Az ​ajtó 1409 csillagozás

Szabó Magda: Az ajtó Szabó Magda: Az ajtó Szabó Magda: Az ajtó Szabó Magda: Az ajtó Szabó Magda: Az ajtó Szabó Magda: Az ajtó Szabó Magda: Az ajtó

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Álmában ​nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?
Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1987

Tartalomjegyzék

>!
Jaffa, Budapest, 2016
284 oldal · ISBN: 9786155715433
>!
Jaffa, Budapest, 2016
284 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155609053
>!
Európa, Budapest, 2015
262 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794008

13 további kiadás


Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Szeredás Emerenc · Szabó Magda · Viola

Helyszínek népszerűség szerint

temető


Kedvencelte 531

Most olvassa 109

Várólistára tette 459

Kívánságlistára tette 229

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
krlany I+SMP
Szabó Magda: Az ajtó

Ez a könyv, ez olyan, hogy mikor elolvasod az utolsó sorát, és becsukod, csak nézel ki utána a fejedből. Űrt hagy maga után, majd élni tanít… Egyébként meg mindent elmondott. Benne van minden, egy csomó bölcsesség arról mi fontos és mi nem, csak legyen, aki meg is érti az élet apró dolgainak nagy-nagy jelentőségét.
Szabó Magda gyönyörűen és kifejezően ír, minden sora tele van érzelemmel, mint ahogy az a két világ is, ami itt szembekerül egymással, megméretik, majd egymás karjában elbukik. Teszik ezt oly stílusosan, és annyi belső szeretettel, hogy az minden mással felér.

36 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP
Szabó Magda: Az ajtó

A pillanatot képtelenség kiszorítani az első helyről, ami Szabó Magda életművét illeti. De Az ajtó azért erősen közelíti azt a szintet. Kb. a kétharmadáig még arra is komoly esély volt, hogy eléri. Ha csak Emerencről szólna, talán meg is haladta volna, én pedig kedvencelném.

A történetről nincs sok mondanivalóm. Oknyomozós fajta, aki azt szereti, ezzel a regénnyel mellé nem nyúlhat. Mégis az a benyomásom, hogy minden, ami történik, egyetlen dolog szolgálatában áll: jellemrajz, jellemrajz, jellemrajz. Az időbeli előrehaladás csak arra kell, hogy könnyebb legyen olvasni. Valamivel. Mert hogy ez nem pehelysúly, az is biztos.

Emerenc úgy jó, ahogy van. (Cseppet sem) hétköznapi házvezetőnő (vagy inkább mindenes) innen a szomszédból, aki egyébként többszörös mitológiai-mondai alak.* Hol a bibliai Márta, hol az antik tragédiák királynő-hőse, hol maga Jézus Krisztus. Mivel éppen Ovidiust olvasok, Plutarkhoszt meg nemrég olvastam, a görög mitológiára és a görög-római mondákra tett utalások érintettek meg a leginkább, ezek összekapcsolása a XX. század második felének magyar történelmével – egyszerűen tökéletes. Emerenc bátor, Emerenc erős, Emerencnek humora van, fanyar, nem keserű, Emerenc felnőtt, Emerenc szónok, Emerenc tiszta, Emerencnek egyvalami szab korlátot az életben, a saját akarata. De az alaposan. Amit ő nem akar megérteni, azt nem érti meg. Ő így teljes, így egész. És csak egy sebezhető pontja van: az, hogy létezik olyan, hogy anyag. Pedig azt becsüli a legjobban a világon. spoiler

Az utolsó harmadért aztán majdnem levontam a csillagozásból, aztán végül arra jutottam, hogy egyrészt átlagolni kéne a kettőt, másrészt amin annyit kattog az agyam, hogy majdnem lemaradok a járműről, azt talán nem kéne „büntetni”. :)

Mert hát ez a regény nemcsak Emerencről szól, hanem az elbeszélőről is. Akit most direkt nem fogok azonosítani a szerzővel, bármennyit is belekevert a saját életéből. És ugyanazért nem bírom ezt az elbeszélőt sem, amiért a Für Elise-ét. Csak itt, hála Istennek, nem ő áll a középpontban. Végig. A pillanat meg azért jó, mert abban nincs benne.

