Tücsökzene 36 csillagozás

Szabó Lőrinc: Tücsökzene Szabó Lőrinc: Tücsökzene Szabó Lőrinc: Tücsökzene Szabó Lőrinc: Tücsökzene Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Szabó Lőrinc (1900-1957) A Tücsökzene ciklus a háborús és az azt követő megpróbálatások ellenére a gyermekkor emlékeit idézi, önfeledten idillikus világához fordul; a középkorú költő 370, egyenként tizennyolc soros versben tekinti át életét . Áradni kezdenek az emlékek megállíthatalanul, a költő a tücskök muzsikáján át újra képes a mindenséghez kapcsolódni. A Tücsökzene izgalmasan modern, univerzális tudatregény, a költői életmű ragyogó betetőzése.

Eredeti megjelenés éve: 1947

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Millenniumi Könyvtár

>!
Osiris, Budapest, 2000
278 oldal · ISBN: 9633799310
>!
Magyar Helikon / Szépirodalmi, Budapest, 1979
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632072391

3 további kiadás


Enciklopédia 12

Helyszínek népszerűség szerint

Miskolc · Tiszabecs


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Aigi P
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Bátran kijelenthetem, főleg mert a vélemény nem kerül semmibe, hogy Szabó Lőrinc a valaha élt költők egyik legjobbika. Félreértés ne essék, nem az országban, a bolygón.
Ebben a kötetben a szerző főleg az élet értelméről mereng. Vele együtt én is. Így szomorkodunk mi ketten látszólagos értelmetlenségén. Ő sajnos még nem tudta, én már igen, hogy az élet értelme 42. Néha több, gyakran kevesebb. Az biztos, hogy ez a kötet, mint meditációs eszköz, szövegeinek kedves, monoton zümmögésével, az ágyam mellett lesz mindig. Bárhol is legyen az ágyam a jövőben.

Például mivel lehetne jellemezni ezt a verset ha nem azzal, hogy tökéletes

Ez már kereszt

Mi voltam? A szivacs szomja. Nehéz
vonzásuk álma. Vagy emléke? Kész
elmélet, mely, ragasztott szárnyait
zuhanni látva csak csodálkozik.
Bizonytalanság, s düh miatta, dac;
befelé sajgó, szüntelen panasz:
kagyló-lélek, melynek kérge ha volt,
héja, legfeljebb kölcsön. A legutóbb
olvasott könyv óriás szavai
és törpe tapasztalat. Piaci
kofák között szokrateszi vita
s megfutamodás: a tett undora.
Sok félreértés és még több magány.
A kétely merengése önmagán
s a világon. És gyönyörvágy, melyet
bő vér szít és még bővebb képzelet,
majd önvád tapos. Mi voltam? Ez, és
ez már kereszt és megfeszíttetés.

5 hozzászólás
>!
akire MP
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

„… én magam vagyok / a kép s a keret, s évek, negyvenöt, / lobognak körűl, s mindegyik mögött / ott a többi, ott cirpel, ami csak / enyém volt …” (Táj épül, omlik – részlet)

Szabó Lőrinc nekem nagy felfedezés, jobbára csak a gyerekeknek szánt válogatásokat ismertem tőle. Ezt a kötetét az interneten (http://mek.oszk.hu/01000/01068/01068.htm) kezdtem el olvasni, de már az ismerkedés közben megrendeltem, persze egy antikvár, régi példányt. A visszatekintő lírafűzér nem minden darabját tartom egyenletes színvonalúnak, viszont a kiemelkedők ott magasodnak a pillanatokat továbbmozgatni segítő, éltető magyar versek között – azok között, amiket mindennap mondani kell. A (számomra) legzeneibbet magam ismételgetem:

"hisz máris az vagy, csupa suhogás
a föld s az ég, álomtánc, tűzvarázs,
s szemed lehúnyod, szél csókol megint,
egymásba szédűl a bent és a kint
és zeng a hang és zsongva ring a rét,
s ahogy szíved átveszi ütemét,
mintha egy gömb fénytág felületén
robbanna rólad, úgy hagy el az Én,
úgy rohan, úgy nő az egeken át…"
(…a nagy kék réten… – részlet)

