Für ​Elise 582 csillagozás

Szabó Magda: Für Elise Szabó Magda: Für Elise Szabó Magda: Für Elise Szabó Magda: Für Elise Szabó Magda: Für Elise Szabó Magda: Für Elise

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés: az író makacsul kitért minden, kamasz, majd fiatal felnőtt életére irányuló kérdés elől. Most feltöri a hallgatás pecsétjét, elég öreg már ahhoz, hogy ne szégyelljen semmit, ami vele és övéivel valaha megesett: egyetlen tanúja önmagának, családját behörpölték a temetők, senki érzékenységét nem bánthatja már nyíltságával, még felnevelő iskolája, az államosításból visszanyert és részleteiben rekonstruált Dóczy is csak épületében emlékeztet hajdani önmagára, a kisasszonygyár megszűnt, emlékeit őrzik csak, akik még ismerték olyannak, amilyen volt. Az író szomorúan szabaddá vált ahhoz, hogy végre elkezdje kétrészes életrajzi regénye megírását, az olvasó most az első részt kapja kézhez. Hogy az életregénynek, amely most az olvasók elé kerül, miért az a címe, amelyről okkal hihető, Beethovent vagy korát idézi, egyszerű magyarázata van: a parányi mestermű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2002

Tartalomjegyzék

>!
Jaffa, Budapest, 2016
436 oldal · ISBN: 9786155715488
>!
Jaffa, Budapest, 2016
436 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155609077
>!
Európa, Budapest, 2013
418 oldal · ISBN: 9789630795562

10 további kiadás


Enciklopédia 22

Szereplők népszerűség szerint

Jablonczay Lenke · Szabó Elek · Cili · Korondy tanár úr · Textor Ádám


Kedvencelte 196

Most olvassa 59

Várólistára tette 286

Kívánságlistára tette 122

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Szabó Magda: Für Elise

Mollyá válásom előtt Szabó Magdától csak pár ifjúsági regényt olvastam. Nem értettem, honnan a népszerűség, a nagy rajongói tábor. Aztán jött a Pilátus, és képtelen voltam értékelést írni róla, ma sem sikerülne. Azok közé a könyvek közé tartozik, amelyeket egy szuszra olvasunk, majd pár napig csak némán bambulunk magunk elé, és várjuk, hogy magunkhoz térjünk. Valamit tud Szabó Magda, valamit, ami nem adatott meg sokaknak: olvasmányosan írni és közben olyan mélységeit tárni fel az emberi lélek bugyrainak, melybe nem mindenki merészkedne szívesen alá. Annyira őszinte tud lenni (vagy legalábbis annyira el tudja ezt hitetni az olvasóval), hogy nem ijed vissza az esetleges ellenérzésektől sem. A Cilinek szentelt regény is kegyetlenül őszinte, tárgyilagos, nem mentes az iróniától és öniróniától sem. Emlékállítás egy szeretett lénynek, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni a sorok közt az önzés és önzetlenség, a követelőzés és lemondás harcát, mintha az elbeszélőnek önmagát kellene legyőznie, ahhoz, hogy a másikat engedje előtérbe. Ha mindig nem is maradéktalanul, de úgy érzem, ez sikerült neki.

3 hozzászólás
>!
Zsuzsanna_Makai
Szabó Magda: Für Elise

„Mikor megölöd, irgalmas gyilkos légy, öld meg azonnal!”

De olvastam volna még! De jó volt! De imádtam! Igazán meglepődnék, ha idén még ennél is jobb könyv kerülne a kezembe. Olyan érzés ez után a könyv után, mintha mindenkinek ki lenne szabva,(szabó) hány lélekrengető könyv jut egy évre, a tied megvolt most, mehetsz, egy évig nem láthatsz újra!
Cili és Textor: kb a könyv harmadánál elkezdett igazán érdekelni Cili, meg akartam nézni magamnak. Jó nagy meglepetést okozott, mondhatom! De nem érdekel, imádtam őket is. Sokáig nem értettem, miért nem szentelt egy külön könyvet nekik Szabó Magda, aztán a végére megértettem; ez volt az.
Imádtam, hogy gyerekként azt hitte, hogy az anyja tündér!
Aki nem olvasta még, mindenképp ajánlom, aki vár még Szabó Magdával, annak azt javaslom, várd, míg eljön az ideje, előtte semmiképp nem fogja azt adni, amit a szabómagdáraérés után nyújthat.
Ez is kedvenc lett! Újraolvasós!

