Az ​üvegbura 1515 csillagozás

Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura Sylvia Plath: Az üvegbura

A tragikusan fiatalon, harmincévesen elhunyt Sylvia Plath (1932-1963) Az üvegbúra című, javarészt önéletrajzi ihletésű, de fiktív részleteket is tartalmazó regényében egy rendkívül tehetséges, ám súlyos pszichés problémákkal küszködő amerikai egyetemista lány – Esther Greenwood – portréját festi meg. Bár első pillantásra Esther a sors kegyeltjének tűnik (nemcsak hogy remek iskolába járhat, de lehetőséget kap arra is, hogy egy hónapig gyakornokként dolgozhasson egy híres New York-i divatlapnál), valójában egyre csak vergődik, fuldoklik az őt körülvevő világ „üvegbúrája” alatt. A depressziója és öngyilkossági kísérlete miatt egy ideig elmegyógyintézetben kezelt (egyebek között elektrosokk-terápiának is alávetett) fiatal lány végül elindul a gyógyulás útján – nem úgy, mint az Esther történetét megíró Sylvia Plath, aki Az üvegbúra megjelenésének évében lett öngyilkos.

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa · Európa Modern Könyvtár Európa · Lektúra könyvek Kriterion · Helikon Zsebkönyvek Helikon · Kapszula Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 2023
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635047611 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Helikon, Budapest, 2022
306 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636200510 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Helikon, Budapest, 2020
306 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794516 · Fordította: Tandori Dezső

9 további kiadás


Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

Esther Greenwood

Helyszínek népszerűség szerint

New York · Boston


Kedvencelte 386

Most olvassa 87

Várólistára tette 856

Kívánságlistára tette 558

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Mindig érdeklődve olvasom a mentális betegségekkel foglalkozó történeteket, mindig találok valami számomra újat, érdekeset a témában. Az üvegbúra egy alapműnek számít a depresszió / öngyilkosság témakörében, így hát nem véletlenül vettem a kezembe.
A könyv lírai stílusa, írásmódja, szókészlete lenyűgöző, imádtam olvasni, belemerülni. Az E/1-es történetmesélés egyébként is nagy kedvencem. De a hatás, amit vártam ettől a könyvtől, az messze elmaradt a remélttől. Sajnos azt kell mondjam, hogy untam, kívülálló maradtam. A könyv első fele igazából alapozó jellegű, megismerjük Esthert, látjuk az útkereséseit mind a tervezett pályafutása, mind magánélete szempontjából. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre szorongóbb, depressziósabb, kezdenek gyülekezni a feje felett a szürke fellegek (vagy ahogy a könyvben megfogalmazódik, az üvegbúra kezd leereszkedni rá). Érdekes volt látni a depresszió szintjeit, a beteget körülvevő emberek furacsa hozzáállását, az egészségügyi ellátórendszer működését, és mindazokat a körülményeket, amelyek a korszak sajátjai voltak.
Ami kicsit felemeli a könyvet a számomra, az az, hogy tudtam, hogy valamilyen szinten valós a történet, hiszen az írónő maga is átélt hasonló dolgokat az életében. Azért jó volt látni, hogy honnan hová jutott a pszichiátria és mennyire másképp kezelik ma már a mentális betegségeket.
Picit csalódtam, de azért nem bántam meg, hogy elolvastam. Az üvegbúra most egy kicsit közém és Esther közé is állt.

>!
Helikon, Budapest, 2020
306 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794516 · Fordította: Tandori Dezső
3 hozzászólás
Málnika P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

”Mély lélegzetet vettem, hallgattam szívem jól ismert kérkedő lüktetését. Vagyok, vagyok, vagyok.”

Sylvia Plath önéletrajzi ihletésű regénye a belső félelmek, a bizonytalanság és a depresszió szavakba öntése. Az E/1. személyű elbeszélés bravúros, az olvasó szinte belemászik a főszereplő, Esther fejébe. Az ifjú hölgy a könyv elején még egy gondtalan, nagy remények előtt álló diák, aki nyertes pályázatával New York-ba kerül. Azonban egyszer csak elkezdenek megváltozni a dolgok, mintha körülötte mindenki pontosan tudná hova tart, vagy legalábbis ügyesen úgy csinál, Esther-nek viszont fogalma sincs, hogy a számtalan lehetőség közül merre induljon. Egyre inkább úgy érzi, fuldoklik egy üvegbúra alatt, a környezete pedig nem tud evvel mit kezdeni. De vajon lesz, ami kibillenti a mélypontról vagy az öngyilkosság marad az egyetlen megnyugvás számára? Lendületes, őszinte olvasmány, mely nehéz témája ellenére mégsem túlságosan nyomasztó. Hatalmas veszteség, hogy korai halála miatt ez maradt az írónő egyetlen regénye.

