Az ​üvegbura 936 csillagozás

Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura

A tragikusan fiatalon, harmincévesen elhunyt Sylvia Plath (1932-1963) Az üvegbúra című, javarészt önéletrajzi ihletésű, de fiktív részleteket is tartalmazó regényében egy rendkívül tehetséges, ám súlyos pszichés problémákkal küszködő amerikai egyetemista lány – Esther Greenwood – portréját festi meg. Bár első pillantásra Esther a sors kegyeltjének tűnik (nemcsak hogy remek iskolába járhat, de lehetőséget kap arra is, hogy egy hónapig gyakornokként dolgozhasson egy híres New York-i divatlapnál), valójában egyre csak vergődik, fuldoklik az őt körülvevő világ „üvegbúrája” alatt. A depressziója és öngyilkossági kísérlete miatt egy ideig elmegyógyintézetben kezelt (egyebek között elektrosokk-terápiának is alávetett) fiatal lány végül elindul a gyógyulás útján – nem úgy, mint az Esther történetét megíró Sylvia Plath, aki Az üvegbúra megjelenésének évében lett öngyilkos.

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek, Európa Modern Könyvtár, Lektúra könyvek, Helikon Zsebkönyvek

>!
Helikon, Budapest, 2020
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794516 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2014
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799195 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2010
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630790116 · Fordította: Tandori Dezső

7 további kiadás


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Esther Greenwood

Helyszínek népszerűség szerint

Japán


Kedvencelte 289

Most olvassa 57

Várólistára tette 626

Kívánságlistára tette 342

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

eme P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Ismertem valakit, aki az üvegbura alatt élt. Egy ideig. Aztán egy napon hirtelen eltűnt alóla. Nem kiszabadult… Eltűnt. Furcsa volt látni hullámvölgyeit, a mélyben való kétségbeesett kapálózását, a levegővételért folytatott küzdelmet, máskor ennek már-már irracionális ellentétét. És ami a legfurcsább: az üvegbura nem válogat. Szép csendesen, észrevétlenül aláereszkedik áldozatára függetlenül attól, hogy a kívülálló szerint ez indokolt avagy sem. Nem számít szépség, gazdagság, vagy ennek hiánya. Látszólag minden ok nélkül is ráborulhat arra, akit kiszemel.
Esther esetében sem könnyű megérteni a miértet. Mert ezt nem is lehet megérteni. Mert talán nincs is miért. Csak egy furcsa érzés van: mintha az ember csak egy árny lenne, mintha nem is lenne. Mintha beleolvadnék a többi árnyak közé, akár egy soha életemben nem látott valakinek a negatívja., mondja egy helyen Esther. Majd később: Úgy éreztem, icipici fekete ponttá zsugorodom a tömérdek piros és fehér takaró meg a fenyőfa borítású felületek között. Mintha csak egy lyuk volnék a padlón. És ez ellen az érzés ellen nem igazán van mit tenni. Az érzés valósággá válik. Még akkor is, ha a regény nem ezzel végződik. Mert aki megkezdte az icipici fekete ponttá való zsugorodást sajnos ritkán tudja megfordítani vagy legalább megállítani a folyamatot. De ezt a tragikumot már az olvasó kapcsolja a regényhez. Nem tudunk elvonatkoztatni önéletrajziságától, a regény megjelenését rövidesen követő fekete negatívummá válástól.
Pedig a regény nem annyira nyomasztó, és nem annyira sötét – van benne humor, de valami tárgyilagos hűvösség is. Úgy érzem, mintha kívülről, a burán kívülről, a kiszabadult ember objektív szigorával is láttatná az egész történetet. Önkéntes „ápolónői” tevékenységére emlékezve mondja az elbeszélő: Azt reméltem, érzéketlen, merev arcom mögött is meglátják a jó szándékot, és hálásan néznek rám. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de valahogy az egész regényt ilyen érzéketlen, merev, néha azért meg-megmozduló, felfellebbenő álarc mögé rejtőző jó szándékú megnyilatkozásnak érzem. És hálával olvasom – hálával azért, hogy az elbeszélő ilyen mélységből is felém, felénk nézett, hogy képes volt egy kis ablakot vágni sötét magányába, hogy lehetőséget adott betekinteni ezen az ablakon, hogy ráébresztett arra, mennyire jólesik egy mély lélegzetet venni a kinti friss levegőből.

