Javasasszony ​unokája 7 csillagozás

Szabó György: Javasasszony unokája

A nagymamája javasasszony volt egy kis bükkaljai bányász faluban, Herbolyán. De az ő nagyanyja, meg annak a nagyanyjai is… ősei messzire visszatekintve, kb. tíz nemzedék óta foglalkoznak gyógynövényekkel. Abban az időben még kuruzslásnak nevezték, és nem csak gyógyfüvekkel gyógyítottak, mégis tudtak az embereken segíteni. Nem volt pénz, nem volt orvos és nem voltak gyógyszerek. Kényszerűségből fordultak a javasasszonyokhoz és vállalták a füvekkel, piócákkal… egyebekkel történő gyógyulást. A javasasszony a javát szolgálta a betegeknek, és csak javasolt, ami gyönyörűen kiolvasható az elnevezésből. Általában nők űzték ezt a mesterséget, a férfiak, az úgynevezett füves emberek kevesebben voltak. A hagyományt egy családon belül mindig a második nemzedék folytatja. Kivétel lesz most Szabó Gyuri bácsi lánya, aki már tanulja a mesterséget. – Az unokámat szerettem volna tanítani – meséli a bükki füves ember –, de ő elment televíziós rendezőnek.

>!
Pharmaherb, 2011
142 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630823999 · Illusztrálta: Natália Lopes
>!
Magánkiadás, Bükkszentkereszt, 2004
132 oldal · ISBN: 9634601022
>!
142 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631207392 · Illusztrálta: Natália Lopes

Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Szentendre


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 27


Kiemelt értékelések

Millázs>!
Szabó György: Javasasszony unokája

Gyönyörű könyv, boldog vagyok, hogy saját példányom van.
Továbbá hasznos, először a betegségekről és saját gyógymódjairól ír, majd külön a gyógynövényekkel is foglalkozik. A végén a gyógyteakeverékeire tér ki.
Mindezt egyszerűen teszi, és hitelesen. A fotók és a rajzok is nagyon szépek.


Népszerű idézetek

Fanyarka>!

Azt nem mondom, hogy mosatlan gyümölcsöt fogyasszunk, vagy tudatosan piszkos kézzel együnk, de azt fontosnak tartom hangsúlyozi: ne védjük magunkat annyira mindentől, mert ha ezt tesszük, a természetes ellenálló képességünk megszűnik. Nincs szükség antibakteriális szappanok és mosogatószerek használatára, nem kell mindig mindent fertőtleníteni a lakásban.

63. oldal - Az immunrendszerünk

Kapcsolódó szócikkek: mosogatószer · szappan
Fanyarka>!

Általában az a tapasztalatom, és nagymama is így mondta nekem, hogy akinek valamilyen problémája volt valamelyik szervével, annak azután erre mindig tanácsos odafigyelni, esetenként megelőzés céljából segíteni ennek a szervnek akkor is, ha éppen nem fáj.

49. oldal

Fanyarka>!

Végezetül még annyit, hogy ne hanyagolják el a székletület, akár hasmenés, akár székrekedés esete áll fenn. Sok problémától óvják meg magukat, ha a székletük rendben van.

53. oldal - A bélrendszer rendellenességei

Fanyarka>!

A nátháról azt tanultam, hogy három napig ki kell feküdni, jól ki kell izzadni. Ezért ha valaki megfázik és náthás lesz, maradjon otthon az ágyban, feküdje ki és izzadja ki magából, rásegítve napi több csésze forró bodza- vagy hársfateával, esetleg felváltva is.

54. oldal - A légzőszervi megbetegedések

Kapcsolódó szócikkek: nátha · tea
Fanyarka>!

Bármi is legyen az a betegség, ne kezdjük a legerősebb gyógyfüvekkel a kezelését, mert a füvek között is van erősebb és gyengébb hatású. Amikor tanácsot adunk valakinek, figyeljük a szemét, vegyük észre, hogy nem figyel ránk, akkor ismételjük meg a javaslatunkat. Lehetőleg kérdezzük vissza, amit tanácsoltunk, nehogy valamit félreértsenek abból, amit mondtunk. Ha pedig bizonytalanok vagyunk, hogy mi az illető baja, küldjük inkább orvoshoz, ne adjunk semmilyen tanácsot.
Mindig nyitott szemmel járjunk a természetben, a világban. Bármit hallunk a betegségekről, azok gyógyításáról, jól jegyezzük meg, de első hallásra semmit se vegyünk készpénznek. Azt is mondta, hogy az a tudás, amit ő az elmúlt nyolc évben átadott nekem, nagyon régi, de ő is hozzátette a saját tapasztalatait. Szerénységre intett, mondván nagyon sok olyan dolog van még, amit sem ő, sem én nem tudhatunk.