7 hozzászólás
eme>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Ismertem valakit, aki az üvegbura alatt élt. Egy ideig. Aztán egy napon hirtelen eltűnt alóla. Nem kiszabadult… Eltűnt. Furcsa volt látni hullámvölgyeit, a mélyben való kétségbeesett kapálózását, a levegővételért folytatott küzdelmet, máskor ennek már-már irracionális ellentétét. És ami a legfurcsább: az üvegbura nem válogat. Szép csendesen, észrevétlenül aláereszkedik áldozatára függetlenül attól, hogy a kívülálló szerint ez indokolt avagy sem. Nem számít szépség, gazdagság, vagy ennek hiánya. Látszólag minden ok nélkül is ráborulhat arra, akit kiszemel.
Esther esetében sem könnyű megérteni a miértet. Mert ezt nem is lehet megérteni. Mert talán nincs is miért. Csak egy furcsa érzés van: mintha az ember csak egy árny lenne, mintha nem is lenne. Mintha beleolvadnék a többi árnyak közé, akár egy soha életemben nem látott valakinek a negatívja., mondja egy helyen Esther. Majd később: Úgy éreztem, icipici fekete ponttá zsugorodom a tömérdek piros és fehér takaró meg a fenyőfa borítású felületek között. Mintha csak egy lyuk volnék a padlón. És ez ellen az érzés ellen nem igazán van mit tenni. Az érzés valósággá válik. Még akkor is, ha a regény nem ezzel végződik. Mert aki megkezdte az icipici fekete ponttá való zsugorodást sajnos ritkán tudja megfordítani vagy legalább megállítani a folyamatot. De ezt a tragikumot már az olvasó kapcsolja a regényhez. Nem tudunk elvonatkoztatni önéletrajziságától, a regény megjelenését rövidesen követő fekete negatívummá válástól.
Pedig a regény nem annyira nyomasztó, és nem annyira sötét – van benne humor, de valami tárgyilagos hűvösség is. Úgy érzem, mintha kívülről, a burán kívülről, a kiszabadult ember objektív szigorával is láttatná az egész történetet. Önkéntes „ápolónői” tevékenységére emlékezve mondja az elbeszélő: Azt reméltem, érzéketlen, merev arcom mögött is meglátják a jó szándékot, és hálásan néznek rám. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de valahogy az egész regényt ilyen érzéketlen, merev, néha azért meg-megmozduló, felfellebbenő álarc mögé rejtőző jó szándékú megnyilatkozásnak érzem. És hálával olvasom – hálával azért, hogy az elbeszélő ilyen mélységből is felém, felénk nézett, hogy képes volt egy kis ablakot vágni sötét magányába, hogy lehetőséget adott betekinteni ezen az ablakon, hogy ráébresztett arra, mennyire jólesik egy mély lélegzetet venni a kinti friss levegőből.

22 hozzászólás
Csabi>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Mindennek eljön az ideje, ennek is, bár tartottam tőle sokáig, hogy majd valamilyen depressziós nyavajgás lesz, de nagyon kellemesen csalódtam. Plath nem akarja a szánkba rágni, hogy milyen szenvedés mentális betegséggel élni, nem rántja le egy sötét örvénybe az olvasót (ahogy egy magyar író tenné), és pont ezzel ér el meghökkentő hatást.
A könyv elején egy sikerei küszöbén álló, gondtalan fiatal lánnyal ismerkedünk meg, aki egy hónapig élvezi egy divatmagazin meghívását New Yorkban. Partyk, divat- és filmbemutatók, csupa kellemes semmiség, amikkel telik az idő. Aztán magam sem vettem észre hogyan, de egyszer csak megjelennek a bajok, az öngyilkos gondolatok. Csak úgy könnyedén, mellékesen, mintha ez is természetes része lenne az életnek, és meg is marad végig ez a természetesség, ahogy pl. egyszer kotorászik a táskájában, zsebkendő, toll, rúzs, egy csomag zsilettpenge… (nem szó szerinti idézet). Pont az a félelmetes benne, hogy mennyire nem félelmetes ez a könyv, mennyire lehetnénk mi is. Kinek nincsenek sikertelen periódusai, ki nem érezte már, hogy elég volt, és mennyi kellene hozzá, hogy átbillenjen egy határon?

