Örömhozó, ​bánatrontó 88% 111 csillagozás

Szívem pincéjének legeldugodtabb sarkáig megható és megmosolyogtató volt ez a bájos, kedves könyv. Öröm volt olvasni a leveleket, Évuka leveleit, aki egy szegény, szerencsétlen sorsú kismacska, aki analfabéta, és folyton a Gazdára szorul, ha levelet akar írni. Nehéz a sorsa Évukának, ez azonnal „lejön” a levelekből. :-)
Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre a könyvre a könyvtár polcán. Néha annyira belemerültem, hogy hangosan kezdtem olvasni a leveleket Picurnak, a macskámnak. :-) Picur pár percig tűrt, aztán elvonult. :-D

Szabó Magda tényleg mindent megírt. Még a Puszi, Erzsi! -t is. Alighanem Homonnay Gergely is roppant testhezálló feladatnak érezhette a fülszövegírást a jaffás kiadáshoz.

Tesómmal majdnem párhuzamosan olvastuk, egy csendben, jókislány módjára elolvasott levélre jutott két vagy több hangosan, kuncorászva előadott másik. Egészen nyilvánvalóan nem kiadásra íródtak, valószínűleg akad pár belső poén, amit a Bevezető ben nem magyaráz meg a Tasi Géza, meg pár olyan epizód is, aminek a kimenetele nem egészen bizonyos (akkor pontosan hogyan is rendeződött a Piszekandúr dolga, tessék mondani?). Másfelől, ahol a laikus ismerete nem döccen, ott nagyon lehet nevetni, meg bólogatni meg hatódni, mert hát nagy fazon volt ez az Évuka (Éva, Évica), meg a Szobotka Konstantin alezredes is, nem beszélve a kétlábúakról. Ugyanitt: egy fokkal kevésbé érezzük mutánsnak magunkat mi, akik meg szinkronizálni szoktuk a kutyát. Meg a többi kutyát, meg húg macskáját, és egyáltalán, minden ölbe vehető méretű állatot. Nem csodálom, hogy a Néni meg a Bácsi a legrövidebb ficnifecnit is megőrizte.
A kiadó felé viszont tartozom némi homlokránccal és torokköszörüléssel. Merthogy azokat a hézagos epizódokat nem ártott volna némi láb-vagy végjegyzetekkel megtámogatni. Meg ha már teletűzdelte a kötetet Szabó Magda és jószágai különféle képeivel köszönjük, csodásak spoiler , jó lett volna, ha legalább neveket is ír alá, hogy tudjuk, ki kicsoda. Mármint az ebek és macsok közül. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a feladat végrehajtása lehetséges, a Petőfi Irodalmi Múzeum is megoldotta. (Ebből kifolyólag a Szabó Magda-emlékkiállításon lehet valamennyit pótolni a hézagokból.)

Nem csak cicabarátoknak…
https://gaboolvas.blogspot.hu/2017/08/oromhozo-banatronto.html

Tasi Géza rögtön az elején leszögezi ezek a levelek nem kiadásra születtek. Szabó Magda spoiler gondolatai, baráti levelei,szösszenetei. Az ezer arcú Tündérkeresztanyánk új arca. Egy pici szelet a lelkéből.

Ugyan én nem vagyok az a macskás típus, de Évuka hatalmas arc! Bocsánatot kell, hogy kérjek szegény,sanyarú sorú Évukától. Én bizony kinevettelek. Sokszor,hangosan. Kérlek ne haragudj. Tudom spoiler de hogy lehet ezt kibírni röhögés nélkül???
spoiler
vagy
spoiler

Szegény, hátrányos helyzetű, pettyes fenekű, sárga hasú, vízipálmaínyenc kiscica, Évuka!:D Nehéz életed lehetett… ;)

Kedves kis könyvecske. Tényleg az állatok iránti szeretet mutatja, ha valaki a macskájával beszélget (vagy épp a nevében írogat leveleket), és ezt megrögzött állatbolondként jó olvasni. A mellékelt fényképek is nagyon klasszak – bár néhol képalírást elfogadtam volna, hogy melyik cicu kicsoda. A levelek keltezését is hiányoltam, mert olykor nehéz volt követni az idő múlását. De hát ez a legkevesebb.

Viszont… Tasi Géza írja a bevezetőben: „az írónő halála után (…) átadták nekem azokat az összegyűjtött leveleket, amelyeket Szabó Magda írt hozzájuk Évuka nevében.” Sajnos érződik is a stílusán, hogy ezek nem kiadásra szánt irományok, hanem a szomszédok szórakoztatására írt szösszenetek. Irodalmi szempontból megítélni ezért nem lenne fair, erről inkább nem is írok semmit.

