Fény, ​fény, fény 4 csillagozás

Szabó Lőrinc: Fény, fény, fény

Szabó Lőrinc harmadik verseskötete, első kiadás 1925.

Eredeti megjelenés éve: 1926

>!
Kultura, Budapest, 1926
86 oldal

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

oltidori I>!
Szabó Lőrinc: Fény, fény, fény

Ez tetszett a legjobban eddig. Sokkal több pozitív érzelem van benne, ami persze sokszor keserűséggel keveredik, de emberibb volt itt a költői én, mint az eddigiek alatt.


Népszerű idézetek

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!

Szerelmes junius

Kék villogás a levegő, bolond
hangokkal tarka a délelőtt;
zengő árvíz a nap aranya
s mint sellők rebbennek ide-oda
az édes utcákon a nők.

Mennyi nő! Borzong tőlük a város.
Ma mindnek akad valakije:
gondolatban mindegyik után
kinyúl, bátran vagy tétován,
a vágy vagy a hála keze.

S az egész csak egy gondolat,
vagy annyi se – Aki él, örűl;
ma tavasz és nyár ölelkezik
s önmagával szeretkezik
az élet szemérmetlenűl.

Az élet – mit tudom én, mi az élet?!
Zűrzavar, bölcs és esztelen:
mindenki rokon mindenkivel,
életet és halált kever
a rettenetes szerelem.

Az élet – hús és ideg a kő is!
Tündöklő mámor a junius:
átlátszóan villognak a nők
s testük csillagközi erők
szent delejével koszorús:

jönnek-mennek az édes utcán,
s akinek van rá szeme,
szédülve látja, hogy mind után
kinyúl, bátran vagy tétován,
a mindenség keze.

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!

Káprázat

Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körűl,
aztán part s tenger összevegyűl,

s együtt, egymás partján heverünk; –
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; –

vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerüen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; –

vagy mit tudom én! – – Részeg vagyok,
húnyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,

s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc –

óh, gyúló lánghalál! – Elégtek, szavak? –
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltününk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!

Lidérc

Csak álom vagy, hiába akarlak,
lidérc, kit a vágy maga szűl,
tündér gyönyör, olyanokat súgsz,
hogy a józan eszem menekűl

és öleli érted a torzat,
a semmit, s azt hiszi, te vagy,
néger-zene villog agyamban,
s hiába, csak csalogat

a fényed: nem érek odáig:
a fényed: a képzelet: én, –
a fényed: kibonthatatlan,
megfoghatatlan ez a fény,

ez a fény: te, ki táncolsz meztelenűl
s kit nem lehet soha elérnem,
mert rejtve ragyogsz bennem, mint a tűz,
mely feketén alszik a szénben.

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!

A megszállott

Neved – fekete dörrenés –
fájva visszhangzik bennem, és
felveri minden pillanat
emlékedet és nyugalmamat.

Neved, mint elitélt felett
ha a halálos dob pereg,
szakadatlan és süketen
dobol elkinzott idegeimen.

Nem akarlak és rád gondolok,
gyötrődve és gyűlölve, hogy
egyszer megízlelt húsod után
kiált minden kis porcikám.

Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent,

agyamban és véremben és
sohse szűnik e hangos büntetés
és csak fuldoklom – óh, fekete láz!
mint pap, kit az isten lelke ráz.

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!

Szökj, lélek!

Vér s hús: sóvárgok, robbanok.
Mit tudsz, Föld? Hát ti, Csillagok? –
Óh, kész a lélek, de gyönge a test!
A gyémánt hajnal kopni kezd.

Minden kéne, de tétován
hányódom kis örömök zátonyán,
zátony magam is, málló kövület:
az erőm, az erőm, jaj, hova lett?

– De hisz még tudsz, még emlékezel:
te az egész világra éhezel
s várod a csodát, mint prédát a pók? –
Óh, tengerek! alkony! büszke hajók!

Friss lányok! pénz! új egek mámora!
Szökj, lélek, indulj, akárhova!
Szökj! merj! halj meg!… Csak ne vergődj tunyán
a gyávaság örök rabpiacán…

Trendan>!

(…) mit akartam e hóhér
világban, ahol csak a kalmár
terror élvezi az
íny, fül, szem, bőr s biztonság örömét
s a szegénynek
csak munka jut és lelkes fájdalom?

Árnyék a szélben (részlet)

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!

Kísértetek

Ez a világ és benne én,
tükrök itt, tükrök ott,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.

Én vagyok, amit az ezer arc
szétbontott s összekuszált:
a tartalom az én, az egy
s a forma milliárd.

Ezer évig értem dolgozott
a születésem előtt,
s most minden pillanatban én
teremtem újra őt.

És amire nézek, az vagyok:
fű és hajókazán
és vihar, ha fekete bikák
dübörögnek a menny piacán,

és Kína vagyok, ha eszembe jut
s pilóta a föld felett,
bennem robog a nagy Pacifik
és lassú gleccserek

fagynak szememben, tenyerem
fennsík és kősivatag
s belőlem ballagnak ki
a holdas országutak.

Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs,

varázsjáték, játszom veletek,
gazellák, őzikék,
valakit nagyon szeretek
és fáradok…

Ma még… Mert forog a tükör
és még érdekel ez a sok:
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok…

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!

Utazás háború után

Iramodó sinekkel iramodom,
a vonat reszket, szinte lángol,
csábitva csattog a kerekekben
az örök igéret, a távol.

Te voltál, kedves, az első,
akitől bucsuzni fáj;
de mennem kell, az élet minden
kincse és titka vár.

Mindent akarok – Óh, a tenger
a Kárpátokon, Alpokon túl!
Siessünk! Sín, nyargalj velem;
aki vak volt, most látni indúl!

Aki rab volt, érzi: szárnya nőtt.
Bőgj, mozdony, sors kereke, lángolj!
Ezer életet akarok – van! van! – és
mit kaptam én még a világból?

Rab voltam. Szemeim jussa a Föld,
csak ellopta valaki tőlem –
Most vége: sineim kifutottak
s leborulnak a hidak előttem.

Noémi_Zsófi_Tóvári P>!

Szerelmes erdő

Erdő, te boldog! Óh, milliárd
vad mámor együtt, összezárt,
eleven tornyok, részegek,
egymásba habzó emeletek:
a fák virágpor-fellege
egyszerre mindnek gyönyöre:
be dús vagy, erdő, meztelen,
egyetemes, nagy szerelem!
Mint búvár a tengerbe, úgy
merülök beléd. Sehol külön
út,külön cél – Óh, hogy ölelik
egymást gyilkos gyökereid,
hogy repes a lomb! Ezer driád
önti szét kéj s harc varázslatát:
zöld husukban zölden zizeg a vér
és ami meghal, a többiben él,
tovább él, ujjong, akar, fenyeget –
Erdő, vedd, vidd az életemet!
Erdő, én sápadok, eltünök
vágyaid milliárd ajka között:
belédhalok: e habzsoló szerelem
mindenségébe temetkezem –
féreg vagyok, agyam csupa gyász:
válts meg, te részeg Óriás!

ZsuZsanna5 P>!

Akkor se, vagy csak akkor?
részlet
(…)
Óh szabadság szamóca-illata!
Rád gondolok,
szamócás hegyek illatos nyara:
bitang napok, fürge kis banditák,
be fáj, hogy oly gyönyörű a világ!


Hasonló könyvek címkék alapján

József Attila: József Attila összes versei
Romhányi József: Szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava
Gazdag Erzsi: Mesebolt
Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne
Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei