Női ​zsebatlasz 82% 29 csillagozás

A regény Máriákról szól, négy Máriáról. Van köztük három nő és egy férfi. Igen, egy hímnemű Mária, Marian. Mind a négyen egy házban laknak, szomszédok, néha fel is bukkannak egymás történetében. Szűz Mária Lengyelország védőszentje, hogy ennek milyen szerepe lehetett a szereplők névadásában, azt sajnos nem tudtam kideríteni, de mindenképpen érdekes ötlet, akár arra is utalhat, hogy minden ember szentség önmagában, lett légyen az öreg hölgy, lázadó kiskamasz lány, a maga mikrokozmoszából kiebrudalt, alkoholistává váló, megcsalt, semmibe vett fiatal nő vagy akár egy transzvesztita. Vagy csak cross-dresser? Döntse el az olvasó. Nem is ez a fontos, hanem az, hogy a könyv egyetlen férfi főszereplője nem lóg ki a nők sorából, hiszen tulajdonképpen nő.

Félreismert emberek, elhallgatott sorsok, ki nem mondott vágyak, beskatulyázott életek és letaglózó döntések mindezek következményeképpen. A helyszín is érdekes, a bérház lakóinak élete a volt varsói gettó helyén levő negyedben játszódik, ez át- és átlengi az írásokat. A könyv a négy szereplő története miatt négy külön- és önálló egységre tagolódik. A szereplők, amellett, hogy teljesen átlagosak, úgy a korcsoportot mint a történetüket illetően, mégis különlegesek. Mindegyik fejezetnek megvan a maga nyelvezete, ami tökéletesen illusztrál, aláfest és jellemez, úgy az adott szereplőket, mint a miliőt, amiben forognak. Az első részhez szinte szlengszótár szükséges, a többi nyelvezete hétköznapi ugyan, de megfelel a fent megállapítottaknak. A könyv kényelmetlen, mert szinte minden olyan témára sort kerít, amiről szívesen nem vennénk tudomást: hajléktalanok, semmire sem jó nyugdíjasok, betegek, transzvesztiták, zsidók, alkoholizmus, rombolás lázadásképpen, problémás tinédzserek, öngyilkosság, konvencionális női és férfi szerepek. A nemi szerepek kérdése talán a legfontosabb Chutnik könyvében, ezért is alkalmazza a címketechnikát, a fontosnak ítélt szavak vastagon vannak szedve, jól láthatóan kiemelkednek a szövegből és igen beszédesek. A társadalmi nem a társadalom által elvárt szereprepertoár, aminek az emberek zöme kérdés és fennakadás nélkül aláveti magát és igyekszik is megfelelni neki. Chutnik ezeknek a létjogosultságát feszegeti, a harmadik írással pedig még ennél is messzebbre megy, a biológiai vonatkozását is megkérdőjelezi a nemi szerep definíciójának. Ki a nő? Az, aki annak születik vagy az, aki annak érzi magát? Mi határozza meg a nőt? Mitől lesz belőle például háziasszony, plázacica, tyúk, királynő, gasztronómiai anya, értelem nélküli, banya, az ablakpárkány madonnája, zsidó szűzanya, kotlós, bürokurva, rossz kislány, lázadó vagy pont férfinő?