22 hozzászólás
Csabi P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Mindennek eljön az ideje, ennek is, bár tartottam tőle sokáig, hogy majd valamilyen depressziós nyavajgás lesz, de nagyon kellemesen csalódtam. Plath nem akarja a szánkba rágni, hogy milyen szenvedés mentális betegséggel élni, nem rántja le egy sötét örvénybe az olvasót (ahogy egy magyar író tenné), és pont ezzel ér el meghökkentő hatást.
A könyv elején egy sikerei küszöbén álló, gondtalan fiatal lánnyal ismerkedünk meg, aki egy hónapig élvezi egy divatmagazin meghívását New Yorkban. Partyk, divat- és filmbemutatók, csupa kellemes semmiség, amikkel telik az idő. Aztán magam sem vettem észre hogyan, de egyszer csak megjelennek a bajok, az öngyilkos gondolatok. Csak úgy könnyedén, mellékesen, mintha ez is természetes része lenne az életnek, és meg is marad végig ez a természetesség, ahogy pl. egyszer kotorászik a táskájában, zsebkendő, toll, rúzs, egy csomag zsilettpenge… (nem szó szerinti idézet). Pont az a félelmetes benne, hogy mennyire nem félelmetes ez a könyv, mennyire lehetnénk mi is. Kinek nincsenek sikertelen periódusai, ki nem érezte már, hogy elég volt, és mennyi kellene hozzá, hogy átbillenjen egy határon?

Tandori fordítása ennyi év után is rendben van, de azért egy kis átfésülés ráférne, pár kifejezést lehetne aktualizálni, frissíteni.

5 hozzászólás
ppeva P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Az üvegbura azért üvegbura, mert átlátszó. Olyan, mintha nem is lenne, de van. Aki befelé néz, finnyásan csodálkozik, hogy mi baja van ennek, tán megveszett jódolgában?! Aki meg kifele néz, az érzi a légszomjat, a tehetetlenséget, a nyomás alatt vergődést, és azt, hogy átláthatatlan, bár átlátható fal választja el a többiek-től. Számomra tanulságos volt meghallgatni, Esther mit gondol, mit érez.
Aki látványosan felháborodik a „kis hülye depis liba” történetén, megrázná, megpofozná és elmondaná neki, hogy az afrikai gyerekek bezzeg éheznek, az se a bura alatt nem volt, se nem látta senkijét, aki fontos neki, a láthatatlan bura alatt fuldokolni… Vagy csak valamiért nagyon fontos számára, hogy deklarálja, ő aztán nem tartozik a dilinyósok közé.
Számomra nem csak a bura alatt vergődők sajnálatra méltóak. Hanem azok is, akikre sokkal kevesebb együttérzés irányul: a depressziósok szülei, testvérei, társai, barátai. Akik szenvednek, tehetetlenek, segítenének, de nem tudják, hogyan, és ráadásul még gyanakodva néznek rájuk.
Aha, persze, mert anyuka biztosan rosszul szoktatta Esthert a bilire…..

4 hozzászólás
Chivas>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Nem könnyű értékelést írni úgy, hogy lekopogom még csak nem is találkoztam hasonlóval a környezetemben, és engem is nagy ívben elkerült eddig a depresszió. Sokat jelentett, hogy tudtam hogy önéletrajzi ihletésű a könyv, és szinte minden sorára rácsodálkoztam, hogy ez ilyen. Egy mondat volt, aminél megálltam és elgondolkodtam, bocsánat nem szó szerinti az idézés, a lány mondja a kórházban talán a nővérnek, hogy sokkal-sokkal boldogabb lenne, ha a testében lenne betegség és nem a fejében. Nem könnyű ezt tudva élni, és felfoghatatlan hogy valaki fizikailag teljesen rendben van, és mégis el akarja dobni az életet magától. Érdekes volt, de nekem érthetetlen. Talán ha a jövőben találkozom ezzel a betegséggel, jobban meg tudom majd érteni.

fukszia>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor azt mondjuk, hogy aki nem élte át, az nem érti / érzi igazán, hogy miről is van szó.
Ez a könyv ennek az érzésnek a tipikus példája. Elolvastam a véleményeket, amelyek a könyvről születtek és rájöttem, hogy valóban, nem értheti meg, nem élheti át a könyv élményét az, aki nem élt /él át depressziót. Ez a fogalom ma nálunk mint egy metafora szerepel a köznapi szótárban, de az emberek nagy részének nincs valós képük erről a betegségről. (És hogy következetes maradjak, azt kívánom, hogy ne is legyen, inkább ne jelentsen ez a könyv akkora élményt számukra!).
A beteg emberek megértéséhez, az empátia erősödéséhez viszont segítséget nyújthat, ha elolvasod. Tedd ezt, csak vegyél fel egy másik „szemüveget”!