>!
Ibanez MP
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

A Tücsökzenével voltaképpen Szabó Lőrinc életét olvashatjuk végig versbe szedve. Néha nem is annyira a rímeken, hanem inkább a sorok által közvetített érzésen, emléken van a hangsúly. Gyerekkorától kezdve az iskolás éveken át a felnőtt életéből szedett mozzanatokig folynak egymás után a versecskék, villannak fel a nem is olyan fontos, de mégis szép darabkák a múltból, legyen az egy korcsolyázás a tavon, egy vonatozás öröme vagy az apjával való viszonya. Érdekes, néha melankólikus (főleg a felnőtt-lét) kötet, nekem inkább a gyerekkori, vidámabb, virgoncabb versek tetszettek (pl. az Óriás-sztori :-D) :-D

Kedvenceim a Táj épül és omlik, Napfény és vihar, Csipkefüggöny, A tél rajzai, Ipoly füzei, A szem örömei, Hangok, A túlsó part, A legfőbb boldogság, Holdfogyatkozás voltak.

"Búcsuzót gügyög a fülemüle.
Álommá zsongul a tücsökzene.
Majd a legpuhább lepke is elül,
a Hold a szomszéd kertbe menekűl
s ott játszik tovább, ezüstcsöndü fény,
a pók sokszögű tündérlemezén."

>!
Dana
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Nagyon kellemes volt így tavasszal újraolvasni Szabó Lőrinc ciripelő verseit gyerekkorról, felnőtté válásról, szellemi harcokról és végül az öregségről. Nagyon szerettem a csodaszép képeit a Balassagyarmat környéki természetről, az Egy világról, ami Debrecenben kettészakadt. Borzasztóan érdekesek voltak a hitharcokról és az olvasmányairól szóló versei, a Babits-csal való szorongó találkozása, majd első megjelenései. Sok verse ironikus vagy humoros, nem is tudtam például, hogy az ÓRIÁS és ékszerész versike is ebben a ciklusban van, gyerekkoromban nagyon szerettem. Nagyon jó volt olvasni esténként.

>!
Mandula8
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Mi mást is adhatnék, mint öt csillagot erre az elképesztő lírai életrajzra?! Kialakulnak, szétesnek, majd megsemmisülnek ezekben a rövid kis szösszenetekben én-ek, hogy aztán egy olyan teljes képet kapjunk valakiről (ez lenne Sz. L.?), amilyet talán az irodalomban senki másról. A ciklus egyes darabjait olvasva én is lehettem felhő, fa, vasút, sárkányrepülő, és még sokkal több is. Fülembe ciripelt a tücsök, ez a csupa ü, csupa i lény, költészetbe belefelejtkezők istene. És én hallgattam, hallgattam énekét, míg aztán egyszercsak „álommá zsongult a tücsökzene”…

>!
blankaveronika IP
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Cirip.Cirip. Krc-krc-krc. Cccc-Cccc.
Kellett ez nekem, nagyon kellett. Tartogattam, tartalékoltam, hogy kitartson, hogy én is megértsem a pesti létet, ez végül nem sikerült, de a lapokon keresztül szépen átvetült. Verses könyvek utóhatása, hogy néha versben beszélek, ezért külön is elnézésetek kérem.
Van könyv, novella, regény, ami az észt táplálja, valamely a szívet, de egy verseskötet csakis a lelket. Főleg ez a kötet, melynek verses rímlábai, kedvenc költőm életének egy-egy mérföldkövét jelzik. Mi volt akkor? Hogyan gondolkodott? Mitől lett ő nagyszerű költő? És mindez olyan kis versekben, melyek zenélnek. Olvasás közben szinte látod a lap szélén a hangjegyeket, melyek tovaszállnak, ahogy haladsz előre a megkomponált műben.
És a tücskök. A tücskök Isten olyan teremtményei, akik végigkísértek nem egy, de többszáz életet. Nyári estéken, ahogy a csillagokat figyeled, és gyermekek, akik zenéjükre alusznak el. És akik most valószínűleg szintén alszanak, mélyen a föld alatt, várva a tavaszra, hogy aztán a melegre felébredjenek, és háttérzenét szolgáltassanak a természet ébredéséhez.