Alig tudok mit kezdeni az elbeszélőnek azzal a rettenetes bűntudatával. Vétkes, hogyne. Dönthetett volna másképp, hogyne. Észrevehetett volna sok mindent. De nagyon hamar torkig lettem azzal, ahogyan kizárólag saját magára hárít minden felelősséget. Az ilyennek mélyen a szemébe kell nézni, és megkérdezni tőle: azt' mitől volnál te olyan nagy ember, hogy minden a te bűnöd legyen?! Már bocsánat. Azért nem mindent egyedül csinál. Arról meg ne is beszéljünk, ahogyan a többiek viselkednek vele. Nem mondanak el neki semmit, de utólag minden esetben kaszárnyai modorban kérik számon, hogy miért nem tudta magától. spoiler

Aztán arra gondoltam, ez a mondat lehet a kulcs: „azt' mitől volnál te olyan nagy ember, hogy minden a te bűnöd legyen?!” Az elbeszélő is erős, nemcsak Emerenc. Akarja a hatalmat, de nem kaphatja meg, mert az kezdettől fogva Emerencé. Nem azért az övé, mert kellett neki, hanem mert az övé, pont. Ezt is jelenti a kialakuló anya-lánya viszony. Mivel pedig nem kapja meg a hatalmat, ott igyekszik szert tenni rá, ahol juttatnak neki belőle, mértéken felül is: a bűntudatban. „Ha én tehetek róla, akkor az én ellenőrzésem alatt voltak az események, nem a más kezében.” A sértődései, a gyerekes indulatkitörései azért jelentkeznek, mert Emerenc (és a férj is) szülőként viselkedik, tehát őt gyerekszerepbe nyomja. Az, hogy az elbeszélő mi mindent nem fog fel, annak Emerenc (is!!!) az oka.

Ha a végleges felnőtté válása is benne volna a regényben, akkor is kedvencelném. Így örüljön az öt csillagjának. :) Mondjuk, azt annak a gyönyörűséges-vad stílusának is köszönheti, amelytől az ember csak felszáll a mondatok hátára, és hagyja vitetni magát.

* Benne van ebben a regényben a Szabó Magda teljes irodalmi műveltsége. Az pedig nem csekélység. Minden második hasonlatban csak úgy szórja a klasszikus irodalmi, történelmi hivatkozásokat. Túlzásba is viszi. A végén a Toldi-Bence párhuzam (illetve csere) nagyszerű kép lenne magában, de így, egy ilyen sorozat végpontjaként már „sok”. A pillanat azért is jobb, mert abban pont annyi van ebből a roppant, rendkívül tiszteletre méltó műveltségből, amennyi éppen oda kell. Mivel Vergiliusra épül, se több, se kevesebb nem tud belőle lenni.

>!
Jaffa, Budapest, 2016
284 oldal · ISBN: 9786155715433
1 hozzászólás
>!
B_Tünde P
Szabó Magda: Az ajtó