Überbrutál kor- és jellemrajz à la lengyel SzűzMária.
Nagyon ismerős volt, olyannyira jellemzően keleti blokkos behatások érik az összes itt szereplő hölgyet, melyek a mai magyar viszonylatban is erősen tetten érhetőek.
Az általános társadalmi elidegenedés, állami- és családi szinten is az egymás fejére való magasról tojás következtében bekövetkező különféle tragédiák, amik végén már csak valamiféle abszurdba hajló lezárás oldja fel a bennünk lüktető zaklatottságot, ezek jellemzik mind a négy kis történetet.
Viszont minden szomorúsága és látszólagos brutalitása mögött fájó és érthető emberi sorsok húzódnak meg, csak ezeket nem szokás reklámozni, sőt ha az utcán találkozunk vele, gyorsan elfordulunk, nehogy szembesülni kelljen velük közelről is, bőven elég a felénk szivárgó hajléktalanszag, vagy egy őrült vigyor, hogy iziben menekülőre fogjuk, és el sem merjük képzelni, hogy mi bujkálhat egy-egy ilyen embertársunk sorsa mögött. Na itt ezt megkapjuk első kézből, szinte szagolható és néha gyomorforgatóan naturálisan megírva.
Mindezt szinte már palahniuki magasságokba emelve (vagy mélységekbe taszítva), csodálatosan fájóan tálalja elénk Sylwia Chutnik.
Bravó!
Nem lehet szeretni, de muszáj ezzel a részével is foglalkozni az életünknek, ami nem csak móka és kacagás, hanem szükségszerűen bekövetkező hanyatlás és halál is vár ránk, és minél kevésbé veszünk róla tudomást, annál erősebben fog orrba csapni, ha eljön a mi időnk is.
Szóval tessék csak elolvasni és figyelni a körülöttünk élőkre is, hisz mindenki ugyanúgy szeret és szenved, mint mi.

Ha valaki netalán úgy dönt a fülszöveg és esetleg az értékelésem után, hogy el szeretné olvasni ezt a könyvet, akkor bizonyos előkészületeket kell tennie.
Először is vegye be időben az antidepresszánsát, és készítsen ki maga mellé egy frontint. Vagy kettőt. Alkoholt nem ajánlok, az csak súlyosbítaná a következményeket. Az első két történet után erősen javasolt valami megerőltető sport, gyors gyaloglás, futás, kerékpározás megteszi. Ezek után a további kettő elolvasása már szinte üdítőnek fog hatni. Pedig nem azok.
Többféle utóhatás is várható, figyeljük meg magunkon, illetve azokon, akik olvasták a könyvet. Férfi esetén előfordulhat, hogy minden nőnek kezet akar csókolni, legyen az újszülött vagy alkoholista, guberáló, lecsúszott hajléktalan, és biztosítja őket részvétéről amiatt, hogy egy ilyen patriarchális, versenyre épülő fogyasztói társadalomba születtek, ahol számtalan szerepnek meg kell(ene) felelniük, ahol mint gyengébbik nemen rajtuk csattan az ostor, és vagy betörnek, vagy tönkremennek ahelyett, hogy a bennük lévő szeretetet megvalósíthatnák. (És tudjuk Erich Fromm óta, hogy aki nem teremthet, az pusztítani fog, vagy magát vagy másokat vagy a környezetét.) Részvétem kezétcsókolom. Észre lehet majd venni, hogy jobban odafigyel a vele, mellette, körülötte élő nőkre, kimutatja szeretetét szavakban és tettekben (vigyáz a gyerekre, elmosogat, segít a takarításban), nemcsak elvárja a nőtől, hogy nő legyen – munkahelyi és otthoni rabszolga mivolta mellett –, hanem lehetővé is teszi a számára. Még az is előfordulhat, hogy felfedezi önmaga női oldalát (animáját), és hallgatni kezd rá, ezáltal még jobban megértve és ráérezve a női lélek kulcsára. Jutalma nem maradhat el(!)
De az is lehetséges, hogy az illető férfi megpillantva, netalántán elolvasva a könyvet azt mondja, hogy vidd innen ezt a feminista, libsi, buzi, zsidó szart, te meg takarodj a konyhába főzni, hozd be a sörömet, kapcsold be a tévét, mert meccset akarok nézni, hallgattasd el az a rohadt kölyköt, mert szétmegy a fejem, és vasald ki a kék ingemet, mert abban akarok holnap menni, és ha vége a meccsnek, utána várj csillogó szemmel az ágyban, és legyél vadmacska… Egy okos nő ekkor pakol és megy bárhová, csak el innen. De sokkal jobb, ha mielőtt idáig eljutna, már az ismerkedés kezdetén valahogy a keze ügyébe csempészi ezt a könyvet leendő partnerének, és várja a hatást. És a hatástól függően tudni fogja, mit kell tennie. És ne képzeld, hogy meg tudod változtatni, ha az eredmény negatív!
Persze nőknek is ajánlom kortól függetlenül (soha nincs késő vagy korán), mindazoknak, akiket belülről feszít valami, akik nem tudják, mi nem jó, de valahogy rosszul érzik magukat a bőrükben, a családban, az iskolában, a munkahelyen, a világban… Valami hiányzik, valami elégtelen… Persze válasszal ez a könyv se szolgál, de talán segít tovább lépni, megkeresni, létrehozni azt a valamit.
Ezek után néhány gondolat:
Palahniukra emlékeztetett időnként, történetei kemények, nehezek, amelyek szükségszerűen valami abszurdra futnak ki. Minden nőalakja kötődik valahogyan Szűz Máriához* (talán azért is, hogy ezzel emlékeztessen arra, hogy minden nőben őt kellene tisztelni és szeretni, akárhová is jut). Alakjai bekorlátozottak, magányosak, boldogtalanok, kiszolgáltatottak, nem tudnak, vagy nem akarnak beilleszkedni, de már-még kitörni sem. Az utolsó történetben pedig úgy gondolom, hogy saját fiatalkori gondolatait és érzéseit tárja elénk átírva és kiszínezve. (Kiderült, hogy ő maga is a közelben lakott gyerekkorában, kijárt a piacra és megfigyelt mindent és mindenkit.)
*A könyvbemutatón rákérdeztem Szűz Máriára, mert megtalálható minden történetben, és azt mondta, hogy ha nem is mindig vallásosan nézve, de náluk nagyon fontos, egyfajta védőszentjük, mint ahogy Varsó védelmezője a félig sellő félig nő alak (lásd a hátsó borítón). A második világháborúban mivel nem nagyon lehetett kijárni, a házakban Szűz Mária szobrokat állítottak fel, és így azt remélték, hogy a bomba nem fog az ő házukra esni.
Ajánlott filmek és olvasmányok:
A második történet után megnézhető a W ukryciu című film: http://www.imdb.com/title/tt3074328/
A harmadik utánra az Első látásra c. film: http://www.imdb.com/title/tt3007302/
A negyedik után pedig elolvasható Chuck Palahniuk Kárhozott c. könyve, Maddy története, és amennyiben tizenéves az olvasó is, mint a szereplő, akkor pedig Daniel Quinn Az én Izmaelem c. könyve is ajánlott, Julie kalandjaival.
Aki még tud valamit ajánlani, ám tegye. :)

