„Eltemetett titkok, szolid jólét, a jó öreg Észak-Dunántúl. Itt a fiatalok a Csáth Géza gimiben tanulnak meg gondolkodni az „élet nagy dolgairól". Mert Rigókőn, ebben a kitalált, de mégiscsak valóságosnak tűnő kisvárosban szörnyűséges gyilkossági ügy borzolja a kedélyeket. És a kedélyes felszín mögött felfeslik egy vérfagyasztóbb valóság.
Lovecraft – Magyarországon.
Szabó Csongor Péter izgalmas thrillerjében a soha be nem vallott múlt borít árnyékba egy magyar kisvárost."
Bánki Éva
Ez egy aranyos és ötletes regény. Azért mondom, hogy aranyos, mert engem a szereplők nevei állandóan megmosolyogtattak. Valahogy nem tudtam őket igazán komolyan venni. Ezért ezt a részét én máshogy oldottam volna meg az író helyében.
De egyébként szórakoztató olvasmány. Néhol kicsit sántított, de alapvetően tetszett. Még olvasnék mást is később ettől a szerzőtől. Magát a lovecrafti részét (bár manapság már minden létező könyvre ezt aggatják rá) jól megoldotta Szabó Csongor Péter. Azt kimondottan értékeltem benne.
Nem egészen két napja olvastam a könyvet, amikor a lichthof ablakon beszűrődő cigifüstöt megérezve azt találtam mondani, hogy A leningrádi mocskos… Ebből is ki lehet találni, hogy a szereplők közül Varjú felügyelő került hozzám a legközelebb.
Egy jó krimit már nem is tudom mikor olvastam utoljára. Ez a könyv pont az ilyen hideg, náthás téli estékre való, vicces volt úgy olvasni, hogy kint és a könyvben is esett, fújt, sötétedett, szemerkélt. Az elején nagyon kell figyelni, mert egyszerre jön be nagyon sok szereplő, kapkodtam a fejem hogy ki kivel van. Ami jó a könyvben: egyszerűen behúz magába ez a kisváros. Ez vélhetően a részletgazdag ábrázolásnak köszönhető és a nagyon jól megválasztott tulajdonneveknek (Varjú Roland mellett Vojnárovics Helga és Somlai Anna voltak még a kedvenc szereplőim). Én kisvárosban nőttem fel, és az emberek tényleg ennyire idegesítően udvariasak és szabálykövetőek, folyton folyvást teával és süteménnyel kínálgatják egymást, csevegnek egymás gyomorműtétjéről és még a városi gengszter képviselőjelölt is lehúzódik az útról, amikor vezetés közben kell felvennie a telefont. Egyszóval a hangulatteremtés kiválóan működött, olvasás közben azt lehet érezni, hogy Rigókő tényleg van, nem csak kitalált. Nekem sokszor Csókakő jutott olvasás közben eszembe, ott is van várrom, meg hegyek. Az erdő mélyén ottmaradt kolostor is mozgatta a fantáziámat. A misztikus vonal nem volt túlzás, aminek külön örültem.
A végén azt éreztem, hogy a több száz oldalon végig fenntartott feszültség nem oldódik fel igazán, én egy kicsit egyértelműbb lezárásra vágytam, de összességében inkább amiatt vagyok szomorú, hogy hamar befejeztem. Jó volt a világában lenni, örülök, hogy olvashattam.
Komplex élményt hagy maga után ez az olvasmány, ez mindenképp elmítésre méltó része az összhatásának. Viszont nem eléggé összeszedett szerintem. Tömörebbre kellett volna venni talán a műfajbéli kilengéseket, mármint visszafogni kicsit és a lényegre koncentrálni inkább. De ettől függetlenül az írónak egyértelmű tehetsége van. Vannak benne kifejezetten élvezhető részek és párbeszédek is.
Ezt a remek regényt thrillerként is lehet vagy tanácsos olvasni. De itt a Lovecraft-dramaturgia mintha a társadalmi regény álruhája lenne, egy zárt közösségé, egy németes kultúrájú, dunántúli kisvárosé, ahol a múlt megfojtja a jelent, ahol rettenetes, kimondhatatlan titkok állnak a lányok eltűnése mögött, ahol semmi sem (egészen) az, aminek látszik. Az iskola, a hatóság és az egyház egyformán tehetetlen… A magyar történelem feledésbe merült fejezetei, elhallgatott történetei borzolják a kedélyeket. szabályos horror, de amellett részletgazdag, finoman árnyalt társadalmi regény.
Nagyon érdekes és izgalmas olvasmány. Lovecraft rajongóknak kötelező. :)
Bővebben itt: http://www.creepyshake.com/2017/11/23/szabo-csongor-pet…
Az amerikai kocsi büszke tulajdonosa, Varjú Roland felügyelő úgy egy órával később elgondolkodva sétált fel-alá irodájában, miután megette az akciós kakaós csigát.
59. oldal
– Valaki üldözött – folytatta. – Hátranéztem, de nem láttam az arcát. Elestem egy kiálló gyökérben, bele a tűzrakó helybe, amit a régi tanösvényen használtak, tudod, amit már benőtt a gaz. Felkeltem, de nem bírtam tovább menekülni, csak forogni, mert egyszerre fellobbant a tűz… Üldözőm nevetett, bár még mindig nem láttam az arcát. A lángok beborítottak, mégis láttam, hogy feketerigók gyülekeznek a környező fákon.
Amikor láttam, hogy keres, arra gondoltam, közlöm vele Mercédesz halálát, de ahogy zaklatottan mesélte rémálmát, tudtam, hogy inkább majd később lesz alkalmas.
– A hegy nagy öregje lent álmodik, barlangok ölében, kőszálak szívében…
– Ez mi?
– Ezt mondta, igen, mondta, emberi hangon az egyik rigó. És még valamit, de arra nem emlékszem… – egy kis hatásszünetet tartott. – Ijesztő volt! A lángok pedig elemésztettek volna, de felébredtem.
15. oldal
