Az ​üvegbura 810 csillagozás

Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Furcsa, ​fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a… (tovább)

Eredeti mű: Sylvia Plath: The Bell Jar

Eredeti megjelenés éve: 1963

>!
Európa, Budapest, 2014
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799195 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2010
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630790116 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2002
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630772345 · Fordította: Tandori Dezső

6 további kiadás


Kedvencelte 255

Most olvassa 62

Várólistára tette 510

Kívánságlistára tette 239

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Sylvia Plath: Az üvegbura

Ismertem valakit, aki az üvegbura alatt élt. Egy ideig. Aztán egy napon hirtelen eltűnt alóla. Nem kiszabadult… Eltűnt. Furcsa volt látni hullámvölgyeit, a mélyben való kétségbeesett kapálózását, a levegővételért folytatott küzdelmet, máskor ennek már-már irracionális ellentétét. És ami a legfurcsább: az üvegbura nem válogat. Szép csendesen, észrevétlenül aláereszkedik áldozatára függetlenül attól, hogy a kívülálló szerint ez indokolt avagy sem. Nem számít szépség, gazdagság, vagy ennek hiánya. Látszólag minden ok nélkül is ráborulhat arra, akit kiszemel.
Esther esetében sem könnyű megérteni a miértet. Mert ezt nem is lehet megérteni. Mert talán nincs is miért. Csak egy furcsa érzés van: mintha az ember csak egy árny lenne, mintha nem is lenne. Mintha beleolvadnék a többi árnyak közé, akár egy soha életemben nem látott valakinek a negatívja., mondja egy helyen Esther. Majd később: Úgy éreztem, icipici fekete ponttá zsugorodom a tömérdek piros és fehér takaró meg a fenyőfa borítású felületek között. Mintha csak egy lyuk volnék a padlón. És ez ellen az érzés ellen nem igazán van mit tenni. Az érzés valósággá válik. Még akkor is, ha a regény nem ezzel végződik. Mert aki megkezdte az icipici fekete ponttá való zsugorodást sajnos ritkán tudja megfordítani vagy legalább megállítani a folyamatot. De ezt a tragikumot már az olvasó kapcsolja a regényhez. Nem tudunk elvonatkoztatni önéletrajziságától, a regény megjelenését rövidesen követő fekete negatívummá válástól.
Pedig a regény nem annyira nyomasztó, és nem annyira sötét – van benne humor, de valami tárgyilagos hűvösség is. Úgy érzem, mintha kívülről, a burán kívülről, a kiszabadult ember objektív szigorával is láttatná az egész történetet. Önkéntes „ápolónői” tevékenységére emlékezve mondja az elbeszélő: Azt reméltem, érzéketlen, merev arcom mögött is meglátják a jó szándékot, és hálásan néznek rám. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de valahogy az egész regényt ilyen érzéketlen, merev, néha azért meg-megmozduló, felfellebbenő álarc mögé rejtőző jó szándékú megnyilatkozásnak érzem. És hálával olvasom – hálával azért, hogy az elbeszélő ilyen mélységből is felém, felénk nézett, hogy képes volt egy kis ablakot vágni sötét magányába, hogy lehetőséget adott betekinteni ezen az ablakon, hogy ráébresztett arra, mennyire jólesik egy mély lélegzetet venni a kinti friss levegőből.

22 hozzászólás
>!
ppeva P
Sylvia Plath: Az üvegbura

Az üvegbura azért üvegbura, mert átlátszó. Olyan, mintha nem is lenne, de van. Aki befelé néz, finnyásan csodálkozik, hogy mi baja van ennek, tán megveszett jódolgában?! Aki meg kifele néz, az érzi a légszomjat, a tehetetlenséget, a nyomás alatt vergődést, és azt, hogy átláthatatlan, bár átlátható fal választja el a többiek-től. Számomra tanulságos volt meghallgatni, Esther mit gondol, mit érez.
Aki látványosan felháborodik a „kis hülye depis liba” történetén, megrázná, megpofozná és elmondaná neki, hogy az afrikai gyerekek bezzeg éheznek, az se a bura alatt nem volt, se nem látta senkijét, aki fontos neki, a láthatatlan bura alatt fuldokolni… Vagy csak valamiért nagyon fontos számára, hogy deklarálja, ő aztán nem tartozik a dilinyósok közé.
Számomra nem csak a bura alatt vergődők sajnálatra méltóak. Hanem azok is, akikre sokkal kevesebb együttérzés irányul: a depressziósok szülei, testvérei, társai, barátai. Akik szenvednek, tehetetlenek, segítenének, de nem tudják, hogyan, és ráadásul még gyanakodva néznek rájuk.
Aha, persze, mert anyuka biztosan rosszul szoktatta Esthert a bilire…..