A Typotex Kiadó kötetei már több kortárs külföldi szerzőre hívták fel a figyelmemet. Sylwia Chutnik kötete lengyel szerzőt ismertetett meg velem. Nem szokványos kötet semmilyen szempontból sem. A szerző újságíró, idegenvezető, kultúratudomány és gender studies szakon végzett, önkéntes munkát is végez. Ebben az esetben ezeket fontos dolog elárulni róla, mert a kötetet jobban érthetővé teszi, habár ha valaki nyitott szemmel jár, előtanulmányok nélkül is juthat hasonló következtetésekre. Társadalmi tablót fest, pontosabban a társadalom egy szeletét ábrázolja egy varsói bérház négy lakóján keresztül, női arcetípusokat ismerhetünk meg. A bazárosok, összekötők, utánzatok, kis hercegnők egy-egy csoport jellemző szereplőit mutatják be. Nem a sikeres emberekkel találkozunk, a háború borzalmai is továbbélnek az összekötők közvetítésével. Az egyetlen férfi szereplő is jelentős mértékben elnőiesedett, szokatlan hobbiknak hódol. A kis hercegnők képviselője igazi ördögfióka, megkeseríti környezete életét. Témája ellenére jól olvasható, érdekes, azok közé a kötetet közé tartozik, amelyeknek a fejezete között érdemes egy kis szünetet tartani, és nem marad lengyel keretek között, bizony ismerősek ezek a figurák, olyan közép-európaiak, lehetnének akár magyarok is.

