Mondják ​meg Zsófikának 92% 810 csillagozás

Szabó Magda 14 évig tanított magyar szakos tanárként. spoiler A gyerekek között, a gyerekről szerzett tapasztalatait foglalta össze ebben a csak a gyerekek számára írta, mert meglátása szerint a gyerekek úgy is sokkal többet tudnak annál, amit a felnőttek hisznek . Hanem “iskolai testamentumot” készített úgy a szülőknek, mint a tanítóknak.
Tehát Zsófikát tulajdonképpen a felnőtteknek írta. És – ahogy ő mondta -“kétlaki “ könyv lett belőle. Felnőttek is és gyerekek is olvassák.
Elképesztő tudással mutatta be a nehéz gyerekkort és a kamaszkort. Annyira tudta, hogy a gyerekeknek írt könyvhöz speciális fantázia, speciális kifejezési eszköz és speciális érdeklődés kell. Meglátása szerint a gyerekeknek sokkal igényesebben kell a könyvet megírni, mert fontos,hogy mindig épüljön bennük valami .
Könyvei témáját nagy körültekintéssel választotta meg. Mindig arról írt, amiről úgy itélte meg, hogy másoknak is fontos odafigyelnie. Itt az építő szeretet és segíteni akarás a központi téma. A szülő- gyerek viszonyról, a szülő – tanár – gyerek létfontosságú kapcsolatáról, a felnőtté válásról, a gyászról szólt. Megindító történet egy kislány jellemfejlődéséről.
A könyv különleges szerkezetű. Viszonylag kevés benne a párbeszéd. A szereplők jellemzően inkább magukban gondolkoznak. Ezeket a gondolatokat írja le Szabó Magda.
Tetszett, hogy az írónő több szemszögből is megmutatta a kislányt. Láttam Zsófikát az anya -szerintem – felháborítóan téves szemszögéből, láttam a tanítónő oldaláról, akinek nagyon fontos a kislány tanítása mellett annak lelki világa is. De láttam Pongrácz mogorva szívét is felolvadni Zsófika megismerése által.
A Zsófika csodaszép lélekrajz, egy többször olvasandó tanmese. Mindenkinek. ✿

Sajnálom, de nekem ez most nem igazán tetszett, de ez nem a könyv hibája, hiszen nincs vele semmi baj. Gondolom azért nem nyerte el a tetszésemet, mivel ez a kötelezőm, és emiatt máshogy éltem át az egészet.
VISZONT!
Megtanítja az olvasót arra, hogy ne csupán a külső alapján ítéljünk, mivel egyes embereket csak hosszabb idő után tudunk csak megismerni, és felfedezni pozitív tulajdonságaikat.
Örülök, hogy több, mint 2 hónap olvasás után sikerült végre befejeznem. Azt hiszem, rosszkor olvastam rossz időben. Vagy talán még nem vagyok elég érett ehhez.
Ez volt első könyvem Szabó Magdától, remélem, nem az utolsó. Szeretnék még tőle olvasni, de azt hiszem most egy kicsit várok ezzel. :)
Talán pár év múlva újra kézbeveszem, és talán akkor élvezni fogom, jobban megértem.
Mindenestre nem pontozom le, hisz ahogy az előbb írtam, a könyvvel nincs baj. :)

„(…) bizony van olyan betegség, amely nem múlik el, van olyan is, ami nem gyógyítható, gyors, alattomos, és elnémítja az embert, mielőtt befejezhetne egy mondatot.”

„Úgy látszik, ha egy kisgyerek árván marad, annak apja lesz az egész világ.”

„Hogy lehet a gyerekek sorsát megoldani, mikor az ő életük a felnőttek életének a függvénye?”

