Portrék ​a Szegedi Tudományegyetemről II. 0 csillagozás

Szabó Endre: Portrék a Szegedi Tudományegyetemről II.

Második ​alkalommal jelenik meg könyv szegedi egyetemi civil szervezet gondozásában, melynek legfontosabb célja a magyarországi felsőoktatás egyik legnagyobb múltú intézményének dolgozói által alkotott, palettaszerűen színes közösség egy-egy tagjának portréját megrajzolni, kötődéseit, emlékeit és az oktatásról való gondolatait megjeleníteni. A korábbi kötet, Árvai Mária Portrék a Szegedi Tudományegyetemről című munkája 2002-ben jelent meg, készítője akkor még az egyetem hallgatójaként dolgozott a hagyományteremtő szándékkal, három évig készülő interjúfüzéren. Most ismét egy tehetséges fiatalember, Szabó Endre fogadta el az SZTE Polgáraiért Alapítvány felkérését és végzett – a kötet szövegét olvasva nyugodtan mondhatjuk – a lehetőségek szerint alapos munkát. Miért a lehetőségek szerint? Mert Egyetemünk, a dél-alföldi régió tudásközpontja, közel hatezer dolgozója megszámlálhatatlanul sok tanulságos gondolatot, izgalmas történetet, egyéni élményt, gazdag élettapasztalatot mutathatna… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
126 oldal · ISBN: 9632195523

Hasonló könyvek címkék alapján

T. Kiss Tamás: A tükörtestvér
Gellérfi Bence: Koktél és bakelit
Boda Richárd: Holt-Ág
Bólya Péter: A veréb századik lépése
Nánay István: Nyitott színház
Fodor Barbara – Szabó Tibor: Sors-cserepek
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
Moskát Anita: A hazugság tézisei
Renáta W. Müller: A védelmező
Baráth Viktória: Egymás szemében