Ókút 283 csillagozás

Szabó Magda: Ókút Szabó Magda: Ókút Szabó Magda: Ókút Szabó Magda: Ókút Szabó Magda: Ókút Szabó Magda: Ókút Szabó Magda: Ókút

Hajdani ​házunk udvarán számtalan apró kavics tarkállott egy sarokban. Ha esett, felfénylettek a kövecskék, amelyek mi mások lehettek volna, mint drágakövek, mentem volna minden zivatar után kincset gyűjteni, csakhogy tilos volt. Apám, anyám elmondta, a kert kavicsos sarkában valamikor ókút volt, amelyet réges-rég betemettek már, mégsem szabad megközelíteni, mert az ókutak álnokok, a föld bármikor megnyílhat a ráhágó alatt, s már zuhan is: behörpöli a mélység. Nehéz fogadalom volt, de álltam, megígértem, hogy kerülöm a sarkot. Én nem rettegtem az ókúttól, hanem vágytam belé, azt gondoltam, csodálatosabb élmény aligha lehet a lassú süllyedésnél, a látható kutak varázsa is vonzott, hát még az ilyen láthatatlané, amelynek bármi lehet a fenekén. Bármi, esetleg önmagam, én állok odalenn, a törpekirály aranyrudat kalapál, én meg ránevetek saját magamra. Persze nem szegtem meg a szavamat, mintha már akkor tudtam volna, amit csak mostanában értek meg, hogy az én szüleim egész életükben… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1970

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szabó Magda-életmű

>!
Jaffa, Budapest, 2016
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155609060
>!
Jaffa, Budapest, 2016
276 oldal · ISBN: 9786155715440
>!
Európa, Budapest, 2014
252 oldal · ISBN: 9789630795975

7 további kiadás


Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Jablonczay Lenke · Szabó Elek · Wilhelm Busch

Helyszínek népszerűség szerint

Debrecen · Debrecen, Szent Anna utca · gyógyszertár · Tihany


Kedvencelte 40

Most olvassa 33

Várólistára tette 96

Kívánságlistára tette 56


Kiemelt értékelések

>!
DaTa P
Szabó Magda: Ókút

Vakuemlékről beszélünk, mikor egy fontos, különösen meglepő vagy érzelmileg megrázó esemény kapcsán egészen pontosan vissza tudunk emlékezni, mit csináltunk akkor a hír hallatán. Ha szeptember tizenegyedikét említed meg például valakinek, nagy valószínűség szerint meglepően pontosan el fogja tudni mondani, hol és hogyan hallotta, látta a hírt.

Ilyen vakuemlék nekem 2007 november 19., Szabó Magda halála. Most is magam előtt látom az első budapesti albérletünket, ahol laktunk akkor a párommal, látom a ruhát, amiben vagyok, érzem az illatot a szobában, látom, ahogyan félig fekszünk az ágyban, pizzás dobozzal előttünk és a tévét bámuljuk, mikor megszakították az adást és rendkívüli hírként bemondták a halálát. Látom magam, ahogy reszketek és a könnyem folyik, hallom magam, ahogy összegörnyedve felnyögök, látom a párom ijedtségét, a rémületet az arcán. Ő akkor már tudta, mit jelent nekem Szabó Magda. Ismert már annyira.

Keservesen zokogtam. Gyászoltam őt, gyászoltam a magyar nyelvet, gyászoltam a nagybetűs irodalmat és gyászoltam magamat, mert úgy éreztem, engem itt most galádul megloptak. Meglopott az élet, meglopott a sors. Mert ő megígérte, hogy megírja a Für Elise folytatását! És akkor rádöbbentem, azt én már sosem olvashatom.

Huszonöt Szabó Magda kötetet olvastam eddigi életemben, Ő és Márai nekem mindaz, amit igazi, tiszta, szent irodalomnak tekintek. Ő és Márai a fényesség, a megtestesítői annak a művészetnek, ami értelmet, ami szépséget ad ennek az életnek. Amiért valóban érdemes élni.

Huszonöt könyve közül vagy egy tucat az, amit bármikor, bármilyen élethelyzetben, bárhol, bármilyen körülmények között ugyanolyan lelkesedéssel újraolvasok, mint mikor először vettem kézbe. Az őz, A Danaida, A régimódi, Az ajtó, A Für Elise, A Pilátus, A disznótor, A pillanat, A freskó, A Katalin utca, vagy a Mózes. Na meg az Ókút. Amit most újraolvastam. Negyedjére.