1 hozzászólás
>!
gabiica P
Szabó Magda: Für Elise

Szabó Magda ismét elvarázsolt. Most már újra és újra megbánom, amiért ennyi ideig mellőztem az ő lényét, az ő alkotásait. Sajnálom, hogy csak mostanában ismertem meg munkásságát, ugyanis csodálatos.
Jó érzés volt megismerni annak a fiatal korát, akinek olyan nagyon szeretem a műveit, és remélem, hogy az általam idáig még olvasatlanokat is szeretni fogom.
Csodálatos élete volt, csodálatos és érdekes családdal. Egyszerűen nem tudok megszabadulni az érzéstől, amit ennek az olvasása nyújtott nekem… Köszönöm, Szabó Magda!

>!
Tintapatrónus
Szabó Magda: Für Elise

Nem emlékszem, hogy valaha is ennyire fájt volna, hogy egy könyv végére érek. Majdhogynem fizikai fájdalom ez. A pont az utolsó sor végén, vagy az én esetemben a csend az utolsó felolvasott mondat végén, egy ilyen könyvnél akkora csapás, olyan elemi erővel zúdul az ember tudatára, hogy elbénít mindent: mozdulatot, gondolatot, cselekvést. Mintha elvettek volna tőlem valamit, valami nagyon értékeset. Én meg csak állok értetlenül, és már nincs sehol Dódi meg Cili, Jablonczay Lenke és Szabó Elek, Kibédy, Francois, a gidipacal, a terrárium hangulata, a jeruzsálemi kutya, vagy a legyőzendő cudarok dagálya. Pedig hát éppen most kaptam egy nagyszerű élményt, rengeteg érzést, egy világnyi mindenséget. Még mit akarok?! Hát nem elég?! Nem! Nekem senki ne jöjjön ezzel, hogy de hiszen minden itt van bennem, bármikor felidézhetem magamban, sőt: bármikor, akár most azonnal ahelyett, hogy ezeket a sorokat írnám, elővehetném újra, kezdhetném előröl, a legelső betűtől. Hát senki nem érti, hogy a léleknek az a megfoghatatlan pillanatnyi rezdülése, a gondolatnak az a semmihez nem hasonlítható mámorító, szédítő megdöbbenése, amit az első olvasás okoz, az egyszeri és megismételhetetlen?! Persze, hogy újra fogom olvasni! De az már csak a megismételhetetlenség emléke lesz – szép, de fájó. Én tudom, hiszen, amint a végére értem, azonnal kikerestem (a digitalizált változatban) a kedvenc részeimet, és elkezdtem hangosan felolvasni szinte teljes fejezeteket a férjemnek. És hiába éreztem annak az örömét, hogy megoszthatom vele a velem megtörtént jót és szépet, hiányzott a rezdülés, hiányzott a megdöbbenés. Még csak az sem kárpótolt, bár kétségtelenül rendkívüli meglepetés ajándéknak vettem, hogy a hangoskönyv végén maga Szabó Magda mesél a könyvről: miért írta, miért akkor írta meg, amikor, és hogyan. Dódit visszakaptam teljes valójában még néhány percig, majd megint az a csend, az az átkozott csend! Nem tudtam elengedni, hát elolvastam az összes idézetet az Ókútból, hiszen az volt életem első nagy találkozása Szabó Magdával, csak akkor még nem tudtam, hogy ennyire végleges lesz. Sejthettem volna… hiszen olyan mélységei vannak Dódi ókútjának, amelyekbe belezuhanni olyan, mint egy káprázatos álom (a valóságról, egy életről, mi másról?!), amit a könyv sorai szőnek a gyanútlan olvasó köré.
Sejthettem volna… Hát most már tudom.