Ezek a levelek nem az író Szabó Magdától származnak, hanem a szomszéd Szabó Magdától. Ráadásul nem is az ő fejéből pattannak ki, mert ő csak legépeli mindazt, amit az értelmi szerzők, vagyis a macskái – különösképpen az egyik (a legbutább, legneveletlenebb), Évuka – diktálnak. A levelek rendre a szomszéd lakásban landolnak: Évuka a „Néninek” és a „Bácsinak” címezi őket, nekik panaszolja el, milyen sanyarú sora van odahaza (nem kap ajándékot a Mikulástól, nem fiúzhat, nem támadhat rá a vendégekre stb.). A legmeglepőbb történet a kanapé alá rejtett, kihányt húsdarabkáról szól, ami felkeltette Szabó Magda náluk vendégeskedő, olasz kiadójának figyelmét, és a férfi gyanútlanul felvette a földről az „ártatlan és gyomornedvvel bevont, gusztusos kis húsdarabot”, még mielőtt az írónő kapcsolt volna. :)
Szóval, jópofa levelek ezek: csokorba gyűjtött, egy-két oldalas szösszenetek Szabó Magda és Szobotka Tibor életéről, cica-szemszögből elbeszélve. :)

A kötet végén van néhány sírvers is, az elveszített állatok emlékére: ezek egytől egyig kis remekművek.

Nem volt elvárható ettől a könyvtől a Szabó Magda műveire jellemző színvonal, hiszen a levélkék nem kiadásra voltak szánva, kedves szomszédainak írta legtöbbjüket cicája nevében. Nem tudom, én Tasi Géza helyében kiadtam volna őket? Valószínű nem.
De ugyanakkor jómagam is annyira ki voltam éhezve kedvenc írónőm új műveire, amiket már nem írhatott meg… rohantam is annak idején megvenni azonnal ezt a posztumusz könyvét.
Mindenesetre a könyv annyira Szabó Magdás így is, amennyire lehet – kifejezetten szerettem benne az írónőt és kedvenceit ábrázoló szeretetteli képeket is.

Eldöntöttem, lesz egyszer nekem egy kiscicám, akit Évukának fogok elnevezni, annyira megszerettem ezt a kis bolondot :) Addig is jó lenne, ha a szomszédba költözne egy hasonlóan jó fej házaspár, hasonlóan jó fej macskával, aki írogatna nekem mindenféle mókás dolgot, tudósítana az aktuális fejleményekről és kipanaszkodná magát, ha szörnyen igazságtalanul bánnak vele. Nagyon szerethető könyv volt a rajzokkal, és a fényképekkel együtt, amik bemutatták a Szabó Magda körüli állatseregletet, és azt a kölcsönös szeretetet, amiben mindvégig együtt éltek.

Szabó Magdáék sokszor voltak távol, ilyenkor a szomszédban lakó házaspár viselte gondját Évukának, a macskának. Az évek során nemcsak a két család között alakult ki szoros barátság, hamarosan a szőrgombóc famíliája pótszülőkkel is bővült. Magda a saját eszközét használva köszöni meg az odaadó gondoskodást: leveleket ír a cicus nevében. Ezek a szösszenetek bájosak, mulatságosak, árad belőlük a hála, a szeretet, és emellett zseniálisan tükrözik a macskamagatartást. Nincs olyan állatbarát, akit ne mosolyogtatnának meg ezek a levelek.
A posztumusz kötet vegyes fogadtatásban részesült. Nem azért pihent a fiókban, mert az írások végül nem kapták meg végleges formájukat, vagy az írónő kevésnek találta őket a megjelentetéshez, vagy egyéb okból kifolyólag, amiért a szerzők nem adják ki egyes műveiket életük folyamán. Egyszerűen csak nem Magda fiókjában voltak, hanem a szomszédéban, akinek a szórakoztatására íródtak. Ezért is van az, hogy nehéz irodalmi szempontból értékelni a kötetet, amit nem a nagyközönségnek szántak.
Jómagam nagyon örülök, hogy rátaláltam a könyvecskére, mert így egy macska szemszögéből is betekintést nyerhettem Szabó Magdáék életébe. Mellesleg én úgy vélem, hogy megállja a helyét a polcokon. Magdának ismét jár a csillagos ötös, nálam ugyanis kreativitásból, jószándékból és felvidításból kitűnőre vizsgázott.