Tandori fordítása ennyi év után is rendben van, de azért egy kis átfésülés ráférne, pár kifejezést lehetne aktualizálni, frissíteni.

5 hozzászólás
ppeva P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Az üvegbura azért üvegbura, mert átlátszó. Olyan, mintha nem is lenne, de van. Aki befelé néz, finnyásan csodálkozik, hogy mi baja van ennek, tán megveszett jódolgában?! Aki meg kifele néz, az érzi a légszomjat, a tehetetlenséget, a nyomás alatt vergődést, és azt, hogy átláthatatlan, bár átlátható fal választja el a többiek-től. Számomra tanulságos volt meghallgatni, Esther mit gondol, mit érez.
Aki látványosan felháborodik a „kis hülye depis liba” történetén, megrázná, megpofozná és elmondaná neki, hogy az afrikai gyerekek bezzeg éheznek, az se a bura alatt nem volt, se nem látta senkijét, aki fontos neki, a láthatatlan bura alatt fuldokolni… Vagy csak valamiért nagyon fontos számára, hogy deklarálja, ő aztán nem tartozik a dilinyósok közé.
Számomra nem csak a bura alatt vergődők sajnálatra méltóak. Hanem azok is, akikre sokkal kevesebb együttérzés irányul: a depressziósok szülei, testvérei, társai, barátai. Akik szenvednek, tehetetlenek, segítenének, de nem tudják, hogyan, és ráadásul még gyanakodva néznek rájuk.
Aha, persze, mert anyuka biztosan rosszul szoktatta Esthert a bilire…..

4 hozzászólás
bambali>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

„Nyomasztott a csend. Nem a csend csendje volt. Énbennem volt ez a csend.”

Hát, olvasás után én is elnémultam picit.
Döbbenetes, szívbe markoló olvasmány, főleg úgy, hogy végig érezni, ez az egész megtörtént az íróval. Az meg, hogy tudom, tragikus véget ért az egész, még zsigerbe vágóbb.

Ez a regény hatott rám, a címétől kezdve (mennyire találó már, hogy Üvegbúra) a gördülékenységén át a személyességéig.

fukszia>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor azt mondjuk, hogy aki nem élte át, az nem érti / érzi igazán, hogy miről is van szó.
Ez a könyv ennek az érzésnek a tipikus példája. Elolvastam a véleményeket, amelyek a könyvről születtek és rájöttem, hogy valóban, nem értheti meg, nem élheti át a könyv élményét az, aki nem élt /él át depressziót. Ez a fogalom ma nálunk mint egy metafora szerepel a köznapi szótárban, de az emberek nagy részének nincs valós képük erről a betegségről. (És hogy következetes maradjak, azt kívánom, hogy ne is legyen, inkább ne jelentsen ez a könyv akkora élményt számukra!).
A beteg emberek megértéséhez, az empátia erősödéséhez viszont segítséget nyújthat, ha elolvasod. Tedd ezt, csak vegyél fel egy másik „szemüveget”!

8 hozzászólás
Molymacska>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Furcsa volt olvasni, az elején úgy éreztem, hogy a Félelem és reszketés… női verzióját olvasom, a végén viszont valami teljessen mássá ált össze a történet.
Érdekes volt olvasni a könyvet, mert nagyon női volt számomra: női problémákkal foglalkozott azért, mert a főszereplő is nő. De ezek a problémák, amik napjainkban is élnek nagyon komolyan mutatkoztak meg itt is. A társadalmi nyomás, hogy a nőnek szűziesnek kell lennie, míg a férfinak nem. Hogy mit jelent egy nőnek (abban a korban) dolgozni, és mit jelent tanulni, ösztöndíjasnak lenni. Érdekes kérdéseket vetett fel, és sokszor összeszorult a gyomrom, ha arra gondoltam, mennyire aktuális felhangja van még mindig ennek a kérdésnek.
Másrészről egyetemesebb kérdésekkel is foglalkozik a könyv. Mit jelent élni? Milyen egy élet? Milyen utat válasszunk magunknak? Mit jelent a művészet, és fontos lehet-e ez számunkra? Ezek is nagyon fontos felvetések voltak, és őszintén, nagyon nehéz rá választ adni.
Számomra ez a könyv nem ment könnyen. Elején értelmetlennek hittem, aztán szépen kibontotta magát, de addigra a témák súlya húzta le igazán. Nem az az olvasmány, amit mindenki kezébe adnék, főleg azért nem, mert ez elsődlegesen egy olyan regény, ami kérdéseket tesz fel. A válaszokat viszont az olvasónak kell megadnia. Márpedig ha valaki nem hallja eléggé a kérdéseket, annak unalmas lehet ez a könyv, és élvzhetetlen.
Alapvetően mint olvasási élmény, nem volt a legjobb, de mint regény, nagyon szeretem. Fontos volt számomra, hogy érzékenyebb témákat is említ, hogy női problémákról ír, és hogy ilyen érzékenységgel. Jó könyv, de nem mindenkinek ajánlom.