>!
dre
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

@Lupin kihívásának köszönhetően vettem kezembe ezt a kötetet, ezért köszönettel tartozom neki, mert magamtól valószínűleg eszembe sem jutott volna elolvasni. Szóval köszönöm! :)
Egy nagyszerű ember életét, lelki fejlődését és gondolatait követhettem végig csodálatos verseken keresztül. A legtöbb vers teljesen magával ragadott, átéreztem a hangulatukat. Szabó Lőrinc nagyon szemléletesen és mégis annyira egyszerűen ír, hogy olyan érzést keltett bennem, mintha személyesen hallgatnám őt, ahogy elmeséli a történeteit. Persze akadtak olyanok is, amikbe nem tudtam beleélni magam olyan szinten, mint szerettem volna, de ezek a részek voltak kisebbségben, a nagy egészhez képest igazán elenyésző volt a számuk.
Összességében nagyon örülök, hogy megismerkedhettem Szabó Lőrinc költeményeivel, mindenkinek nagyon szívesen ajánlom.

>!
dianna76 P
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Rekordot döntöttem ennek a versgyűjteménynek az olvasásával az idő hosszúságát illetően. Az első harmadát kedveltem. Jó volt belemerülni a gyermekkori jelenetekbe. Élveztem, ahogy a mozaikokból összeáll Szabó Lőrinc gyermeki énje. Ahogy nőtt a költő, kezdtek kevésbé lekötni a sorok. Aztán valahol a közepe táján már végtelenül untam, mert elveszett a történetmesélő stílusa. Olyannyira untam, hogy félbehagyottnak jelöltem, aztán pár perc múlva, erőt véve magamon mégis tovább olvastam. Szerencsére az olvasás félbehagyottsága visszavonható. Megint életbe lépett az átlépni a holtponton, s végül örültem, hogy nem adtam fel. Habár nem kedveltem a teljes kötetet, akadt pár szerethető vers. Ilyen pl. A szem örömei, Titkos párbeszéd, Mit szóltam volna?, vagy Cila jópofasága, a csigaszerelemről szóló Rémület, Közös sors, és A fehér táj.
S ami nagyon tetszett a könyvben, az a papír, mert egyes oldalakon látni lehetett a vízjelet.

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1968
422 oldal
>!
BoSziKa78
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Nehezen lendültem bele, de aztán, mint egy regényt úgy olvastam végig. Nagyon szép volt, főleg, amikor gyerekből kamasz, majd felnőtt lesz, vagy ahogyan önmagát keresi a világban. A legjobban mégis az utolsó előtti verse tetszett: A miskolci „deszkatemplom”-ban.

>!
silent_devotion P
Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Lélekmelengető versek, aprók, mégis hatalmasak, az életnek nevezett elmerülés pillanataival, minden szépségével és fáradalmával. Ahogy a külvilág, a belső színvarázs és zeneiség egymáshoz közelít, majd távolodik, úgy veszünk el a szavak játékában és egy festői elme kavalkádjaiban.
Költők között Költő, eme kötetben elrabol a jelenből, és elrepít minket egy olyan világba, ahol nincs más, csupán a művészet és költészet tarkából fakóba, fakóból tarkába átcsapó tisztasága. Mindennemű tisztaság, mit visszasír a jelenkor.


Népszerű idézetek

>!
Aigi P

A törvénytelen Szép

Ahogy repűl az élet, évre év,
egyre kevésbé tudom, mi a szép,
egyre kevésbé értem magamat,
hogy régen csak bizonyos arcokat
hittem annak, csak ilyen vagy olyan
szemet, szájat; mintha nem is magam
ítéltem volna, hanem más, aki
értelmetlenül válogatta ki
a vonzót s rútat, s megszegényitett.
Aztán elhagytam a törvényeket
s most türelmesebb, gazdagabb vagyok:
előre látom a pillanatot,
mely olt vagy gyújt, s a lelket, jellemet,
a belső formát. Milliméterek
összhangja szabta, ki tessék, ki nem?
Ma sok egyéb is; és a szerelem,
ahogy tanít idő s tapasztalat,
egyre szebb lesz és titokzatosabb.

