Ariel 85% 19 csillagozás

    Az egyetemi könyvtárban láttam meg, és persze rögtön befogadtam az ünnepekre.
    Sylvia Plath verseivel már találkoztam korábban – a Lyra mundi sorozatban megjelent kötetet olvastam, már akkor is az eredeti szövegekkel párhuzamosan, mivel a fordítások az esetek többségében kevésbé sikeresen ragadták meg a verseket a maguk komplexitásában.
    Az Arielt most kifejezetten jólesett olvasni, alig vártam, hogy végezzek a teendőimmel, és végre kézbe vehessem. A hét elején fejeztem be Anne Sexton Élj vagy halj meg című kötetét; a két szerző szövegvilága – nem meglepő módon – eléggé hasonló, mindkettőjüké az a fajta költészet, amiért érdemes itt, most és így létezni.

Ez a verseskötet a maga csekély oldalszámával nem olyan, amit az ember elolvas egyszerre, kiírja a kedvenceit, majd a többit elfelejti. Nem. Ezt akkor kell elővenni, ha valami nagyon fáj, mert ezekhez a versekhez kell egy bizonyos borúlátás (ha van derű, akkor ilyen is létezik). És ebből választani sem tudnék, hogy melyik a legjobb, mivel csak fáj. Sylvia Plath szerepét az irodalomban mindig félreérték, mindig próbálják beskatulyázni, de ő csak túlcsordul az érzelmeitől, és ennyi. Nem hiszem, hogy valaha is ki tudnám törölni ezeket a gondolatokat a fejemből.