Sylvia ​Plath versei 64 csillagozás

Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

Sylvia ​Plath 1932-ben született Bostonban, és 1963-ban öngyilkos lett Londonban. Első verseskötete és a később oly sok kiadást megért, magyarul is nagy sikerű önéletrajzi ihletésű regénye, Az üvegbura jószerivel észrevétlen maradt. Halála után gyors egymásutánban megjelent köteteiben mutatkozott meg immár széles körű és tartós feltűnést keltve az a nagy költő, akinek hátborzongatóan érzékletes, a vizionárius képzeletet metszően éles iróniával ellenpontozó, hatalmas érzelmi erejű és briliáns technikával megformált költészete ma már vitathatatlanul az amerikai líra élvonalába tartozik, élete és halála pedig része a korszak legendáriumának.

2001-ben magyarul megjelent Ted Hughes Születésnapi levelek című kötete, amelyben az angol költő, Sylvia Plath férje kettejük tragédiába torkolló házasságát úgy dolgozza fel költői formában, hogy Plath számos önéletrajzi fogantatású versét mintegy újraírja, megidézve hátterüket, ahogyan ő átélte. Magának Sylvia Plathnak a válogatott versei… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2002

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lyra Mundi Európa


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Ted Hughes


Kedvencelte 14

Most olvassa 2

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 142


Kiemelt értékelések

Lázárné_Csernus_Anikó>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

Az üvegbura miatt csak annyi ismertségem volt Plathról, hogy amerikai és hogy hogyan ért véget az élete. A Londonból szeretettel című könyvben merült fel a neve és versei, így jelnek vettem elolvasni. A versek végén található jegyzetek rengeteget segítettek megérteni életrajzát és verseit is. Megmagyarázza, hogy miért szól sok verse a halálról, elmúlásról, édesapjáról (illetve annak hiányáról). Az élményhez rengeteget hozzátesz a csodálatos fordítás: Tandori Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Szabó T. Anna ….

Amalaschwinta>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

https://www.youtube.com/watch…

Nem tudok szabadulni a felolvasásától.
Csak hallgatom a szavait.
Körülbelül a versek felénél jutott eszembe, hogy rákeressek, fellelhetőek-e az eredeti, BBC-ben felolvasott verseinek hanganyagai. Ettől a perctől kezdve pedig már másképp lovagoltam meg a vershullámait. Kétségtelen, a magyarra fordítás nagyban elvesz az eredeti játékosságból, patkódobogásból, tengermorajlásból, a fehér habhullámokból, a pipacsok szoknyáinak kecses táncából. Az egész életét behálozó fekete pókmenyasszony folyamatosan beterítette őt az egyre mélyebbre hatoló és mérgező pókfonalaival, ami végül be is teljesítette elkerülhetetlen sorsát. Több versében is felütötte a fejét az olyannyira vágyott halál, de hogyan is érthetnénk meg ezt az ősi vágyat, ha mi magunk nem tápláljuk ilyen szinten magunkban? Hogyan is tudná kifejezni szavakkal valaki ezt a vágyát egy másik embernek? Mélységesen elszomorítanak a versei. Emberi mivoltunk alapja az, hogy egyrészt elfogadjuk és feldolgozzuk magunkban az élet végességét. Én nem tudom megmondani, melyik lezárás a jobb választás ( amennyiben ez lehet választás kérdése ) , a hirtelen elkövetett, ám évtizedeken át magunkban dédelgetett sajátkezű befejezés, ami talán egy tiszta és megismételhetetlen érzés- és gondolatelcsendesedés alkalmával letérdeltet minket a gázsütő elé, és miután kellőképp elbaridádoztuk a másik szobában alvó gyerekeinket a veszélytől, amibe mi önként hajtottuk bele a fejünket, kioltjuk a bennünk pislákoló lángot. Vagy a meglepetés erejével tisztul ki annyira a tudatunk, hogy felfogjuk mi fog velünk az elkövetkezendő percekben történni. Sylvia nem az utóbbi verziónak volt a szereplője. Hosszú évek, hosszú magányos és álmatlan éjszakák, kórházi termek, tengerparti lakatlan házak, jövőkép nélküliség, apja korai elvesztése, és megannyi életében bekövetkezett és kisebb – nagyobb érzelmi válságok terelték az önkezűség felé. Valóban fájt elolvasni a szavait, érzéseit. Vajon gondolta akkor, hogy miután papírra vetette őket, közel 60 évvel földi létének távozása után valaki szívét ennyire megsebzi az ő fájdalma? Remélem bízott benne, hogy valaki tud vele osztozni az érzéseiben. Merész dolog volna azt hinnem, hogy a magvas gondolataim odaszállnak hozzá, ő félmosolyra húzza a száját, és nagyot harapva a mennyországi cupcakeből annyit válaszol nekem: Oké bébi, már megérte.

encsy_eszter>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

Meghalni is
Művészet, mint bármi egyéb.
Nekem épp ez a műfajom.

