Értékelések 930

annagspr>!
Szabó Magda: Abigél

A film és a színdarab után végre a könyvet is el tudtam olvasni. És hát…hű! Ez az első Szabó Magda mű amit olvastam, de azt már biztosan tudom, hogy nem az utolsó. Ez egy lebilincselő történet, egy kislány szemével látjuk a háborút, a felnőttek harcát, emellett átéljük a gyerekes sértődéseket, cselszövéseket. Ebbe a könyvbe tényleg minden volt. Imádtam az elejétől a végéig. Egyedül Kőnig tanár úrnál éreztem azt, hogy indokolatlanul sok utálatot kapott, ez volt az egyetlen dolog, ami nem tetszett, amit nagyon igazságtalannak tartottam. Szerintem ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasnia legalább egyszer (ha nem többször…).

_readingislife__>!
Szabó Magda: Abigél

Már nagyon régen el szerettem volna olvasni ezt a könyvet csak sajnos mindig a háttérbe szorult. Viszont el jött az a pillanat, hogy nem bírtam már halasztani, plusz egy csodaszép kiadásban tudtam megvenni.❤
Soha nem gondoltam volna, hogy ez az írásmód, ahogy Magda ír ennyire elvarázsol.
Imádtam Gina karakterét. Hogy miért? Mert mindannak ellenére, hogy hirtelen változott meg az életete és rengeteg kihívásokkal kellett szembe néznie, mindig tovább tudott haladni és ezeken a dolgokon az apja iránti szeretete segítette át.
Nagyon tetszett, hogy a múltba játszódik, és betekintést nyújt abba, hogy a keresztény iskolába, milyen szigorral nevelték a gyerekeket.
Egy izgalmas történet tele megható és váratlan fordulatokkal, Magda nem hagyja, hogy egy kicsit is unatkozz a történet közbe.
Ja, kifelejtettem, hogy miért Abigél a címe ha Gina a főszereplő? Olvasd el és megtudod.

EssentialHencsi P>!
Szabó Magda: Abigél

Ha az Abigélt olvasom, nem tudok elvonatkoztatni a filmtől. Nem tudom magam elé képzelni a szereplőket, mert Zsurzs Éva megoldotta helyettem. De ez nem baj. Egyébként meg úgy imádom, ahogy van. Ja, és Ruttkai Éva a legszebb nő a világon.
Eh, fogalmam sincs, mit írjak, csak elpuffogtatok egy csomó közhelyet, hogy mennyire jó könyv ez, meg bármikor el tudom olvasni, és csodálatos, de nincsenek rá szavaim, hogy tényleg mennyire el tudok merülni ebben a világban. Azt mondtam már, hogy Piros Ildikó is gyönyörű szép?
Szóval mivel már úgyis mindent leírtak előttem, kár is pazarolnom az időt értékelésre, meg egyébként is mindenki találkozott már így vagy úgy ezzel a regénnyel. Aki esetleg mégsem, az nem tudom, melyik bolygón él. Jut eszembe, Balázsovits Lajos is milyen jól nézett ki.
Na jó, szóval Szabó Magdát mindenkinek. Most.
Jó napot kívánok Isten áldásával.

7 hozzászólás
L_Lívi>!
Szabó Magda: Abigél

Abigél sokadik olvasásra is meg tud lepni engem. Mindig felfedezek olyan dolgot benne, amit eddig nem vettem észre. Mostani olvasáskor a háború feszültsége volt az, amit jobban érzékeltem belőle. Épphogy meglengette az iszonyat szelét, mellé pedig tűpontosan adagolt hozzá humort, boldogságot, szerelmet. Ezzel felkerült a kedvencek listájára.

1 hozzászólás