10 hozzászólás
>!
h_orsi P
Szabó Magda: Für Elise

Az igazság, hogy rengeteget lehetne beszélni erről a könyvről. Elmondhatnám azt, hogy miről szól, hogy kik a fontosabb szereplők, hogy mit éreztem akkor amikor olvastam. Azonban szilárd meggyőződésem, hogy ezt a könyvet mindenkinek magának kell felfedezni és eldöntenie, hogy az olvasottakat hogyan tudja értelmezni a saját görög sorstragédiájában.

http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/05/szabo-magda-fur-…

11 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP
Szabó Magda: Für Elise

Félig igaz, félig fikció, fenékig keserű.
Nekem ez fog eszembe jutni még évek múlva is erről a regényről. Az eleje nagyon tetszett, a felénél viszont majdnem félbehagytam, mert rosszul lettem. Aztán mégiscsak végigolvastam, futottak a sorok, de a regény elejének a hangulata nem tért vissza. Nem azt mondom, hogy nem jó a könyv – azt mondom, hogy én nem szeretem a keserűt, legalábbis ilyen mennyiségben nem.
Zseniális könyv, egy rendkívül művelt nő rendkívüli könyve. Ahogy meg van írva, az a lehető legjobb. Nem lineáris, hanem olyan, mint az emlékezet: állandó ütközési pontokat teremt múlt, jelen, távoli múlt, közelebbi múlt között. Amikor az ember az életét meghatározó eseményekre tekint vissza, nem az elején kezdi és a jelennel végzi, hanem állandóan összekapcsolja az időben egymástól távol eső pontokat. Ahogy ebben a regényben is történik. Nyugodtan rá lehet mondani, hogy többdimenziós, olyan, mint egy építmény az időben, és ez egyszer se téveszti el a hatását. Attól, hogy voltaképpen van egy kétdimenziós történetszála is, amelyhez újra meg újra visszatér az elbeszélő (életesemények nullától majdnem tizennyolc éves korig), csak bonyolultabbá válik a könyv. Én pedig az olyat szeretem.
De a keserűt nem.
Ez olyan volt, mintha valaki szisztematikusan előkeresne minden fájdalmasat a múltból, akár tehetett róla, akár nem, és egyenként mindegyikért újra meg újra lenyelne egy kanál mérget. Aztán a változatosság kedvéért a boldogító pillanatokért is. Egy csepp önsajnálat nem sok, annyi sincs benne, sőt még az olvasó sajnálatára sem apellál – minden sajnálat a Cilié, aki megérdemli, az elbeszélő viszont úgy áll (Cili mellett) a középpontban, hogy véletlenül sem próbálja meg rokonszenvessé tenni saját magát. Ennyi szégyent, szorongást, gyűlöletet, szomorúságot, gyászt – és ennyi szigorúságot azzal szemben, aki szégyenkezik, szorong, gyűlöl, szomorkodik, gyászol – egyetlen könyvben szerintem még életemben nem láttam. A megbocsátás képessége szinte mindenkiből hiányzik, saját magával és másokkal szemben is, a gyötrődés viszont folyamatos. :(
A négy csillag átlagolás: a könyv minősége öt, az élmény három.

spoiler

15 hozzászólás
>!
Trudiz P
Szabó Magda: Für Elise

Úgy érzem, ez egy összefoglaló mű. Sok másik, további regénye nyílik ki belőle, utal rájuk az események során. Egészen sokáig azt gondoltam, lehetett volna a trianoni árva is a címe e regénynek. Igen meghatározó volt Cili személye. Sok őszinte vallomást osztott meg olvasójával Szabó Magda, sok súlyos, elgondolkodtató élethelyzetben. Talán túl őszintén, de igazan, mert bizony egyes negatívabb hozzáállása megforgatta a személyének megítélését. Összességében tetszett, bár néhol nyomasztott.

>!
Lazacc
Szabó Magda: Für Elise

Érdekes korrajz a húszas-harmincas évek Magyarországáról egy felnövő gyerek szemszögéből.

