Az ​őz 446 csillagozás

Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz
1 2
Régikönyvek.hu 576 Ft-tól
Bookline · 3.490 Ft –15% 2.966 Ft
0 Ft-tólMolyok eladó könyvei
Könyvtár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1959

>!
Jaffa, Budapest, 2016
252 oldal · ISBN: 9786155715495
>!
Jaffa, Budapest, 2016
252 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155609534
>!
Európa, Budapest, 2014
216 oldal · ISBN: 9789630797016

12 további kiadás


Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

Encsy Eszter

Helyszínek népszerűség szerint

Budapest · Kútvölgyi Kórház · templom · Tisza


Kedvencelte 115

Most olvassa 35

Várólistára tette 153

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
encsy_eszter MP
Szabó Magda: Az őz

az emlék szétterjed az emberben az évek folyamán, mint a rák

Ezt mindig újra kell olvasnom, annyira fáj.
Encsy Eszter vagyok egészen. Amire vágyom az mindig a másé, s megszerezni nem, csak elpusztítani tudom. Akiket szeretek mindig mást szeretnek; olyat, akit logikus szeretni mert jó, mert szép, mert egészen egyszerűen megérdemli. Reklamálnék én, csak nem tudom hová menjek, mert nincs olyan földi szerv, ami nekem adna igazat, az égieknél próbálkozni meg minek, ők az olyan embereket hallgatják meg, amilyen Angéla.
Tudni, hogy ami neked járna az mindig más zsebébe vándorol, hogy kárpótlást várni esztelenség, mert három gazdagságban és szeretetben töltött élet sem tudná feledtetni veled a mostanit, hogy az enyém meg a tied milyen pengeéles határral van elvágva egymástól, hogy az egyetlen aki szerethetne és akit szerethetnél már-már irreális, távoli alak, réges-rég egy Angéla tulajdona.
És elpusztíthatsz mindent és mindenkit, az emlékezet akkor is életben tartja azt, ami fáj, kényszerít, hogy arra gondolj, amit olyan makacsul feledni akarsz: hogy ki voltál, ki vagy, és ki nem lehetsz soha az életben.

ki tilthatja meg az emlékezésnek, hogy emlékezzék?

9 hozzászólás
>!
AeS 
Szabó Magda: Az őz

Ez a könyv már akkor is rázott, amikor tizenpár évesen, az Abigélt követő első döbbenetből felocsúdva áthordtam az egész Szabó Magda-életművet a nagyszüleimtől hozzánk, és válogatás nélkül habzsoltam egymás után a regényeit. És hol voltam még attól, hogy értsem is őket…!
Döbbenetes, hogy én hosszú éveket töltöttem (töltök?) azzal, hogy Angéla legyek, akit mindenki szeret, aki mindenkihez jó, aki puszta jelenlétével is békét és boldogságot hoz a szobába, amelybe belép; aztán észreveszem magamon, hogy minél szélesebb a mosolyom köszönéskor, annál torzabbá válik az arcom utána, ha már nem lát senki.
Ne bántsátok az Encsy Esztereket.

6 hozzászólás
>!
robinson P
Szabó Magda: Az őz

Eszter alakja nekem ellenszenves volt, harcát elítéltem. Hol sajnáltam, hol pedig taszított a viselkedése.
Szívszorító történet ez, komoly, erős dráma. Őszinte lélekrajz.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/11/az-oz.html