Sylwia Chutnik könyve akaratlanul is sokkal többet mondott nekem a lengyel-magyar örök barátság (meglehetősen közhelyes) intézményéről, mint bármi amit eddig tapasztaltam életemben akár írásban, akár egyébként. Leszámítva pár egzotikus nevet és varsói közteret, ez a könyv magyarul van, mármint nemcsak nyelvileg hanem kulturálisan, száz százalékig. Az egész idegbeteg társadalom úgy ahogy ismerjük, ha nem is feltétlen szeretjük. A női szempont sem sokkal szűzmáriásabb, mint amit itthonra simán ideképzelhet az ember. Már csak egy kiadós trianonozás vagy elmúltnyócév hiányzott volna belőle, hogy egyenesen kétségbe lehessen vonni, hogy ezt tényleg egy másik nyelven és másik kultúrából írta valaki, aki nem itt lakik miközöttünk, mondjuk egy lerobbant pesti bérházban.
Négy történet randalírozik egyéni ám emblematizált, sokarcúra tipizált életutakon át, és bő fél évszázadnyi sorsokon keresztül, megszólaltatva egy ha nem is célzatosan reprezentatív, de mindenképp átfogó metszetét a lengyel női elbeszéletlenségnek. A már említett Szűzmária az egyik visszatérő motívum, Chutnik majdnem minden női főhősét valamilyen Mária-variációként is megjelenít, a hagyományos-liturgikus szál viszont elkerülhetetlenül megcsavarodik a kegyetlen realitásokon. Alulnézetek ezek a béka segge alól: csövezés, légópince, nyomor, prűd és vaskalapos és korlátolt posztszoci mizéria, babonás 'vallásosság', hál'istennek egy jó adag sötét groteszk humorral nyakonöntve. Annál is inkább, hogy elviselhetővé tudjuk röhögni a brutalitást és reménytelenséget, ami a női és egyéb marginalizáltság magától értetődő alaphangja és hordaléka. A történelem és a (női) történelmi emlékezet leginkább valami horrorisztikus, nyomasztó kollektív elfojtás formájában, de mindenütt jelen van.
A négy történet lazán összefűződik, ám bölcsen megtartóztatja magát a regénnyé bonyolódástól. Ennyi groteszk életrajzból már nagyon erőltetett is lenne valami funkcionális szerkezetet erőszakolni. Ehelyett a novellaszerű narratívák a maguk személyes, privát hangján egy egész korszak társadalmát szinkronizálják, női hangon. Végül is nem csinál semmi olyat, amiről eddig ne olvashattunk volna, sok az áthallás, és ezekre néhol utal is, ami mind rendben is van: ez egy ilyen műfaj. Jó erős könyv lett.

"Az idegpályák szélén megáll a képzelet.
A szavak világán innen te hogyan képzeled?
Szűz Mária palástja gázlángkéken ég,
vagy bársonyosan terít be az örök sötétség?"
Vad Fruttik: Vége

Máriák. Kísértetiesen emlékezetnek az itthoniakra. Egy ház a volt varsói gettó helyén. Több generáció. Korrajz. Négy, vagy annál is több tipikusnak mondható sors: egyik rosszabb a másiknál. Csupa olyan helyzet és körülmény, amit nem akarok látni, amivel nem akarok szembesülni. Fájt minden sora. Fájt a szenvtelenség, fájt az irónia, fájt, hogy nehéz olvasni. Mégis el kellett olvasni, és nem is fogom egyhamar elfelejteni. Lehet, hogy nem úgy tűnik, de ajánlom.

Erősen kilengett a nyomasztásmérő. És a szöveg sem volt könnyű. Kb. az utolsó résznél találtam meg a kulcsot hozzá, amikor rájöttem, hogy úgy kell olvasni, hogy elképzelem, mintha felolvasnám, ironikusan, onnantól kezdve működött nekem.