8 hozzászólás
Bleeding_Bride IP>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Hogyan alkalmazzunk könyvekre kettős mércét első lecke számomra ez a regény.
Miért? Egyszerű. Ha nem egy önéletrajzi írás lett volna, felénél összecsukom és visszateszem a polcra, vagy továbbadom, távozzon békében. Viszont nem tudtam elvonatkoztatni ettől a ténytől, hogy ugyebár igaz történetet fogok a kezemben. Vagy legalábbis a szerző igaznak vélt, kozmetikázott jegyzeteit.
Kicsit Veronika meg akar halni érzésem volt a sztoritól, bár azt a regényt sosem volt türelmem végigolvasni, de saccperkábé pont annyira éreztem át Veronika baját, mint Estherét.
Ha egy fikcióban ilyen főszereplőt varázsolnak, attól agybajt kapok, most azért hümmögtem rajta. Nem az a gond, hogy ilyen van, de én biztos agyonverném az ilyen embert, ha a közelemben lenne.
Értem én, hogy nyamvadt dolog a bura (vagy új helyesírással a búra) alatt tengődni, de át nem sikerült éreznem, viszont úgy gondolom, hogy méltatni sincs jogom egy ember lelkiállapotát, életdöntéseit.
Csak azt sajnálom, hogy nincs egy utó-jegyzet, amiben hasonló monoton elbeszéléssel leírja Sylvia Plath azon gondolatait, amik leperegtek, mielőtt a fejét bedugta a sütőbe.

molyok11>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Sylvia Plath sorsa nagyon megrázó! Miért halt meg ilyen fiatalon? 2 gyerekkel a háta mögött miért cselekedett ilyen meggondolatlanul? A 2 csöppség az óvó anyai kéz védelme nélkül maradt e világban. Mindig összeszorul a szívem, ha a tűzhelyre gondolok, mert tudom, hogy Sylvia Plath ekként menekült öngyilkosságba: a gáz martalékává lett testének felső része, kedves arca…
Fáj ez, nagyon fáj… És a hollywoodi csillogás mit ér az élet nélkül? A céljait már megvalósította, befutott lett, de ő másként döntött. A kérdés: miért? Miért menekült tébolyba? A súlyos depresszióval küzdő nő nem talált más kiutat, mint a halált. Az Üvegburája elhatárolta a világtól, ugyanakkor össze is kötötte a világgal. Önéletrajzi ihletésű, szomorú és személyes írás.
Mindig felmerül bennem a kérdés: mi lett volna, ha nem így alakulnak a dolgok. Biztos vagyok benne, hogy szívesen olvastam volna a többi művét. A méhecske motívummal átszőtt verseit is örömmel elolvasom majd, melyek témájukban édesapjához kötődnek. A méhecske csoportba jártam óvodásként. Talán ez egy jel. Mint oly sok minden.

1 hozzászólás
Algernon P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Szinte minden embernek van legalább egy olyan korszaka, amikor ott van az alatt az átkozott üvegbura alatt.
Tíz évvel ezelőtt, mikor először találkoztam Estherrel, adott valamit, kicsit átéreztem helyzetét, még akkor is, ha én nem féltem reggelente attól, hogy élnem kell.
Most, ennyi idő után is adott.
Láttam magam előtt a fiatal lányt, aki 19 éves, ösztöndíjat kap, lehetőségek egész tárháza áll előtte, ő pedig csak nyavalyog, hogy semmi nem jó neki.
Tudod, hányan lettek volna a helyedben, kicsilány?
De nem mindenki hős, tudja tenni azt, amit a társadalom elvár tőlük. Magadba fordulsz, és a fű már nem zöld, az ég kékje kifakult.
Életutad ismerete nélkül azt mondanám, végülis szerencsés voltál Sylvia, nem voltál egyedül.
Tudva azonban, mi történt, csak még jobban ledöbbent írásod, és magadhoz húzol az üvegburád alá.
Legalább nem leszel egyedül.

