Szabó ​Lőrinc összes versei 46 csillagozás

Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

E két kötet tartalmazza Szabó Lőrinc máig ismert összes versét. A kötet szerkezetét a költő életében megjelent sorrend szerint alakították ki.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Osiris Klasszikusok Osiris · A magyar költészet kincsestára Unikornis

>!
Osiris, Budapest, 2003
1492 oldal · ISBN: 963389512X
>!
Unikornis, Budapest, 1998
996 oldal · ISBN: 9634272843
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1988
608 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631536041

3 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 20

Most olvassa 8

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

eme>!
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

…mi vagy másnak? Nem értett töredék…

Néha még önmagadnak is.
Olvasom sorra a verseket – egymás után, mint egy regény fejezeteit. Ritkán fordulok a lírához, de most szerencsém van: mintha egyben prózát is olvasnék. Világos, tiszta, feszes és szinte kézzel fogható mondatokba öltözik minden. Ő meg a világ. Te meg a világ. Én meg a világ. Hol teljes harmónia, hol kétségbeejtő diszharmónia.
Elindulunk az úton, és mendegélünk. Köröttünk föld, erdő, isten, mező, fű, fa, virág, tücskök és csillagok. Kezdetben szinte egyek vagyunk velük. A természet minden érzékkel fölszippantott, átélt színes, dalos, illatos, végtelenül gazdag csoda. Aztán a mámoros panteizmus elhalkul, a vidék eltávolodik. Az út a városba vezet – csalódásokba, a valósággal való szembesülésre. Dac és lázadás, építés és rombolás, útkeresés és úttalanság partjai közt vergődünk tovább. A önző én, az egyén kér, követel helyet magának. A test lázad az értelem ellen, menekül az értelmet hazudó értelmetlenség elől – az érzékibe, a gyönyörbe, az ösztönbe, a természetbe. Fény, erő, akarat – hatalmas, szinte félisteni, kozmikus őserőként robban az énben a világ birtokbavevésének vágya. Majd a Sátán műremekei ellen fordul a lázadó, de lassan mérséklődik expresszionista exaltáltsága, töprengőbbé, elmélkedőbbé válik – nem nyugodtabb, sőt, pesszimistább, kételyekkel, vívódásokkal tele, de már az értelem, megértés, megismerés fegyverével is hadakozik. „Kialussza ideáljait”, felismeri a dolgok relativitását. Elfogadja az ellentétek egyszerre, egy időben való létezését, a lét ezekre való felépülését. Lassan megköttetik a különbéke. Szkeptikus és beletörődő, de nyugalomra vágyó, kelet felé is tekintő versek korszaka.
Bevallom, ezt a töprengő, elmélkedő Szabó Lőrincet kedvelem leginkább. Meg a Tücsökzenét, ezt a fel-fel villanó történetekből, helyzetekből, hangulatképekből összeálló „önéletrajzot”. Igaz, a gyerek és ifjúkori évek részletes, gazdag rajza mellett a későbbi periódusok homályosabb, hézagosabb volta hiányérzetet keltett bennem. Nem annyira a tények érdekeltek volna, inkább a lélek, a gondolat útjai. Az addig megválaszolatlan kérdések azonban továbbra is kérdések maradtak.
És ne feledjük a százhúsz szonettet sem, a gyász újra és újra felsíró fájdalmát, az individuum önelemzését, boncolgatását. Mert…
Ne magamat? De! Magamat!
Mindenki magát!

A végére maradt még valami szép – egy letisztult, megbékélt összefoglalás, ellentétek egymás mellé zabolázása, igen, mondhatjuk, harmónia.
Csak a derű óráit számolom…

Ami maradt még – pár kérdés…

2 hozzászólás
DaTa>!
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Szabó Lőrinc jött a Lemondás című verssel az életembe sok évvel ezelőtt. Jött, látott, győzött, leigázott.

Nem elég, nem elég, nem elég,
ami kell, ami jó, ami szép,
nem adott, ami nincs, de lehet,
nem adott soha még eleget, és semmi se sohase sok,
nyugodni sose tudok,
mert ami kellene nékem,
sehol a földön, az égen
nincs az az egyesülés,
nincs az a teljesülés.

