megjegyeztem az ő nevét is. Gyakran inspirált, az első (ma már esetlennek tűnő) verseim sokszor a kedvencek elolvasása után születtek, mintha afféle lenyomat… A kötetet viszont csak nemrég sikerült beszerezni, elképesztően hosszú, gyakorlatilag évtizedes várakozás után, így pont azzal az érzékenységgel és finomsággal vettem a kezembe, mint ahogy ezek a versek simogatják a lelket. Száz százalék nő, bűbáj, rejtély, egyszerűen imádom :)
Hétköznapi szépségek, szeretés, férfitest. Anyaság, vénasszonyság, halál.
Jó. Ha tudnék verset írni, ahogy ő, rímbe szedném mennyire, de nem tudok.
Ez valami elképesztően jó volt! Szerintem verseskötet ennyire még az életben nem szippantott be, mint az Elhagy. Letehetetlen, tátott szájjal olvasós. A nőség, nőiesség összes eszenciája benne van ebben a kötetben.
Elhagy
Kilök magából és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és elhagy.
Elhagyod
Elmész egy helyről, ahol boldog vagy éppen,
keresel mást, ahol majd boldog lehetsz.
De csak veszíthetsz mindenféleképpen:
a múltadról a változás lemetsz.
És jön
Jöttél az úton, indultál velem.
És tangó egy-két hár…
Fogd meg a csuklóm,
nyisd meg a testem
simíts meg érdes
tenyereddel.
És flamenco
Választasz, vállalsz, váltasz vagy válsz,
veled vagy nélküled ébred,
várod vagy váratod, vallasz vagy félsz,
ő sose lesz egészed.
Vedd feleségül – félni fogod,
ne vedd el – nélküle nem vagy…
Szeretőd: nem anyád, nem gyereked –
idegen, idegen, elhagy.
És a csúcson meddig maradsz
Pedig ha soha nem állok fel innen,
ha belekövülök a ragyogásba,
akkor is csúszni fogok lefele.
És jönnek a történések és a töredékek
…mennyi éles részlet…
……………….
Sosem tudom meg
most már
mi a lényeg…
És elhagy
El innen! El? Hogy?! Testünk is elhagy,
szükségünket is más viszi ki.
De ez mind nem baj: hiszen ha meghal,
testünk is elviszi majd valaki.
…
hogy fogy a létünk! puszta matematika,
elhagy az ép eszünk, elhagy az életünk,
elhagy, ki voltunk, és el, akivé leszünk
És elhagyod
Mind elmúlunk, és elmúlik az ének,
el a visszhangja, emléke is el,
de él majd, aki konok ütemének
dobogására új ént énekel.
Elhagyom most ezt a könyvet, de egyes sorai mindig bennem lüktetnek majd.
Ez az első teljes verseskötetem Szabó T. Annától, és nagyon jól választottam! Nekem a kötet összes témája most nagyon aktuális. Fájóan őszinte sorok vannak itt az anyaságról, beleborzongtam, annyira. De mégis magára ismer az ember. Nagyon szép versek a felnőtt, házastársi szexualitásról is, hála ezekért. <3
Biztosan nem ez az utolsó verseskötetem tőle!
Népszerű idézetek
Elhagy
Elárul és elhagy.
Kilök magából és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és elhagy.
Talpam simogatja, fenekem törüli,
hajamat fésüli, elhagy.
Orrom az illatát issza, ölel:
„Soha nem hagylak el!” Elhagy.
Áltat, mosolyog, súgja: „Ne félj!”
Félek és fázom, és elhagy.
Este lefekszik az ágyra velem,
azután kioson és elhagy.
Nagy, meleg, eleven, fészekadó,
csókol és dúdol és elhagy.
Cukorral tölti a két tenyerem,
tessék, ehetem: elhagy.
Sírok és ordítok, úgy szorítom:
foghatom, üthetem, elhagy.
Csukja az ajtót és hátra se néz,
nem vagyok senki, ha elhagy.
Várom, ahogy remegő kutya vár:
jön, ölel, símogat, elhagy.