>!
Európa / Kriterion, Bukarest, 1981
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630724588 · Fordította: Tandori Dezső
7 hozzászólás
lzoltán IP>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

gyerekkoromban készítettem egy búvárharangot nem kellett hozzá sok minden csak egy üvegpohár egy falapocska és a kerti víztárolóhordó színig vízzel eleinte üresen próbáltam ki a működését a falapot a vízre tettem majd figyelmesen merőlegesen a vízfelszínre helyeztem a poharat és lassan a víz alá nyomtam működött a csapdába esett levegő maga alatt tolva a falapot egyre mélyebbre már-már vállamig merülve haladt lejjebb az odalent gyúló sötétségtől semmit sem láttam belőlük csak éreztem kezemben a poharat amelyet oldalra billentve kiengedte a beszorult levegőt és kilökte magából a falapot amely másodpercek múlva buborékok kíséretében már fent úszott a vízfelszínen a következő kísérlethez már utast is helyeztem a búvárharangba és ismét közelítettem a pohár éhes szájával a falap felé már harapta is levegőstül utastul a vizet lemerültünk az üvegfalon túli világ a fentről beszűrődő napfényben káprázatos színeivel szegezte tekintetem az egyre párásodó harangnak majd egyik irányból a másik felé lépdelve megszédülve mint némaságra ítélt harangnyelv az alattam imbolygó falapon értő értetlenséggel csodáltam a vashordó rozsdafoltjait az elérhetetlen közelség beteljesületlenségére kárhoztatva miközben a hangulatát változtató levegő egyre fojtogatóbbá vált ebben az álomtalan létezésben

>!
Európa, Budapest, 1977
226 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630705591 · Fordította: Tandori Dezső
1 hozzászólás
entropic P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Utoljára akkor olvastam, amikor kb. Esther-korú voltam, de azóta semmi sem változott. De erről biztos nem fogok többet írni, csak pár véletlen gondolatot ide.

– Biztos megtették valakik, valahol, de én azokat a valakiket még nem olvastam – szóval, megérne ez a regény egy feminista-szempontú értelmezést/elemzést. Igen, persze, mostanában már mindent így (is) olvasok, de az biztos, hogy 10 éve nem tűnt fel, hogy mennyi női kínlódás van ebben a könyvben. Ami szörnyű. Nem azért szörnyű, nyilván, mert Esther hülyepicsa (mert nem az), hanem azért, mert szörnyű, hogy mennyi mindenféle összeroppantó-kötelező elvárásnak kéne neki megfelelnie.

– Ez a könyv tiszta Zabhegyező. (Ami szintén egy olyan könyv, amiről soha nem fogok értelmező/magyarázó/okoskodó jelleggel írni.)

– Bár nem olvastam még ezt angolul, szóval nehéz ezt megítélni, összehasonlítani meg lehetetlen, de mégis: asszem, ez a világ egyetlen Tandori-fordítása, amitől nem kapok hülyét. Hanem tetszik.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

Amrita I>!

Nincs, ami olyan szentül megpecsételhetne barátságokat, mint egy közös hányás.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barátság · hányás
26 hozzászólás
Dora>!

Hogyan is írhatnék én az életről, amikor még nem volt viszonyom, nincs gyerekem, nem láttam meghalni senkit?

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Esther Greenwood
11 hozzászólás
Algernon P>!

Ha valakitől semmit sem várunk, nem is csalódhatunk a végén.

75. oldal

4 hozzászólás
shellyme>!

Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában és éhen halok pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.

79. oldal

2 hozzászólás
Algernon P>!

Volt benne valami vigasztaló, hogy összeestem, és hogy mélyebbre már nem eshetek.

48. oldal

Miamona>!

Nyomasztott a csend. Nem a csend csendje volt. Énbennem volt ez a csend.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csend · Esther Greenwood
2 hozzászólás
Dora>!

Ha az neurotikus dolog, hogy az ember egyszerre két egymást kizáró valamit akar tenni, hát akkor én olyan neurotikus vagyok, mint a fene. És az is leszek, mert egész életemben, mindig két egymást kizáró dolog között akarok ide-oda röpködni.

107. oldal (Európa Könyvkiadó)

Kapcsolódó szócikkek: neurózis
monalisa>!

Annak, aki ott él az üvegbura alatt bezárva, üresen, mint egy halott csecsemő, annak maga a világ a rossz álom.

gwyneira>!

Egymillió éves világfejlődés, és mi lett belőlünk? Állat.

98. oldal

krlany IP>!

Japánban értenek a spirituális dolgokhoz. Ha az életük csődbe jut, felmetszik a hasukat, és kész.

Kapcsolódó szócikkek: harakiri · Japán

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Michael Cunningham: Az órák
Dennis Lehane: Viharsziget
Chaim Potok: Az ígéret
Colleen Hoover: November 9.
Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek
Edith Wharton: A vigasság háza
William Wharton: Madárka