Te ​meg a világ 2 csillagozás

HAZÁM

Nem faluba, nem Budapestre
és nemcsak magyarnak születtem,
fél Földre süt a nap felettem,
fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,
apám, a múlt egész világa
s addig terjed hazám határa,
ameddig az agyam elér.

Nagyon szegény, ki büszkeségét
más érdeméből lopja ki
s ripacsként a mellét veri
azért, ami helyette érték:

én azt szeretném, ha hazám,
e föld, hol mindent, ami ember,
vágytam példázni életemmel,
lehetne egykor büszke rám.

KORTÁRSAK

Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven,
de tán csak egy, vagy annyi se,
mindegy, végez velünk a betegség, az undor
vagy a véletlen fegyvere.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven,
és mind együtt leszünk s megbékülünk a földben.
Irigység s szeretet küzdött sirva bennünk;
s gyötörtük egymást szomorú
testvérharcban, (amely sokszor ma is olyan már,
mint egy szinpadi háború;)
irigység s szeretet küzködött sirva bennünk
s kapocs volt még az is, hogy ellenség lehettünk.
De hozzád mi közünk, titokzatos jövendő?
Ami különbség most akad
ember s ember között, sohsem olyan kegyetlen,
amilyen idegen te vagy!
A sirból mi közünk hozzád, örök jövendő?
Teneked, ami volt, mind semmi és egyenlő.
Az igazi haza az Időé, nem a Földé.
Az Időből halunk ki mind,
az Időből, amely hazák fölött hazánk lett
uj s nagyobb közösség szerint.
Az igazi haza az Időé, nem a Földé:
meghal az Egy Idő, de a Föld él örökké
s akár egy idegen planéta is lehetne,
ahogy tovább forog s viszi
hátán uj népeit, mig minket összerágnak
puha fekete fogai;
akár egy más világ csillaga is lehetne,
ugy száll majd, temetőnk, a tilos végtelenbe.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven;
s tetszik, nem tetszik, látni kell:
ellenségünkkel is közösebb sors köt össze,
mint azután majd bárkivel.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven;
– Béke, mért vagy csak a halottaké a földben!

GYERMEK ÉS BOLOND

Ki elég bátor hinni, hogy
szükség van a gondolatára?
szépségre, jóra, ideálra?
Csak aki gyermek és bolond.

Nagy a világ s láttuk elégszer:
szépség s igazság ritka vágy,
győz a tömeg s a butaság,
ahogy a tömegen a kényszer.

Mi mégis csak nézünk magunkba,
bár reménytelen ez a munka:
– Így szebb lesz, játsszunk! – szól a gyermek.

S szól a bolond: – Más ki segítsen?
Tékozlom magam és teremtek
Céltalan gőggel, mint az isten!

TAO TE KING

Pusztul, ami csak egy; vak, aki egynek
lát valamit;
védelem kell …

Pusztul, ami csak egy; vak, aki egynek
lát valamit;
védelem kell védtelen életednek,
s védekezik.

Gyöngeséged páncélt izzad magára,
mint a csiga;
száz karddal jár benned előre-hátra
minden vita.

Utak sara, vágyol a messzeségbe,
s bár itt maradsz,
felkapaszkodol a tipró kerékre
s vele szaladsz.

Olyan szennyes vagy, hogy neked a legszebb
a tisztaság,
s aki nem olyan, mint te, az se vethet
követ reád.

Minden erényed bűnben született és
bűn lesz megint,
de az akkordba a sokféle zengés
viszi a színt.

Kiépited magadból, mint a számok,
a végtelent,
és mert csupa rendetlenség vagy, álmod
s urad a rend.

Nevetve cáfolsz, hogy cáfolva hidd el,
amin nevetsz;
igaz egész csak ellentéteiddel
együtt lehetsz.

Egész életed leplez és leleplez,
de odajut,
odafut mégis lassan, így, szivedhez
az Igaz Ut.

Börtönök

Mindig egy testbe zárva lenni?
Mindig csak én? Sohase más?
Sehol igazi változás?
Hogy bírjátok ezt elviselni?

Más ember! Mért nem lehetek
ellenfele saját magamnak!
Lelkem, mi van odaki? Vannak
Más napok, más rend, más egek!

Agyamban, bent, mint egy teremben,
száll a szó s visszajön megint;
és másképp, mint sorsom szerint,
még pusztulnom is lehetetlen:

gépész vagyok, aki saját
szerkezetének börtönében
vakon tesz-vesz, és a sötétben
egyszer majd elrontja magát.