Hát imádtam ezt is!
Kb 100 oldal után letettem egyszer ugyan, mert Zsófikát spoiler kislánynak gondoltam, de aztán adtam neki egy újabb esélyt, és hát megérte nagyon!
Nagyon tetszett az, hogy belső monológok, gondolatok is helyet kaptak, sok minden más megvilágításba került, mint nélküle lehetett volna. Talán ez azért tetszett annyira, mert a napi életben ezeket nem hallani, és így rohanunk el minden, és mindenki mellett. Gondolom Szabó Márta neve nem véletlenül hasonlít kísértetiesen…
Egyébként az egyetlen normális gondolkodásúnak Nagy Gábort tartottam.

Ebben a könyvben az olvasó tud mindent, míg a szereplők nem látják az összefüggéseket:)).

Zsófika, ahogy a neve is jelenti egy nagyon bölcs kislány felnőtt problémákkal, ígéreteit megtartja, sose hazudik, mindenkinek jót akar. S a félénkségével okozza a legtöbb bajt magának.
Nehezen indultam bele az olvasásba, de igazán tetszett, az ahogy a szereplőket megismerhettük, könnyen követhetőek voltak a történések. Az idős Pongrácz megnyilvánulasai számomra a leghitelesebbek voltak (minden könyvben találkozunk olyan szereplőkkel, akik nem értelmiségiek, más közegbe tartoznak, ahol a nyelvhasználat is másabb, de nem érződik annyira a határ a személyek között. Lehet csak azért, mert nincs is határ), néhol a saját falumbeli idősebb bácsikat hallottam, ahogy beszélnek.
Kifejezetten jók voltak a jellemfejlődések, szerintem ez alól egy főszereplő sem maradt ki.

Biztos veszek még a kezembe Szabó Magda könyvet! :)

Könnyekkel tisztelgek a 100 éve született Szabó Magda nagysága előtt. Megint, pedig azt hittem én leszek az utolsó ember, aki tőle olvasni fog, anyukám, nagymamám írója, régi megsárgult lapokon unalmas leányregények alkotója. Egyik legnagyobb félrenézésem volt amikor a patináját rozsdának véltem. Szerencsére vasárnap van és a szemeimet nem látja holnapig idegen. Magda első regényével megmutatta minden tud a stilisztikáról, ismeri az emberek helyesírási hibáit és lelkük gyengeségét. Egyszerűen nem tudtam betelni a fogalmazás különböző árnyalatainak sokszínű kavalkádjával, portás bácsitól az igazgató úrig.
Ez a könyv a tartalmát félretéve (pedig nem szabadna) már formájában is bravúrosan magyar, lefordíthatatlanul a miénk, és kortalanul ragyogó.

Minden egyes könyv után egyre jobban szeretem Szabó Magdát. Csodálatosan ír, a könyveinek mindig van valami mondanivalója.
Zsófika karaktere eleinte nem tetszett, de ahogy a saját jelleme is fejlődött, úgy ismertem még in egyre jobban a történet előrehaladtával, és rájöttem, hogy mennyire jó karakter is ő. Fejlődik, ráismer a hibáira, közelebb enged magához embereket. A gyermeki lélek rejtelmei sokak számára nehezen érthetőek, de ez a könyv segít kicsit megérteni, mit miért tehet egy gyermek. Csodálatos volt!