Az első fejezetet végigbőgtem, ezen különösebben nem lepődtem meg, 10 éve, mióta ő elment, bárhol meghallom a hangját, bárhol meglátom a képét, bárhol látok beszélgetést vele, nagy valószínűség szerint megrendülten meredek magam elé és jó eséllyel megindulnak a könnyeim is. És olvashatok én tőle bármikor bármit, az nekem a fejemben az ő hangján szól. Az ő öregkori hangján.

Megszólalt hát itt Magda és elkezdte mesélni nekem a gyermekkorát. Újra. És egyetlen pillanat alatt ott termett előttem Szabó Elek, Jablonczay Lenke és a kis Dolna, Debrecen, a Nagytemplom, a szülőház, az ókút. A család. A család, ahol mindenki rendszeresen olvasott (…), szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal.

A ház, ahol nemcsak olyan helyen voltak könyvek, ahol az olvasmányokat logikusan tárolni szokták, de a varrógépen, a konyhaasztalon, a fürdőszoba szennyesládáján, az éjjeliszekrényeken, az evőeszközök között, esetleg az előszobafal fogas részén vagy a mérleg rézserpenyőjében.

Ahol mindenki folyton olvasott, de úgy, hogy közben vitatkozott az íróval.

Magda felismerése, hogy két író házasságából születtem, akik tragédiája nem az volt, hogy boldogtalannak érezték magukat, amiért nem szentelhették egész életüket a művészeteknek, hanem, hogy nem nem ismerték fel valódi hivatásukat, s ha olykor mégis, csak legyintettek, meg se próbáltak utat változtatni.

És az egyik legmegrázóbb mondat, amit magyar író valaha leírt, Szabó Magda anyjának utolsó szavai lányához halálos ágyán, annyi titkom van.

Különös család volt ez, különös sorsok, különös életek. Élt abban a háztartásban minden. Élt a szék, az asztal, az ajtó, mindennek neve volt, minden beszélt, minden mesélt. Itt karácsonykor megajándékozták nem csak egymást meg a macskát, de még a hóembert is! Állatbolondok voltak mind, olyan család, ahol Szabó Elek és a lánya, ha vendégségbe mennek, titokban, lopva leszedik a légypapírba ragadt legyet. Mert hát mocskos meg betegséget terjeszt, nem való a házba. Na de mégiscsak kínozni őt ott a légypapíron? Az nem járja! Olyan család volt ez, ahol az apa, ha vendégeket vártak, eltekerte a falióra mutatóját, ezzel is zavarba hozva a látogatót, azt remélve, így hamarabb hazamegy tőlük. Olyan család volt ez, ahol a fantázia valóságosabb volt a hétköznapoknál. Sokkal valóságosabb. Ahol teljesen magától értetődött, hogy a szülők Tihanyt adják Magdolnának ajándékba. Na nem egy utazást oda. Nem ám! Magát Tihanyt.

Ez hülye, mondta rájuk sokszor a külvilág. De mit számított ez akkor? De mit számít ez akár ma is? Mikor ott voltak ők hárman egymásnak, mikor ott volt a színház, Shakespeare és az operettek, a számtalan regény meg a rengeteg vers, amiről olyan hamar megtanulta a csöpp Magdolna, hogy verset olvasni boldogság, és semmit nem von le sem élményemből, sem az átéltek irtózatos, széthasogató gyönyörűségéből, hogy nem értem voltaképpen, mi történik a költeményben, hogy úgy lettem rabja a soroknak, hogy végeredményben nem is tudom, mi tepert le.

Ott volt még megannyi mellékszereplő Debrecenből, főleg az utcából, ott voltak rokonok, mindkét ágról és ott volt a barát, Agancsos és az ő kettejük különleges fantáziavilága a férjeikkel. És ott volt Szabó Magda visszaemlékezése élete első, gyerekkorában született regényére is. Hadd haljon éhen – suttogta könyörögve szüleinek első regénye főhőséről, mikor azok másféle befejezést akartak kicsikarni belőle. Jó, haljon, hagyták azok rá.

