Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.
Születésnap 1094 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1962
Tagok ajánlása: 12 éves kortól
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Pöttyös könyvek Móra · Aranykürt kiskönyvtár Móra · Szabó Magda Európa · Szabó Magda lányregényei Móra
Enciklopédia 21
Szereplők népszerűség szerint
Illés Bori · Cila · Galambosné · Illés Károly · Illés Stefi · Mikes Jutka · Misi · Sós Tibor · Tibai néni (Pelikán) · Varjas Miklós
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 256
Most olvassa 35
Várólistára tette 272
Kívánságlistára tette 130
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Az Abigél után ez az első Szabó Magda kötet, amit a kezembe vettem. Nagyon tetszett! Elsőre nem hittem volna, hogy Illés Bori története ilyen közel kerül hozzám. A májusi vasárnapon, amikor főszereplőnk betölti tizennegyedik évét, nem éppen pozitív hősként tündököl előttünk. Csak a saját vágyai vezetik, nincs tekintettel semmire és senkire, ő bizony férjhez akar menni! Az Eperjes Benjámin utca lakói mind próbálnak útmutatást adni ennek az álomvilágban élő gyereknek, de ő nem veszi észre a körülötte zajló dolgokat. Egy megrázó esemény kell ahhoz, hogy rájöjjön, vannak fontosabb dolgok is a gyermeki vágyainál. Ráeszmél, kikkel él egy fedél alatt, kik az igazi barátai, mivel tud hasznos tagja lenni egy közösségnek, hogy tud igazán felnőttként viselkedni. Bár a könyv elsősorban az ifjúságnak íródott, azt gondolom ez a történet mindenkinek szól. Nemcsak a gyorsan felnőni vágyó kamaszoknak, hanem azoknak az önérdekvezérelt üzemmódban élő felnőtteknek is, akik csak magukra gondolnak és nincsenek tekintettel másokra. Olvassátok el, megéri!


Szabó Magda jött és tükröt tartott elém. Hisz a Születésnap olvasása közben nem tudtam nem végiggondolni, én hogyan állok olyan örök és változhatatlan értékekkel, mint az önzetlenség, figyelmesség és tiszteletadás a másik felé.
Így a 14 éves Borin keresztül én is bejártam ismét a felnőtté válás hisztivel, nagyképűséggel és önzőséggel kikövezett rögös útját. A racionális, érett énem fejcsóválva figyelte ennek a kislánynak a szánalmas bizonygatását a felnőttséggel kapcsolatban. És mikor már kezdtem megijedni és elunni magam a gyerekes viselkedése miatt, akkor jött a pálfordulás. Bevallom, nem egyszer szorult össze a torkom Bori nehézségei és heroikus küzdelmei olvasása közben, melyeket a tragédia után élt át. Hisz egyik napról a másikra a lapokon keresztül egy hisztis kislányból egy érett és felelősségteljes hölgy bontakozott ki.
A végére nemcsak a kedves és kevésbé kedves mellékszereplőket, hanem a főhősnőnket is a szívembe tudtam zárni, szóval úgy mindenestül az Eperjes Benjamin utcát.♥


Újabb remek történetbe botlottam. Az elején nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog, kifejezetten zavart Bori jelleme, aztán ahogy ő is megváltozott, úgy a véleményem is. Nagyon gyönyörű lányregény, csodálatos volt. A jellemfejlődés, amin talán minden lány keresztül meg, tökéletesen ábrázolt, az olvasó ezáltal sokkal valószerűbbnek érzi az egészet. Imádtam!