>!
Juci P
Szabó Magda: Az őz

Kb. 12-16 évesen végigtoltam a komplett SZM-életművet (nem is csoda, hogy olyan nő lett belőlem, amilyen), jó lenne emlékezni, hogy vajon erről a darabról mit gondoltam, de sajnos nem emlékszem. Valószínűleg nem értettem/nem tudtam hova tenni, és ezért nem sok maradt belőle.
Most azt érzem, hogy ügyes, ügyes, de túlzás. Túlságosan végletesre csinálta Encsy Esztert, és nem hittem el. (Kicsit olyan érzésem volt, mint Banks Darázsgyáránál: nagyon nagyot akart domborítani elsőre – oké, SZM másodikra.) Irodalmi alaknak érdekes, de amúgy ilyen nő nincs. (Ez meg Szonyecskánál volt még, ez az érzésem.) Encsy Eszter egy gyermek, egy iszonyatos hiányérzetekkel küszködő, sérült, dacos, lázadó gyermek, akinek a viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy a Maslow-piramisnak még a közelébe se szagolt életében – valószínűleg azért nem tudtam elhinni őt, mert a történet szerint meg ez nem így van, igenis ki voltak elégítve az elemi igényei, még ha óriási áron is. Valószínűleg túlanalizálom; mindenesetre nekem az, hogy valakinek gyerekkorában sokat kell güriznie, és nincs semmije/semmijük, másoknak meg van, és van két szülője, akik iszonyú rendes emberek, valódi példaképek, csak éppen jobban szeretik egymást, mint őt – ez nekem nem elég ahhoz, hogy az illető érzelmi nyomorékká váljon. Ettől még a regény jól van megírva, csak az én konyhapszichológiai sémáimba nem illik bele :)
De például azt a vágyat, hogy a másik egy szó nélkül is értsen meg mindent, amit szeretném, hogy tudjon rólam, anélkül, hogy nekem az elmondás keserves munkáját el kéne végeznem, azt nagyon értem. Pedig nem is szégyellem így a múltamat, mint EE, de mindenki erre vágyik, nem? Hogy szavak nélkül is ismerjék és értsék.

23 hozzászólás
>!
ptagi P
Szabó Magda: Az őz

Nos, ezt a könyvet még újra kell olvasni. Talán többször is.
Szabó Magdát mindig is szerettem. Felüdíti a lelkemet, ha őt olvashatom.
Igen, még ez a keserédes történet is.
Végig az volt az érzésem, hogy valaki elkezd mesélni, és mesél, és mesél. Vagy inkább gyónását, lelke könnyebbedését kísérhetjük figyelemmel? …. meglehet…

Olyan jó lett volna úgy, ahogy a mondatok gördülnek egymás után, néha szabadon asszociálva, de mégis rettentő logikusan, csak úgy leülni egy szép reggelen, és egy levegővétellel elolvasni az egészet!

A 14-19. fejezeteket hangoskönyvben hallgattam, Für Anikó előadásában. Lehet, hogy nem csak újra olvasni, hanem újra hallgatni is érdemes lesz még egyszer…

3 hozzászólás
>!
eme P
Szabó Magda: Az őz

Az én valódi arcom sokkal szörnyűbb, mint amit festeni szoktam magamnak.

Eszter : Éhes vagyok. Irtózatosan éhes vagyok.
Lőrinc: Őrült vagy!

Eszternek és Lőrincnek egyaránt igaza van. Egy olyan éhség szüntelen mardosását, mint amilyen az Esztié nem lehet csillapítani, bármit tesz az ember. Sokkal mélyebbről jövő hiányérzet ez, mint amit a kenyér – vagy akár egy későn jött jó szó, figyelem, szeretet, szerelem enyhíteni tudna. Olyan éhség ez, amely kiforgatja az embert ember voltából – pontosabban: megmutatja, milyen az ember valójában az álarc mögött, ha nem tud belsőleg azonosulni valamelyik társadalmilag is elfogadott maszkkal, ha nincs semmi arca: vadállat, aki hidegvérrel, az ösztönös éhség hajtotta kegyetlenséggel tör a szelíd őzek életére. Élethalálharccá válik minden, a báránybőrbe bújt farkastörvény veszi át a jótét helyében jót várj morálját. Kívülálló szemében mindez őrületnek tűnik – pedig, és ezt az olvasó érzi, tudja: ez az ösztön senkitől sem idegen, csíráiban mindannyiunkban ott lappang, és csak a körülményeknek köszönhetjük, hogy nem tört elő.
Talán ezért is vagyunk annyira megértőek Eszterrel szemben – meg persze azért, mert maga az elbeszélő olyan finoman, fokozatosan bontja ki a történetet, adagolja az információkat, hogy észre sem vesszük, és a hálójába kerülünk, amiből már nincs szabadulás. Eszter első személyű, vallomásszerű története paradox módon egyszerre tűnik tárgyilagosnak és szubjektívnek. Tudatosan, mintegy hidegen, tárgyát kívülről szemlélve mutatja be a lélek vergődéseit, és mégis úgy érzed, ennél őszintébben nem lehet szólni – de nem álarc ez is? És vajon ki az őszinte és kié az álarc? És bármennyire nem szokás ezt manapság kérdezni – mennyi van benne magából a szerzőből? Honnan erednek ezek a kegyetlenül őszinte és őszintén kegyetlen, ugyanakkor az olvasóban megértésre találó szereplők, elbeszélők?
Szabó Magda könyvei után mindig nehezen tudok megszólalni. Mindig úgy érzem, hogy olyan mélységekbe visz le, ahonnan felbukkani idő kell, felbukkanva pedig először levegőt kell venni, pihenni kell, magamhoz kell térni. Majd el kell gondolkodni azon: a jóság természetes állapot? Arcunk valóban olyan, mint amilyent festünk magunknak?