Ezt a könyvet soha nem fogom megunni. Szabó Magda gyerekkoráról szóló meséit végtelenségig tudnám hallgatni. És többek közt azért is reménykedem abban, hogy valóban létezik Mennyország, hogy akkor majd egyszer én odaülhessek mellé egy felhő szélére, és hogy akkor ő meséljen ott tovább nekem. Meséljen az Ókútról megint. És főleg mesélje el a Für Elise lezárását odafent. Mert azt megígérte.

13 hozzászólás
>!
gabiica P
Szabó Magda: Ókút

Igazán rá kell hangolódni Szabó Magdára ahhoz, hogy szeresd ezt a történetet, ugyanis tényleg a saját életét, saját fiatalkorát meséli el. Nekem azt hiszem, sikerült. Tetszett, hogy jobban megismerhettem.
Jó volt olvasni arról, hogy élte meg a gyermekkorát, milyen hatással volt rá a művészet, milyen hamar az életébe került az irodalom. Élveztem.

>!
olvasóbarát P
Szabó Magda: Ókút

„Annyira szerettem a szavakat, hogy számomra a rímes sorok jelentették azt, amit másnak a zene élménye.”
Ez a kötet eddig valahogyan kimarad számomra az írónő életművéből. Pedig igazán alapmű, ő gyakran írt a saját családjáról, környezetéről, tökéletes odafigyeléssel. Ebben a kötetben a gyermek Szabó Magda szólal meg visszaemlékezésként azokra az időkre, amikor igazán különleges szüleivel, rokonaival élt és felkészült arra az életre, a hivatásra, amit olyan tökéletesen művelt felnőttként. Szülőként olvasva felmerült bennem, hogy mennyi félreértés, csalódás, bántás adódik még egy ennyire figyelmes, jó szándékú szülőpár mellett is egy kicsi gyerek életében, aki időnként nem ért meg, vagy félreért dolgokat. Nyomon követhető, ahogyan a mesék, versek, a szülők által kitalált történetek, majd az olvasmányélmények hatására fokozatosan kialakul az író személyisége, felvérteződik választott hívatása fontos kellékeivel és a kötet végére megszületik a nagy mű, az első regény.

>!
eme P
Szabó Magda: Ókút

Szabó Magdát olvasva az ember óhatatlanul ókutak veszélyes talajára téved – nemcsak az elbeszélő, de saját udvarán rejlő, valaha volt kutak rejtélyes területeire is. De ugyanolyan erővel vonzzák a csillogó és mattabb, ám rendkívül érdekes kavicsok, mint a kis Dolnát – ellenállhatatlanul. És játszunk a kavicsokkal, a múlt, a sötét mélység emlékeivel, álnok ókutak veszélyeivel, behörpintő erejével, mesevilágok csillogó varázsával. Nemcsak olvasunk, hanem elmélázunk, emlékezünk, kérdezünk, megmozgatja elménk-lelkünk.
Az Ókút a gyerekkor regénye, meg egyben a család és a Város regénye is. Azé a miliőé, amelyben a kis Dolna rácsodálkozik a rendkívül összetett, a kezdetekben egységesnek tűnő életre. Az eszmélés legelső idejétől követjük nyomon a kis Magdolna gyerekkorát, amint az a felnőtt író gondos, figyelmes tekintete alatt kirajzolódik, ahogy az elemző logikának, a magyarázatok és összefüggések iránti igénynek engedelmeskedve tárja fel apróbb vagy nagyobb titkait.
Egy hivatásos és amatőr írókkal tele családba beleszületve szinte törvényszerű volt az írás, a betű felé való fordulás. Az elbeszélő már a kezdetektől, kavicsot kavics mellé helyezve rakja ki a majdani út legelső szakaszát, az íróvá válás magjaitól ezek kicsírázásáig. Emléket állít a szülőknek, a hétköznapi családoktól annyira különböző, belterjes életnek, amely gyerekkorát meghatározta. Szinte szó szerint élővé varázsolja a két szülő alakját, a fantázia és fikció által átitatott valóságot, amely körüllengte a családot, és amely örök kívülállóvá tette őket – egy mesevilág mindig nevető, panaszt nem ismerő, a káromkodást is csak a művészet kedvéért gyakorló lakóivá, akik hihetetlenül sokrétűnek láttatják a létet, és életet lehellnek minden létezőbe, legyen az akár „csak” a fantázia szülötte is.
Csodálatos az a világ, amelyet Szabó Magda elénk tár, csodálatosak az emberek, akiket végtelen szeretettel, a megértés, megismerés vágyával rajzol meg, és akiknek titkai még évek után is izgatják. Megható, ahogy az egymáshoz fűződő viszonyukról beszél, egymás féltéséről, az emberi kapcsolatokról, azok paradoxonait is beleértve.
A regény a család, az apa és anya alakjával indítva, bejárja a kis Dolna világának minden fontos mérföldkövét. Az elbeszélő, megpróbálva megragadni, ugyanakkor elemezni is a kisgyerek gondolat- és érzésvilágát, amolyan kettős nézőpontból mutatja be az olvasónak a valaha volt Debrecent, a maga jellegzetes, meghatározó épületeivel, intézményeivel, emlékezetes figuráival, eseményeivel, kulturális, történelmi hozadékaival, melyek döntően befolyásolják Dolna fejlődését. És lassan kialakul az önarckép, számba vevődnek a szenvedélyek, a színház csodája (ami csak folytatja az otthoniét), a hittel*, a léttel és a halállal való szembenézés első lépései, az idő bonyolult problémája, a szó, az olvasás és a fantázia hatalma, amely segítségével Agancsossal, az első legjobb barátnővel együtt játsszva, majd saját útra térve világok teremtése kezdődött meg… Valahol beteljesítve azt, ami a szülők életében inkább lehetőség maradt, még akkor is, ha mindketten vérbeli írók és mesélők voltak.
Nem tökéletes világ és nem tökéletes élet az, amelyről Szabó Magda mesél, a családtörténet is tele sebekkel, sérülésekkel, hiányokkal és kompenzálási kísérletekkel. Mégis sikerül meggyőznie minket arról, hogy mindenek ellenére minden megvan, mert ami hiányzik, azt megírjuk, elmeséljük.
Tihanyt ajándékozunk egymásnak.
Játszunk a csillogó kavicsokkal a csalogató ókutak fölött.