Én ezt pokolian tudom.
Ha én adom, íze-bűze van.
Hivatásosnak mondhatom magam.

/Lázár kisasszony (részlet)/

Hogy lehet egy ilyen verseskötetet értékelni? Ezek nem pusztán versek, ezekben benne van Sylvia Plath életének és halálának keserű története. Nagyon jó, hogy a könyv végén az olvasó egy-egy rövid versértelmezést is olvashat, ez hozzásegít a megértéshez.
Nem ütött szíven minden egyes vers, de ezt talán a fordítás számlájára is lehet írni. Tandori változatai tetszettek a legjobban; volt bennük játékosság, dallamosság is, mégis oda tudtak csapni az asztalra.
Mindenképpen szeretném majd ezeket a verseket eredetiben is elolvasni, az biztosan hozzátenne az élményhez.

2 hozzászólás
Nadjaa>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

Sylvia Plathot olvasni soha nem könnyű. Úgy viszont még nehezebb a verseit olvasni, hogy nem is olyan rég fejeztem be a naplóját. Megrázott.
Maga a kötet egyébként jól szerkesztett, részletes, jó volt egy-egy versnek több fordítását is megismerni, a könyv végén pedig a legtöbb vershez tartozott egy rövid értelmezés, életrajzi részlet is, ami nagyon hasznosnak bizonyult.

discipula_magistrae>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

Ahogy egy barátnőm fogalmazott Az üvegbura kapcsán: ez nem csak olvasmány, ez olvasmányélmény.

Banditaa P>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

Hátborzongatóan gyönyörűségesek. Néha a magyar fordítás miatt veszít egy-egy vers a fényéből, de még így is gyöngyszemek mind-mind. A különböző fordításokat összehasonlítgatni meg külön élvezet. Bárcsak vastagabb lenne ez a kötet…

Kuporka>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

Most olvasom, és alig tudok szabadulni a hatása alól.

Sylvia Plath: A hold és a tiszafa
Ez az elme fénye, bolygófény, hideg.
Feketék az elme fái. Kék a fény.
Lábamhoz füvek hordják kínjuk, mint Isten elébe.
Bokám csiklandozzák, alázatról motyognak.
Füstös szellemködök lakják ezt a helyet,
A házamtól egy sírkősornyira.
Egyszerűen nem is látom: innét – hova.
A hold nem ajtó. Öntörvényű arc,
Porc-fehér és iszonyú feldúlt.
Sötét bűnként vonszolja a tengert; szája
Végső, kétségbeesett Ó. Itt élek.
Harangok rettentik az eget vasárnaponta kétszer –
Nyolc nagy nyelv feltámadást tanusít.
Végül, józanul elkongatják a nevüket.
A tiszafa fölfelé mutat. Gótikus.
A szem követi, és rálel a holdra.
A hold az anyám. Nem édes, mint Mária.
Kék köntöse kis baglyot-denevért röptet.
De boldogan hinném, hogy van gyengédség –
A szobor-arcot gyertyafény nemesíti,
És rám hajol, csak rám, a szelíd tekintet.
Hosszan zuhantam. Felhők virulnak
Kéken, titkosan a csillagok arcán.
A templomban minden szent kék lesz. Úsznak
Kecses lábbal a hideg padok felett,
Szentségesen merev a kezük, arcuk.
A hold mindezt nem látja. Letarolt, vad.
S a tiszafa üzenete sötétség – sötétség és csend.
(Fordította Tandori Dezső)

rebel>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

Egy moly annyit írt értékelésbe ehhez a könyvhöz, hogy „szilánkeső”. Nagyon megragadt bennem ez a szó, mert hihetetlen mennyire illik Plath verseihez. Minden versében érződik egyfajta kettősség, csordultig tele érzelmekkel. Minden verse egy szilánk, próbálod összeilleszteni a darabokat, de mind megvág, és ha sikerül is összerakni a darabokat, már sosem lesz a régi.