Amire érzék és gondolat
sóvárog, silány mind: szomjamat
oltani nincs italom,
üres a legnagyobb jutalom,
ha mindent el kell majd veszteni,
semmit nem érdemes kezdeni,
hisz életem, az egész,
csak egy és olyan kevés,
hogy benne, jaj, csak a gyötrelem
nyomora végtelen.

Megyek én, megyek én innen,
kicsi e földön minden,
s csa ha a lélek előre
már a Kevés szeretője,
csak akkor van nyugalom,
csak annak van jutalom,
csak annak egyesülés,
csak annak teljesülés,
csak annak földön és égen,
sohase, sohase nékem.

Inkább, mint újra csalódás,
jöjjön előre lemondás:
nem kell már énnékem semmi se,
ne legyen barátom senki se:
vetem halálba ágyamat,
sivatag lepje vágyamat –
pusztulj, sok nagy célom,
egy maradt s elég ez:
várni, míg hóhérom,
az isten kivégez.

2 hozzászólás
Light_House>!
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Nagyszerű élmény időről-időre belelapozni Szabó Lőrinc verseibe, ízlelgetni a sorokat, amelyek megszólítanak.

Véda P>!
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Gyönyörű volt…mivel eddig csak néhány versét ismertem, nem is tudtam, hogy szeretem Szabó Lőrincet. Most már világos.:)

Janka>!
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Talán a kedvenc költőm. A világ legszebb szerelmes verse a Semmiért Egészen, csak félreelemzik :) imádom

2 hozzászólás
spinakker>!
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Nem értek túlságosan a versekhez, Szabó Lőrinc mégis azonnal a kedvencem lett. Részben azért, mert a versei szinte prózaiak, részben azért, mert nagyon megszólít, ahogyan kristálytiszta módon, néha cinikusan figyeli az emberi lét nyomorúságát, a szegénységet, a kicsinyességet. De ugyanennyire lenyűgöző, amikor a szerelemről, az élet apró örömeiről, vagy a gyerekekről beszél. Nem tudok elfogulatlanul beszélni róla, mert sokszor pontosan ugyanúgy érzek, mint ő.


Népszerű idézetek

Izolda P>!

Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye –
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Kapcsolódó szócikkek: · kutya
6 hozzászólás
VERDI>!

Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

6 hozzászólás
Janka>!

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

7 hozzászólás
czegezoltanszabolcs>!

Szeretnélek kibontani
a hús ruhájából egészen,
s meglesni, új gyönyörüségben,
milyenek tested csontjai.

Mert egész tested szeretem,
és mind, ami építi kint s bent,
szeretnék megismerni mindent,
ami benned oly jó nekem.

Szeretem a fogaidat
s az ujjaidat, ízről-ízre,
csókodban bujdosik az íze
gerinced csigolyáinak.

Két lábad futárként hozott,
csuklóid forogtak, emeltek,
bordáid kinálták a melled,
mint az ölelést a karod,

s ezek a csontok rám hajoltak,
megszerettek és gyönyörű
óráknak mindig drága, hű
szolgái és dajkái voltak:

hogyne szeretném hát, ami
csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
ami a külső lét mögött van
és már isteni rejtelem?

Szeretnélek kibontani,
s vigyázva összerakni ujra,
aztán, ha van, lelkedbe bújva
álmodni, mint még sohasem.

Mint még sohasem

eme>!

Fekszem hanyatt;
fejem alatt
megszólal a
vén föld szava:
No, ugye, kár volt?
Nézem a felhőt
és lent az erdőt,
a néma tábort;
aztán lehúnyom
a szemem,
süllyedni kezd
a föld velem
s nyíló husa
halálpuha
kéjében oly
ismerősen elomlok,
ahogy az én
alvó husomban
alusznak a csontok.

Fűben (Kalibán)

eme>!

istenek hűlt hullái usznak
özönvizében az időnek

I. 175. o.

eme>!

