Bevonulás ​Erdélybe 1940 1 csillagozás

Szabó K. Sándor: Bevonulás Erdélybe 1940

Ez egy napló, és éppen ez az, ami kinccsé teszi. A magyar hadsereg 1940-es Erdélybe való bevonulása egy mindezidáig homályban maradt része a világháborús magyar történelemnek. A szerző, aki a legendás »Harminckettesek«-nél szolgált, elfogulatlanul tudósít az eseményekről, a tábori életről, a bevonulásról és a fogadtatásról.

>!
B&K, Budapest, 1991
166 oldal · puhatáblás

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Virágszépe 
Szabó K. Sándor: Bevonulás Erdélybe 1940

Visszaemlékezés 1940-re, az Észak- Erdélybe való bevonulásra. Az író, Szabó K. Sándor fiatal katona, őszintén leírja bizonytalanságát, örömét, egyszerűen, túlzások nélkül. Értékes egy átélt, személyes beszámoló erről az időről, nem utólag már okosan, csak természetesen, szubjektíven, számomra szimpatikusan. Nem kell harcolniuk, sorban, örömmel haladhatunk a magyar falvakon, városokon keresztül: Érmindszent – Korond – Nagyfalu…….. Örökre szóló barátságok kötődnek, olvashatunk a katonatársakról, tisztekről, eseményekről, kedves, humoros esetekről.


Népszerű idézetek

>!
Virágszépe 

Könnyes szemű idősebb asszony sírva rikoltja: „Áldja meg az Isten, fiaim, magukat!” Öreg ember kezében tartja kalapját, és vörös, kisírt szemmel motyogja: „Magyar hadsereg. Magyar hadsereg.” Fiatalabbak éljeneznek, sírnak, kiabálnak összevissza, nincs rend benne, de épp ez a szép, mert így igaz.

93. oldal: (B and K, 1991)


Hasonló könyvek címkék alapján

Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen
Szappanyos Tamás: Naplókönyv – Így éltünk mi
Horthy Miklósné: Napló 1944-45
Tamási Áron: Emberi szavak
Oswald Boelcke: Harctéri beszámolók
Jeles András: Füzetek
Illésfalvi Péter – Szabó Péter: Erdélyi bevonulás, 1940
Gulyás László: A Horthy-korszak külpolitikája 5.
Koftler Károly: Tájékoztató a visszatért erdélyi gyáriparosok számára
Sárándi Tamás: Levezényelt visszacsatolás