Vallomások 2 csillagozás

Naplók, beszélgetések, levelek
Szabó Lőrinc: Vallomások

Az ember, mihelyt teheti, mihelyt ráér, rögtön játszani, szórakozni akar. Mulatságok százait és ezreit találta ki, hogy ne unatkozzék. Az unalom: üresség. A semmi borzadálya, az üresség irtózata, a régi horror vacui nagyon szép, érzékletes kifejezés. Szellemi gépezetünk nem tud, nem akar üresen járni, az emberiség retteg az unalomtól. Fáj neki, hogy az egyéniség elve két aránytalan és árva világra osztotta a mindenséget? Csak az állatok és a nagyon okos, nagyon érző emberek nem unatkoznak, amikor „üresek”. A filozófus még továbbmegy e tekintetben: benne önmagát figyeli, és saját működése szabályait próbálja megállapítani a szellem, roppant erőfeszítéseket téve, hogy szétnézhessen a tiszta, vagyis a külvilággal keveredetlen ész konstrukciói között.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Klasszikusok Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2008
936 oldal · ISBN: 9789633899885

Enciklopédia 6


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 7


Népszerű idézetek

Frank_Waters I>!

Hiába morogsz: könyvért és borért sose fogom sajnálni a pénzt.

Napok a Magyar Írók Szövetségében (Szabó Dezső mellett) 1919 őszén

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

Kapcsolódó szócikkek: bor · könyv
1 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Éjjel a Fridában [bordélyház] Hevesivel és barátjával, [Moholy] Nagy Laci festővel találkoztam.Nagyon hasonlít hozzám arcban. Igen kedves fiú. Sokat beszélgettünk Csinszkáról, akinek igen jó barátja. Majd kevésbé érdekes vágányokra terelődött a beszélgetés: a tripperre.

Kisnapló

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

Frank_Waters I>!

Kedden este Bálónénál vacsoráztunk hármasban. Utána nagy nihilizmust csaptunk Aladárral a Fridában. Mihály nem mert eljönni.

Kisnapló

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

7 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Ma megismerkedtem egy francia nővel, aki igen immorális perszóna: egy negyedóra múlva, ahogy beszédbe kezdtünk, azonnal a különféle nemi érintkezésekre tért át beszélgetésünk. Azt hiszem, lesz még dolgunk együtt.

Kisnapló

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

2 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Mihály kapott Bécsből két levelet. Egyiket egy bizonyos Stern Jolán, a másikat Szilágyi Jolán, Szamuely TIbor felesége írta neki, a Nyugatban megjelent cikkére válaszul. Szilágyi Jolán levele így kezdődött: Te disznókutya! Agyad rothadt konzervdoboz… jaj, leírhatatlan piszkolódás! Roppant érdekes. Én is, Aladár is, Schöpflin is, egymástól teljesen függetlenül, azt ajánlottuk, hogy adja ki a Nyugatban, minden kommentár nélkül.

Kisnapló

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

Kapcsolódó szócikkek: Szamuely Tibor
Frank_Waters I>!

Nagyon szeretjük egymást ezzel a nővel; kár, hogy nem illünk össze időben.

Kisnapló

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

5 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Adyné nagybeteg volt, a régi tüdőbaja vagy mije jött elő, de már jobban van. [Babits] Mihály vett egyszer neki egy tábla csokoládét, de elég smucig volt, mert csak 40K-t adott ki érte.

Napok a Magyar Írók Szövetségében (Szabó Dezső mellett) 1919 őszén

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

Frank_Waters I>!

Délután a Centrálban vártam [Babits] Mihályt, majd érte mentem. Nem volt otthon, ellenben asztaláról megettem egy darab kenyeret.

Kisnapló

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály · Centrál Kávéház
Frank_Waters I>!

Ma Móricznétól egy jó adag kifakadást hallottam Csinszka ellen. Schöpflinék se nézik jó szemmel a Babits-Adyné viszonyt. Természetes, ezek a jó burzsoák nem értik meg, hogy hogy lehet így élni. Igaz, hogy az Adyné is egy őrült hisztérika.

Kisnapló

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

Frank_Waters I>!

…ellenben végtelen mennyiségű apró hetilap van, olyanfélék, mint a Vágóhíd volt. Régiek és újak, pl. Pesti Futár, Színház és Divat, Borsszem Jankó, Sportképek, Társaság, Heti Újság, Klérikális Förmedvény, Gennyújság – és ezek roppant drágák.

Napok a Magyar Írók Szövetségében (Szabó Dezső mellett) 1919 őszén

Szabó Lőrinc: Vallomások Naplók, beszélgetések, levelek

Kapcsolódó szócikkek: Borsszem Jankó

Hasonló könyvek címkék alapján

Petőfi Sándor: Petőfi Sándor munkái IV.
Radnóti Miklós: Ikrek hava
Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó / Piszkos Fred, a kapitány
Berzsenyi Dániel: Berzsenyi Dániel minden munkája
Gárdonyi Géza: Amiket az útleíró elhallgat
Csáth Géza: Napló (1912-1913)
Kármán József: Kármán József válogatott művei
Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete / Fogságom naplója
Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója
Arany János: Arany János balladái