„Csak ez a kicsi nem lát meg soha semmit.”
Gyorsan leszögezem miért kapta az egy csillag levonást: a könyvben állandóan az emberbe verődő szocialista/úttörős viselkedésminta erőltetéséért. Dolgozz, serénykedj, tégy a közösségért, s boldog leszel! – harsogják az úttörők, köztük elöl Jutka viszi a pálmát zászlót, de Bori anyukája is ott énekel mögötte ezerrel. Persze nem tehetünk semmit, 62-es megjelenésű a könyv, érthető a dolog.
Bori az elején annyira idegesítő, hogy azt hittem, egy csillagot fog kapni a könyv. Komolyan :-D A csúcs ez volt: „ „Korengedéllyel is férjhez lehet menni – gondolta Bori –, és akkor az embernek nem kell engedelmeskednie senkinek többé, úgy öltözik, ahogy akar, azt a kis háztartást majd csak ellátja…” De jó volna úgy lakni, hogy anya lenn a földszinten, ő meg a harmadikon! Akkor anya egyben vezethetné az ő háztartását is.” Na, itt olyat káromkodtam, hogy csak na (egyébként azon is végig röhögtem, hogy Szilvi barátnője is mennyire a férjhez menésre vágyik és hogy akkor majd utazhat meg vásárolgat, bennem meg az merült fel, hogy aha, kisanyám, de ahhoz pénz is kell, elmész majd dolgozni? :-D)
Aztán mikor már az olvasó tudja, hogy mi lesz Borinak a nyáron megkeresett pénzével, ott el is kezdjük sajnálni, hogy ennyire gyerekes, ennyire naiv és közben ennyire felnőtt akar lenni, pedig ellenkezőleg nagyon-nagyon gyerek még. És – igen – alig várjuk, hogy pofára essen, de úgy istenesen :-D
„Jutka tudta, hogy az élet hosszú-hosszú folyamat, minden órája hozhat váratlan fordulatot, valami meglepetést, és hogy egyszerre kell tervezgetni és dolgozni, mert ha valamelyik kimarad a kettő közül, nem teljes az élet.”
Ez persze meg is történik, ráadásul úgy, hogy csőstül jön a baj, gyakorlatilag minden összeomlik spoiler. Borinak rá kell bizony ébrednie, hogy senki se veszi igazán emberszámba, mivel eddig se mutatott semmi módot arra, hogy kitűnjön. Mondjuk – véleményem szerint – ez a szülők felelőssége is. Én a 80-as évek elején, tíz évesen is félóránként-óránként mentem seperni meg lapátolni a havat a házunk beállójánál és a házunk előtt az utcán, plusz a szomszéd idős néniék előtt is (jaj, most ne mondjátok, hogy Jutka kettő, de aki még emlékszik, hogy milyen csodálatos hóesések voltak a 80-as években és én nagyon szerettem már akkor is a kinti munkákat – inkább, mint a mosogatás – szóval érthető, hogy nem volt semmiség az a plusz tíz perc, ott is elseperni :-D).
„A kislány összefonta az ujjait, leereszkedett egy székre. A felismerés, hogy ő nem számít, hogy ha van, ha nincs, mindegy, mert se haszna, se jelentősége, mély volt és örvényes, mint a folyó.”
Bori jellemének változását picit gyorsnak éreztem, főleg ennek fényében, hogy úgy tűnt, idáig nagyon el volt kényeztetve, ha addig is kellett volna több mindent segítenie (kényszeresen), akkor érthetőbb lett volna a dolog. Érdekes viszont látni, hogyan kezdi felismerni a környezetében élők viselkedését.
„Az én mamám primitív” – hallotta vissza hirtelen saját panaszát. Szilviának sírta el, hogy anyának fogalma sincs arról, mit adnak a moziban, melyik filmrendező hol él, nem ápolja magát, és regényt is alig-alig olvas. (…) A gondolat, hogy anya nem azért nem olvas, vagy jár színházba, mert nem szeretne, hanem, mert túl sok dolga van, és elfárad, mire már minden tennivalójával végzett, úgy megrémítette, mintha hirtelen valaki idegen termett volna előtte, s az arcába kiált valami soha nem érzékelt igazságot.”
Az egyik legszebb vonalnak a Pelikán nénivel kapcsolatos szálat éreztem, a mai világunkban is milyen sokszor vagyunk türelmetlenek az idősekkel szemben, azt gondolva, nincs már „hasznuk”, de az írónő ezzel a nénivel megteremtette annak a lehetőségét, hogy megláthassuk, néha milyen egyszerű dolgok örömet okoznak és ismét életkedvet adnak egy idős embernek. „Pelikán mindig játszani hívta, édességet adott neki, pityergett – sose vette észre mostanáig, hogy Pelikánnak nem a fecsegés hiányzik, hanem a kötelesség.”
Összességében egy nagyon szép történet, sok mondanivalóval, amit picit elnyom a vörös szín néha. A vége fenomenális, jót nevettem, klassz csattanót kapott a történet :-D
„Most, életében először, úgy kell törnie a fejét, mint egy felnőttnek. Nem is mászkálhat el, otthon kell ülnie. Tessék megbízni benne és segíteni neki, akkor majd felébred, és végre igazi ember lesz belőle.”


A könyvbe beírt szöveg alapján 1973 karácsonyára kaptam. Már ahogy ismerem magam, akkor rögtön el is kezdtem olvasni. De kevésre emlékeztem. Most ennyi év után olvasva, egészen másképp érzek mint akkor. spoiler Mennyire meg tud változni Bori! Az önző, minden közösségi munkából magát kihúzó Bori.Egy váratlan baleset, mindent megváltoztat.De a közösséget összetartó erő, csodákra képes. Jó hatással vannak rá, egymásra az őrs tagjai.
Most sem csalódtam az írónőbe. A szereplők gondolatait osztja meg velünk, így tudjuk meg, hogyan éreznek egymás iránt. Morc, mogorva gondokatok mögött, érző lélek lapul, ami a könyv végére ki is lesz mondva.
A nagyobb részt karácsonykor játszódó történet, pont aktuális is volt. Jókor olvastam.


