Szabó ​Lőrinc összes versei 39 csillagozás

Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

E két kötet tartalmazza Szabó Lőrinc máig ismert összes versét. A kötet szerkezetét a költő életében megjelent sorrend szerint alakították ki.

Tartalomjegyzék

>!
Osiris, Budapest, 2003
1492 oldal · ISBN: 963389512X
>!
Unikornis, Budapest, 1998
996 oldal · ISBN: 9634272843
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1988
608 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631536041

2 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 16

Most olvassa 5

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

…mi vagy másnak? Nem értett töredék…

Néha még önmagadnak is.
Olvasom sorra a verseket – egymás után, mint egy regény fejezeteit. Ritkán fordulok a lírához, de most szerencsém van: mintha egyben prózát is olvasnék. Világos, tiszta, feszes és szinte kézzel fogható mondatokba öltözik minden. Ő meg a világ. Te meg a világ. Én meg a világ. Hol teljes harmónia, hol kétségbeejtő diszharmónia.
Elindulunk az úton, és mendegélünk. Köröttünk föld, erdő, isten, mező, fű, fa, virág, tücskök és csillagok. Kezdetben szinte egyek vagyunk velük. A természet minden érzékkel fölszippantott, átélt színes, dalos, illatos, végtelenül gazdag csoda. Aztán a mámoros panteizmus elhalkul, a vidék eltávolodik. Az út a városba vezet – csalódásokba, a valósággal való szembesülésre. Dac és lázadás, építés és rombolás, útkeresés és úttalanság partjai közt vergődünk tovább. A önző én, az egyén kér, követel helyet magának. A test lázad az értelem ellen, menekül az értelmet hazudó értelmetlenség elől – az érzékibe, a gyönyörbe, az ösztönbe, a természetbe. Fény, erő, akarat – hatalmas, szinte félisteni, kozmikus őserőként robban az énben a világ birtokbavevésének vágya. Majd a Sátán műremekei ellen fordul a lázadó, de lassan mérséklődik expresszionista exaltáltsága, töprengőbbé, elmélkedőbbé válik – nem nyugodtabb, sőt, pesszimistább, kételyekkel, vívódásokkal tele, de már az értelem, megértés, megismerés fegyverével is hadakozik. „Kialussza ideáljait”, felismeri a dolgok relativitását. Elfogadja az ellentétek egyszerre, egy időben való létezését, a lét ezekre való felépülését. Lassan megköttetik a különbéke. Szkeptikus és beletörődő, de nyugalomra vágyó, kelet felé is tekintő versek korszaka.
Bevallom, ezt a töprengő, elmélkedő Szabó Lőrincet kedvelem leginkább. Meg a Tücsökzenét, ezt a fel-fel villanó történetekből, helyzetekből, hangulatképekből összeálló „önéletrajzot”. Igaz, a gyerek és ifjúkori évek részletes, gazdag rajza mellett a későbbi periódusok homályosabb, hézagosabb volta hiányérzetet keltett bennem. Nem annyira a tények érdekeltek volna, inkább a lélek, a gondolat útjai. Az addig megválaszolatlan kérdések azonban továbbra is kérdések maradtak.
És ne feledjük a százhúsz szonettet sem, a gyász újra és újra felsíró fájdalmát, az individuum önelemzését, boncolgatását. Mert…
Ne magamat? De! Magamat!
Mindenki magát!

A végére maradt még valami szép – egy letisztult, megbékélt összefoglalás, ellentétek egymás mellé zabolázása, igen, mondhatjuk, harmónia.
Csak a derű óráit számolom…

Ami maradt még – pár kérdés…

2 hozzászólás
>!
DaTa P
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Szabó Lőrinc jött a Lemondás című verssel az életembe sok évvel ezelőtt. Jött, látott, győzött, leigázott.

Nem elég, nem elég, nem elég,
ami kell, ami jó, ami szép,
nem adott, ami nincs, de lehet,
nem adott soha még eleget, és semmi se sohase sok,
nyugodni sose tudok,
mert ami kellene nékem,
sehol a földön, az égen
nincs az az egyesülés,
nincs az a teljesülés.

Amire érzék és gondolat
sóvárog, silány mind: szomjamat
oltani nincs italom,
üres a legnagyobb jutalom,
ha mindent el kell majd veszteni,
semmit nem érdemes kezdeni,
hisz életem, az egész,
csak egy és olyan kevés,
hogy benne, jaj, csak a gyötrelem
nyomora végtelen.

Megyek én, megyek én innen,
kicsi e földön minden,
s csa ha a lélek előre
már a Kevés szeretője,
csak akkor van nyugalom,
csak annak van jutalom,
csak annak egyesülés,
csak annak teljesülés,
csak annak földön és égen,
sohase, sohase nékem.