12. oldal

Fanyarka>!

Itt, a bükki természetben, a fák között vagyok otthon, járom az erdőt, virágot csodálok, vadat, madarat lesek, és itt szedem a gyógynövényeket is. Aztán egy nap elhatároztam, hogy leírom mindazt, amit tudok, hogy aki akarja, felhasználhassa a maga javára.
(…)
Amit a következőkben elmondok, abban benne lesz az őseim fél évezredes szellemi öröksége, a nagyanyám tudása és a saját tapasztalatom.
Mielőtt a füvekről beszélnék, szeretném minden kedves olvasómnak a figyelmét felhívni arra, hogy az orvostudomány csodákra képes. Ma mindenkinek alanyi joga van az orvosi ellátásra. Kérem tehát, hogy mindenképpen forduljanak a bajukkal orvoshoz.
Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gyógynövényeket ne használják a saját egészségük megóvására és a betegségek kezelésére, megelőzésére. Kis bajokra egyáltalán nem kell feltétlenül pirulákat bekapkodni, erre kiválóan alkalmasak a gyógynövények is.

15-16. oldal

Fanyarka>!

Nagymama mindig mondta, hogy minden embernek egy év alatt két kiló „piszkot” kell enni ahhoz, hogy a szervezete ellenálló képessége rendben legyen. Példát is tudok mondani: a nagyobbik unokámat, aki koraszülött volt, a lányom a széltől is féltette, steril körülmények között nevelte csecsemőkorában. Ma allergiás szegény, pollenallergiája van, szénanáthás. A kisebbik gyermekét már nem óvta ennyire a széltől is, az ő immunrendszere rendben is van.

17. oldal

Fanyarka>!

Akik nem tapasztalták, hajlamosak állítani, hogy hatásuk orvosilag nincs igazolva. Ez csak részben igaz, mert nagyon sok gyógynövény ma már klinikailag is igazolt gyógyító hatással rendelkezik. A Magyar Gyógyszerkönyvben sok-sok gyógynövény szerepel elismert drogként. Könnyebb tagadni a hatásukat, mint megtanulni azokat.

23. oldal

Fanyarka>!

Nemrég Szentendrén jártam, és a honfoglalás kori gyógymódokról láttam egy kiállítást. Nagyon meglepődtem, hogy a gyógyfüvek használata mellett még koponyát is lékeltek az őseink sámánjai. Szép és tanulságos volt a kiállítás. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy az előző rendszerben mennyit ártottak a gyógynövénnyel való gyógyítás ill. betegségmegelőzés ügyének. A szomszéd Répáshután élt egy híres füvesember. A 60-as években a hatóság rendőri felügyelet mellett kiszórta a füveit a patak partjára, majd elköltöztette a faluból.

28. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Répáshuta · Szentendre
1 hozzászólás
Fanyarka>!

Ezen túl már csak pár szót szólok az állandóan alacsony vérnyomásról. Egy időben az én vérnyomáson is ilyen volt, és akkor azt mondták nekem, hogy hosszú életű leszek. Eddig bevált. Akkor 100/75 vagy legfeljebb 110/80 hgmm volt a vérnyomásom. Ekkor jutott eszembe, hogy az én drága nagymamám nemcsak gyógynövényeket, hanem fűszernövényeket is termelt a kertünkben. Bazsalikomot, valódi sáfrányt, borsikát édesapámnak – aki nem tudta a gyomorsavnövelő borsot enni, bors helyet használták –, kerti izsópot. Erre az utóbbira mondta nagymama, hogy még fűszerként is csak ritkán szabad használni, mert emeli a vérnyomást.
(…)
Jónak tartom az alacsony vérnyomásban szenvedőknek a napi egy-két deciliter jó vörösbor elfogyasztását is. Ez egyébként minden embernek használ, csak nem szabad literszámra inni, és nem szabad pancsolt borokat fogyasztani.

44. oldal - Ingadozó vérnyomás


Hasonló könyvek címkék alapján

Maoshing Ni: A hosszú élet taoista titkai
M. Pahlow: Reumás és köszvényes bántalmak kezelése
Paul Carson: Ha a gyerek allergiás
Richard Béliveau – Denis Gingras: Táplálkozással a rák ellen
Keith Mumby: Vezérfonal táplálékallergiákhoz és környezeti ártalmakhoz
Albert Schalle: A vízgyógyászat ABC-je
Michael T. Murray – Joseph E. Pizzorno: Gyomorpanaszokra természetgyógyász gyógymódok
Manfred Müller: Az arc mint az egészség tükre
Takáts Alajos: Tudnivalók a gyomor- és nyombélfekélyről
Nagy Józsefné – Somogyi Lászlóné: A szív- és érbetegségek diétás étrendjei és az ételek elkészítési módjai