Európai ​mítoszok és mondák 0 csillagozás

Mitológiai kislexikon
Szabó György: Európai mítoszok és mondák

Néhány ​esztendővel ezelőtt került az olvasó kezébe a Mediterrán mítoszok és mondák című kiadvány, mely a „Mitológiai kislexikon” alcímet viselte. Ez a mostani kötet a folytatás, mert közreadja mindazokat az európai mítoszokat és mondákat, amelyek az első kötetben nem fértek el: a germán, kelta, szláv, trák, finnugor és balti népekét. Germán, kelta, stb. népeket írtam, és nem népet, mert valamennyi esetben gyűjtőnévvel van dolgunk: olyan törzsekkel, kisebb-nagyobb csoportokkal, amelyek a kelta, germán, trák, finnugor, szláv nyelvcsaládhoz tartoztak, míg a baltiak esetében az elnevezés a földrajzi elhelyezkedésre utal, és jelöli a régi porosz, továbbá a lett és litván népet. A hat csoport közül a legterjedelmesebb anyagot a kelták és germánok kínálják, a trák és a balti örökség jóval kisebb. Természetesen ezeknek a népeknek is gazdag mitológiájuk és mondakincsük volt, amely – a tudomány mai állása szerint – törvényszerűen megjelent minden népnél az ősközösségből az… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kriterion KéziKönyvek Kriterion

>!
Kriterion, Bukarest, 1977
164 oldal · ISBN: 9639125091

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Dobrovits Aladár – Kákosy László – Komoróczy Géza – Trencsényi-Waldapfel Imre: Bábel tornya
Kerényi Károly: Görög mitológia
Dobrovits Aladár – Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák
Nimródregős: Regék Hafnatosz népéről 4.
Bernáth István: Skandináv mitológia
Várkonyi Nándor: Az elveszett Paradicsom
Firdauszí: Királyok könyve
G. Beke Margit: Északi istenek
Kozsdi Tamás: A magyar ősemlékezet és az Arvisura világkép
Szabó Árpád: Aranygyapjú