Inkább, mint újra csalódás,
jöjjön előre lemondás:
nem kell már énnékem semmi se,
ne legyen barátom senki se:
vetem halálba ágyamat,
sivatag lepje vágyamat –
pusztulj, sok nagy célom,
egy maradt s elég ez:
várni, míg hóhérom,
az isten kivégez.

2 hozzászólás
>!
Light_House
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Nagyszerű élmény időről-időre belelapozni Szabó Lőrinc verseibe, ízlelgetni a sorokat, amelyek megszólítanak.

>!
milenazsofia
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Leginkább azért ruháztam be erre a könyvre, mert Szabó Lőrinc munkásságával szerettem volna jobban megismerkedni. Nem bántam meg a döntésemet, sőt, bizton állíthatom, hogy Szabó Lőrinc egyik kedvenc költőmmé nőtte ki magát. Számomra megnyerő az a letisztult stílus, amiben alkotott. Írásai mellőzik a túlmisztifikált, túljátszott és fellengzős kifejezéseket – úgy érzem, meg tudom érteni, mi az, amit a verseivel üzenni kívánt a világnak.

>!
Unikornis, Budapest, 1998
996 oldal · ISBN: 9634272843
>!
Véda MP
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Gyönyörű volt…mivel eddig csak néhány versét ismertem, nem is tudtam, hogy szeretem Szabó Lőrincet. Most már világos.:)

>!
Janka
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Talán a kedvenc költőm. A világ legszebb szerelmes verse a Semmiért Egészen, csak félreelemzik :) imádom

2 hozzászólás
>!
spinakker
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei

Nem értek túlságosan a versekhez, Szabó Lőrinc mégis azonnal a kedvencem lett. Részben azért, mert a versei szinte prózaiak, részben azért, mert nagyon megszólít, ahogyan kristálytiszta módon, néha cinikusan figyeli az emberi lét nyomorúságát, a szegénységet, a kicsinyességet. De ugyanennyire lenyűgöző, amikor a szerelemről, az élet apró örömeiről, vagy a gyerekekről beszél. Nem tudok elfogulatlanul beszélni róla, mert sokszor pontosan ugyanúgy érzek, mint ő.


Népszerű idézetek

>!
Izolda +SP

Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye –
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Kapcsolódó szócikkek:
6 hozzászólás
>!
VERDI

Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

6 hozzászólás
>!
Janka

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

7 hozzászólás
>!
cz_z

Szeretnélek kibontani
a hús ruhájából egészen,
s meglesni, új gyönyörüségben,
milyenek tested csontjai.

Mert egész tested szeretem,
és mind, ami építi kint s bent,
szeretnék megismerni mindent,
ami benned oly jó nekem.

Szeretem a fogaidat
s az ujjaidat, ízről-ízre,
csókodban bujdosik az íze
gerinced csigolyáinak.

Két lábad futárként hozott,
csuklóid forogtak, emeltek,
bordáid kinálták a melled,
mint az ölelést a karod,

s ezek a csontok rám hajoltak,
megszerettek és gyönyörű
óráknak mindig drága, hű
szolgái és dajkái voltak:

hogyne szeretném hát, ami
csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
ami a külső lét mögött van
és már isteni rejtelem?

Szeretnélek kibontani,
s vigyázva összerakni ujra,
aztán, ha van, lelkedbe bújva
álmodni, mint még sohasem.

Mint még sohasem

>!
eme P

198

Országok és évezredek
Könyvek, széthurcoltatok a világ
minden részébe! Óh, hány agyon át,
hány lelken át, poklokon-egeken,
hányszor és hová s mily szeszélyesen,
vittetek! Formát és gondolatot,
tükröt elém hányat tartottatok,
s mily sokfélét, mutatni, mennyivel
dúsabb ez az élet, mint az, amely
a külső létben belénk ütközik!
Sokszor csak rosszúl (vagy jól, de alig)
értettem rejtelmes szavaidat,
Szellem, te szent, te szárnyaló, s a nagy
álmokból, melyek országok felett
röpítettek és tűnt évezredek
romjai mögé, néha semmi más
nem maradt, csak egy zavart látomás –
s a betűzést, szöveged fejteni,
hányszor kellett előlről kezdeni!

(Tücsökzene)

>!
eme P

Fekszem hanyatt;
fejem alatt
megszólal a
vén föld szava:
No, ugye, kár volt?
Nézem a felhőt
és lent az erdőt,
a néma tábort;
aztán lehúnyom
a szemem,
süllyedni kezd
a föld velem
s nyíló husa
halálpuha
kéjében oly
ismerősen elomlok,
ahogy az én
alvó husomban
alusznak a csontok.

