Az ​utolsó töltényig 3 csillagozás

Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán
Szabó Péter – Szebenyi István: Az utolsó töltényig

A ​második világháború egyik utolsó jelentős harcai részben a Vértes hegységet sem kerülték el. Budapest védői 1944 decemberétől 1945 februárjáig komoly szovjet erőket kötöttek le, ugyanakkor a Vörös Hadsereg szintén hatalmas kontingenssel vonult fel a Vértestől délre, hogy megtörje a német és magyar csapatok ellenállását és ezt követően elindíthassa a Bécs irányú támadó offenzíváját. A szovjet hadvezetést ebbéli törekvésében főleg a német seregtestek akadályozhatták meg, a leharcolt 1. huszárhadosztály és a 2. páncéloshadosztály harcolva vonult vissza. Jóllehet az általános hadihelyzet a főváros körülzárása után – a korabeli szlogent idézve – „reménytelen, de nem kilátástalan” volt, egyes magyar honvédcsapatok mégis valami megmagyarázhatatlan hősiességet és bátorságot tanúsítottak a végső küzdelemben. Könyvünk egyedülálló és egyben hiánypótló. Tudomásunk szerint először fordul elő, hogy egy történész és egy amatőr hadirégész fog össze annak érdekében, hogy egy történelmi eseményt… (tovább)

>!
Szülőföld, Gencsapáti, 2021
352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156172723

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Hagibal>!
Szabó Péter – Szebenyi István: Az utolsó töltényig

Szabó Péter – Szebenyi István: Az utolsó töltényig Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán

„A Szabó-Szebenyi páros ebben a kötetben voltaképpen az 1. huszárhadosztály történetét meséli el nekünk megszervezésétől az amerikaiak előtti fegyverletételig az Enns folyónál. A téma persze nem teljesen új, de nincs előtérben, s aránylag kevesen ismerik a részleteket. Mivel Szebenyi hadszíntérkutatásait a Vértes hegységben végezte, óhatatlanul az itteni események állnak a kötet epicentrumában.”

A teljes könyvismertető itt olvasható:
https://hagibal.blogspot.com/2022/05/konyvajanlo-szabo-…


Hasonló könyvek címkék alapján

Viczián Antal: Meghaltak a Donnál
Gitta Sereny: Albert Speer küzdelme az igazsággal
Ungváry Krisztián: Hősök?
Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944
Balogh Zsolt – Ferwagner Ákos – Miszlay Zsolt – Prantner Zoltán – Szirtes Krisztián – Zámodits Attila: Villámháború
Gasparovich László: A rettegés ötven napja
Bártfai Szabó László: Az utolsó emberig
Juba Ferenc: A magyar tengerészet a második világháborúban
Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért
Gazsi József: Egy zászlóalj krónikája