Chivas>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Nem könnyű értékelést írni úgy, hogy lekopogom még csak nem is találkoztam hasonlóval a környezetemben, és engem is nagy ívben elkerült eddig a depresszió. Sokat jelentett, hogy tudtam hogy önéletrajzi ihletésű a könyv, és szinte minden sorára rácsodálkoztam, hogy ez ilyen. Egy mondat volt, aminél megálltam és elgondolkodtam, bocsánat nem szó szerinti az idézés, a lány mondja a kórházban talán a nővérnek, hogy sokkal-sokkal boldogabb lenne, ha a testében lenne betegség és nem a fejében. Nem könnyű ezt tudva élni, és felfoghatatlan hogy valaki fizikailag teljesen rendben van, és mégis el akarja dobni az életet magától. Érdekes volt, de nekem érthetetlen. Talán ha a jövőben találkozom ezzel a betegséggel, jobban meg tudom majd érteni.

Rituga P>!
Sylvia Plath: Az üvegbura

Esther maga meséli el történetét. Az üvegbúrát. Ő kilát onnan. Őt is látja mindenki. Mégis, láthatatlanul ott feszül közte és a külvilág között. Nincs rá magyarázat, nincs kézzel fogható oka. Mégis van. Apránként, egy-egy felbukkanó, oda nem illő kép, mozzanat jelzi csak, hogy valami eltér az átlagostól. Lapról-lapra láthatjuk, hogy kerül teljesen a búra alá Esther. És, hogy indul el onnan kifelé. Az, hogy valóban és végleg sikerül-e kijutnia, azt csak az idő dönti el. Tetszik, hogy nyitott marad a végén a történet. Mert mindig kell a remény…


Népszerű idézetek

Amrita I>!

Nincs, ami olyan szentül megpecsételhetne barátságokat, mint egy közös hányás.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barátság · hányás
26 hozzászólás
Dora P>!

Hogyan is írhatnék én az életről, amikor még nem volt viszonyom, nincs gyerekem, nem láttam meghalni senkit?

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Esther Greenwood
11 hozzászólás
Algernon P>!

Ha valakitől semmit sem várunk, nem is csalódhatunk a végén.

75. oldal

4 hozzászólás
shellyme>!

Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában és éhen halok pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: füge · fügefa
2 hozzászólás
Algernon P>!

Volt benne valami vigasztaló, hogy összeestem, és hogy mélyebbre már nem eshetek.

48. oldal

Miamona>!

Nyomasztott a csend. Nem a csend csendje volt. Énbennem volt ez a csend.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csend · Esther Greenwood
2 hozzászólás
Dora P>!

Ha az neurotikus dolog, hogy az ember egyszerre két egymást kizáró valamit akar tenni, hát akkor én olyan neurotikus vagyok, mint a fene. És az is leszek, mert egész életemben, mindig két egymást kizáró dolog között akarok ide-oda röpködni.

107. oldal (Európa Könyvkiadó)

Kapcsolódó szócikkek: neurózis
monalisa>!

Annak, aki ott él az üvegbura alatt bezárva, üresen, mint egy halott csecsemő, annak maga a világ a rossz álom.

gwyneira P>!

Egymillió éves világfejlődés, és mi lett belőlünk? Állat.

98. oldal

Biene_Maja>!

Ha Mrs. Guinea történetesen egy európai vagy világ körüli utazásra szóló jeggyel ajándékozna meg, az sem változtatott volna a dolgon, mert bárhol üljek is – hajó fedélzetén, párizsi vagy bangkoki kávéház teraszán – , mindig ugyanaz az üvegbura borul rám, mindig a saját áporodott levegőmet szívom.

172. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Az ötödik Sally
Jack Ketchum: A szomszéd lány
Michael Cunningham: Az órák
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Virginia Woolf: Clarissa
Vladimir Nabokov: Lolita
Stephen King: Az
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Erich Segal: Szerelmi történet – Love Story
Patricia Highsmith: Carol