Zsófikának most születik a lelke. Az egyetlen ember, aki erre oda tudott figyelni, aki elfogadta és megértette őt, az édesapa, akit azonban a kislány hirtelen elveszít. Azt is csak apa tudta, hogy Zsófikának jelleme van. Egy kissé suta-butácskának tűnő, ám inkább csak átlagos, közepes gyerek, aki azonban épp most, az olvasó előtt formálódik, fejlődik lépésről lépésre. Miközben azt kutatja, keresi, mi lehetett apja utolsó üzenete számára, érző és együttérző, aranyos kis csodabogár lénye megnyitja a szíveket. spoiler Csatlakozom azokhoz, akik szerint minden tanár (és szülő) kötelező olvasmányává kellene tenni ezt a könyvet, elsősorban azért, mert megtanít odafigyelni, másra és másként figyelni. Elszakadni egy picit a szabálytól, a normáktól és elvárásoktól, és felfedezni a mindenkiben ott rejlő egyediséget és értéket.
Kétségtelen, hogy az eddig olvasott Szabó Magda-regényekhez vizonyítva a karakterábrázolás sematikusabb, a szereplők kiszámíthatóak, kevésbé sokdimenziósak, a történet is, bár mértéket tartva, óvatosan adagolva, eléggé didaktikusra sikeredett. Ráadásul a félreértésekből és kusza szituációkból is talán túl sok volt benne. Ami viszont számomra helyrebillentette a mérleg nyelvét, az a fel-felsejlő, finoman vázolt történelmi-társadalmi háttér, ami többrétegűvé teszi a látszólag kamaszregényt. Pongrácz, de elsősorban Dóra alakjával, sorsával az árvaság egy másik dimenziójával is találkozunk. Az elmélet és gyakrolat közti diszkrepanciára való reflektálás mintha a gyereknevelés területéről politikai-ideológiai síkra lépne át. Ebben az olvasatban tágabb értelmet nyer a „Zsófikának minden mindegy, nem viselte meg a veszteség”-megítélés is, akárcsak az elmélet elefántcsonttornyába zárkózott anya alakja, Zsófika apja értékrendjéhez való ragaszkodása, vagy az együttérzésben, törődésben, a másik felé való fordulásban megtalált saját út is.

Azt nem értem, hogy én eddig miért nem olvastam ezt a könyvet. Miért nem olvastam Szabó Magdától. Nagy nagy hiba volt.
Egy gyönyörű, szívet, lelket, simogató történet. Egy ártatlan kislány, fél mondat keresése. Közben olyan dolgokat csinál, amit máskor a félénksége miatt egyáltalán nem. Az öreg, morgós Pista bácsi! Szabó Márta tanárnő, Zacskófejű, mind a szívemhez nőttek.
Nem mostanában fogom őket elfelejteni, de nem is szeretném. Sokszor potyogtak a könnyeim olvasás közben.

Hogy miért várt ez a regény 21 évet a könyvespolcomon olvasatlanul? Még a könyvtündér se tudja, valahogy sosem került rá sor, pedig szeretem Szabó Magdát, akihez több különleges olvasmányélményem is kötődik. Most lett egy újabb. Szomorú-szép, okos történet, ami ráadásul már plusz értékkel is bír, hiszen egy letűnt korszaknak állít emléket, mégis bőven van mit tanulni belőle. Nagyon tetszettek a szereplők felskiccelt jellemei, ahogy a felnőttek összeütköztek és a kibogozásban csak a sokak által lenézett gyermekek tudtak segíteni.

10 vagy nem is, 100 csillagot adnék rá ha lehetne.
Teljesen beszippantott, letehetetlen, abbahagyhatatlan.
Nagyon szomorú történet, szomorú de szép, mély érzésekkel, csodaszép jellemrajzokkal, annyira de annyira jól van megírva, hogy le a kalappal.
Zseniális Zsófika, fenomenális a mogorva öregember, jaj mindenki nagyon-nagyon jól van benne eltalálva. Szerettem a korabeli Budapestet is, olyan volt mint egy kis falu a városban egy-egy kerület szűk értelemben vett egysége (mint itt az iskola környéke)
És azok a fordulatok, az emberség még a leváratlanabb helyzetekben is ott van, majdnem mindenkiben.
A nyomorúságos sorsokban ahogy egyre mélyebben merülünk alá, mindenkinél kiderül, hogy milyen okok vannak, milyen nehézségek, félelmek, veszteségek, álmok.

Imádtam mindenkit benne. Odavoltam az öregember morfondírozásaitól, ahogy elképzelte magának a dolgokat (közben mi tudtuk a valóságot) akkorákat nevettem az abszurd helyzeteken :) majd 2 sorral lejjebb a könnyem is majd kicsordult a fájdalmas emberi sorsok egy-egy lélekemelő megnyilvánulásától.
Mindenkinek ajánlom, nagyon, nagyon, nagyon jó könyv.
(Be is szereztem további 2 kötetet az írónőtől)