2 hozzászólás
>!
ziara P
Szabó Magda: Az őz

Hűha!!!! Mostanában nem olvastam ilyen szép, szomorú és őszinte írást a szerelemről! Nem feltupírozva, túlfényezve, hanem a maga valójában… Persze sok minden másról is szólt, de nekem most ez volt a legfontosabb! Kedvenc lett….

2 hozzászólás
>!
bagie P
Szabó Magda: Az őz

Félek Szabó Magdát olvasni, mert vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem.
Ez most az utóbbi volt.
Annyira nem volt szimpatikus Encsy Eszter, hogy leginkább arra koncentráltam, hogy legyen már vége; szerintem sok dolog felett elsiklott a figyelmem ebből adódóan. Befejezve a könyvet, végigolvastam az értékeléseket. Azt hiszem ezekből értettem meg a könyv lényegét. Talán újra kellene olvasnom, de azt hiszem nem fogom…

5 hozzászólás
>!
k_annamaria P
Szabó Magda: Az őz

Kicsit félve kezdtem el. Az írónőnek erről a könyvéről nem zengnek ódákat. A könyv szerkezete szerintem tipikus Szabó Magda. A könyv első negyede nagyon tetszett aztán rám telepedet…nem is tudom szomorúság? Szorított a mellkasom és nem tudtam tovább olvasni. De győzött a kíváncsiság.Honnan ez a sok harag,fájdalom? Így a történet végén azt érzem, hogy csak sikítanék. Tömény depresszió. Ez most kicsit sok volt. Ezt a könyvét soha többé nem fogom újra olvasni. Ennek ellenére jó volt. Ez is Szabó Magda egyik arca.

>!
korkata
Szabó Magda: Az őz

Az egyik kedvenc szerzőm Szabó Magda. Most sem okozott csalódást.
Tele van fájdalommal Encsy Eszter. A sors nagyon megtépázta. Viszont amikor adni akart már nem fogadta el, talán nem is akart élni a lehetőséggel. Nyomasztott a könyv. Döbbenet volt ennyi szomorúságot olvasni. Mégis úgy gondolom, hogy egy szép szerelmi történetet kaptam. Sajnáltam és haragudtam érte, hogy Eszter nem küzdött. Az állandó gyűlöletét nehezen tudtam feldolgozni. Nem az érzés sokkolt, hanem hogy állandósult nála.


Népszerű idézetek

>!
havas

Jövő. Nekem még soha senki sem akart jövendőt építeni. Csupa múlt van köröttem, akkora, hogy beleiszonyodom.

142. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
3 hozzászólás
>!
Dormeck

Minek tanítanak olyan hülyeségeket az iskolában, hogy jótét helyében jót kell várni? Az ember komolyan veszi, iparkodik, reménykedik, aztán nem történik semmi.

6 hozzászólás
>!
BZsofi +SP

Gyermekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni; én vagy hazudni tudok vagy hallgatni. Ami az életrajzomban van, az hazugság. Amit az emberek beszélnek rólam, az is hazugság. Én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. Onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, hogy még neked se bírtam igazat mondani.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
>!
AeS 

Tudod, milyen a gyerek, azt hiszi, a szerelmek sírig tartanak, és a házasságtörőt szurokba kell mártogatni.

