Budapesti ​krétakör 1 csillagozás

Szabó Orsolya: Budapesti krétakör

Egy huszonhárom éves lányanya, apja akaratából, lemond gyerekéről. A Gyámügyi Hatóság, annak rendje és módja szerint, örökbe adja egy gyermekszerető házaspárnak. A kislányt kilenc hónapig ők nevelik. S ekkor a vér szerinti anya édesapja meghal, s a gyermeket visszaperlik. Előítéletek, előítéletek szülte felelőtlenségek, elfogultságok ütköznek meg a történetben felelős vállalásokkal, hivatásszeretettel, miközben kibomlik a lányanya, az örökbe fogadó gyerektelen házaspár és nem utolsó sorban a kisgyermek hányattatásának drámája.
Az ügyről, noha a megszólaltatott szereplők megteszik, valójában nehéz volna megnyugtató módon ítélkezni, hiszen a humanitás mérlegén egyként esik latba a nevelőszülők szeretete, ragaszkodása s a vér szerinti anya, kissé ugyan megkésett, de még idejében feltámadt felelősségvállalása.
Szabó Orsolya, a dokumentumjáték készítője, körültekintő tárgyilagossággal kérdezi ki szereplőit; érintetlenül hagyva azok nyilatkozatát, az olvasóra bízza a történet értelmezését.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1979
64 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631514277

Hasonló könyvek címkék alapján

Stefka István: Szökés közben / Mámor
Kósa Judit: Tanúvallomást tettem
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II.
Fazekas Valéria: Lészen csillagfordulás
Farkasházy Tivadar: 22 bolond a rádiókabaréból
Bokor Imre: Rádióelektronikai harc korunk háborúiban
Balassa Péter – Boda László – Bolberitz Pál – Vekerdy Tamás: A bizonyság két táblája
Randé Jenő – Sebestyén János: Azok a rádiós évtizedek… / …és azok a rádiós évek
Morvai Katalin (szerk.): Hallótávolság
Simándi Irén: Politika, társadalom, gazdaság a Magyar Rádióban 1945–1948