„Halála valahogy beletartozik a képzelet kockázatába…” – írta Robert Lowell, amikor régi tanítványa, Sylvia Plath, a újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetsége 1963-ban öngyilkos lett. A hátrahagyott életművet George Steiner így méltatta: „Sylvia Plath költészete: legenda; közösségi érték és egyedülálló különlegesség. Megtalálható benne a kor érzelemvilágának pontos lenyomata, s ezzel együtt valami hasonlíthatatlan, makulátlan, kemény tökéletesség… A versek veszedelmes kockázatot vállalnak; a véghatárokig feszítik Sylvia Plath eredendően tárgyilagos, önemésztő érzékenységét. Keserű diadalt bizonyítanak, a költészetét, mely képes rá, hogy a valóságnak odakölcsönözze a képzelet maradandóbb nagyszerűségét.” Sylvia Plath, pályája csúcsán: harmincegy éves, kétgyermekes amerikai asszony, és időtlen, görögtisztaságú tragédiahősnő. Alakját közel érezzük magunkhoz, és csillagtávolinak.
Zúzódás 26 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1978
Enciklopédia 2
Kedvencelte 6
Most olvassa 1
Várólistára tette 32
Kívánságlistára tette 52
Kiemelt értékelések
A kötet végén van egy utószó nagyjából arról, hogy lehet-e az életrajz ismerete nélkül olvasni a verseket, illetve hogy az életrajz ismeretében lehet-e úgy olvasni őket, mint az ismerete nélkül. Hogy lírai én egyenlő-e Sylvia Plath.
Nem, nem egyenlő. És mégis: el tudok vonatkoztatni Sylvia Plath depressziójától és öngyilkosságától? Jó kérdés. Na, miért, talán attól el tudok vonatkoztatni, hogy egy napon születtem vele? Vagy attól, hogy az Alszanak a halak? legelső olvasós-elemzős próbái egyikén a színésznő elszavalta az Apu című verset, mert odavágónak érezte? És attól, hogy az előbb említett versből jobban tetszik Gergely Ágnes fordítása? (A „túl vagyok rajtad, szörnyszülött Apu” sor mindent elsöpör.) Pedig ugyanaz a vers, és kicsinek érzem magam ahhoz, hogy eredetiben olvassak Plath-verseket, mégis azt érzem, hogy nem biztos, hogy örülök, hogy Tandori fordította. Le is vontam fél csillagot. Pedig ez csak egy megérzés. Amitől nem tudok azonban elvonatkoztatni.
Olvassatok Sylvia Plath-verseket, és ne álljatok ellen egyéni önzéseiteknek, és olvassatok bele a versekbe mindent, amit nem szégyelltek.
Nem hiába Sylvia a kedvenc írónőm.
Ismertem versei egy részét, de úgy gondoltam, ideje egyben kiolvasni, átgondolni őket! Valamiért jól esett, hogy ennyire magamra zúdítottam a verseit, így jobban tudtam fókuszálni rá. Ezek a versek számomra olyan élményt hoztak meg, amire már régóta készültem, de sosem tudtam mikor történik meg. Sylvia tudott valamit, amit mi nem, és ez tökéletességgel művelte!
Nagy kedvenceim a kötetből: Tulipánok, Lázár kisasszony, Telelés, Drága halottaink, Gombák, Varjú az esőben, Finisterre, Szedrezés, A nyúlfogó
Az érzékenység és egyediség különleges ötvözete ez a verseskötet!
Miközben olvastam a verseket, csupa libabőr lettem. Mély hatást gyakorolt rám mind lelkileg, mind szellemiekben. Pontos lenyomata volt az írónő tökéletesen tökéletlen életének, sebekkel teli lelkivilágának és szomorú, mégis elkerülhetetlen végzetének.
A művekből áradtak az érzelmek, az elvont gondolatiság. Plath látta és élte azt a világot, amely sokak számára ismeretlen. Valójában önmagán belül élt igazán, minden más csak lenyomat volt arról, amit ott belül megélt.
Sajnáltam, hogy a végére értem a kötetnek!
Azt hiszem a hatása alatt leszek még egy ideig..
Népszerű idézetek
Majd a szabályosságon meditálok.
Majd a kisfiamon gondolkodom.
Nem tud még járni. Nem tud még beszélni.
Fehérbe pólyálgatva él.
De rózsaszín és ép. És sokat mosolyog.
Nagy rózsákkal díszítem szobáját.
Kis szivekkel festem körül.
Nem akarom, hogy kivételes legyen.
Az ördögöt a kivételesség vonzza.
A kivételesség megy fel a szomoru dombra,
Ül a sivatagba, szomorítja anyja szivét.
Átlagos legyen,
Szeressen, ahogy én szeretem,
S vegyen el akit akar, ahol akarja.
165-166. oldal Három nő (részlet)
Függőleges vagyok
De inkább vízszintes volnék.
Nem vagyok fa, gyökerem nem fogja a földet,
Nem szív ásványi sókat, anyai szeretetet,
Márciusban nem hozok új levelet,
Nem vagyok virágágyak szépe,
Nincsenek láttomon Ah!-ok, nem kerülök mutatós festményre,
Tudatlanul kell nemsoká elhullnom,
Hozzám képest egy fa halhatatlan,
S egy virágfej nem nagy, de megdöbbentőbb,
S én azt a sok évet, ezt a vakmerőséget akarom, együtt.
Ma este, csillagok elenyésző fénye alatt,
Fák és virágok szórnak hűs illatot.
Járok köztük, és egyik se vesz észre.
Olykor azt gondolom: ha alszom, éjjel,
Tökéletesen hasonlítok rájuk –
Agyam ájult.
Nekem a fekvő helyzet természetesebb.
Akkor az éggel nyíltan beszélhetek,
És hasznos leszek, ha lefekszem végleg:
Akkor a fák egyszerre megérintenek, és a virágok rám érnek.
117. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei III. 91% ·
Összehasonlítás - Jim Morrison: Szeretlek és gyűlöllek 91% ·
Összehasonlítás - Gregory Corso: Az utolsó gengszter 91% ·
Összehasonlítás - T. S. Eliot: Szikföld 90% ·
Összehasonlítás - Joszif Brodszkij: Új élet ·
Összehasonlítás - Walt Whitman: Walt Whitman költeményei ·
Összehasonlítás - Anne Sexton: Élj vagy halj meg 86% ·
Összehasonlítás - Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei 87% ·
Összehasonlítás - T. S. Eliot: T. S. Eliot legszebb versei ·
Összehasonlítás - Khalil Gibran: A Próféta / A Próféta kertje 86% ·
Összehasonlítás