Szabó Magda ebben a könyvében egy valós történtet mesél el, Emerenc történetét, aki közel 20 évig volt a család kisegítője a háztartási munkákban – úgy is mondhatnánk, cselédje – de ha valaki, ekkor Emerenc esetében ez a szó biztosan nem állja meg a helyét. Ez a könyv tehát Emerenc könyve, az öntörvényű Emerencé, aki az írott és íratlan törvényeknek sem engedelmeskedik, a saját maga által alkotott és elfogadott törvények szerint él. Miközben a 20 év története kibontakozik előttünk, apró történetfoszlányokon keresztül megismerjük Emerenc múltját is, főként az életét végigkísérő tragédiák sorát, ami bizalmatlanná tette mindenkivel szemben, de nem törte meg, nem tette rosszindulatúvá és megkeseredetté, hatalmas lelki erővel viselte a sorsát és élte tovább az életét. Ő volt az, aki mindenkin segített, mindenkiben meglátta az embert, ő viszont soha nem panaszkodott, és senkitől nem fogadott el segítséget. Ahhoz viszont, hogy élni tudjon, áttörhetetlen páncélt növesztett maga köré.
Emerenc és az írőnő találkozása: két világrend találkozása, ami óhatatlanul rombolással jár, de ez kellett ahhoz, hogy új falak épülhessenek és az ajtók legalább résnyire megnyíljanak. Az a csipetnyi misztikum, amit Szabó Magda beleszőtt a történetbe, még jobban kiemelve a két nő közötti világnézeti különbséget, tökéletesen illett Emerenc alakjához. Emerenc volt az, aki ismerte az élet és a halál titkait – mert már annyi halált látott, és annyi kilátastalan életet. spoiler
Emerencnek pedig, ahogy azt nem választhatta meg, hogy milyen élete legyen, a saját halálába sem lehetett beleszólása: nem úgy, és nem ott halhatott meg, féltett titkait megőrizve, ahogy szeretett volna, akiben pedig életében talán először megbízott, elárulta.
És a könyvet letéve jöhet a kérdések sora: Elárulta? Valóban elárulta? Mit kellett volna tennie? Tehetett volna mást? És ha másképp dönt, akkor mi változik? Könnyebb lesz talán a lelkiismerete? Vagy ellenkezőleg, még nehezebb? És én, én mit tettem volna hasonló helyzetben? Jó lenne többet tudni arról, hogy mennyi a tényleges esemény és mennyi a kitaláció, mert akkor talán választ kaphatnánk néhány kérdésre.

1 hozzászólás
>!
gabiica P
Szabó Magda: Az ajtó

Nehezen találtam rá a mű hangulatára, de aztán mégis annyira beszippantott a világa, hogy még most sem teljesen tudok kilépni belőle.
Megtanít azokra a dolgokra, amelyek igazán fontosak az életben, egy olyan kapcsolatot mutat be, ahol bár nincs családi kötelék, mégis sokkal erősebb, mintha az lenne.
Emerenc lénye rengeteget formálta az írónőt, és noha mikor ott volt, nem mindig látta be, mennyit is jelent, él a közhely, hogy csak akkor jövünk rá igazán valakinek vagy valaminek a jelentőségére, miután már elvesztettük…
Megható történet az emberi kapcsolatokról, amelyet jó darabig nem fogok tudni kiverni a fejemből…