Fűben (Kalibán)

>!
Magika82

Sírás nélkül

Elég. Meguntam. Ha elhagytak,
hát elhagytak az angyalok.
Nélkülük se tévedek el már,
nélkülük is megmaradok.

Megmaradok, bennem az isten,
megyek a sejtett cél felé!
Az én hitem is van olyan szent
és tiszta, mint akárkié.

Megmaradok már sírás nélkül,
még ha úgy vagdal is tovább
az élet, ahogy én ízenkint
elfaragok egy ceruzát.

A magam katonája lettem,
vállalom a harcot, ha kell;
fütyülök minden kínra és csak
lelkem nyugalma érdekel:

fütyülök börtönre, golyóra,
s győzni fogok! … S ha veszítek,
úgy ásítok majd a halálra,
ahogy rám a puskacsövek.

>!
eme P

istenek hűlt hullái usznak
özönvizében az időnek

I. 175. o.

>!
eme P

Kanyarog ide, kanyarog oda,
fut és ácsorog, de nem tétova,
mert akármerre csipog, csörgedez,
mindig okos és következetes,
hiszen nem jobbra, ahogy balra se,
hanem szivének vonzalma fele
igyekszik, ahova jutnia kell:
Dunába, földbe… (Vagy az égbe fel!)…
Ezért olyan jókedvű, amikor
buvik maszatos kupacok alól,
vagy ha még a fehér dombok alatt
csipkéz ujjnyi barlangfúratokat,
vagy ha pici kék tócsákban megáll,
s gyűszűnkint issza a langy február…
Most megint indúl… Locspocs rajzait
mintázza és továbbcsörgedezik:
holnap már tán nem is lesz más nyoma,
csak egy életút térképvázlata.

Hólé (Tücsökzene)

>!
eme P

A 61. magyar–osztrák mérkőzés
győztes Tizenegyének, taps helyett

Diák voltam, jeles tanuló, egy kissé lomha, fáradt,
nagycsontú, csúnya fiú, akinek a torna sohasem ízlett,
de most, hogy a pálya ellipszise előttem habzik-árad
a negyvenezer néző alatt: újra lábamba viszket
a régi vágy, tornakerülő éveim sportja, a futball,
a régi vágy és régi öröm, mint táncos lábban a tánc:
minden izmom egymásba feszül és összevissza rugdal
a bőr alatt, a cipő alatt, és testem fájva ráng.
Minden izmom egymásba feszül s mint élő, lekötözött gép,
mozgok, egy helyben: csontjaimat fölrázta a futás,
s míg nézem a negyvenezerfejű tömeget, a közösség
izgalma s izma belémdagad, hogy egy és óriás
test legyek én is, erő, ruganyos, s ne maradjak Én: Tizeneggyé
szakadjak s legyek a csapat, center, kapus, fedezet,
s minden játékosban külön s együtt fussak, hiszen eggyé
és sokká válni ma egy, miként hullám és tenger egy.
A labda száll s ittas vagyok, mint ittas a fájdalomtól
a néző is, ha a színpadon jól szenved a színész,
vagy ahogy ittas lesz, aki szeretőket les ki, s a gondtól,
aki koldussal beszél s proli pincék szennyébe néz.
Óh, szennyes, nagyszerű izgalom! háború! hősiesség!
Óh, hogy rohanok s rohanunk, amikor nekilendül a front s a csatár!
Óh, hogy remeg a régi fiú, hogy az ellenfélt leszereljék!
Óh, hogy remegek, ha kavarodás van a másik kapunál!
Remegés az egész, jó s rossz, ahogy a játék áll, hősi, brutális
izgalom… – óh, tudom én, a tömeg csak ilyenre kapható!
De tömeg vagyok én is és gyerek: alig jöttem ki, máris
a régi gimnazista vagyok, könyvmoly és jótanuló,
a medvetestű, lomha fiú, aki utálta a tornát,
de a futball érdekelte, csak a futball, s aki maga is
volt center a nagyerdei tisztásokon… Óh, ha sodorják
vissza az évek, az a fiú úgy látja, hogy ma is
ott rúgja a labdát, ő maga, vagy utódja, az erdei pályán
és este szívdobogva a Piac uccára siet,
hol a szerkesztőségek előtt kiragasztva a táblán
pesti távirat hirdeti az eredményeket.

Futballversenyen


Hasonló könyvek címkék alapján

Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Romhányi József: Szamárfül
József Attila: József Attila összes versei
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei
Ady Endre: Ady Endre összes versei
Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Fodor Ákos: Dél után
Gazdag Erzsi: Mesebolt