298. oldal (MAGYAR HELIKON 1968)

2 hozzászólás
>!
Bi_bi_bi

A szem örömei

Szerettem a szép, sima köveket,
nyulak szőrét, a selymes füveket,
jó agyagot, fűzgaly fehér husát,
melyről úgy lejön a bőr, katicák
piros hátát, fekete pettyeit,
elnézni, a halak hogy kergetik
egymást a vízben, hogy játszik a nap
az Ipoly tükrén s a tükre alatt,
fecskefű vérét, kutyatej tejét,
nagy napraforgók oroszlánfejét,
a zizegő szalmavirágokat,
a szomorú és szelíd lányokat,
aranyzöld gyíkok lüktető hasát,
gőz fátylait, felhők habtorlaszát,
a lepkéket, s nagyon a pókokat
s csöves vagy napernyős hálóikat,
s legjobban azokat a perceket,
amikor nem tudtam, hogy mit teszek.

>!
Chöpp 

Örök változás

Ne szégyelld! Nap kél, nap száll. Arcodat
építi-bontja perc és gondolat,
ég felhőit a szél. A tavalyi
hóra gondolsz? Eltünt? Az igazi
bökkenő itt is más: a hova lett
nem azt mondja, hogy nincs! Dísztelenebb
a beszéded, de csupa mozdulat,
mint a Kezdeté: főnév-ragokat
rügyez s jelzőbe borúl az ige:
isten van a nyelvtanban: amibe
kapcsolni tudsz, amire van szavad,
mindaz lehetsz, mindaz vagy! Mialatt
csodáltál, csoda lettél. Te, vagy én?
Megközelíthetetlen, mint a fény,
ama Vaké, a titok: rostjaink
szétszárnyalnak, lazuló rácsain
szökik a lélek, nem is egy, de száz.
Mi vagy? Ne szégyelld: örök változás!

297, 314.o.

>!
Aigi P

A legfőbb boldogság

A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenitőbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súlyegyen,
az, amelyben minden jel végtelen,
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örökbéke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely, élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfőbb tudás nem a szépeké –
bárkié, ki a tulsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué Fi és Kleopátra se tud.

1 hozzászólás
>!
[névtelen]

17
Miskolc

Miskolcon többször laktunk. De alig
emlékszem rá… Tűzijáték vakít:
avasi ünnep? Egyszer egy hatost
kaptam egy nénitől! És villamost
ott láttam először, s – mint csöpp gyerek –
óriási búzavásárteret.
S mit még? Majálist: lacikonyha, tánc!
Hogy bámultam a viccmondó cigányt!
És látom a Szinvát is: a fa-híd
alatt, a mélyben, fáradt habjait
keskeny szenny-csík görgette meredek
házfalak közt; de a széles meder
hogy megtelt, mikor jött az áradás!
S a környéket: egy-egy kirándulás
néha ma is idéz benneteket,
kék-zöld mezők, Tapolca, tó, liget,
Miskolc határa… Szülővárosom,
sose lesz szemed kóbor fiadon?

Kapcsolódó szócikkek: Miskolc
3 hozzászólás
>!
Mandula8

Sokszor nagyon fájt, hogy csúnya vagyok.
Régóta s még soká. Mint kárhozott,
leskeltem ki, megbujva, tétován,
bús fejem két kíváncsi ablakán
és úgy éreztem, belül más vagyok,
– nem béka, de királyfi – valahogy
nem az, nem, nem, amit az arc meg a
nyomorult test, ez a hazug ruha
mutat belőlem. Igazságtalan
büntetés sujt? Mért?! Szégyelltem magam,
s mióta láttam egy középkori
csuklyás inkvizitort, a szemei
mögé, a rajzban, mindig magamat
képzeltem, hogy oly ijesztő alak
lehetek én is… Máskor meg egész
felejtettem, hogy társuk vagyok, és
nevetve néztem a rútakra, még
az ördögre is, hogy olyan pocsék.