>!
Ciccnyog ISMP
Szabó Magda: Az ajtó

Ha A portobellói boszorkány a külső ajtókról szól, amelyeket az élet állít utunkba, lehetőséget adva egy teljes életre, ha merjük használni a bennünk lévő kulcsot, addig Szabó Magda regénye a belső, a mi saját ajtónkról, ami ugyanúgy mindenkiben ott van. Igen, így, egyes számban. Mindannyian őrzünk titkokat, őrzünk magunkból egy-egy kis darabot mélyen, fájdalomból, dacból, szégyenből, irigységből, vagy egyszerűen csak nem akarjuk, hogy bárki is megtudja. Egy ajtó mögé zártuk, ahova időnként újabb és újabb dolgokat pakolunk, ahogy egyre csak folyik tova az idő az élet medrében. Időnként előfordul, hogy bepillantást engedünk egy-egy személynek, és ha jól döntöttünk (van-e egyáltalán jó vagy rossz döntés?), akkor az az ajtó már nem kell, hogy többé bezárva legyen, hiszen már ketten fogják őrizni. Ha pedig a kiválasztott nem tudja kellőképpen megbecsülni a gesztust, amiről tudnia kell – lévén, neki is van saját kulcsra zárt ajtaja –, hogy iszonyú nehéz döntés, az az ajtó a későbbiekben még inkább zárva fog maradni, és még nehezebben fog kinyílni. Ha ki fog egyáltalán. Amit őrzünk, így vagy úgy, de kivetítjük az életünkbe is, és hatással van ránk, a környezetünkre. Sokszor nagyon nehéz megérteni egy-egy emberi viselkedés, tett mozgatórugóját, a mögötte megbújó okot, szándékot. Előfordul, hogy szeretnénk benézni az ajtó mögé, hogy egy kicsit könnyítsünk a másik terhén, de kérdem én, hát nekünk ennyire üres a szobánk az ajtó mögött, hogy úgy véljük, képesek vagyunk megbirkózni a másikéval is? Főleg, ha ő nem akarja a mi „felhalmozott értékeinket”. Nehéz kérdések, nehéz dolgok ezek. Előfordulhat, hogy olyan régen zárva már az az ajtó, hogy maga a tudat is elborzaszt, hogy valakinek egyáltalán csak résnyire nyissuk ki. Pedig talán ezt kellene tenni, időnként kinyitni. Talán fájni fog, de a lehetőséget nem vehetjük el magunktól, hogy esetleg nem kell többé zárva tartani. Minél inkább védjük magunkat, annál nagyobb az esélye, hogy feleslegesen nagy árat kell majd megfizetnünk érte. Lehet így is szép életünk, és persze, legyen az az ajtó zárva, míg nem érezzük, hogy eljött az idő, az a személy, akinek megmutathatjuk teljes valójában, vagy azok a személyek, akiknek egy kicsi bepillantást engedhetünk, de nem kell, hogy az az ajtó rideg, és barátságtalan legyen. Fessük zöldre, díszítsük koszorúval. Kevésbé feltűnő, az idegenek nem akarnak majd kéretlenül csakazértis bemenni, aki pedig kíváncsi ránk, az örömmel és türelemmel fog rajta kopogtatni. És ha nem nyitjuk ki mégsem, hát legközelebb újra megpróbálja, mert tudni fogja, hogy érdemes. Ha pedig elküldjük, ugyan csalódott és szomorú lesz, de nem keserű és nem fogja kudarcként megélni, hogy nem volt képes segíteni. De a legfontosabb, hogy időnként mi is pillantsunk a saját ajtónk mögé, és takarítsunk ki, ki tudja, talán ki tudunk tenni egy-két dolgot, és könnyebb lesz tőle a szívünk. Talán még az a nap is eljöhet, mikor azt az ajtót nem fogjuk kulcsra zárni. Vagy csak nem félünk megmutatni másoknak, de legfőképpen magunknak, hogy mi van mögötte.

8 hozzászólás
>!
Karinthy93
Szabó Magda: Az ajtó

Felgyülemlett kérdések sokasága van bennem..végeztem ..nincs miről olvasni többet ..a tinta már megszáradt a papíron.. Mélységes űr ..Emerenc..egyre csak ezt tudom ….Emerenc.. Nagyon meghatott..Emerenc..jaj..de hát ..lehet mondani egy nem létező regényszereplőre azt,hogy szeretem? …a befejezés előtt…Emerenc utolsó szavai..a szívverésem zakatolt..vonat megirigyelte volna… Nem én faltam fel a könyvet…ő evett meg engem…majd az utolsó elolvasott szó után..kidobott a szájából..és most itt vagyok..gyengén..szomorúan..megtörten..kizárólag Emerencen kattog az agyam..Nagyon szeret(t)em..nagyon fáj(t)..nagyon meghat(ott).. Mély olvasmány..súlyos..ilyen őszinte emberi érzésekről és kapcsolatokról.. Egyéni karakterről ( mint Emerenc) még tán nem is olvastam..nem tapasztaltam …. szív neki! Szabó Magdának egy. Emerencnek kettő.