4 hozzászólás
>!
Bubuckaja P
Sylvia Plath: Az üvegbura

Előítéleteim voltak Az üvegburával kapcsolatban. Azt hittem, hogy valami követhetetlen, bölcsész hiszti lesz.
Mondhatnánk azt, hogy az volt. Hiszen mi baja lehet egy fiatal, okos nőnek a tökéletes amerikai-angol álom kellős közepén? Igen, az álszentség kellős közepén.
Három kellemetlen témát feszeget, a nők helyzetét, a női szexualitást és a depressziót. A nők helyzete és a szexualitás azóta változott…fogjuk rá. De azért még mindig vannak benne olyan mondatok, amiket akár most is hallhatnék.
A depresszió is egy olyan téma, amit lenéznek. Ugyan mi baja? Menjen dolgozni! és a többi csodás mondat. Aki persze az élet felszínén lebeg, és az agyát (szellemét, ha úgy tetszik) nem képes kicsit sem megerőltetni, annak persze, hogy a depresszió, ami a mélységekből jön, valami nem létező csodaállat. Van, aki nem fogja fel, hogy üvegbura alatt él, és ezáltal azt hiszi, hogy ő boldog. Van, aki pedig rájön, és ez nem túl kellemes.

>!
Európa, Budapest, 1987
242 oldal · ISBN: 9630740710 · Fordította: Tandori Dezső
6 hozzászólás
>!
Bleeding_Bride IMP
Sylvia Plath: Az üvegbura

Hogyan alkalmazzunk könyvekre kettős mércét első lecke számomra ez a regény.
Miért? Egyszerű. Ha nem egy önéletrajzi írás lett volna, felénél összecsukom és visszateszem a polcra, vagy továbbadom, távozzon békében. Viszont nem tudtam elvonatkoztatni ettől a ténytől, hogy ugyebár igaz történetet fogok a kezemben. Vagy legalábbis a szerző igaznak vélt, kozmetikázott jegyzeteit.
Kicsit Veronika meg akar halni érzésem volt a sztoritól, bár azt a regényt sosem volt türelmem végigolvasni, de saccperkábé pont annyira éreztem át Veronika baját, mint Estherét.
Ha egy fikcióban ilyen főszereplőt varázsolnak, attól agybajt kapok, most azért hümmögtem rajta. Nem az a gond, hogy ilyen van, de én biztos agyonverném az ilyen embert, ha a közelemben lenne.
Értem én, hogy nyamvadt dolog a bura (vagy új helyesírással a búra) alatt tengődni, de át nem sikerült éreznem, viszont úgy gondolom, hogy méltatni sincs jogom egy ember lelkiállapotát, életdöntéseit.
Csak azt sajnálom, hogy nincs egy utó-jegyzet, amiben hasonló monoton elbeszéléssel leírja Sylvia Plath azon gondolatait, amik leperegtek, mielőtt a fejét bedugta a sütőbe.

>!
Algernon +SP
Sylvia Plath: Az üvegbura

Szinte minden embernek van legalább egy olyan korszaka, amikor ott van az alatt az átkozott üvegbura alatt.
Tíz évvel ezelőtt, mikor először találkoztam Estherrel, adott valamit, kicsit átéreztem helyzetét, még akkor is, ha én nem féltem reggelente attól, hogy élnem kell.
Most, ennyi idő után is adott.
Láttam magam előtt a fiatal lányt, aki 19 éves, ösztöndíjat kap, lehetőségek egész tárháza áll előtte, ő pedig csak nyavalyog, hogy semmi nem jó neki.
Tudod, hányan lettek volna a helyedben, kicsilány?
De nem mindenki hős, tudja tenni azt, amit a társadalom elvár tőlük. Magadba fordulsz, és a fű már nem zöld, az ég kékje kifakult.
Életutad ismerete nélkül azt mondanám, végülis szerencsés voltál Sylvia, nem voltál egyedül.
Tudva azonban, mi történt, csak még jobban ledöbbent írásod, és magadhoz húzol az üvegburád alá.
Legalább nem leszel egyedül.

