Az ​üvegbura 1087 csillagozás

Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura

A tragikusan fiatalon, harmincévesen elhunyt Sylvia Plath (1932-1963) Az üvegbúra című, javarészt önéletrajzi ihletésű, de fiktív részleteket is tartalmazó regényében egy rendkívül tehetséges, ám súlyos pszichés problémákkal küszködő amerikai egyetemista lány – Esther Greenwood – portréját festi meg. Bár első pillantásra Esther a sors kegyeltjének tűnik (nemcsak hogy remek iskolába járhat, de lehetőséget kap arra is, hogy egy hónapig gyakornokként dolgozhasson egy híres New York-i divatlapnál), valójában egyre csak vergődik, fuldoklik az őt körülvevő világ „üvegbúrája” alatt. A depressziója és öngyilkossági kísérlete miatt egy ideig elmegyógyintézetben kezelt (egyebek között elektrosokk-terápiának is alávetett) fiatal lány végül elindul a gyógyulás útján – nem úgy, mint az Esther történetét megíró Sylvia Plath, aki Az üvegbúra megjelenésének évében lett öngyilkos.

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek · Európa Modern Könyvtár Európa · Lektúra könyvek Kriterion · Helikon Zsebkönyvek Helikon

>!
Helikon, Budapest, 2020
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794516 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2014
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799195 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2010
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630790116 · Fordította: Tandori Dezső

7 további kiadás


Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Esther Greenwood

Helyszínek népszerűség szerint

Japán


Kedvencelte 315

Most olvassa 70

Várólistára tette 678

Kívánságlistára tette 394

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Mindig érdeklődve olvasom a mentális betegségekkel foglalkozó történeteket, mindig találok valami számomra újat, érdekeset a témában. Az üvegbúra egy alapműnek számít a depresszió / öngyilkosság témakörében, így hát nem véletlenül vettem a kezembe.
A könyv lírai stílusa, írásmódja, szókészlete lenyűgöző, imádtam olvasni, belemerülni. Az E/1-es történetmesélés egyébként is nagy kedvencem. De a hatás, amit vártam ettől a könyvtől, az messze elmaradt a remélttől. Sajnos azt kell mondjam, hogy untam, kívülálló maradtam. A könyv első fele igazából alapozó jellegű, megismerjük Esthert, látjuk az útkereséseit mind a tervezett pályafutása, mind magánélete szempontjából. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre szorongóbb, depressziósabb, kezdenek gyülekezni a feje felett a szürke fellegek (vagy ahogy a könyvben megfogalmazódik, az üvegbúra kezd leereszkedni rá). Érdekes volt látni a depresszió szintjeit, a beteget körülvevő emberek furacsa hozzáállását, az egészségügyi ellátórendszer működését, és mindazokat a körülményeket, amelyek a korszak sajátjai voltak.
Ami kicsit felemeli a könyvet a számomra, az az, hogy tudtam, hogy valamilyen szinten valós a történet, hiszen az írónő maga is átélt hasonló dolgokat az életében. Azért jó volt látni, hogy honnan hová jutott a pszichiátria és mennyire másképp kezelik ma már a mentális betegségeket.
Picit csalódtam, de azért nem bántam meg, hogy elolvastam. Az üvegbúra most egy kicsit közém és Esther közé is állt.

>!
Helikon, Budapest, 2020
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794516 · Fordította: Tandori Dezső
3 hozzászólás
eme P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Ismertem valakit, aki az üvegbura alatt élt. Egy ideig. Aztán egy napon hirtelen eltűnt alóla. Nem kiszabadult… Eltűnt. Furcsa volt látni hullámvölgyeit, a mélyben való kétségbeesett kapálózását, a levegővételért folytatott küzdelmet, máskor ennek már-már irracionális ellentétét. És ami a legfurcsább: az üvegbura nem válogat. Szép csendesen, észrevétlenül aláereszkedik áldozatára függetlenül attól, hogy a kívülálló szerint ez indokolt avagy sem. Nem számít szépség, gazdagság, vagy ennek hiánya. Látszólag minden ok nélkül is ráborulhat arra, akit kiszemel.
Esther esetében sem könnyű megérteni a miértet. Mert ezt nem is lehet megérteni. Mert talán nincs is miért. Csak egy furcsa érzés van: mintha az ember csak egy árny lenne, mintha nem is lenne. Mintha beleolvadnék a többi árnyak közé, akár egy soha életemben nem látott valakinek a negatívja., mondja egy helyen Esther. Majd később: Úgy éreztem, icipici fekete ponttá zsugorodom a tömérdek piros és fehér takaró meg a fenyőfa borítású felületek között. Mintha csak egy lyuk volnék a padlón. És ez ellen az érzés ellen nem igazán van mit tenni. Az érzés valósággá válik. Még akkor is, ha a regény nem ezzel végződik. Mert aki megkezdte az icipici fekete ponttá való zsugorodást sajnos ritkán tudja megfordítani vagy legalább megállítani a folyamatot. De ezt a tragikumot már az olvasó kapcsolja a regényhez. Nem tudunk elvonatkoztatni önéletrajziságától, a regény megjelenését rövidesen követő fekete negatívummá válástól.
Pedig a regény nem annyira nyomasztó, és nem annyira sötét – van benne humor, de valami tárgyilagos hűvösség is. Úgy érzem, mintha kívülről, a burán kívülről, a kiszabadult ember objektív szigorával is láttatná az egész történetet. Önkéntes „ápolónői” tevékenységére emlékezve mondja az elbeszélő: Azt reméltem, érzéketlen, merev arcom mögött is meglátják a jó szándékot, és hálásan néznek rám. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de valahogy az egész regényt ilyen érzéketlen, merev, néha azért meg-megmozduló, felfellebbenő álarc mögé rejtőző jó szándékú megnyilatkozásnak érzem. És hálával olvasom – hálával azért, hogy az elbeszélő ilyen mélységből is felém, felénk nézett, hogy képes volt egy kis ablakot vágni sötét magányába, hogy lehetőséget adott betekinteni ezen az ablakon, hogy ráébresztett arra, mennyire jólesik egy mély lélegzetet venni a kinti friss levegőből.

22 hozzászólás
Csabi P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Mindennek eljön az ideje, ennek is, bár tartottam tőle sokáig, hogy majd valamilyen depressziós nyavajgás lesz, de nagyon kellemesen csalódtam. Plath nem akarja a szánkba rágni, hogy milyen szenvedés mentális betegséggel élni, nem rántja le egy sötét örvénybe az olvasót (ahogy egy magyar író tenné), és pont ezzel ér el meghökkentő hatást.
A könyv elején egy sikerei küszöbén álló, gondtalan fiatal lánnyal ismerkedünk meg, aki egy hónapig élvezi egy divatmagazin meghívását New Yorkban. Partyk, divat- és filmbemutatók, csupa kellemes semmiség, amikkel telik az idő. Aztán magam sem vettem észre hogyan, de egyszer csak megjelennek a bajok, az öngyilkos gondolatok. Csak úgy könnyedén, mellékesen, mintha ez is természetes része lenne az életnek, és meg is marad végig ez a természetesség, ahogy pl. egyszer kotorászik a táskájában, zsebkendő, toll, rúzs, egy csomag zsilettpenge… (nem szó szerinti idézet). Pont az a félelmetes benne, hogy mennyire nem félelmetes ez a könyv, mennyire lehetnénk mi is. Kinek nincsenek sikertelen periódusai, ki nem érezte már, hogy elég volt, és mennyi kellene hozzá, hogy átbillenjen egy határon?

Tandori fordítása ennyi év után is rendben van, de azért egy kis átfésülés ráférne, pár kifejezést lehetne aktualizálni, frissíteni.

5 hozzászólás
ppeva P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Az üvegbura azért üvegbura, mert átlátszó. Olyan, mintha nem is lenne, de van. Aki befelé néz, finnyásan csodálkozik, hogy mi baja van ennek, tán megveszett jódolgában?! Aki meg kifele néz, az érzi a légszomjat, a tehetetlenséget, a nyomás alatt vergődést, és azt, hogy átláthatatlan, bár átlátható fal választja el a többiek-től. Számomra tanulságos volt meghallgatni, Esther mit gondol, mit érez.
Aki látványosan felháborodik a „kis hülye depis liba” történetén, megrázná, megpofozná és elmondaná neki, hogy az afrikai gyerekek bezzeg éheznek, az se a bura alatt nem volt, se nem látta senkijét, aki fontos neki, a láthatatlan bura alatt fuldokolni… Vagy csak valamiért nagyon fontos számára, hogy deklarálja, ő aztán nem tartozik a dilinyósok közé.
Számomra nem csak a bura alatt vergődők sajnálatra méltóak. Hanem azok is, akikre sokkal kevesebb együttérzés irányul: a depressziósok szülei, testvérei, társai, barátai. Akik szenvednek, tehetetlenek, segítenének, de nem tudják, hogyan, és ráadásul még gyanakodva néznek rájuk.
Aha, persze, mert anyuka biztosan rosszul szoktatta Esthert a bilire…..