>!
Aurore
Szabó Magda: Az ajtó

Sznobponyva. Kispolgári lektűr. Biedermeier encsembencshegy. Émelyegtem tőle. Mintha sós heringet gyömbérbe és mézbe pácoltak volna. Ez a rengeteg affektálás, hogy lehet ezt bírni? Emerenc pü-pü-pü, Emerenc tyü-tyü-tyü, komatál tö-tö-tö, loverseat fü-fü-fü, Emerenc, renc, renc, renc. Józsi öcsém fia (aki ráadásul az Emerenc öccsének fia, tehát Szabó Magdához semmi köze) – miért, nincs neve?! NYÁÁÁÁÁ!!!
Szeredás asszonynak igaza volt: Magdácska nem volt okos. Ez a sok nyavalygás, álbölcsesség, őrlődés felesleges dolgokon, tipródás, hogy jónak látsszunk, amikor csak önzők vagyunk, mert amikor itt volt az ideje, nem hagytunk meghalni egy öregasszonyt. És mindezt azért, mert azt sem tudjuk, hova legyünk jó dolgunkban, amikor díjakat osztanak nekünk, és a kiadónk, amellyel betonbiztos szerződésben állunk, és futószalagon adja ki a könyveinket, sorszámra fizet. Így nyugodt lélekkel túlírhatjuk mindet.
Többször olyan rosszul voltam tőle, olyan sok(k) volt, hogy majdnem odavágtam az mp3-lejátszót. Aztán mégis folyattam: mi lesz ebből? Mindezt a „sok” csillagot nem Szabó Magda kapja tőlem, hanem a mindenes házmesternő nem mindennapi személyisége. Szegény, forogna a sírjában, ha tudná, (milyen!) könyvet írtak róla.

77 hozzászólás
>!
csillagka P
Szabó Magda: Az ajtó

Nem tudtam letenni, csak még egy kicsi és végül kiolvastam a felétől egy este alatt. Emerencet látom magam előtt ahogy figyel fentről és kritikus mindenkivel akit szeretettet. Hihetetlenül el lett találva az utolsó nagyjelenet, és az egész könyvből méltóság és emberség árad.

8 hozzászólás
>!
sophie P
Szabó Magda: Az ajtó

Nem nagyon óhajtottam – hogy egy gyakori könyvbéli szófordulathoz nyúljak – semmit feljegyezni magamnak, s ha mégis, akkor talán arról valamit, hogy mennyire emlékszem arra a kvázi hisztériára, amellyel elutasította annak idején a Szabó István-filmet mindenki, aki korábban már túl volt az olvasmányélményen. Nekem tetszett az a Helen Mirren-Emerenc, csak éppen nem kaptam kedvet tőle, hogy azt az ember-sorsot betűben is lássam. Na és most kiderült: hogy éppenséggel nem arról szól az egész, amit én akkor gondoltam, vagy legalábbis nem úgy, és nem olyan hangon. Teljesen odavoltam például a szöveg humorától és emberszeretetétől, … de ez most azért mindegy, mert nem akartam (át)fogalmazgatni, ami már megírodott egy teljes könyv terjedelemben. Viszont a kezembe vettem egy potenciális következő olvasmányt (Naipaul), és ott volt a hátoldalán, amit kb mondhatnék, mármint arról, amit mögé sejtek (persze a történet, a környezet teljesen más, de a vegyület azonos):

„Nem haragból írok. Talán inkább mély érzelemből. Anélkül nincs irodalom. Csak újságírás. Ha az embernek nincsenek érzelmei, elmegy Uruguayba, beszámol a választásokról, de semmi köze hozzájuk. Aztán a cég gépén elrepül Bogotába, és ír valamit a drogkereskedelemről is. Semmi köze hozzá. De ha mélyen felkavarja valami, először is tisztában van vele, hogy ezt a csupasz, nyers érzelmet nem fejezheti ki; az nem lenne irodalom. Fel kell dolgoznia magában. Az érzelemnek ez a megtisztítása, a megértés szüli az igazi irodalmat. A kettő persze nem ellentétes egymással. Egymásból erednek, vagyis inkább a második, a megértés ered a haragból.”
V.S. Naipaul