>!
Kriterion / Európa, Bukarest, 1981
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630724588 · Fordította: Tandori Dezső
7 hozzászólás
>!
fukszia
Sylvia Plath: Az üvegbura

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor azt mondjuk, hogy aki nem élte át, az nem érti / érzi igazán, hogy miről is van szó.
Ez a könyv ennek az érzésnek a tipikus példája. Elolvastam a véleményeket, amelyek a könyvről születtek és rájöttem, hogy valóban, nem értheti meg, nem élheti át a könyv élményét az, aki nem élt /él át depressziót. Ez a fogalom ma nálunk mint egy metafora szerepel a köznapi szótárban, de az emberek nagy részének nincs valós képük erről a betegségről. (És hogy következetes maradjak, azt kívánom, hogy ne is legyen, inkább ne jelentsen ez a könyv akkora élményt számukra!).
A beteg emberek megértéséhez, az empátia erősödéséhez viszont segítséget nyújthat, ha elolvasod. Tedd ezt, csak vegyél fel egy másik „szemüveget”!

8 hozzászólás
>!
entropic P
Sylvia Plath: Az üvegbura

Utoljára akkor olvastam, amikor kb. Esther-korú voltam, de azóta semmi sem változott. De erről biztos nem fogok többet írni, csak pár véletlen gondolatot ide.

– Biztos megtették valakik, valahol, de én azokat a valakiket még nem olvastam – szóval, megérne ez a regény egy feminista-szempontú értelmezést/elemzést. Igen, persze, mostanában már mindent így (is) olvasok, de az biztos, hogy 10 éve nem tűnt fel, hogy mennyi női kínlódás van ebben a könyvben. Ami szörnyű. Nem azért szörnyű, nyilván, mert Esther hülyepicsa (mert nem az), hanem azért, mert szörnyű, hogy mennyi mindenféle összeroppantó-kötelező elvárásnak kéne neki megfelelnie.

– Ez a könyv tiszta Zabhegyező. (Ami szintén egy olyan könyv, amiről soha nem fogok értelmező/magyarázó/okoskodó jelleggel írni.)

– Bár nem olvastam még ezt angolul, szóval nehéz ezt megítélni, összehasonlítani meg lehetetlen, de mégis: asszem, ez a világ egyetlen Tandori-fordítása, amitől nem kapok hülyét. Hanem tetszik.

4 hozzászólás
>!
tonks
Sylvia Plath: Az üvegbura

Remekmű.
Kvázi kötelező olvasmányként kezdtem neki és voltak bennem bizonyos fenntartások, nem nagyon tudtam eldönteni, hogy tényleg kell-e ez nekem: pszichiátriai betegekkel dolgozom, ez a meleg őket is jócskán megviselte, így engem is és akkor most még a szabadidőmben is a témával foglalkozzak.
De ez tényleg kellett, könnyedén simultam a lapok közé, hogy Estherrel Sylviával együtt lássak és érzékeljek, a gondolatok és történések pedig teljesen összhangban vannak azzal, amit eddig a munkám során tapasztaltam. Nagyon örülök, hogy Plath ezt így képes volt kiírni magából, érdekesek voltak az 50-es évek, a feminizmushoz is illő gondolatok, az egész, ahogy árnyalta és megírta. És nagyon sajnálom, hogy Plathnak végül az üvegbura maradt a vég.

>!
csillagka P
Sylvia Plath: Az üvegbura

Zseniális és elborzasztó. Ezt minden nőnek olvasni KELL!!! Nagyon régen nem volt könyv ekkora hatással rám, nem szerettem, sőt helyenként gyűlöltem a precizitását ahogyan feltárja a semmit és a kilátástalan valóságot.
Mindig az örök kérdés az vagy aki szeretnél lenni, vagy az akinek látszol, mit érhetsz el ha másképpen érzel, mint amit a társadalom elvár.
Mondjuk az ötvenes évek Amerikájánál nehéz bomlottabb, felszínesebb, kivagyibb társadalmat elképzelni (utálom) viszont Esther se tudott úgy igazán kiállni magárért, csak belül érezte az elkerülhetetlen lemondást és a depressziót.
Forgott az elvárások és belenevelt vágyak csapdájában, se a világ se a saját kényszerei nem engedték szárnyalni, boldogan felszabadultan remélni.
A dög a betegség még a normális élettől is megfosztotta, még is az a legnagyobb baja a környezetének, hogy miképpen fog ez mutatni a rezümében, ki fogja feleségül venni :(
Csoda egy világ ez, egy gyönyörű, érzékeny, zseniális írónő szemével, aki nem tudott átlépni a Rubikonon :(