Kitsune>!
Sylvia Plath: Sylvia Plath versei

„S mosolygó nő vagyok már.
Alig harminc.
S kilenc halálom van, mint a macskának.

Ez most a harmadik.
Rohadt dolog
Tizenévenként megsemmisülni.” (Lázár kisasszony – részlet)

„Nekem a fekvő helyzet természetesebb.
Akkor az éggel nyíltan beszélhetek,
És hasznos leszek, ha lefekszem végleg:
Akkor a fák egyszerre megérintenek, és a
virágok rám érnek.” (Függőleges vagyok – részlet)

Szépen lassan ismerkedek Sylvia Plath életművével és úgy általánosságban a kissé misztikus atmoszférával, ami az ő lényét körbelengi. És amilyen bizonytalan sok ember véleménye a költőnőről, olyannyira ingatag a saját álláspontom a verseivel kapcsolatban. A költemények stílusa nagyon hamar utat talál hozzám, a hangulat is teljesen átjár, mégis maguknak a szövegeknek nehezen tudom átadni magamat.* (Erről még kicsit később szót ejtek.)

Sylvia megfigyelőképessége éles ellentétben áll a közönyével a világ dolgai iránt. Ő maga folyamatosan hajszolja a tökéletességet, bármilyen szerepbe is sodródik éppen, mégsem tudja szigorúan elfogadni a társadalom szabályait és azt, ha valaki másként vélekedik az életről, mint ő. Verseiben erőteljesen jelen vannak a művészetek, minden írásnak és festménynek ezerszer jobban átadja magát, mint az átlag. Ezzel szemben a végletekig tudatos: költészetét úgy csiszolgatja, mint egy gyémántot, rendszeresen kihúz és átír dolgokat, stílusgyakorlatokra „erőlteti” magát, múzsáit pedig tudatosan változtatja a művészet nagy alakjairól a saját élete szereplőire.

Mindezt a kötetvégi Jegyzetekben közölt naplórészletekből tudhatjuk meg, amelyek nagyban segítik a versek megértését. *Sokkal jobban örültem volna, ha a versekhez amolyan útmutatóként, a következő oldalon vagy közvetlenül alattuk megjelennek a „magyarázatok”. Érdemes is újraolvasni azokat a verseket, amiken elsőre talán méltatlanul átfut az ember, mert nem tudja mihez kapcsolni őket.

Ráadásul így utólag arra is fény derült, hogy Erin Cullhed: Eufória c. könyve mennyire hitelesen sikerült. Főleg a méhészeti témájú verseknél köszönt vissza rám egy jóleső nosztalgia, hogy mennyire imádtam is azt a regényt.

Amiben még nagyon érdekes ez a kötet, az az, hogy egy-egy vershez több fordítást is szerepeltet. Számomra Gergely Ágnes munkái kiemelkedtek a többi közül, illetve alapjaiban úgy érzem, hogy hiába a sok-sok tehetséges és méltán elismert férfi fordító, a nők sokkal jobban tudnak kapcsolódni Sylvia témáihoz, így a fordításaik is mélyebbek.

Következőleg valószínűleg a Naplókkal fogok megpróbálkozni, amelyek által talán jobban el tudok majd mélyülni a költőnő verseiben is.

Kedvenceim voltak:
Hajnali órán (Small Hours)
Szilfa (Elm)
Születésnapi ajándék (A Birthday Present)
A méhgyűlés (The Bee Meeting)
A méhes láda megérkezik (The Arrival Of The Bee Box)
Negyvenfokos láz (Fever 103)
Bárányok a ködben (Sheep In Fog)
Kráter (Edge)


Népszerű idézetek

nola P>!

Sylvia Plath: Tulipánok

A tulipánok túl nyugtalanok, itt tél van.
Nézd, milyen fehér minden, csöndes, hófödte.
Tanulom a békém, fekszem egyedül, csöndben,
Mint a fény e fehér falakon, az ágyon, e kézen.
Nem vagyok senki; robbanásokhoz semmi közöm.
Nevem, ruhám leadtam a nővéreknek,
Történetem az altatónak, testem a sebésznek.

Fejemet párna és paplanhuzat közé felpolcolták:
Lehúnyhatatlan fehér szemhéjak.
Buta pupilla, be kell fogadnia mindent.
Jönnek-mennek a nővérek, nem zavarnak,
Fehér bóbitás sirályok a parton,
Sürgő-forgó kezek, egyik olyan, mint a másik,
S így lehetetlen megmondani, hányan.