4 hozzászólás
Molymacska P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Furcsa volt olvasni, az elején úgy éreztem, hogy a Félelem és reszketés… női verzióját olvasom, a végén viszont valami teljessen mássá ált össze a történet.
Érdekes volt olvasni a könyvet, mert nagyon női volt számomra: női problémákkal foglalkozott azért, mert a főszereplő is nő. De ezek a problémák, amik napjainkban is élnek nagyon komolyan mutatkoztak meg itt is. A társadalmi nyomás, hogy a nőnek szűziesnek kell lennie, míg a férfinak nem. Hogy mit jelent egy nőnek (abban a korban) dolgozni, és mit jelent tanulni, ösztöndíjasnak lenni. Érdekes kérdéseket vetett fel, és sokszor összeszorult a gyomrom, ha arra gondoltam, mennyire aktuális felhangja van még mindig ennek a kérdésnek.
Másrészről egyetemesebb kérdésekkel is foglalkozik a könyv. Mit jelent élni? Milyen egy élet? Milyen utat válasszunk magunknak? Mit jelent a művészet, és fontos lehet-e ez számunkra? Ezek is nagyon fontos felvetések voltak, és őszintén, nagyon nehéz rá választ adni.
Számomra ez a könyv nem ment könnyen. Elején értelmetlennek hittem, aztán szépen kibontotta magát, de addigra a témák súlya húzta le igazán. Nem az az olvasmány, amit mindenki kezébe adnék, főleg azért nem, mert ez elsődlegesen egy olyan regény, ami kérdéseket tesz fel. A válaszokat viszont az olvasónak kell megadnia. Márpedig ha valaki nem hallja eléggé a kérdéseket, annak unalmas lehet ez a könyv, és élvzhetetlen.
Alapvetően mint olvasási élmény, nem volt a legjobb, de mint regény, nagyon szeretem. Fontos volt számomra, hogy érzékenyebb témákat is említ, hogy női problémákról ír, és hogy ilyen érzékenységgel. Jó könyv, de nem mindenkinek ajánlom.

Rituga P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Esther maga meséli el történetét. Az üvegbúrát. Ő kilát onnan. Őt is látja mindenki. Mégis, láthatatlanul ott feszül közte és a külvilág között. Nincs rá magyarázat, nincs kézzel fogható oka. Mégis van. Apránként, egy-egy felbukkanó, oda nem illő kép, mozzanat jelzi csak, hogy valami eltér az átlagostól. Lapról-lapra láthatjuk, hogy kerül teljesen a búra alá Esther. És, hogy indul el onnan kifelé. Az, hogy valóban és végleg sikerül-e kijutnia, azt csak az idő dönti el. Tetszik, hogy nyitott marad a végén a történet. Mert mindig kell a remény…

Chivas>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Nem könnyű értékelést írni úgy, hogy lekopogom még csak nem is találkoztam hasonlóval a környezetemben, és engem is nagy ívben elkerült eddig a depresszió. Sokat jelentett, hogy tudtam hogy önéletrajzi ihletésű a könyv, és szinte minden sorára rácsodálkoztam, hogy ez ilyen. Egy mondat volt, aminél megálltam és elgondolkodtam, bocsánat nem szó szerinti az idézés, a lány mondja a kórházban talán a nővérnek, hogy sokkal-sokkal boldogabb lenne, ha a testében lenne betegség és nem a fejében. Nem könnyű ezt tudva élni, és felfoghatatlan hogy valaki fizikailag teljesen rendben van, és mégis el akarja dobni az életet magától. Érdekes volt, de nekem érthetetlen. Talán ha a jövőben találkozom ezzel a betegséggel, jobban meg tudom majd érteni.

sebzek>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Az eleje az egyik legjobb regényrészlet, amit olvastam. A vége pedig annyira messze van a jól ismert környezettől, hogy zavarban éreztem magam. Félelmetes, akár a berobbanó benzin.

Eddig kétszer futottam neki az értékelésnek, hogy írásba erőltessem azt, amiért az első mondatot leírtam. Nehéz, mint egy beforduló angolszakos csajnak olyasvalakit találni, akivel elvesztheti a szüzességét anélkül, hogy az illetőt bárki azonosítani tudná vele, és ha lehet, ne egy agresszív állatot, hanem lehetőség szerint egy tapasztalt, gyengéd férfit válasszon, aki az utcán, vagy a buszon szólítja le. Nehéz. Nagyon nehéz.

Szóval Esther Greenwood elsőszám első személyben magyarázza el a dolgokat. Részben feltárja a gondolatait, és részben narrál, mindezt olyan egyensúllyal, hogy a szereplőknek kirajzolódik az Esther által érzett arcuk, és egy másik (saját?) is, de az utóbbi – jó irodalomhoz híven- csak a mi fejünkben. Később pedig Esther személye is leválik a történetről, amivel megkérdőjeleződik a történések hitelessége. Tehát a regény egyszerre fordulatos, részletes, és mély. Nem egy rossz felállás.

