Liber ​Mortis 85% 67 csillagozás

Azért sírok, mert megnyertem mindent, téged, a boldogságot és az életet, és azért sírok, mert elvesztettem önmagamat, mert nem vagyok többé ép és egész tenélküled, mert ettől a pillanattól fogva sosem én fogok igazán fájni magamnak, mindig csak te, s ha vérezni fogok, a te sebeidet vérzem. Sírok, mert velem megtörtént a csoda, amire gyerekkorom óta vágytam, amitől gyerekkorom óta rettegtem, itt a mitológiai szerelem, és mi lesz velem, vagy mi lesz veled, ha elveszítjük, ha kettőnk közül egyszer meghal valaki, írta Szabó Magda a Megmaradt Szobotkának című könyvében.

Férje 1982-es halála után még huszonöt évig élt ő, ennek az időszaknak az első éveit olvashatjuk ezekben a megmaradt naplófeljegyzésekben. A sorokból olyan fájdalom árad, hogy az elején szinte elviselhetetlen volt, akkor csak nagyon lassan olvastam, napi néhány oldalnál nem többet. Kettejük szimbiotikus házassága megrendítő, Ha ketten voltunk, mi voltunk ketten a világ, írja ő. Folyamatos, velőtrázó, kétségbeesett sikoly ez a hatszáznegyven oldal, s közben a hála is érte, férjéért, aki volt, aki neki mindig van, még ha testben nincs is vele, és akinek felesége lesz ő, örökké már.

Kinek köszönjelek meg, micsoda istennek, Te életem legnagyobb, legszentebb, legtisztább ajándéka? Kivel áldassalak meg, hogy áldassék a neved mindörökké. Szeretlek, mindhalálig. Szeretlek, pedig fáj. És mégis szeretlek, mert nincs más utam, csak ami utánad visz a sírba, és aminek minden lépése Téged szolgál. írta 1984-ben. Huszonhárom évvel később, 2007-ben egyesülhettek ők újra, Szobotka Tibor és Szabó Magda, az írónő halálának napján.

Harminchárom Szabó Magda könyvet olvastam eddig, a legnagyobb kedvenceket többször is, de ennyire közel soha nem éreztem még magamhoz őt, mint a naplója elolvasása után. S egyben a legtisztább, legszebb, legőszintébb, legmélyebb szerelmi vallomás ez a halottaskönyv, amit valaha olvastam.

Több ez, mint egy nagy szerelem története. Úgy gondolom, hogy a Halottas könyv elsősorban azoknak kikerülhetetlenül fontos, akik jól ismerik az íróházaspár életét és munkásságát. Az életmű sarkalatos része, amit való igaz, talán nem is a nagy nyilvánosságnak szánt az írónő,
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/11/liber-mortis.html

A Megmaradt Szobotkának is mély lenyomatot hagyott bennem (https://moly.hu/konyvek/szabo-magda-megmaradt-szobotkanak), a Liber Mortis azonban még azon is túltett.
Ha az ember életében megadatik az, hogy megtalálja A TÁRSÁT, csupa nagybetűvel, mint ahogy Szabó Magda és Szobotka Tibor egymásra találtak, nagyon szerencsésnek mondhatja magát és úgy érezheti, tűzön-vízen képesek együtt átmenni.
A könyv a Szobotka Tibor halála utáni éveket öleli fel napló, vagyis levelek formájában, melyet Szabó Magda írt imádott férjéhez. Megrendítő volt olvasni azt a szívbe maró fájdalmat, szomorúságot, vívódást, a valahogy túl kell élni érzést, ami az írónőben lezajlott és kicsit szégyelltem is magam olvasás közben; azt gondolom, ennek az írásnak meg kellett volna maradni nekik kettőjüknek.
Annyira bensőséges, intim, fájdalmas, esendő kép rajzolódik ki Szabó Magdáról, aki végigment a gyász minden fázisán, hogy ritkán lehet ilyet olvasni. Legyen az ember akármilyen jó írő, ilyet csak az tud írni ,aki átélte és szívből írja le a sorokat.
Aki ilyet tud mondani: „A veled való boldogság sem volt akkora, szívem, mint az a boldogtalanság, amit a halálod rám zúdított.”, vagy „Olyan súlyosan boldogtalan vagyok, hogy az élet árnyékos oldalára vetett a halálod, hogy minden elmúlt, ami számomra az életet jelentette, hogy eltűntél, hogy nem talállak, szíved szakadhat meg ott, ahol most élsz, mert látnod kell kibuggyanó könnyeimet, érezve ahogy szívemet megcsavarja a gyötrelem.” az szívből, teljes lényével, lelkével szerelmes.
Nem bántam meg, hogy elolvastam ,de tartom magam ahhoz ,hogy ennek a műnek nem kellett volna megjelennie.