A testem kavics nekik, ápolják, ahogy a víz
Símítgatja kavicságyát, melyen átfolyik.
Tompultságot hoznak fényes tűkkel, álmot.
Most hagyom magam, a csomagokból elegem –
Kis lakkbőröndöm fekete gyógyszerdoboz,
Férjem-gyerekem családi fényképről mosolyog;
Mosolyuk bőrömbe akad: apró, mosolygó horgok.

Hulljanak szét a dolgok, a harmincéves teherhajó,
Mely makacsul nevemhez-címemhez kötődik.
Lesikálták rólam az érzelmi szálakat.
Riadtan, csupaszon, a zöld műanyagpárnás tolókocsin,
Néztem: teáskészletem, szekrényem, könyvtáram
Süllyed, már nem is látszik, a víz átcsapott rajtam.
Most apáca vagyok, még nem voltam ilyen tiszta.

Nem akartam virágokat, csak azt, hogy
Fekhessem kitárt tenyérrel, teljesen üresen.
Micsoda szabadság, nincs róla fogalmunk –
Békességébe belekábulunk,
S csak egy név-flepni kell hozzá, apróholmik.
Erre csukódnak végül a halottak; elképzelem:
Szájuk mint áldozótablettát, körbezárja.

A tulipánok túl pirosak, kezdjük ott, sértenek.
Hallom a díszpapíton át is, lélegeznek,
Könnyedén, mint egy fehér pólyás bébiszörny.
Pirosuk sebemhez szól, megfelel neki.
Ravaszok: mintha lebegnének, s lenyomnak,
Zaklatnak gyors nyelvükkel és szinükkel,
Nyakamnál tucatnyi, vörös mérőón.

Eddig senki se figyelt, most figyelnek.
Néz a tulipáncsokor, s mögöttem az ablakot,
Melyben a fény naponta lassan szétterül, és fakul,
S látom magam: nevetséges kartonpapír-árny
A nap szeme s a tulipánok szeme közt,
S nincs arcom, azt akartam, ne legyen.
Az élénk virágok eleszik előlem az oxigént.

Míg nem jöttek, a levegő nyugodt volt, járt
Lélegzetről lélegzetre zavartalan.
A tulipánok betöltik most, mint egy zaj.
A levegő most kavarog körülöttük, ahogy a folyó
Kavarog egy elmerült, rozsdaszín gép körül.
Összpontosítják figyelmem, mely addig
Boldogan játszott, s pihent rögzítetlen.

S mintha a falak is fölmelegednének.
Rács mögé a tulipánokat, veszélyes ragadozók;
Úgy nyílnak, mint egy nagy, afrikai macska pofája,
S felfigyelek szívemre: nyitja-csukja
Vörös virágkelyhét, merő szeretetből irántam.
A víz, melyet ízlelek, meleg és sós, mint a tenger,
S ahonnét jön, messze, mint az egészség.

madárka>!

…baleset csak, hogy élek.

Születésnapi ajándék (G. István László ford.)

1 hozzászólás
Carmilla >!

A mélységet ismerem. Tapintom a
gyökeremmel.
Te félsz tőle,
Én nem: visszahúz.

Szilfa (részlet)

4 hozzászólás
gwyneira P>!

A nő kiteljesül.
Halott

Arcán tökéletes mosoly.
Görög sorstragédiák illúziója

Pereg le tógája ráncain.
Csupasz

Lába azt mondja:
Megérkeztünk, vége.

A két halott gyerek két fehér kígyó,
Összegömbölyödtek,

Mellettük két apró, üres tejescsupor.
Visszahajtogatta

Őket, testébe
Zárt rózsaszirmok.

A dermedt kertben vérző illatok,
Éji virágok édes torka mélyén.

A Hold nem szomorkodik,
Csontcsuklya alól figyel,

Látott már ilyet,
Kráterei hasadnak, hívnak.

Kráter

3 hozzászólás
madárka>!

Üres vagyok. Visszhangozom a lépések neszét is,
Múzeum szobor nélkül, csupa oszlop,
portikusz, csarnok, grandiózus.
Udvaromon szökőkút fut a magasba, aztán
visszasüllyed,
Apácaszívvel, a világra vakon. Márványliliomok
Illat helyett sápadtságot lehelnek.

Elképzelem magam nézősereggel,
A fehér Niké és a kopár szemű Apollók anyja.
De nem. Figyelmükkel inkább a halottak
sértegetnek. És nem történik semmi.
Homlokomra teszi kezét a hold,
A rezzenetlen arcú, néma ápolónő.