36. oldal

1 hozzászólás
>!
havas

Az volt a világ legtermészetesebb dolga, hogy engem nem szeretnek, ezen sose csodálkoztam, és sose sértődtem meg. Inkább azon bámultam, ha valaki vonzódott hozzám…

156. oldal

5 hozzászólás
>!
_Andrea_

Mindig gyanakodtam a jó emberekre. Soha kicsi koromban se hittem, hogy a jóság természetes állapot. Minden jóság mögött azt éreztem, hogy most kifizetnek valamit valakinek, vagy előre befizetnek valamiért.

>!
AeS 

Az én valódi arcom sokkal szörnyűbb, mint amit festeni szoktam magamnak.

192. oldal

>!
havas

Borzasztó könnyű boldoggá tenni az embereket.

126. oldal

>!
munuum

Mikor levetkőztem, véletlenül megláttam magamat a fürdőszobatükörben, és csak álltam, bámultam tanácstalanul, arra gondoltam, hogy szerettél.
arra is gondoltam, talán meg kellet volna mondanom neked, hagyd Angélát sorsára, és meg kellett volna mutatnom a várost, ahol születtem, a Köves utat és a Gátat, és elmondani, honnan ismerem Ilu néniéket, hogy gyermekkoromban ki kellett vágni a cipőm orrát, úgy jártam, hogy mi voltunk a „bolond ügyvéd”, hogy Károly megvert, feltételezte, hogy elárulnám valaha, pedig csak azt fogalmazta meg az Ambrus szobájában, amivel tele volt a szívem, csak sose tudtam volna kimondani. Vagy hogy mindenért önmagammal kellett fizetnem, és Ványa azt mondta: „Ez nem szabad pártnap!”, s el kellett futnom, a tégelyek kocogtak, pedig valaki a jövendőt ígérte odabent, és mindenkinek. És meg kellett volna mondanom neked, hogy a személyzeti főnök csak legyintett, mikor elolvasta az életrajzomat, az egyetlen igazit, Angélának meg senki sem emlegette, hogy három cselédet tartottak és Ilu néni karján könyékig értek a karkötők. A Kossuth-díjat sem én kaptam, hanem a tehetségem meg egy fikció: az ügyvéd lánya, aki kilépett önmaga korlátai közül, és hozzá édesedett a néphez. Hát hova máshova tartoztam én, ha ugyan tartoztam valamikor valakihez, egyáltalán, tekívüled, az Ambrus disznói, az Irma néni cipője, a bőgő zongora, a Három Huszár ingyen vacsorái, irtózatos vágyaim és irtózatos nyomorúságom világában?
Ha egyszer, valaki, akárki, elviselt volna olyannak, amilyen vagyok, fenntartás nélkül, kikötések nélkül, Irma néni és a Gát emlékeivel… Az igazságot… Még te se. Te is csak úgy, Angélával. Nem tudom. Soha, soha nem segített senki.
És aztán a füstre gondoltam, hogy egy este fenn álltunk a Várban, és néztünk lefelé a Lovas út felé, néztük a hegyeket meg a várost, és akkor egy ház kéményéből előkunkorgott a füst, és azt mondtad, nekem adod. Szállt a füst, kanyargott, követtem a szememmel, arra gondoltam, soha senki nem ajándékozott nekem füstöt, és csak néztem utána. „Nincs otthonom – mondtad szemrehányóan –, meddig akarsz még várni Eszter?” Akkor elkezdtem szavalni a Hamletből, hogy: „Fejedelmi Caesar, ha föld röge lett, lyukat töm, hogy kizárja a szelet…” és megöleltelek, magamhoz szorítottalak, arra gondoltam, hogy nekem sincs otthonom, semmim, semmim, csak ez a füst, és megcsókoltalak és sírtam.

228. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Németh László: Iszony
Janković Nóra: Árnyékok illata
Zilahy Lajos: Két fogoly
Bartis Attila: A nyugalom
Szepes Mária: Corinna története
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Pacsirta / Édes Anna
Horváth Éva: Lélekfonalak
Kármán József: Fanni hagyományai
Szudár Erika: Az a gonosz óra
Kosztolányi Dezső: Édes Anna