Szobotka Tibor, Szabó Magda férje 1982 februárjában meghal. Sz.M. naplót kezd írni a férjével folytatott ki nem mondott, de leírt beszélgetésekről. Ezt a naplót Sz.M. 2007-es halála után négy évvel kiadják, ez a Liber Mortis, a Halottas könyv, a halál könyve.
500 oldalon keresztül azt a fájdalmat érezheti át az olvasó, amit Sz.M. érzett férje hiányával kapcsolatban. Magányossá vált, meg nem értetté, miközben taposnia kellett a mindennapokat. Sajtótalálkozók, író-olvasó találkozók, munkák kavargásában próbált gyászolni, miközben levegőt is alig tudott venni az ő „Nyula” nélkül. Elsősorban az élteti, hogy megírja a könyvet, ami láthatóvá teszi Szobotka Tibort, akit Sz.M. nem csak, mint férjét, hanem, mint írót is nagyon tisztelt. (Én is ez által a könyv által ismertem meg Szobotkát) De a könyv megírása után nem jött a megnyugvás Sz.M. szenvedésében. Akkor könyörgött a halálhoz, hogy vigye, vegye magához.
Nyolc év naplójegyzetei (igaz egy nagyobb kihagyás van benne, valószínűleg nem lettek meg a füzetek) mindvégig arról a gyötrődésről, amit a mindennapok jelentettek Sz.M. számára.
Szegény, szegény Agyigónak, aki úgy várta, hogy az ő Nyulához térjen 25 évet kellett erre várnia. Belefacsarodik az ember szíve.
A napló, mint minden napló bepillantás enged az olvasónak sok intim pillanatba, apró kis részletbe. Aki szeretné még jobban megismerni Szabó Magdát, mit szeretett, kit szeretett, mit olvasott, mit nézett, hogyan érzett, hogyan dolgozott és hasonlókat, annak bátran ajánlom a lírai gyönyörűségű, sirató könyvet, amely, mint egy hosszú-hosszú vers fut a végtelenbe, örök refrénjét kántálva „Szeretlek, szeretlek”.

Miután elolvastam Szobotka Tibortól a Züzü vendégei és Szabó Magdától Az ajtó című könyveket, úgy éreztem még nem szeretném elengedni az íróházaspárt. Körülbelül egy évvel ezelőtt már megpróbáltam kiolvasni a Liber Mortist, de végül pár oldal után becsuktam és könnyedebb regények után néztem.

A könyv a Liber Mortis nevezetű naplók gyűjteménye, melyet az írónő szeretett férje elvesztése után kezd el írni, így továbbra is fenntartva a társalgást szerelme és maga között. Húsbavágó a szenvedése, az intimitása azt érezteti, hogy az olvasó szinte kukkolóvá válik. Őszinte, mély szerelmi vallomás, egy sosem múló, mitológiai szerelemmé.

https://biankakincsei.blogspot.com/2021/06/2021-junius.html

Ez a könyv rettenetesen feldühített.
Hogy veszi magának a bátorságot bárki, hogy egy ilyen formátumú írónő halála után azt, ami a magánéletét jelentette valaha, kiadja? Aranyos levelezések a szomszédasszonnyal a macskája nevében (Örömhozó, bánatrontó), rendben. Levelezés egy barátnőjével, szerkesztőjével, nem is tudom, mi volt még neki pontosan (Drága Kumacs!) elmegy.
De a naplóját, amit azért ír, mert majdnem belehalt abba, hogy elvesztette a férjét?
Van irodalmi értéke, szabómagdás eléggé, még akkor is, ha nyilván nem a nagyközönség elé szánta… nem szoktam félbehagyni könyvet, ezt is végigolvastam, de rettenetesen kellemetlen volt végig, mintha leskelődnék utána.
És ez nem az ő irodalmi értékét kisebbíti.

Életénél is jobban

Az ilyen könyvekkel ritka nehéz helyzetben van az ember, mert hát mégiscsak az írónő intim szférájában turkálunk, akarva-akaratlanul és ez nagyon fáj. Persze nem abban az értelemben, hogy rossz lenne, amit Szabó Magda a papírra vetett, egyáltalán nem. Kimondottan olvastatja magát a könyv, még ha egy vaskos, féltégla méretű írásról is van szó, szóval nem éppen utazás-kompatibilis, ezt a szobába elbújva – már bocsánat a kifejezésért, de – halálos csendbe burkolózva kell olvasni és akkor olyan gyomrost visz be, ami után nehéz felemelkedni.

Mondják, hogy az írás terápia is lehet, Szabó Magda – aki az életénél is jobban szerette férjét még annak halála utána is – pedig ezt használta ki, méghozzá remekül, igaz időnként egy cseppet sok tud lenni, még akkor is, ha kis mennyiségekben adagolja a könyvet az ember. Arról persze lehet elmélkedni, hogy volt-e értelme kiadni annak idején ezeket a szövegeket, de mivel nem sült el rosszul a művelet, nem érezném annyira helyénvalónak a dorgálást. Főként hogy simán hozzáolvasható a Nyusziék, a Megmaradt Szobotkának, valamint a Bánom is én hármasa is, így pedig egy nagyon szép, kerek képet kaphatunk az íróházaspár életéről.

Végig vártam-vártam, hátha lesz valami feloldás, valami enyhülés. Nem lett. Erre volt jó a könyv, hogy megértsem, nem is lehetett.

Gyönyörű, érzelmekkel teli, fantasztikus – olyan Szabó Magdás. Már anno a Mondják meg Zsófikának és Abigél olvasása után beleszerettem az írónő könyveibe, de a végső áttörést Az őz hozta meg, nem volt visszaút. Olyanok ezek a könyvek, hogy csak szép lassan lehet velük haladni, ízlelgetni kell őket, és semmiképp nem ajánlott két művét az írónőnek egymás után olvasni off.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is írjak. A maga nemében páratlan alkotás, bár lehet, hogy egy ennyire személyes alkotást, nem kellett volna közkinccsé tenni. Nem tudom elhinni, hogy az írónő ezt kiadásra szánta. Szomorú a hangulata a műnek, eléggé megviselt spoiler.