Ő kell, mert nélküle élni halál,
felemel, melegít, elhagy.
Ketrec a karja, de ház az öle,
vágynék vissza, de elhagy.
Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,
idegen, idegen, elhagy.
Ott a világ, lesz más, aki vár!
Lesz majd benne, kit elhagyj.
Csukd be az ajtót, vissza se nézz:
várni a könnyebb, menni nehéz,
lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,
mindig lesz, aki vár, aki fél,
mindig lesz, aki vissza se tér,
megszül, és meghal, és elhagy.
Jegygyűrű
legyek a foglalat legyél a lámpa
legyek a gyertya legyél a lángja
legyek az alvó legyél az álom
legyek a láb és legyél a lábnyom
legyél a foglalat legyek a lámpa
legyél a gyertya legyek a lángja
legyél az alvó legyek az álom
legyél a láb és legyek a lábnyom.
48. oldal (Magvető, 2006)
Flamenco (Elhagy remix)
Elhagy. Elárul és elhagy.
Elkap és ellök és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és rángat és elhagy.
Jön, csupa láz, és a teste remeg,
Árama ráz – de ha elhagy… !
Cirógat, csókol, a szám bizsereg,
izzik a bőre is – elhagy.
Áltat, mosolyog, súgja: „Ne félj!”
Félek, és fázom, és elhagy.
Méhe mohóság, mélye veszély –
„Soha nem hagylak el!” – Elhagy.
Átkarol, ámít, nyújtja magát,
megkapom, engedi – elhagy.
Tükre szememben, látja, ha lát –
rácsukom: megvagy! És elhagy.
Férfit akart vagy kisgyereket?
Két tenyerébe fogta az arcom.
Zsarnoka voltam? Mért szeretett?
Mást ne, csak engem akarjon!
Mit akar tőlem? Őt akarom!
Szűnj, tűnj, mire vársz, menj csak!
Sírok és ordítok, úgy szorítom:
foghatom, üthetem, elhagy!
Állok az ágyunk puszta helyén –
mért fogadott be, ha elhagy?
Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,
idegen, idegen, elhagy.
Választasz, vállalsz, váltasz vagy válsz,
veled vagy nélküled ébred,
várod vagy váratod, vallasz vagy félsz,
ő sose lesz az egészed.
Vedd feleségül – félni fogod,
ne vedd el – nélküle nem vagy…
Szeretőd: nem anyád, nem gyereked –
idegen, idegen, elhagy.
61-62. oldal
A mai nap
1
Képzeld, mi történt. Kora délelőtt,
amint utaztam új lakást keresni,
és azon tűnődtem, hogyan tovább,
míg üres szemmel bámultam a boltok
januári, kopott kirakatát,
és annyi minden eszembe jutott –
hirtelen tényleg csak a semmit láttam:
a házak közül épp kirobogott
a villamos, a hídra ráfutott,
s a megszokott szép tágasság helyett
köd várt a láthatatlan víz felett –
döbbenten álltam.
Köd mindenütt: a szorongás maga
ez a szűk, hideg, fehér éjszaka;
éreztem, hogy most ez az életem:
hogy gyorsan megy, de nem én vezetem,
hogy megtörténik, de mégsem velem,
hogy ott a látvány, s mégsem láthatom,
hogy sínen megyek, biztos járaton,
de hídon: földön, vízen, levegőben,
és felhőben is, mint a repülőben,
s a valóságnak nincs egyéb jele,
mint kezemben a korlát hidege.
Két hosszú perc, míg újra volt mit látni.
És most úgy érzem, megtörténhet bármi.
2
Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van,
csak feküdtem alattad boldogan.
Egy másik város, egy régi lakás.
És ezután már soha semmi más.
Elvesztettem, de megtaláltalak.
Csak azt vesztettem el, mi megmarad.
Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem.
Jöttél az úton, indultál velem.
3
Levágott hajad sepregetem össze.
Tizenhat éve együtt. Hány helyen.
Terek, lakások. Nézegetem: őszül.