198

Országok és évezredek
Könyvek, széthurcoltatok a világ
minden részébe! Óh, hány agyon át,
hány lelken át, poklokon-egeken,
hányszor és hová s mily szeszélyesen,
vittetek! Formát és gondolatot,
tükröt elém hányat tartottatok,
s mily sokfélét, mutatni, mennyivel
dúsabb ez az élet, mint az, amely
a külső létben belénk ütközik!
Sokszor csak rosszúl (vagy jól, de alig)
értettem rejtelmes szavaidat,
Szellem, te szent, te szárnyaló, s a nagy
álmokból, melyek országok felett
röpítettek és tűnt évezredek
romjai mögé, néha semmi más
nem maradt, csak egy zavart látomás –
s a betűzést, szöveged fejteni,
hányszor kellett előlről kezdeni!

(Tücsökzene)

VERDI>!

Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

627. oldal 1982. Szépirodalmi Kiadó

1 hozzászólás
eme>!

Mennyi vágy volt, hit, cél, titok,
s mind sorban hogy levetkezik!
Minden nő meztelen.
Így szebb? így igaz? Kedvtelen
nézem az elfogyó napot
s ami következik.
Elég, hogy a szemeim élnek
és néznek messziről, világ.
Az ifjuság szép cifraság
s győzelme után szivnek-észnek
siratja a leleplezésnek
nem-sejtett bosszuját.
Elrontott a kaján varázsló
mindent, ami volt s ami lesz.
Tudom, mi mi, és hogy a nagy
rejtély örökre az marad.
Uj vágy, uj hit, ujszinű zászló?
Játék, fölösleges.
A tudás unalom; az újat
csak a kezdet találja ujnak
egy darabig;
mindenkiben fölkél a nap,
de mindent csak az alkonyat
mutat meg egy kicsit.
Folytatni? Munka, nők? – No és?
Nem több, amit cserébe ad
érte az életünk?
Megszégyenült és nem marad
utitársnak többé velünk
a tündér tévedés!
Élni lelkemnek semmi kedve,
olyan beteggé gyógyitott
az orvos, az idő.
Sokat gondolok két gyerekre:
furcsa, hogy nekik én vagyok
erő, hit, mult s jövő.
Ők hessegetik a halált
rólam. Majd csak lesz valami.
Tehetetlen nyit a virág.
Néha megráz a fekete
düh. Aztán? Ej! Ki kellene
a csillagokat oltani.

Tehetetlenűl (Te meg a világ)

VERDI>!

Tihany partján a hegy alatt

Együtt szöktünk a hegyeken át,
gyönyörű volt a Bakony,
a napot csókoltam szemeden
s fiúsra nyírt hajadon.

Gyönyörű voltál, de lelkemet
árnyék futotta be:
csókoltál, mint aki nem akar
gondolni valamire.

Gyönyörű volt az éjszaka,
a holdfényes Bakony,
s másnap már a tihanyi nap ragyogott
a hajadon.

Tihany partján a hegy alatt
szeretőknek lakni jó.
Boldogan tartotta az eget
kék karjaiban a tó,

és jártuk a koranyári vetést
és szedtük a pipacsot
és néztük a sirályt, ahogy
a vízbe le-lecsapott,

és este a csöndesedő csalogány
bedalolt az ablakodon
és éjszaka hét csillag ragyogott
szemeidben és hajadon.

Együtt szöktünk… Gyönyörű az est.
Mért vagy hát oly szomorú?
Nem kell már, aki vagyok, az
a csúnya, szegény fiú?

Megúntál? Elpattant a varázs?
Sírsz, s nem tudod, miért?
A tavi tündér gyöngyöket ad
a könnyeidért.

Most megy le a nap, részeg ragyogás
az alkony gyönyöre:
úgy csókolsz, mint aki nem akar
gondolni semmire.

71. oldal 1982. Szépirodalmi Könyvkiadó


Hasonló könyvek címkék alapján

Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Romhányi József: Szamárfül
József Attila: József Attila összes versei
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei
Ady Endre: Ady Endre összes versei
Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Fodor Ákos: Dél után
Gazdag Erzsi: Mesebolt