>!
Tilla
Szabó Magda: Für Elise

Az írónő saját bevallása szerint minden úgy történt a valóságban, ahogyan ebben a könyvben olvasható. Lehet egy kislány tudása és megalkuvásra képtelen hajlama ennyi baj forrása? A tanárok ilyen bosszúállók? Lehet az ő fogadott testvére tíz évesen is olyan bölcs, mint aki száz évet élt, olyan hibátlan és tiszta, mint egy angyal? Nem, nehéz elhinni. De ha Szabó Magda mesél, nem érdekel, minden valóságos lesz, legyen ő gyerekkén ilyen minden lében kanál, legyen Cili ilyen valószerűtlen.
Sokat ad ez a könyv, soha akkora kedvem nem volt latinul tanulni, ókori irodalmat olvasni vagy Debrecenbe látogatni, mint most, olyan mélyen megszívlelendő és tanulságos gondolatot sem hallok gyakran, mint az írónő (pontosabban az édesanyja) megfogalmazása az előhalálról (http://moly.hu/idezetek/13526). Szabó Magda kivételes író, ebben eddig is biztos voltam, e könyv után már tudom, hogy gyerekként is kitűnt a sorból, mélyebben emelem ezután a kalapom előtte. (Kicsit szégyellem is magam, amiért középiskolásként szinte beletört a bicskám Csokonai Vitéz Mihály költészetébe, amikor ő ugyanannyi idősen sorra bújta az ókori szerzők műveit, eredeti nyelven…)
Nagyot nyeltem, mikor rájöttem, hogy ezt a könyvet, Szabó Magda utoljára megírt regényét, halálának évfordulóján fejeztem be olvasni.

Utólagos hozzáfűznivaló: bizony én most az ötből leradírozok egy fél csillagot, sehogy sem tudok napirendre térni afelett, hogy átvert engem a Magdi néni. (Mert hogy a regény fikció, pedig megtörténtnek hittem.)

31 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I
Szabó Magda: Für Elise

Én úgy megszerettem ezt a Szabó Magdát, hogy nem is értem, mi van velem. Talán a mondatai miatt. Fecsegős, vagy talán túlírt, és a kutyás* Szabó nem is egy elbűvölően buta nő, akinek a fecsegését jó hallgatni. Okos, félelmetesen művelt nő, akinek a fecsegését jó hallgatni. Hangoskönyvben, amit ő olvasott volna föl, nem hallgatnám meg, mert valami affektáltság volt a hangjában, valami tanárnős, méghozzá nem is jó tanárnős. (Miközben szívesen lettem volna a diákja a 40-es években. Bár a 40-es évek miatt ezt még át kell gondolnom.)

Ez a könyv az önéletrajzi sorozatába illik (olvasási sorrend: Régimódi történet, Ókút, Für Elise, és aztán, azt hiszem, a Megmaradt Szobotkának, időrendben). Trianontól majdnem a második világháborúig történnek az események, előbb otthon, aztán az iskolában. Kiderül, hogy volt neki egy testvére, nem vér szerinti, hanem egy befogadott trianoni árva, Cili.

Nevetős és főleg sírós könyv ez. Férfiember nem sír, de hát gondolható, hogy egy nő sírna, nekik az még jól is áll. (Nagyapám, aki 6 éve nincs köztünk, ő is sírt többször, de nem könyvön, hanem az életen. Az ő története is megérne egy misét. Talán majd egyszer.)

Olyan erős az egész, mintha egy író találta volna ki, pedig hát író csak megírta, néha Proustosan ide-oda ugrálva az elveszett időben**. Nem volt ez könnyű feladat, mert kíméletlenül őszintének kellett lennie. Igaz, 80-hoz közeledett Szabó, mikor ezt írta, ilyen öreg embernek már nincsenek titkai. Kiderül, hogy nem volt ő olyan csodálatos gyerek, bár bizonyos szempontból az is volt, tudott nagyon erősen gyűlölni. Fejér megátkozását, és annak apja halála fölött érzett diadalérzést leírni – na ehhez kell erő. És hogy már sokkal később sem bocsátott meg neki, már öregen, híres, neves íróként, és bosszút állt. Kibékülni nem volt idő, pár hónap múlva Fejér meghalt.

Szabó kikerül az Ókút varázsos gyerekkorából, és nemegyszer pofon üti a „valóság”. Természetesen ez a valóság a felnőttek valósága, emberek által teremtett valóság. Kicsit olyan, mint amikor a tisztalelkű Don Quijote elindul az első útjára, és folyton pofonvágja ez a „valóság”. De Magdolna mégiscsak ember, nem regényszereplő, szeret, gyűlöl, szerelmes lesz egy tanárába (őbelőle lesz az Abigél Kalmár Pétere), akit aztán egy diákkal lát illetlen helyzetben, és az őbelé szerelmes másik tanárnővel együtt, éjjel. De tele van az egész könyv olyan helyzetekkel, történetekkel, amiket nem könnyű kiverni a fejünkből, bár néha jobb lenne. Felkavaró, állhatna a fülszövegben, mert tényleg az. Nem egy lányregény. Ennyi tragédia és felháborító korlátoltság… A cserkészcsapat, ami abban az időben titokban a következő, az elszakított országrészeket visszaszerző háborúra készítette föl az gyerekekeket, a nagy nemzeti érzések, amik már akkor se voltak sokkal értelmesebbek, mint ma, a zsidók kizárása ezekből a csapatokból, stb. (Miközben György Péter pénteken egy könyvbemutatón mesélt egy 1936-os zsinagóga-avatásról Pesten, ahol ott volt mindenki, polgármester, főjegyző, kisdobos, mittudomén, és 12 zsidó cserkészcsapat. „Ilyen mondat nincs magyarul, hogy tizenkét zsidó cserkészcsapat” – mondta a tanár úr.)

Szóval ha kell egy*** pofon, olvasd el.

* A kutyás jelzőt egy tanára ragasztja rá, amikor egy iskolai dolgozatban egy Pilátust, Jézust és hasonlókat ábrázoló képről, mivel szabadon választható, kiről írjanak, hát a kutyáról ír, amiből nagy botrány is lesz. Illetve kiderül, hogy író lesz belőle, és tényleg.
** Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
*** Költői antitúlzás. Nem csak egy.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Bi_bi_bi

(…) mert az élet voltaképpen mindig óvodai szinten lép, mi komplikálunk belőle görög sorstragédiát.

402. oldal (Európa)

Kapcsolódó szócikkek: élet
>!
hencsibe

Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ottfelejtettem a lelkemet.

414. oldal, Ibitur

>!
hencsibe

Én megőrzöm titkos vágyaid, mindig, mindig.
Én ismertem minden álmodat, mindet, mindet.
Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor, sokszor.

>!
Psyche

Semmi az, kicsim, minden előhalál hasznodra van, az utolsó már olyan könnyű lesz, hogy észre sem veszed. Csak a legelső olyan, hogy azt hiszed, belepusztulsz.

>!
gjudit8

(…) ne vidd át a rosszat a másik napra, mert megmérgezi.

210. oldal

>!
padamak

(…) ha baj van, sose embert kérdezz, mindig csak Istent, az ember esetleg téved, Isten soha, legfeljebb saját érdekedben késik a válasszal.

148. oldal (Európa, 2006)

>!
Psyche

Neked igazán csak az lehet gyilkosod, akihez vonzódol…

>!
k_vanda

(…) Ez még csak egy előhalál – hallottam, s úgy szólt hozzám, mintha visszaigazolná a döntést, tíz kiló epret főz be télire. – Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se erese nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. Hol van már akkorára belőled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, hol a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagad?
Test-lélek, ha annyit terhelik, elkopik, annyiszor átszenvedett előhalálaid mennyei üzenetek, hiszen a nagy arénában, amelyben utolsó percig mozogtál, szinte mindened megrokkan, elvesztette jelentőségét. Ne csapásnak értékeld Isten irgalmas ajándékát, hanem adománynak, a végsőnél, ami már nem „elő”, de végleges halál, amikor végre megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljött az áldott pihenés. Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. Érted amit hallasz, Magdolna?…

229. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál · Isten
4 hozzászólás
>!
susann94

Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor.

>!
madárka 

A történelemnek nincs telefonszáma, fogadónapja sincs, a történelem folyamat, amelynek vagy elkapod a megfelelő pillanatát és úgy cselekszel, ahogy tisztességes ember cselekszik, vagy az idő átejt a szitán, és hiába iparkodol, nem viszed semmire.

337. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Závada Pál: Jadviga párnája
Németh László: Égető Eszter
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Wass Albert: Elvész a nyom
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Babits Mihály: A gólyakalifa