Beszélgetés ​az Istennel 0 csillagozás

Sz. Lukács Imre: Beszélgetés az Istennel Sz. Lukács Imre: Beszélgetés az Istennel

Sz. ​Lukács Imre – Isten akaratából – megalkotta e könyvet, s így megállapíthatjuk, hogy nemcsak jó újságíró, író, hanem megállja a helyét a versírásban, költészetben is. Erről tanúskodnak az ez év elején és az 1958-ban külföldön írt versei is.
Költészetét titok övezte, soha nem beszélt róla. Először tavasszal jelentkezett versekkel. Öt éve tartó betegsége hatására szívet-lelket szorongató búcsúzó verseket írt, amit átadott nekem megőrzés végett. Ezeket családja sem láthatta. Akkor még egyikünk sem tudta, hogy a kabátom belső zsebében titkon őrzött versekből színvonalas, tanulságos verseskönyv lesz. Istenünk ebben is segített – legtökéletesebb rendezőként –, hiszen az új versekkel egyidejűleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából előkerültek, megérkeztek a szerző 50 évvel korábban – 1958-ban – nyugaton írt versei, amit az akkori hatalom begyűjtött. Az előkerült verseket a szerző és kedves családja sírva olvasták el. Megható pillanatokat éltem át én is, mint a… (tovább)

>!
PairDime, Szeged, 2019
94 oldal · ISBN: 9786155950483
>!
Bába, Szeged, 2007
94 oldal · ISBN: 9789639717534

Várólistára tette 2


Népszerű idézetek

Dominicana>!

[…]
Milyen lesz az a perc,
amikor már semmit se látok,
csak fogódzkodót keresek
az utolsó pillantásban,
bizonyosságot, hogy szerettek.

88. oldal, Hosszú, fekete alagút... (részlet)


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava
Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év
François Villon – Faludy György: François Villon balladái Faludy György átköltésében
Faludy György: Test és lélek
Faludy György: Versek
Radnóti Miklós: Tajtékos ég
Székely János: A nyugati hadtest