„Hol van a tenger, Dolna?” (…) „Hol van a tenger? Ahol hiszed…”

* A vallással, hittel kapcsolatos részek számomra külön csemegét jelentettek, legyen szó a gyerek ad literam értelmezéseiről, a vallás szimbolikájával való ismerkedésről, az anya lelki üdvéért való aggódásról, a karácsony sajátos családi értelmezéséről vagy a a gályarab ősapa sosem látott, de ezerszer idézett alakjáról. Remek humorral és öniróniával közelít a szerző a témához.

>!
csgabi MP
Szabó Magda: Ókút

Nagyon illett a könyvhöz Ónodi Eszter hangja. A színésznő zseniálisan adta vissza Szabó Magda életének papírra vetett eseményeit. Először regényt akartam itt írni, de hát ez nem regény volt. Visszaemlékezés, mondhatni tematika szerint. Tetszett a líraiság, ami körbelengte az egészet, bármilyen is volt az adott rész. Mintha valóban egy idős valaki visszaemlékezéseit olvasnám.

Úgy érzem, ennek a könyvnek az olvasása közben értettem meg, miért nem szeretem Szabó Magdát, az embert. Miért taszít a személye. Ez butaság, persze, hiszen nem ismerem-ismertem őt, de amikor életemben először láttam fényképet róla, nem kedveltem. Zseniális író, fantasztikusak a könyvei, de most már tudom (azt hiszem, tudom), ellenszenvem a gyermekkorában keresendő.
Mert ez nem normális, ahogyan ők életek (ha csak a fele igaz annak, amiket leírt), és ahogyan nevelték a gyereket.
A könyvben sok volt a humor, sokszor mosolyogtam a történeteken; és mégis folyton az járt a fejemben, hogy milyen ember lesz egy olyan gyerekből, aki így nő fel.

Az ókút az emlékek kútja, és nem csak szépet látunk, ha belenézünk. Szabó Magda szerencsés, hogy sok szép emléke volt, és bátran bele tudott nézni.