Jaj, életem.
Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni?
Inkább szálanként összegyűjteném.
Jó, tudom: soha semmit sem dobok ki.
De hát: enyém!
Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó
pöndör szirmai. Hogy hull minden el.
Forog a föld is velünk, körbe-körbe.
Nem érdekel.
4
Nem érdekel csak a nyakad, a vállad.
Ahogy megyünk egy téli hídon át,
összefogódzva. Ahogy hazavárlak.
Csak vándor hordja hátán otthonát.
Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.
A csupasz padlón, széken, asztalon.
Én nem akarok igazán, csak egyet,
de azt nagyon.
5
Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem.
Házunk a várunk, így gondolkozom.
Pedig nem kősziklára építettünk,
hanem utazunk, egymás melegében,
a ködös hídon, egy villamoson.
És azt érzem, hogy megtörténhet bármi,
mint akkor, ott, az első éjjelen.
Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni.
Ahova te mész, oda jöjj velem.
37-39. oldal (Magvető, 2006)
Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.
A csupasz padlón, széken, asztalon.
Én nem akarok igazán, csak egyet,
de azt nagyon.
39. oldal - A mai nap
Jegyzőkönyv
Orvos volt ő is: ő értette volna.
Ő ismerte mind a műszereket
és műszavakat, steril gumikesztyűt,
a fertőtlenítő halálszagát,
a mérleget, amin porokat mérnek
hajszálpontosan, a fehér köpenyt,
amelyben a test ismerői járnak
egyenruhásan, mint az angyalok,
a holt nyelv hideg, biztos szavait,
a jegelt részvét és a tárgyszerűség
hatékonyságát, mikor vágni kell.
A tüdeje tapintásáról írtak,
mája színéről. Pontos és szikár
mondatokban, a jó boncmesterek.
Most megláthattam belülről a testet,
amit szemérmesen takargatott
mikor háromévesen rányitottam,
hogy majd, azután, gyengén, betegen,
egy délutánon átadja magát,
hogy segíthessek beszállni a vízbe.
Nem latolgatott, mint a szeretet.
Tárgyilagos volt, mint a bizalom.
Szép volt és nyolcvan éves. Esküvőmre
készültem, huszonhárom évesen,
a hajlékony test nyugodt tudatában.
Nem riasztott az oly sokáig titkolt
műtéti heg, a bőr mély árkai,
a mindenhol kirajzolódó csontváz,
a medence, mely megszülte apámat
kétnapos kemény vajúdás után.
Nem vizsgáltam, nem bámultam, de láttam,
és ugyanő volt, nem idegen.
Tartottam, szinte lebegett a kádban.
Nem akartam elengedni sosem.
Épp nyolc év telt el a halála óta,
mikor egy másik iratot keresve
a mappában a lapra rányitottam.
Ahogy a mellcsont roppan, mielőtt
a hasat végigmetszik. Ahogyan
szétválasztják a belső szerveket.
Ahogy a szike az asztalra koppan.
Egy idegen gumikesztyűs keze
szíven markolt, és a mérlegre tette.
96-97. oldal (Magvető, 2006)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kiss Judit Ágnes: Négyszög 74% ·
Összehasonlítás - Orbán Ottó: Az éjnek rémjáró szaka 92% ·
Összehasonlítás - Kiss-Teleki Rita: El akartam mondani ·
Összehasonlítás - Németh Zoltán: A haláljáték leküzdhetetlen vágya ·
Összehasonlítás - Bokor Judit: Voltaképpen költőként éltem ·
Összehasonlítás - Szita Szilvia: Gézlapok 83% ·
Összehasonlítás - Rupi Kaur: a nap és az ő virágai 86% ·
Összehasonlítás - Kanyó Ferenc – Koppány Tímea – Nagy Judit Áfonya (szerk.): Örökkék 84% ·
Összehasonlítás - Sarah Crossan: Darázsfészek 80% ·
Összehasonlítás - Hevesi Judit: Hálátlanok búcsúja 78% ·
Összehasonlítás