>!
AniTiger MP
Sylvia Plath: Az üvegbura

Akire borult már üvegbura tudja, hogy nem szabad nekiállnia csak jó hangulatában depressziós / sötét hangulatú művek nézésének, olvasásának és hallgatásának; rosszkedvűen is csak vidám zenét érdemes hallgatni vagy lehúz magával a mocsár… Szóval teljesen kipihenten, békésen és boldogan álltam neki, de… áhh.
A lényeg a lényeg, hogy bár érdekelt a könyv, mégsem egyetértést vagy megértést váltott ki belőlem, hanem haragot. Haragudtam Estherre, haragudtam az esetlen próbálkozásaira, haragudtam a nyugi-szanatóriumára. Ez a lány halni akar vagy mégsem? Annyira nem tudja, mit akar és teljesen kilátástalan. Ezt az érzést ismerem, mégsem bírtam ezt a céltalan, teszetosza és álmodozó lányt.

A könyv történései unalmasnak mondhatók, de szépen van megfogalmazva. Ha nem szerettem, akkor is letaglózott!

    3 fejezet után még nem tudtam, miről szól a könyv.
    10 fejezetnél nem tudtam, hogy miért olvasom még mindig – de olvastam, mert már kíváncsi voltam és egész gördülékeny a sztorija.
    Az AHA!-élmény a 11. fejezetnél ért utol. A könyv második fele eseménydúsabb, de néhol még mindig untam. „Csupán” egy ember életének egy szelete.

Kerestem a lapokon, a sorok között, hogy mit szeretnek rajta mások. 26 évesen – túl 2 vagy 3 évnyi életfolyamból kimaradással, pszichiáterrel töltött órák sokasága és rengeteg gyógyszer után – nem értem. Talán tíz év múlva?

Az egyetlen dolog, amiért egyszerűen odáig voltam a műben a fügefa! spoiler

http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/07/sylvia-plat…

>!
Kriterion / Európa, Bukarest, 1981
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630724588 · Fordította: Tandori Dezső

Népszerű idézetek

>!
Amrita IP

Nincs, ami olyan szentül megpecsételhetne barátságokat, mint egy közös hányás.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barátság
26 hozzászólás
>!
Dora P

Hogyan is írhatnék én az életről, amikor még nem volt viszonyom, nincs gyerekem, nem láttam meghalni senkit?

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Esther Greenwood
11 hozzászólás
>!
Algernon +SP

Ha valakitől semmit sem várunk, nem is csalódhatunk a végén.

75. oldal

4 hozzászólás
>!
shellyme

Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában és éhen halok pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.

79. oldal

2 hozzászólás
>!
Algernon +SP

Volt benne valami vigasztaló, hogy összeestem, és hogy mélyebbre már nem eshetek.

48. oldal

>!
Dora P

Ha az neurotikus dolog, hogy az ember egyszerre két egymást kizáró valamit akar tenni, hát akkor én olyan neurotikus vagyok, mint a fene. És az is leszek, mert egész életemben, mindig két egymást kizáró dolog között akarok ide-oda röpködni.

107. oldal (Európa Könyvkiadó)

Kapcsolódó szócikkek: neurózis
>!
monalisa

Annak, aki ott él az üvegbura alatt bezárva, üresen, mint egy halott csecsemő, annak maga a világ a rossz álom.

>!
Miamona

Nyomasztott a csend. Nem a csend csendje volt. Énbennem volt ez a csend.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csend · Esther Greenwood
>!
gwyneira

Egymillió éves világfejlődés, és mi lett belőlünk? Állat.

98. oldal

>!
krlany I+SMP

Japánban értenek a spirituális dolgokhoz. Ha az életük csődbe jut, felmetszik a hasukat, és kész.

Kapcsolódó szócikkek: harakiri · Japán

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Esther Greenwood

Helyszínek népszerűség szerint

Japán


Hasonló könyvek címkék alapján

Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak
Gayle Forman: Itt voltam
William Styron: Sophie választ
Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek
Donna Tartt: A titkos történet
Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek
Joyce Maynard: Nyárutó
Dennis Lehane: Viharsziget