>!
Sárhelyi_Erika I
Szabó Magda: Ókút

Ez egy csoda! Könnyes-mosolygós, édes, szeretnivaló könyv. Emlékszem, egyszer kb. félig elolvastam Müller Péter Szeretetkönyvét. Aztán elegem lett coelhos álbölcseskedéséből, a köldöknézős „megmondom a tutit”-ból (elnézést a rajongóktól), és falhoz vágtam. Valószínűleg azóta keresem az igazi szeretetkönyvet. A nem megmondósat, nem okoskodósat, hanem az életszagú, valódi, kézzelfogható, emberbőrbe varrt szeretetről szólót.
Szabó Magda úgy tudja átadni a gyermekkorából/tól beleivódott szeretetet, amit a családja jelentett számára, hogy nem rágja a szádba, hogy mi is ez az egész, nem akarja megmagyarázni, hogy így kell vagy úgy kell odaadni magad a szeretteidnek, hanem végtelen természetességgel mesél, anekdotázik; mégsem hatásvadász, nem poént gyárt, hanem kacagtat, nem drámát ír, hanem az életet. Torokszorító és felemelő, vicces és bölcs írás, ami irigylésre-, ugyanakkor tiszteletreméltó, példaértékű, mégsem kérkedő életet tár elénk. Minden sorát imádtam, újabb kedvenc került a kiválasztottak közé :)

>!
robinson P
Szabó Magda: Ókút

A szeretett gyermek emlékezése a gyermekkora biztonságára, azok szereplőire. Szép történet, bájos és varázslatos sorai egy régmúlt világot idéznek meg. Varázsa van.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/05/okut.html

>!
cippo IP
Szabó Magda: Ókút

Ó, hát hiszen Szabó Magda a mi saját, különbejáratú, fékevesztett fantáziájú Anne Shirleynk.

7 hozzászólás
>!
TheEArt P
Szabó Magda: Ókút

Veleményem szerint nem mindegy milyen élethelyzetben vagy életszakaszban olvasunk Szabó Magdától. Ettől függ talán , hogy milyen mondanivalót szűrünk le egy olvasott könyvéből. Engem pár hónapja kezdett el hívogatni, most megadtam magam és cseppet sem bántam meg.
Mert olvashattam egy családról, kinek egymás iránti , mélységesen ragszkodó szeretete már nem is evilági méreteket öltött, csakis egymás társaságában érezték jól és biztonságban magukat. Ha együtt voltak, nem kellett megmagyarázniuk a különleges , kitalált szavaikat, a gondolataikat, tetteiket és a szabad elvű gyereknevelési módszereiket sem , amiről mások úgy gondolták , hogy ilyen “hülye “ családban felnőtt gyerek nem lesz más ,csakis haramia.
Ők játszották az életüket amiben a kis Dolna is tevékenyen részt vett, számukra ez a közeg és létforma volt a természetes, a fantáziátlan és földhözragadt emberek társaságát messzire kerülték.
Számomra felfoghatatlan , de a kivételes családjáról olvasva teljesen érthető, hogy maradt meg élete delén ennyi emléke, ennyi átélt érzése egészen kislány kora óta.
Nyíladozó gyermek- elméje rengeteg tévedésre adott okot, ezáltal roppant mulatságos történetekbe engedett bepillantást. A könyv háromnegyed részén így kacagtam könnyesre magam, az írónő humora frappáns, gunyoros és lesből támad.Írói zsenialitásának hála mindezt úgy érzékeltem, mintha ott ülnék velük a szobában, vagy sétálnék a társaságukban Debrecen utcáin, ismerném én is Goldfrász kisasszonyt vagy Házinénit és a többi jellegzetes személyt a környéken… egy cseppet sem kívülállóként.
Azt hiszem ez jelent valamit. Ragyogó élményekben részesültem. Olvassátok , mert ezt a könyvet mindenki magáévá tudja tenni. Ki így, ki úgy. Mindenkinek mást rejt az Ókút mélye.

>!
cseri P
Szabó Magda: Ókút

De jó volt! Egyszer már elkezdtem olvasni, akkor félbehagytam, nem tetszett, nem erre számítottam, de most… jó, hát nyilván kell ehhez, hogy az ember nagyon szeresse Szabó Magdát, mert ez tényleg csak róla szól, meg persze a szüleiről. Nagyon érdekes család voltak, az biztos. Én nagyon szerettem most ezt a könyvet.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Véda MP

Mindenki rendszeresen olvasott nálunk, szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal.

199. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
>!
Sárhelyi_Erika I

(…) a mi házunkban nemcsak olyan helyen voltak könyvek, ahol az olvasmányokat logikusan tárolni szokták, de a varrógépen, a konyhaasztalon, a fürdőszoba szennyesládáján, az éjjeliszekrényeken, az evőeszközök között, esetleg az előszobafal fogas részén vagy a mérleg rézserpenyőjében.

191. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
1 hozzászólás
>!
Miamona

Micsoda két mesebeli nádszál volt az én apám meg anyám, csak akkor hajladoztak, ha szilárd volt a talaj, ha nem fújt a szél, s a rengő talajon, katasztrófák és valóságos veszedelmek időszakaiban úgy álltak, olyan rendíthetetlenül, mint a hegyek.

112-113. oldal (Európa, 2008)

5 hozzászólás
>!
gesztenye

Rajongtam a szüleimért, s mivel már annyit felfogtam, hogy létem valami módon nekik köszönhető, rendkívül hálás voltam nekik azért, hogy élhetek. Boldogított a tudat, hogy megszülettem, minden reggel új elragadtatással ébredtem amiatt, hogy ismét eljött az új nap, s az mindent hozhat, bármit, többnyire örömet, s ha véletlenül valami nem jót, ott áll mellettem-mögöttem a két különös varázsló, és elbűvöli a rosszat, hogy ne tudjon hozzám érni. Külön világunk, mint egy buborék, szállt-lebegett a realitás felett, s ebből a buboréklétből nevettem ki másokra.

171. oldal

>!
Miamona

Anyámról, mikor még nem tudtam, hogy író, azt gondoltam, tündér, akit valami varázslat emberré változtatott.

16. oldal (Európa, 2008)

>!
lalalac

Megadtam magam feltétlenül, örökre, meg se próbálva eligazodni a rejtelmek között, megtanulva esztétikám legfontosabb törvényét, hogy nem szabad agyonelemezni az alkotást, hogy megölöm, ha szerteboncolom. Kell, hogy egy ponton, egy bizonyos ponton ne csak a munkatársa, de áldozata is legyek az alkotónak, hogy eldőljek előtte, mert eltalált, és úgy pusztuljak bele az általa kapott élménybe, hogy ne is sejtsem egész világosan, mi hát a fegyvere.

194. oldal

>!
Véda MP

Este van, jön az álom, semmivel sem reálisabb vagy irreálisabb, mint az ébrenlét.

4 hozzászólás
>!
Tigrincs P

Loholtam hát, ahogy megláttam, ahogy utasítottak, bár nem látszott a szatír félelmetesnek, és úgy gondoltam, valamit csak kell csinálnia, nem tehet róla, hogy éppen szatír lett, ha egyszer nem kapott más állást, hát miből éljen. (…) A szatír elől utasításra menekültem, a prelátustól azért, mert valóban féltem tőle, nem értette szegény, miért futok, ha egyedül vagyok, kiabált utánam, csalt, kis eretneknek nevezett, és nagyokat nevetve mondta, menjek csak oda, tudja ő az apámtól, hogy szeretem a cukrot, ad ő nekem, csak menjek. Hogyne, még cukor is, azt lesheti! És még a szatírral ijesztgettek, aki soha életében nem ajánlott nekem még csak egy szem bonbont sem, s aki egyáltalán csak egyszer szólt hozzám, akkor is nagyon tisztelettudóan azt érdeklődte meg, milyen vagyok, ha pucér vagyok, ami elvégre nem olyan nagy dolog, hogy ne lehetne megkérdezni.

57. oldal

3 hozzászólás
>!
Enola87

Folyton olvasott, de úgy, hogy közben vitatkozott az íróval.

28. oldal

>!
Sárhelyi_Erika I

Ha valaki visszagondol saját gyerekkori játékaira, emlékezhetik, mennyire lényegtelen bármilyen külsőséggel terhelni a fantáziát, a felfordított és égnek álló lábú asztal felső lapjára ülve igazán csak az eszement nem látja meg a viharzó tengert, mely odalent ringatózik.

214. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Móricz Zsigmond: Pillangó / Árvácska
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Paula Mclain: A párizsi feleség
Passuth László: Kutatóárok
Bakóczy Sára: A város és a rózsa
Jeannette Walls: Az üvegpalota
Vámos Miklós: Apák könyve
Tar Sándor: Szürke galamb
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
D. Kovács Zsolt: Azt mondta, ne nyissam ki!