Száz százalékig szabómagdás ez a könyv. Az első sorától az utolsóig imádtam! spoiler
És nagyon jól is esett újra egy ilyen szívmelengető történetet olvasni Szabó Magda kedves szavaival, kellett a lelkemnek az előző melléfogásom után. El is határoztam, hogy jövőre nekiállok újraolvasni az itthon meglévő Szabó Magda könyveimet.
Olvastam valahol egy véleményben, hogy nagyon zavaró ebben a könyvben az úttörő propaganda, aminek talán külön fejezet is van szentelve. Nekem fel se tűnt, annyira csak az emberi részére figyeltem.
off


Amikor Szabó Magda műveit olvasom, úgy érzem , mintha egy tündér varázsport szórna rám. Megszűnik körülöttem tér és idő , kívül reked a jelenvaló világ , és csak ketten vagyunk : a regény és én. A sokadszorra elolvasott történetek ugyanolyan frissek , élményszerűek , mint amikor fiatal olvasóként először találkoztam velük.
Így volt ez most is. Szinte láttam a hatvanas évek budapesti utcáit , az ódon bérházakat , éreztem arcomon a csípős hideget , a kavargó hópelyhek megültek képzeletben a szempillámon.
A varázs élt és hatott , mivel az írónő képes volt azonosulni minden egyes szereplőjével. Szállást kért bennük , belebújt a bőrükbe. Ettől remek ez a nevelődési regény. Finom tapintattal tanítja fiatal olvasóit , megmutatva, hogy mindennek rendelt ideje van. A kamaszkor minden öröme és nyűge a téma , átitatva a kor szellemiségével, elvárásaival,. Hová vezet az , ha nincs türelmünk kivárni ezt az időt , és elébe megyünk az eseményeknek ? Mennyit ér a bajban az összefogás , az önzetlenség ?
Annyi kérdés motoszkál az olvasókban , amennyi a szereplők lelkében.
Mindenre feleletet kapunk Szabó Magda igényes , választékos stílusában.


Valamilyen csoda folytán imádtam ezt is! Most aztán már több Szabó Magda könyvet imádtam, mint amennyi nem tetszett, elbillent a mérleg.
Kezdem azzal, hogy az első száz oldalt úgy, ahogy van, utáltam, a Bori ostobasága miatt. Nem is hittem volna, hogy ezen változtatni lehet, /így jártam Jaime Lannisterrel is/ persze, lehetett. Aztán elkezdtek a szereplők igazi árnyalatokat kapni, és imádtam mindent.
Micsoda jó egy fejlődésregény ez!
Mennyi mindent megvilágított!
De jó volt!


Gimnazista voltam, amikor olvastam ezt a könyvet, és igazán kedvenc lett, az Álarcosbállal együtt. Most újraolvastam – szeptemberben – egy Szabó Magda-kihívás kapcsán. Már fájt a sok komolyan Szabó Magda-könyv, gondoltam, előveszek egy ifjúságit. Tudtam én, hogy ez sem lesz könnyű menet, de azért ez sem volt semmi. Jó volt feleleveníteni az emlékeimet.
Fontos könyv ez is.


Tökéletes ifjúsági regény, amelyen nem fogott az idő vasfoga. Eltelt 60 év, mióta először megjelent, de szerintem ugyanazt a hatást éri el, mint akkoriban, bár nem igazán tartozom már a célközönségéhez, sajnos.
Szabó Magda úgy tudott apró dolgokról is írni, hogy belesajdul az ember szíve…
Örülök, hogy olvashattam!
Népszerű idézetek




Mióta bizonyosan tudom, hogy gyerek vagyok – tűnődött a kislány –, mindenki úgy beszél velem, mint egy felnőttel!
196. oldal




– Ne bőgj! Nem lesz sok örömed bennem. És ha valaha véletlenül elvennélek feleségül, úgy gyere hozzám, hogy te is akartad.
Említett könyvek
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Dániel Anikó: Flóra 76% ·
Összehasonlítás - Janikovszky Éva: Aranyeső 92% ·
Összehasonlítás - L. M. Montgomery: Anne gyermekei a háborúban 94% ·
Összehasonlítás - L. M. Montgomery: Forgószél 89% ·
Összehasonlítás - Louisa M. Alcott: Régimódi lány 88% ·
Összehasonlítás - Louisa May Alcott: Kisasszonyok 87% ·
Összehasonlítás - Laczkó Márta: Nádasdy Orsika ·
Összehasonlítás - Louisa May Alcott: Régimódi kisasszony 87% ·
Összehasonlítás - Eleanor H. Porter: Az élet játéka 93% ·
Összehasonlítás - L. M. Montgomery: Az arany út 91% ·
Összehasonlítás