Egy másik Typotex könyv hátuljában lévő ajánló alapján vettem meg a könyvet. A fülszöveg már sejtette, hogy ezek a novellák nem éppen egy idilli életképet fognak bemutatni, de az olvasásuk így is eléggé sokkolóan hatottak rám. Négy nagyon ütős novella, négy szereplő, akik ugyanabban a lepukkant varsói bérházban élnek, mindegyikőjüket Mariának hívják és mindenkinek van valami nagy keresztje. A Maria név egyrészt a lengyel társadalomra jellemző erőteljes katolocizmust és „szűzmáriakultuszt”, másrészt az idealizált női szerepet is megtestesíti. Annyira tipikusan keleti blokkosak ezek történetek, hogy a fura neveket leszámítva teljesen hihető lenne, hogy a helyszín Budapest, mondjuk a Blaha környéki utcák egyike. Szomorú, de sajnos fájdalmasan valóságos korrajz a társadalom peremére szorult rétegről, ahol a nők halmozottan hátrányosabb helyzetben vannak. Olvasás közben mindvégig olyan érzésem volt, mintha egy álmos, ködös téli reggelen bolyonganék valamelyik budapesti metróaluljáróban. Mind közül az első novella volt a legkönyörtelenebb, ami annyira letaglózott talán mert még élénken él bennem a gyerekszülés emléke? , hogy csak kis szünettel tudtam folytatni a könyvet. A harmadik történet csak látszólag lóg ki a többi közül, valójában egy igazi fricska is a „szűzmáriakultusz” és a tradicionális férfi és női szerepek felé. Tetszettek az egyes női szerepekre aggatott címkék, amelyek mind valamilyen társadalmi elvárást reprezentáltak, azonban feleslegesnek tartottam ezeknek a vastag betűkkel szedését, amitől nekem már modorossá és szájbarágóssá váltak. Az egész kötetet áthatja a kilátástalanság, kiszolgáltatottság, magányosság, boldogtalanság és depresszió, de mindezek „feloldozásaként” valamennyi történet egyfajta abszurd végkifejletbe torkollik.

Amikor épp akkor bukkansz egy könyvre, amikor pont abba az országba készülsz fél évre, természetes, hogy szinte gondolkodás nélkül teszed a kosaradba a kötetet, hogy aztán később magadba szippanthasd a helyi kultúrát. Igaz, Krakkó és Varsó között megy az örök fricskázás, hogy mégis melyik a jobb, ez a könyv pedig csak egy varsói bérház négy személyéről – és azokon keresztül a mai lengyel társadalom egy kicsi, de annál ismerősebb szeletéről – tud nyilatkozni.
Egy bérház és négy lakó – elég kemény, nehezen emészthető történettel indít a vékonyka kis „zsebatlasz”, ami után kellett is egy kis idő, hogy neki merjek vágni az azt követő háromnak. (Amelyek természetesen szintén nem voltak túlságosan engesztelőek az első sokk után, sőt.)

Sylwia Chutnik egy remek megfigyelő, süt abból, ahogy a karaktereket közel hozza az olvasóhoz, hogy milyen érzékenyen reagál az őt körülvevő nőkre (és férfiakra, teszem hozzá). Eleinte furcsán hatott, hogy ennyire kiérződött az újságírói, néhány ponton talán hatásvadász hangvétel, ahogy a félkövérrel kiemelt „női címkék” is szájbarágósabbnak tűntek a kelleténél, de visszatekintve tény és való, hogy jogos ez a hozzáállás. Mindenképp érdekes erre a fiatal szerzőre figyelni, bár remélem, hogy ezt a kicsit még dühös hangvételt le tudja majd vetkőzni, hogy ne csak a fiatalos sértettség és a ráeszmélés döbbenete sodorja magával az olvasót, hanem elég legyen csak a kiragadott, pontosan bemutatott sorsokon keresztül belepillantani abba, amit egy nő számára jelenthet ma Varsó (Lengyelország, Közép-Európa, Európa, akármi) lakosának lenni.

Ez a könyv úgy feminista, anarchista, rendszerkritikus, hogy közben soha nem volt unalmas, szájbarágós vagy didaktikus. Rengeteg rétege van, ami miatt már most tervezem az újraolvasást. Eddig azt hittem, a lengyel kultúráról semmit sem tudok és nagyon távol áll tőlem, de kiderült, hogy a szereplők akár itt is élhetnének. Sylwia Chutnik ráadásul úgy mutatja be ezeket a szomorú és nyomasztó történeteket, hogy közben humoros is.