Portrék ​a Szegedi Tudományegyetemről II. 0 csillagozás

Második ​alkalommal jelenik meg könyv szegedi egyetemi civil szervezet gondozásában, melynek legfontosabb célja a magyarországi felsőoktatás egyik legnagyobb múltú intézményének dolgozói által alkotott, palettaszerűen színes közösség egy-egy tagjának portréját megrajzolni, kötődéseit, emlékeit és az oktatásról való gondolatait megjeleníteni. A korábbi kötet, Árvai Mária Portrék a Szegedi Tudományegyetemről című munkája 2002-ben jelent meg, készítője akkor még az egyetem hallgatójaként dolgozott a hagyományteremtő szándékkal, három évig készülő interjúfüzéren. Most ismét egy tehetséges fiatalember, Szabó Endre fogadta el az SZTE Polgáraiért Alapítvány felkérését és végzett – a kötet szövegét olvasva nyugodtan mondhatjuk – a lehetőségek szerint alapos munkát. Miért a lehetőségek szerint? Mert Egyetemünk, a dél-alföldi régió tudásközpontja, közel hatezer dolgozója megszámlálhatatlanul sok tanulságos gondolatot, izgalmas történetet, egyéni élményt, gazdag élettapasztalatot mutathatna… (tovább)

Második ​alkalommal jelenik meg könyv szegedi egyetemi civil szervezet gondozásában, melynek legfontosabb célja a magyarországi felsőoktatás egyik legnagyobb múltú intézményének dolgozói által alkotott, palettaszerűen színes közösség egy-egy tagjának portréját megrajzolni, kötődéseit, emlékeit és az oktatásról való gondolatait megjeleníteni. A korábbi kötet, Árvai Mária Portrék a Szegedi Tudományegyetemről című munkája 2002-ben jelent meg, készítője akkor még az egyetem hallgatójaként dolgozott a hagyományteremtő szándékkal, három évig készülő interjúfüzéren. Most ismét egy tehetséges fiatalember, Szabó Endre fogadta el az SZTE Polgáraiért Alapítvány felkérését és végzett – a kötet szövegét olvasva nyugodtan mondhatjuk – a lehetőségek szerint alapos munkát. Miért a lehetőségek szerint? Mert Egyetemünk, a dél-alföldi régió tudásközpontja, közel hatezer dolgozója megszámlálhatatlanul sok tanulságos gondolatot, izgalmas történetet, egyéni élményt, gazdag élettapasztalatot mutathatna be – ha nem lennének a könyvekre olyannyira jellemző terjedelmi korlátok. E technikai határ tehát megbéklyózta mind a szerző, mind a szerkesztő, mind pedig a kiadó szándékait. Sőt, azt is kötelességünk elmondani, hogy e kötet magán hordozza a műfaj azon sajátosságát is, hogy nem alkot egységes rendszert, ám az egyik cél – ahogy a korábbi kötetnél is – most sem volt más, mint láttatni e fentebb vázolt sokféleséget, ezzel is elősegítve egymás értékeinek megismerését és elismerését. E könyvet sem tekintjük tehát teljesnek.