117 Csúnyaság

>!
Aigi P

A nyugodt csoda

Tudom, semmi, de semmi közötök
hozzám, butuska tücskök a fű között,
mégis jólesik azt képzelni, hogy
mikor, így este, ablakot nyitok,
nekem üzentek, sok hű kis barát,
lelkendezve, hogy csak szép a világ –
és hogy amiként szobámba a rét
vigasznak lengeti be fűszerét,
a hömpölygő, meleg szénaszagot
s benne az ezer szikra csillagot
s a parázs holdat, ti is úgy külditek,
olyan lélekkel, köszöntésetek,
úgy építitek, hangokból, puha
zenéből, ide, az ágyam köré,
az izgatott nap romjai fölé,
azt, ami örömünk volt valaha,
közös örömünk: a nyugodt csodát,
a zengő, boldog, nyári éjszakát.

>!
Aigi P

Lelkiismeret

Fő-hóhérom a lelkiismeret
maradt. Ahogy a tengeribeteg,
fordúltam ki magamból, ha csak a
szeme villant is. S az lángolt, csupa
vád s büntetés: isten, az elhagyott,
s a jog, a morál, s ami még nagyobb,
az igazság igénye szüntelen
nőtt bennem. Minden célom és hitem
magát fürkészte, földi s mennyei:
nem téves-e, rossz-e? Érv s szempont ami
ellenfelemé volt, úgy érdekelt,
mint akár őt. Perc és részlet helyett
az Egész, a Teljes, a Végleges
vonzott, valami Több-Mint-Én, nemes
és örök; a hibás tett s gondolat
mint szégyen mart, mint szenny, mely rám ragadt
vagy épp belőlem sajdult: bűneim
sebeiből nőttek erényeim.

287. oldal (MAGYAR HELIKON 1968)

Kapcsolódó szócikkek: lelkiismeret
>!
Aigi P

Mesék és veszélyek

Volt egy nagy meséskönyvem. Kép, szöveg
minden zegzúgot benépesitett
égen és földön és a föld alatt:
láthatókat, láthatatlanokat
megmutatott mindent, ami Lehet,
ami csak Volt s Van. Isten-hitemet
kezdte volna ki a kétely, hogy a
hétfejű sárkány s bármilyen csoda
csak kitalálás: alsóbbrendüek
voltak ugyan a Szörnyek, Szellemek,
Óriások s a Halál – de ahogy
lehettek ördögök meg angyalok,
voltak ők is! Hogyne! Oly biztosan,
hogy úgy féltem, úgy éreztem magam
a világban, ahogy egy lepke él
vagy egy légy a fecskék közt: végveszély
minden perc: nem tudni, mi lesz velünk,
bár, egyszer, majd csak égbe kerülünk!

>!
Aigi P

A lélek ellen

Folyton töprengtem. Száz színt tükrözött
minden gondolat; s vele, benne nőtt
az igazság igénye. Szellemem
ugyanekkor célt kívánt. Könyveken,
elméleteken rágtam át magam
hogy értsem végre, tudjam, pontosan,
az érthetőt, tudhatót. De amit
megláttam, a bőrét, a bőreit
cserélte folyton, s új nevek alatt
értelme a megúnt titok maradt;
úgyhogy amikor a Matériát
kezdtem tisztelni, ez már bosszuvágy
volt a kétely tétlen kincsei és
dac, a szegény test daca, tüntetés
a túlsok lélek ellen, büszke düh:
a szellem fogott vele keserű
ostort magára, lángolt, prédikált:
hasznot követelt és terrorizált.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Disznótor
Hamvas Béla: Karnevál
Kertész Ákos: Makra
Bartis Attila: A nyugalom
Sándor Iván: A szefforiszi ösvény
Nádas Péter: Egy családregény vége
András László: Egy medvekutató feljegyzései
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz