Hullámok ​kergetése 86% 98 csillagozás

59% (24/41)
Nagyon szerettem ezt a könyvet!
Az ember Szabó Magda mutatkozott meg, az író, az utazó, a feleség, és egyben a csintalan gyerek is.
Vele remegtem én is, amikor alig várta, hogy láthassa életében először a tengert, hogy kergethesse a hullámokat.
Nevettem, amikor a Milánói Scala-ban elénekelt egy magyar gyerekdalt, h Ő is elmondhassa magáról, h énekelt ott.
Nevettem, amikor azt mondta, h ha még egy templomot meg kell néznie, inkább megmérgezi magát, vagy amikor a dekoráció részeként a szobában hagyott gülüszemű babának bekötözte a szemét, h ne bámulja, amikor alszik.
Egyébként utaztam vele. Svédország mondjuk nekem nem jelent sokat, de mentem vele. Párizs, ahol rengeteg időt töltöttem tiniként, London, ahol 5 évet laktam, Moszkva, Leningrád, Grúzia, ahova el szeretnék jutni egyszer az életben, és mentem vele Olaszországba is, ahova pl egyáltalán nem vágyom.
Tanultam is, eddig azt hittem, h a Jáde zöld, most megtudtam, h van belőle piros is.

Ez volt a decemberi olvasmányom Szabó Magdától, és már a legelső fejezet után fájt, hogy a november végi bécsi utazásunkon nem készítettem jegyzeteket. Nem, nem gondolom, hogy az én útleírásaim a nagyközönség számára érdekesek lehetnek, de a tavalyi év végén újra és újra, egyre gyakrabban támadt fel bennem az igény, hogy az életemet valamilyen (kézzel?) írott formában én is megörökítsem – talán a sok újonnan kiadott napló-, esszé-, és levelezéskötet miatt.
Szabó Magda úti esszéi engem inspiráltak, megnevettettek, elgondolkodtattak. Már régóta tudom, hogy nem szerettem volna a barátnője lenni, ezért az itt előtérbe kerülő negatív személyiségjegyei, amik sokakat talán bosszantanak, rám nem voltak különösebb hatással. Az, ahogyan bejárja a különböző vidékeket, és ahogy végül eljut imádott Rómájába… te jó ég, rögtön rájöttem, hogy én semmit sem láttam Rómából, vissza kell mennem. Oda is.
Azt azért egészen komolyan hittem az elején, hogy az esszéin aztán biztosan nem fogom elsírni magam.
Csacsi én.
Dehogynem.

Megkapó élmény volt Szabó Magda szemével látni, átélni ezeket az utazásokat.
https://gaboolvas.blogspot.hu/2017/09/hullamok-kergetese.html

Élveztem az olvasását. Tényleg nem volt ez útikönyv, ahogy az elején le is lett szögezve, sokkal inkább utazások naplója. Én ezt azonban nagyon élveztem.
Jópár Szabó Magda kötet elolvasása után már kijelenthetem, hogy talán azokat szeretem a legjobban, amelyek tényleg róla szólnak. Ez nem éppen életrajzi jellegű, mégis a mindennapokba nyerhettünk betekintést, sokkal valószerűbbnek és magamhoz közelinek éreztem az eseményeket, vagy éppen a helyszínek bemutatását. Engem megnyert!

Úgy gondoltam, ebben a hónapban valami kevésbé ismert/olvasott könyvével emlékezem meg a száz évvel ezelőtt született írónőről.
Az elején nehezen barátkoztunk össze a könyvvel, meg is fordult a fejemben, hogy mégis más könyvet kellene választanom a kihívás ehavi fordulójára… de végül nem adtam fel. Nem bántam meg!
Ez a kötet egy személyes útinapló, élménybeszámoló Európa ismert és ma is kedvelt túristacélpontjairól, bő fél évszázaddal ezelőttről. Szabó Magda szerencsés helyzetben volt, mert könyveinek külföldi megjelenése kapcsán számos ország írószövetsége invitálta meg rövidebb-hosszabb időre, így fiatalon megismerhetett egy csomó fantasztikus helyet, amit azért kevesen mondhattak el magukról… Érdekes élmény volt az ő szemén keresztül.megismerni ezeket a helyeket.
A kötet színvonala ugyanakkor erősen hullámzó, vannak benne igen élvezetes, de unalmas részek is. A vége, Olaszország a legjobb, majdnem be is húzott a csőbe mikor a végére értem, hogy hű,de jó könyv volt, de visszagondolva, vannak olyan részek amik nem túlzottan hagytak mély benyomást. M. ráadásul annyit nyafog mint valami tinilány, pedig szinte mindenhol körülugrálták őket. Volt a könyvben sok vicces és számos bosszantó pillanat is, mindezekkel együtt azonban érdemes rá időt szánni, és végigjárni M. és T. kíséretében Európát.

Nagyon kellemes olvasmány, igazi felüdülés, főleg ebben az utazni nehézkes időszakban. Élveztem a közvetlenebb hangnemet, tényleg olyan volt, mintha egy naplót olvastam volna, személyes megjegyzésekkel, érzésekkel, benyomásokkal. Imádtam a gyermeki rácsodálkozást az új dolgokra. Nekem is volt már szerencsém élőben látni pár helyszínt, ami szerepel a könyvben, és szerintem nem véletlen, hogy Szabó Magda is az Amalfi partot hagyta utoljára, mintha az lenne az i-re a pont.

Útinaplók a hatvanas évekből – részben kulturista/iskolás, felmondja a leckét (Skandinávia, Anglia, Párizs), részben – hm. – kissé nyalós plusz álnaiv vagy valóban naiv (Szovjetunió), végül belelendül, és az útikalauz-zsánert már élvezetesen vegyíti az apró személyes eseményekkel (Itália).

Annak idején, amikor a nyugati utazás még kiváltság volt, frissítő és ablaknyitogató hatású lehetett a könyv, a szabad mozgás kora óta jellege átment történeti-nosztalgikusba. Mivel a római kor szerelmese vagyok, az itáliai rész nekem kedves (s úgy érzem, színvonalában is erősebb a többinél), ám egészében véve nem olyan eleven, mint a görög útinapló (Zeusz küszöbén).

Számomra az életmű kevésbé erőteljes darabja.

Rá kellett hangolódnom erre a könyvre.
Ettől függetlenül jó érzés volt utazni Szabó Magdával. Igaz néha zavaró volt a nyafogása az időjárás miatt. Nem lehetett könnyű vele. Nemcsak útleírásokat kapunk, hanem a szerzőről is megtudunk információkat.
Az utalásokat nem mindig tudtam hova tenni. Ehhez hiányosak az ismereteim.
Velencén kívül sehol nem jártam a bemutatottak közül. A történetek alapján bármelyiket felkeresném. A szerző érdeme is hogy így érzek. A leírások nagyrészt érdekesek, felkelti a kíváncsiságot.

Szomorúan tapasztaltam, hogy ennek a könyvnek a teljes átéléséhez nincs meg a kellő irodalmi és művészeti háttérismeretem, sajnos rájöttem, hogy ezernyi művet, írót és költőt alig ismerek, akiket Szabó Magda szinte ismerőseként köszönt utazásai során. Egy darabig utánaolvasgattam a dolgoknak, de aztán rájöttem, hogy így sosem végzek az könyvvel. Ezután megpróbáltam csak a beszámolók hangulatára, ízére figyelni, és elengedtem azt az érzést, hogy nekem mindent értenem kell. Így már könnyebb volt és élvezhetőbb ez a barangolás.
Közben rájöttem, hogy mennyire másképp utazik minden ember: van, akit egy kerítésrészlet bűvöl el, van akit egy távolba nyúló panoráma, vagy egy szép hegycsúcs vagy csak pihen és nézelődik egy régi lépcsőn ülve. Egy utazást mindenki másképp él meg, másért lelkesedik, más élmények lesznek pozitívak, illetve fájók. Valószínűleg ezeken a helyszíneken én mást néztem volna meg, mint Szabó Magda, míg más ember megint csak teljesen különböző helyszíneket, szobrokat és parkokat. Valaki szereti a nyüzsgést, míg mások a nyugalmasabb helyeket keresik.
Egy biztos, utazni érdemes, hiszen mindenki megtalálhatja közben azokat a csodákat, amik őt elbűvölik. Amíg ez nem sikerül, addig pedig ilyen könyvekkel utazunk:)

Szabó Magda utazik! Tele érzésekkel és indulatokkal, szellemes humorral és némi személyes vonallal, ám mégsem érezni ki túlzottan a magánjellegű élménybeszámolót.
Azokban a városokban, ahol én is jártam, kísértetiesen ugyanazok az érzések kavarogtam bennem, mint amit itt olvashattam, csak én nem tudom így megfogalmazni.
London nekem is csalódás volt, pontosan ugyanúgy indultam el, hogy kicsit az ipari forradalom Londonjába szerettem volna megérkezni a sokszínű és nemzetiségű metropolis helyett.
Firenzében kétszer is voltam, és egyik alkalommal sem varázsolt el annyira, mint a Toszkán vidék kisebb városai (Pl. Siena).
Párizst imádtam, felszabadultan rohangásztam, mint akinek minden új.
Velencében nagyon régen voltam, még iskolával és csak egy délutánra, de tényleg magával ragadó.
Svédországban én hosszabban voltam, nem csak átutazóban, és szintén gyermekkorban, ezért onnan meghatározóbbak az élményeim.
Így hát akár jövőbeli utazásaim útmutatójának is vehetném, mert megérzéseim szerint hasonlóan fogok érezni én is, mint Szabó Magda.