>!
Jaffa, Budapest, 2016
284 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155609053
>!
Naiva P
Szabó Magda: Az ajtó

Komolyan meglep, hogy ilyen magas százalékon áll ilyen magas olvasottsági számmal. És elgondolkodtat, hogy talán velem van gond, mert nekem ez a „remekműnek és klasszikusnak” tartott mű nem tetszett. Én kínlódtam vele rendesen. A párbeszédek hiánya nagyon nehezen vitték előre a történetet és az sem segített, hogy végig olyan feszült volt a regényben uralkodó légkör, de anélkül, hogy az a feszültség izgalmas lett volna.
Olvastam már Szabó Magdától nem egyet, nem kettőt. Az Abigélt többször is, a Für Elise-t is, de ez most nem talált be.
Nagyon zavart Emerenc bizalmatlansága, már-már kotnyelessége. Néha azért hagyott rést ajtaján, ami a szeretet kapujának metaforájaként jelent meg. Mintha valahol mégis szerette volna megosztani a féltve őrzött titkait. Emerenc személyisége legalább annyira ellentmondásos és kiszámíthatatlan volt, mint kapcsolata az írónővel. spoiler Szerintem a legtöbb öregasszony legnagyobb félelme Emerenc sorsa. Ami a regény egyik erőssége, hogy alapos képet kapunk a háború előtti és utáni Magyarország hétköznapjairól, átlagemberek életéről.


Népszerű idézetek

>!
BlissX I

– Nem hal meg olyan könnyen az ember, ezt tanulja meg, csak majdnem, aztán később olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, bár még egyszer buta lehetne, tök buta.

173-174. oldal

2 hozzászólás
>!
Almost_Zed

(…) attól, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre esem. Éppen azért, mert én is szeretem. Csak az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van, rég megérthette volna, de csak azt érti meg, amit akar.

Böjt

>!
Exupéry

(…) minden érzelmi kapcsolat támadási lehetőség, és minél több embert eresztek magamhoz közel, annál számosabb csatornán áradhat felém a veszély.

1 hozzászólás
>!
Almost_Zed

Ma már tudom, amit akkor még nem, hogy a vonzalmat nem lehet szelíden, szabályozottan és tagoltan kifejezni, és hogy nem fogalmazhatom meg a formáját senki helyett.

98. oldal, Lomtalanítás

>!
geszti

Ha Emerencen múlik, becsukja a márciusi ifjakat egy pincébe, és kioktatja őket, nincs irodalom, ordítozás, tessék valami hasznos tevékenységet választani, meg ne halljon forradalmi szöveget, mert elintézi mindahányat, ki a kávéházból, menjenek földmunkát végezni, vagy iparra.

120. oldal

2 hozzászólás
>!
Valcsa

(…) egyikünk se szólt Emerencről, de mindketten róla hallgattunk.

104. oldal (Magvető, 1987)

1 hozzászólás
>!
BZsofi +SP

Nem jutott eszembe semmi, én csak papíron tudom, mit kell csinálnom, az életben nehezen találom meg a szavakat.

73. oldal (Európa, 2005)

2 hozzászólás
>!
jevus

Akin nem lehet segíteni, azon nem is kell, ha elég volt az életből neki, senkinek nincs joga visszatartani.

1 hozzászólás
>!
BZsofi +SP

Nagyobbat nem adhat senkinek, minthogy nem enged neki módot a szenvedésre.

Kapcsolódó szócikkek: szenvedés
1 hozzászólás
>!
Bi_bi_bi

(…) van az úgy, hogy az ember egyszer csak be akar már fejezni mindent.

1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
Németh László: Égető Eszter
Németh László: Iszony
Závada Pál: Jadviga párnája
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Babits Mihály: A gólyakalifa
Jókai Mór: Az arany ember