Hajnali órán (Gergely Ágnes ford.)

1 hozzászólás
Rigócsőr>!

Sylvia Plath: Lázár kisasszony

Megint megtettem.
Minden tíz évben
Sikerül egyszer –

Két lábon járó csoda: a bőröm
Fénylő náci-lámpaernyő,
Jobb lábfejem

Levélnehezék,
Arcom vonástalan, finom
Zsidóvászon.

Ó, ellenségem,
Hajtsd félre a kendőm.
Borzasztlak? –

Az orr, a szemüreg, az ép fogsor?
A savanyú szájszag elszáll
Egy nap alatt.

A hús, melyet
A sír leevett,
Gyorsan visszanő rám,

S mosolygó nő vagyok már.
Alig harminc.
S kilenc halálom van, mint a macskának.

Ez most a harmadik.
Rohadt dolog
Tízévenként megsemmisülni.

Millió kis rost, hogy nyüzsög.
Mogyoró-majszoló tömeg
Tódul be, lásson,

Ahogy kibugyolálják kezem-lábam –
Nagy sztriptíz-számom.
Uraim, hölgyeim,

Ez a két kezem,
Ez a térdem.
Lehetek csont és bőr,

Ellenőrizhető, ez ugyanaz a nő.
Tízévesen történt velem
Először. Még csak véletlen.

Másodszor elhatároztam:
Kitartok, nem jövök vissza.
Zárt-kagyló állapotba

Ringattam magam.
Megizzadtak, míg kiszedték belőlem
A tapadós, gyöngy férgeket.

Meghalni is
Művészet, mint bármi egyéb.
Nekem épp ez a műfajom.

Én ezt pokolian tudom.
Ha én adom, íze-bűze van.
Hivatásosnak mondhatom magam.

Pedig egyszerű, mint egy pofon.
S egy cella is jó, úgy maradsz máris.
Ez a teátrális

Visszatérés fényes nappal,
Jön a régi hely, a régi arc, triviális
Örömujjongás:

„Micsoda csoda!”
Ez kicsinál.
Szabott áron

Szemlélhetők sebeim, szabott
Áron meghallgatható a szivem –
Valódi, dobog.

És nagyon magas áron kapható
Egy érintés, szó,
Vércsepp,

Hajszál, ruhaférc.
Úgy, úgy, Herr Doktor.
Úgy, Herr Ellenfél.

A művetek vagyok,
Értéktárgyatok,
Színarany bébi: szétolvadok

Egy sikoltássá.
Forgok és sülök.
Minden figyelmet nagyrabecsülök.

Hamu, hamu –
Piszkáltok, kotortok.
Itt semmi sincs, se hús, se csontok –

Egy szappandarab,
Jegygyűrű,
Aranyfog.

Herr Isten, Herr Lucifer:
Ügyelj.
Ügyelj.

Hamu alól
Rőt haj, kicsapok,
Levegőt: embert falok.

encsy_eszter>!

Nekem a fekvő helyzet természetesebb.
Akkor az éggel nyíltan beszélhetek,
És hasznos leszek, ha lefekszem végleg:
Akkor a fák egyszerre megérintenek, és a
virágok rám érnek.

Függőleges vagyok (részlet)

encsy_eszter>!

A zörgő nádas talpig jégben áll.
Rideg rézkarcként a szemembe fagysz.
Már dér lepi haragom ablakát –
Hogy sarjad újra, miféle vigaszt
Talál reményem itt? Vad pusztaság.

Téli táj, varjakkal (részlet)

1 hozzászólás
madárka>!

A mosolygó hold rád hasonlítana.
Ezt érzem tőled is:
Valami szép, de megsemmisítő.
Nagy fénykölcsönzők vagytok mindketten.
A hold Ó-szája gyász a világért; a tied közöny,

S első adományod, hogy minden kővé válik.

A vetélytárs (Tandori Dezső ford.)


Hasonló könyvek címkék alapján

H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei III.
Jim Morrison: Szeretlek és gyűlöllek
Gregory Corso: Az utolsó gengszter
T. S. Eliot: Szikföld
Joszif Brodszkij: Új élet
Walt Whitman: Walt Whitman költeményei
Anne Sexton: Élj vagy halj meg
Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei
T. S. Eliot: T. S. Eliot legszebb versei
Khalil Gibran: A Próféta / A Próféta kertje