A vége felé kicsit besokalltam a jelzőktől, mert tök jó, hogy tudom mindenkinek a pontos szettjét, de azért annyira mégsem életbevágó – a gonosz férfiolvasó.

A kedvenc részem Buddy Willard és a pincérnő esete. Annyira szépen ábrázolja, amikor egy elmesélt történet a két szereplő az eltérő élettapasztalatuk miatt félreért.
spoiler
spoiler
spoiler

spoiler

fukszia>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor azt mondjuk, hogy aki nem élte át, az nem érti / érzi igazán, hogy miről is van szó.
Ez a könyv ennek az érzésnek a tipikus példája. Elolvastam a véleményeket, amelyek a könyvről születtek és rájöttem, hogy valóban, nem értheti meg, nem élheti át a könyv élményét az, aki nem élt /él át depressziót. Ez a fogalom ma nálunk mint egy metafora szerepel a köznapi szótárban, de az emberek nagy részének nincs valós képük erről a betegségről. (És hogy következetes maradjak, azt kívánom, hogy ne is legyen, inkább ne jelentsen ez a könyv akkora élményt számukra!).
A beteg emberek megértéséhez, az empátia erősödéséhez viszont segítséget nyújthat, ha elolvasod. Tedd ezt, csak vegyél fel egy másik „szemüveget”!

8 hozzászólás
Bleeding_Bride IP>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Hogyan alkalmazzunk könyvekre kettős mércét első lecke számomra ez a regény.
Miért? Egyszerű. Ha nem egy önéletrajzi írás lett volna, felénél összecsukom és visszateszem a polcra, vagy továbbadom, távozzon békében. Viszont nem tudtam elvonatkoztatni ettől a ténytől, hogy ugyebár igaz történetet fogok a kezemben. Vagy legalábbis a szerző igaznak vélt, kozmetikázott jegyzeteit.
Kicsit Veronika meg akar halni érzésem volt a sztoritól, bár azt a regényt sosem volt türelmem végigolvasni, de saccperkábé pont annyira éreztem át Veronika baját, mint Estherét.
Ha egy fikcióban ilyen főszereplőt varázsolnak, attól agybajt kapok, most azért hümmögtem rajta. Nem az a gond, hogy ilyen van, de én biztos agyonverném az ilyen embert, ha a közelemben lenne.
Értem én, hogy nyamvadt dolog a bura (vagy új helyesírással a búra) alatt tengődni, de át nem sikerült éreznem, viszont úgy gondolom, hogy méltatni sincs jogom egy ember lelkiállapotát, életdöntéseit.
Csak azt sajnálom, hogy nincs egy utó-jegyzet, amiben hasonló monoton elbeszéléssel leírja Sylvia Plath azon gondolatait, amik leperegtek, mielőtt a fejét bedugta a sütőbe.


Népszerű idézetek

Amrita IP>!

Nincs, ami olyan szentül megpecsételhetne barátságokat, mint egy közös hányás.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barátság · hányás
26 hozzászólás
Dora>!

Hogyan is írhatnék én az életről, amikor még nem volt viszonyom, nincs gyerekem, nem láttam meghalni senkit?

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Esther Greenwood
11 hozzászólás
Algernon P>!

Ha valakitől semmit sem várunk, nem is csalódhatunk a végén.

75. oldal

4 hozzászólás
shellyme>!

Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában és éhen halok pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.

79. oldal

2 hozzászólás
Algernon P>!

Volt benne valami vigasztaló, hogy összeestem, és hogy mélyebbre már nem eshetek.

48. oldal

Miamona>!

Nyomasztott a csend. Nem a csend csendje volt. Énbennem volt ez a csend.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csend · Esther Greenwood
2 hozzászólás
Dora>!

Ha az neurotikus dolog, hogy az ember egyszerre két egymást kizáró valamit akar tenni, hát akkor én olyan neurotikus vagyok, mint a fene. És az is leszek, mert egész életemben, mindig két egymást kizáró dolog között akarok ide-oda röpködni.

107. oldal (Európa Könyvkiadó)

Kapcsolódó szócikkek: neurózis
monalisa>!

Annak, aki ott él az üvegbura alatt bezárva, üresen, mint egy halott csecsemő, annak maga a világ a rossz álom.

gwyneira>!

Egymillió éves világfejlődés, és mi lett belőlünk? Állat.

98. oldal

krlany IP>!

Japánban értenek a spirituális dolgokhoz. Ha az életük csődbe jut, felmetszik a hasukat, és kész.

11. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: harakiri · Japán

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter
Maja Lunde: Hónővér
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
Marquesate – Vashtan: Special Forces – Soldiers
J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
B. E. Belle: Árvák
Marilyn Miller: A királynő